Larry Stylinson - With You Forever 2.

Halihó! :)
Larry shipperek, lehet örülni, megérkezett a 2. rész a Larrys one shotból! Remélem elnyeri a tetszéseteket, mert az előzőhöz nem kaptam pipát és komit, de láttam, hogy azért sokan megnéztétek, aminek örülök :)
Szeretném megköszönni a 10. részhez írt komikat, feldobta a napomat, tényleg! <3 Továbbra se fogjátok magatokat vissza! :D
És az elmaradhatatlan kérdés: kinek hogy tetszett a One Way Or Another klipje? Szerintem a srácok megint hatalmasat alkottak, nagyon büszke vagyok rájuk! <3
Na, a sok dumálás után kellemes olvasást kívánok! :)xx

  2. rész

Harry
Semmit sem zavart meg? A francokat! De mégis mi mást mondhattam volna? Hogy jaj, Zayn várj még egy kicsit, és gyere vissza később had csókoljam meg nyugodtan? Vagy, hogy már láttam, ahogy lesmárolom Louis-t, és bemegyünk a hálószobámba, miközben leszedem róla a ruhát? Nem, ilyet nem mondhattam volna. Viszont Lou-val már így is elég

kellemetlenül érezzük magunkat egymás közelében, nemhogy még ezek után! Előre félek, hogy mi lesz velünk.
- Harry, baj van? – kopogott be a szobám ajtaján Liam, mire értetlen pillantással néztem felé, hiszen nem értettem mire gondol.
- Nincs – tagadtam egyből, bár azt sem tudtam miről van szó.
- Akkor mi volt az az előbb Louis-val? – helyezkedett el az ágyamon, én pedig a szekrényemhez mentem, de megálltam léptemben. Mi van?
- Honnan tudsz te arról? – fordultam meg szerintem valami WTF fejjel. Most komolyan nincs jobb téma, mint én meg Louis?
- Zayn mondta – mosolyodott el, amit én nem tudtam mire vélni. Ebben semmi vicces sincs! Inkább… nem is tudom. Vicc viszont biztos nincs, az tuti!
- Semmi sem volt, nem tudom, minek kell ezzel piszkálni! Lou a barátom, és csak véletlenül nekimentem, semmi több! – fakadtam ki magam sem értem, hogy miért, és folytattam utam a szekrényhez előszedni egy pólót és nadrágot.
- Ha valóban semmi több, akkor miért akadtál ki ennyire? – kérdezte sunyin mosolyogva, ami eléggé idegesített. Van valami, amiről nem tudok?
- Nem akadtam ki! – feleltem még mindig egy kicsit idegesen. Miért kell mindenkinek velünk foglalkoznia?
- Azt látom – csóválta meg a fejét, és odalépett mellém kezét a vállamra helyezve. – Csak gondolkozz el a dolgokon, és akkor majd minden világos lesz, ha még most nem az! – mondta mindentudóan, és laza léptekkel kisétált a szobából. Jó, én ezt komolyan nem értem! Oké, abban igaza van, hogy felhúztam magam, de akkor is miért kell velünk foglalkozni?
- Harry, igyekezz már! – hallottam meg Niall hangját a földszintről, így gyorsan felkaptam magamra a kiszedett ruhadarabokat, és egyéb dolgaimat összeszedve elindultam lefelé hozzájuk.
- Na, végre! Induljunk! – állt fel Zayn a kanapéról, és mindannyian kimentünk beszállni az autóba.
Az út alatt kivételesen csendben voltam, ami ugye nem megszokott tőlem. De nem tudtam jelen pillanatban hülyéskedni, mert a drága Liam beültette a bogarat a fülembe. Na, jól nézünk ki! Most már én nem tudok leszállni rólunk… Ez komolyan kész röhej! Még, hogy én meg Louis?!

Louis
- Megérkeztünk! – löktem oldalba a mostanában kicsit kelekótyás göndör barátomat, mire megrázta a fejét és követett a stúdióba. – Mostanában egyre hülyébb szokásaid vannak –

vetettem át karom hanyagul a vállán, mire kicsit furcsán nézett rám, amit nem értettem. Ezt régen is szoktuk csinálni. Vagy másra vonatkozott a grimasz?
- Mert egyre hülyébbek leszünk – válaszolt nevetve, amire természetesen nekem is jó kedvem lett. Akkor hála az égnek nincs nagy gond, már ha egyáltalán volt gond.
A stúdiózás ugyanúgy zajlott, mint máskor.  Felénekeltünk néhány dalt, a szünetekben pedig ment az állandó ökörködés… javarészt tőlem. Eléggé feltűnne mindenkinek, ha leülnék az egyik sarokba és összegörnyedve agyalnék azon, hogy mi van velem meg Harryvel. Merthogy csak ezen jár eszem. Egyszerűen képtelen vagyok másra gondolni, pedig megpróbáltam, tényleg! Sikeresen belemászott az agyamba azzal a gyönyörű göndör fejével.
- Lou, itt vagy? – zökkent ki gondolataimból Niall kérdése. Ahogy látom már mindenki összeszedte magát, miután végeztünk.
- Ja, persze – feleltem kissé ködösen. – Miért? – kérdeztem, és én is nekiláttam beszerezni az én széthagyott dolgaimat.
- Mert most beszéljük, hogy este el kéne menni bulizni. Benne vagy? Másnap csak délután van két interjú, szóval lesz időnk helyreállni – világosított fel Zayn, hogy mikről maradtam le.
- Oké, mehetünk – egyeztem bele, miután visszatértem az egyéb összeszedett tárgyaimmal, és mindenki gyorsan haza is ment, hogy minél előbb elkészüljünk. Bár magunkat ismerve úgyis elkésünk még akkor is, ha nincs pontos időpont megbeszélve. Tudom, nagyon ügyesek vagyunk.

Harry
Most kivételesen időben elkészültünk. Ehhez mondjuk szerintem hozzájárult, hogy több fürdőszobánk van. De a lényeg, hogy mire jött értünk a maradék három srác mi készen voltunk, és elindultunk végre.
Amint beléptünk a szórakozóhelyre azonnal a bárpultot céloztuk meg, és mindenki rendelt magának valami alkoholt, persze Liam kivételével. Szegényt ilyenkor sajnálom, hogy nem ihat. De, hát akkor majd én megiszom az ő részét is! Ezen felbuzdulva kértem még egy adag piát, és miután megkaptam, a táncparkett közepébe vetettem magam. Néhány csajnak fel is keltettem az érdeklődését és egyből odajöttek, így négyesben folytattuk a táncolást. Egész éjszaka velem voltak, és élveztem a velük töltött időt.
Már a nem is tudom hányadik pohár alkoholért mentem, amikor nekiütköztem Louis-nak.
- Harry, jól vagy? – kérdezte aggódva, amit nem értettem. Nincs nekem semmi bajom, sőt! A lehető legjobban érzem magam!
- Teljesen! – vágtam rá vicsorogva, ami vigyor akart lenni, csak nem sikerült.
- Ja, azt látom – felelt már szinte lenézően. Van valami baja. De ezt nem most fogom megbeszélni vele, amikor minden bizonnyal elmegyek ezzel a három lánnyal, és előre tudom, hogy nagyon boldoggá fognak tenni.
- Most viszont, ha megbocsájtasz, visszamegyek a csajokhoz, mert még dolgom lesz velük – grimaszoltam továbbra is, mivel a mosoly, mint fogalom megszűnt létezni jelen pillanatban nekem. Meg sem vártam a válaszát, siettem a három csajszihoz, akik már szintén nagyon jó állapotban voltak.

Louis
Nem tetszik ez nekem! Nagyon nem! Harry teljesen részeg, és ráadásul három lánnyal van, akik szintén nincsenek már teljesen képben. Ez alapból annyira nem is izgatna, de most úgy érzem, hogy beleőrülök a féltékenységbe, ha történik köztük valami. Muszáj közbelépnem, nem hagyhatom, hogy velük legyen ahelyett, hogy velem lenne! Te jó isten, miket beszélek már! De ezt most akkor sem hagyhatom! Ha nem törődnék vele, biztos, hogy másnap megbánnám, szóval odamegyek, és ha tetszik neki, ha nem, elhozom onnan!
Határozott léptekkel indultam felkeresni barátomat, akit nem volt könnyű megtalálni a félhomályban és a sok táncoló ember között. Most tényleg örültem, hogy nem ittam sokat, mert tuti nem tudnék normálisan eljutni hozzá. Végül vagy ötpercnyi kutatás után megláttam. Az ajtó felé ment a három csajszi után. Na, azt már nem! Nem fogom hagyni, hogy elmenjen, és itt hagyjon!
- Harry, te mégis hova a fenébe mész? – ragadtam meg a csuklóját, hátha vissza tudom tartani. Tervem ezen része bevált. Megállt, és a szemembe nézett.
- Mondtam, hogy még dolgom lesz a lányokkal – felelt egész nyugodtan és összeszedetten. Persze, ha a szexről van szó azonnal normális lesz…
- Nem mehetsz el! – csúszott ki a számon elég indulatosan. Na, szuper! Ebből hogyan fogok kimászni? Sehogy.
- Miért is nem? – vette incselkedősre a figurát, amit én nem díjaztam.
- Mert nem! Hazajössz velem most! – vágtam ki magamat, ami szerintem elég szarul sikeredett, de így is a lehető legjobbat hoztam ki belőle. Továbbra is csuklójánál fogva akartam elhúzni őt, de nem értett velem egyet, mint erre számítottam is.
- Nem megyek sehova! Veled nem! A lányokkal akarok lenni, nem veled! – vágta a képembe,

amibe belefájdult a szívem. Oké, hogy részeg és nincs magánál, de ez akkor is fájt. Hogy mondhat nekem ilyet?
- Harry, légy szíves! – néztem mélyen a gyönyörű zöld szempárba, amiben némi zavart fedeztem fel. Talán az alkohol, talán más…
- Miért? – kérdezte már nyugodtabban, ennek örültem. Végre nem kell kiabálni.
- Mert ezt kérem. Én kérem – megpróbáltam ugyanolyan nyugodtsággal válaszolni, ami valamennyire sikerült is. Láttam rajta a tétovázást, hogy ki mellett döntsön, így már gondoltam, hogy van esélyem. Kérő pillantásokat intéztem felé, mire lemondóan felsóhajtott, és közelebb lépett hozzám.
- Sajnálom csajok. Most máshol kell lennem, nem veletek – szólt hozzájuk, majd rám támaszkodva visszamentünk a tömegbe megkeresni a többieket.
- Liam, szerintem mi hazamegyünk. Elbírsz a többi kettővel? – kérdeztem, miután megtaláltuk. Bólintott, és Harryvel ismét elindultunk a kijárat felé.

10. rész

Helló! :)
Meg is hoztam a 10. részt. Annak nagyon örülök, hogy sokan kattintotok a blogra, de pipákat nem nagyon hagytok. A Larrys One Shotot is sokan megnéztétek, de nem pipáltatok vagy komiztatok, ami azért elszomorított. Mondjuk nem ezekért csináltam a blogot, és osztom meg veletek a különböző írásaimat, de nagyon-nagyon jól esik, amikor meglátom, hogy egyel több pipa van, vagy komit kaptam. Szóval, ha nem olyan nagy kérés hagyjatok valamit magatok után, ha benéztek! <3
És ezek után pedig már csak kellemes olvasást kívánok! :)xx

10. rész

Alexa szemszög:
Harry elég furcsa volt. Nem csak az előbbi pár percben, hanem már tegnap is. Nem tudom, mi lehet vele, de aranyos volt attól függetlenül. És még a délutánt is velük, illetve vele tölthetem el. Alig várom!
Amint beléptem a szobánkba, Nóri és Viki arcával találtam szembe magam. Tudtam, hogy faggatás fog következni.
- Jól van, kérdezzetek! – adtam meg magam azonnal, mivel nem lett volna értelme ellenkeznem.
- Miért voltál vele annyi ideig? – támadtak le azonnal.
- Két filmet néztünk meg, és amikor vége lett a másodiknak is, én már el akartam jönni, de Harry nem engedte, szóval ott aludtam – foglaltam össze röviden.
- És csak aludtatok, mi? – húzogatta szemöldökét Viki.
- Igen – jelentettem ki, de eszembe jutott a hajnal. – Vagyis volt, amikor hajnalban átmentem hozzá megkérdezni, hogy hol a fürdőszoba – nevettem el magam gondolom fülig elpirulva.
- Aha, persze! – vigyorogtak mindketten.
- Komolyan! De a legjobb része még csak most jön! – rövid hatásszünetet tartottam, majd a sürgető tekintetek és mozdulatok után folytattam: – Alsónadrágban volt!
- Úristen! Tuti, hogy tökéletes teste van – sikítoztak, de gyorsan észbe kaptak, hogy erre nem kíváncsi az egész hotel. – És? Mi volt még?
- Megmutatta, hol a fürdő, megöleltem és ennyi. Aztán reggel átjött megint alsónadrágban, én meg majdnem meghaltam, amikor megláttam – nevettem el magam, és gondolatban megint elolvadtam.
- De jól megy egyeseknek! – csóválta meg vigyorogva a fejét Nóri.
- És délután élményfürdőbe megyünk! – tetéztem tovább.
- Nem hiszem el, de mázlis vagy! – lökött oldalba Viki.
És most eljött az a pont, amikor úgy érzem, elmondhatom nekik, hogy ki is igazából Harry. Merthogy még mindig csak a nevét tudják.
- Van még valami – sóhajtottam nagyot.
- Le is vette az alsónadrágját, vagy mi? – poénkodott Nóri.
- Nem, még nem – mosolyogtam. – Elmondom pontosan, hogy ki ő.
- Halljuk! – néztek rám biztatóan.
- Ő… szóval… ő egy fiúbanda énekese. De nem akármilyené, mert ez a banda a One Direction – ejtettem ki halkan a nevüket.
- Atyaúristen! Ne már! Nem hiszem el! – sikítoztak mindketten ismét.
- Halkabban! Ezt tényleg nem szabad tudnia az egész szállodának – csitítgattam őket azonnal.
- Jó, bocsi. Csak ezt olyan nehéz elhinni – szabadkozott Viki.
- Olyan, hú, de nagy One Direction rajongók nem vagyunk, de ez akkor is hihetetlen. Hogy is hívják? Harry… Most nem jut eszembe – vágott gondolkozó arcot Nóra.
- Harry Styles. És én találkoztam a banda többi tagjával, és velük néztem filmet, és az ő házukban aludtam, és Harryt láttam alsónadrágban KÉTSZER, és ma velük megyek élményfürdőbe, és az összes többit is láthatom lenge öltözetben! – áradoztam, mint valami óvodás, ami nem vall rám, de most ez kivételes eset.
- Oké, nyugodjunk le, mert most olyanok vagyunk, mint valami rossz rajongók! – halkított le Viki. Igaza van.
- Most szépen összeszedjük a többieket, elmegyünk még megnézni, amiket kihagytunk, és bemegyünk egy boltba bikinit venni – tervezett előre Nóri.
- De hoztam magammal – értetlenkedtem.
- Az nem számít, most új kell! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon Viki, majd neki is kezdtünk a készülődésnek. Vettem egy gyors zuhanyt, megreggeliztünk és indultunk is.
Szerencsére alig maradt érdekesség, amit meg akartunk nézni, így hamar végeztünk, és célba is vettük az egyik üzletet. Miután megvettem a bikinit visszatértünk a hotelbe ebédelni, majd én Nórival a szobánkban válogattam pár ruhát, amiket vinni fogok.
- Viszed ezt, meg ezt és ezt is, ezt is… – magyarázott, és kiszedte a fél szekrényemet.
- Nóra! Nem egy hétre megyek velük, hanem pár órára. Nem kell kétszáz ruha – azzal visszaraktam kb. a háromnegyedét annak, amit kipakolt.
- Jól van, kicsit túlzásba estem – mosolygott zavartan.
- Kicsit – ironizáltam. – Viszek egyet, amiben megyek, a bikinit és egy hosszabbat, ha netalán rossz lenne az idő. Ennyi, ez nem randi – világosítottam fel, ha eddig még nem tudta volna.
- De lehetne az – felelte sejtelmesen mosolyogva. Tud valamit, amit én nem?
- Nem lesz az – ellenkeztem, amin ő továbbra is csak mosolygott. Nem értem. Akkor lenne randi, ha csak ketten lennénk, és nem rajtunk kívül még négyen. Vagy mind az öttel randizni fogok? Ugyan már! Olyan jól nem megy nekem, mekkora luxus lenne! Ráadásul fürdőbe megyünk. Még ha vacsorázni vagy sétálni hívott volna, akkor az már gyanúsabb lenne, de így. Várjunk! Akkor mi volt az a séta este, amikor először találkoztunk? Bármi, csak nem randi. Talán.

Larry Stylinson - With You Forever 1.

Sziasztok! :)
Először is köszönöm a pipákat és a sok kattintást <3 Pár komiért sem haragudnék :$
Másodszor, jól látjátok, ez most nem rész, legalábbis nem a bloghoz kapcsolódó. Néhány hónapja kezdtem el írni ezt a One Shotot, ami, mint olvasható, Larry Stylinsonról fog szólni. Szeretném leszögezni, hogy Larry shipper is vagyok, de ugyanúgy imádom Elounort is, így elég nehéz :') De muszáj volt írnom egy ilyet is. Aki nem szeretné, az nem olvassa el. Aki viszont igen, az örülhet. Számításaim szerint maximum 7-8 részes lesz, de ezek hosszabbak lesznek, mint azt tőlem megszokhattátok, nagyjából 4-5 oldal Wordben. Előfordulhat benne pár csúnya szó, azokért elnézést kérek, ha valakit zavarna.
Nos, azt hiszem ennyi lenne. Kellemes olvasást hozzá, remélem tetszeni fog nektek! :)xx

1. rész

Harry
Mint mindig, amikor néhány nap pihenőnk van, most is itt ülünk a nappali kanapéján, és Louis kérésére focit nézünk. Illetve ő nézi, én meg nézegetem. Egyszerűen képtelen vagyok a tévére meredni, amikor mást is csodálhatok. Na, ezeket a gondolatokat száműznöm kell a fejemből! Sürgősen!
- Harry, figyeled te egyáltalán a meccset? – lökött meg Louis, mire hirtelen rá kaptam a tekintetem, amit nem kellett volna, mert azzal a gyönyörű kék szempárral találkozni

életveszélyes nekem. De mióta is?
- Persze – vágtam rá gondolkozás nélkül, és jóformán kiszaggattam a tekintetem az övéből. Próbáltam a tévére koncentrálni ezúttal ténylegesen, de a szemem sarkából láttam, hogy Lou vigyorogva bámul rám, és ezt nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Elvettem a szemem a meccsről, és ismét belenéztem az övébe. Miért kínzom magam?
- Akkor melyik csapat rúgott gólt? – vigyorgott továbbra is szélesen, én pedig még csak azt sem tudtam hirtelen, hogy volt-e egyáltalán gól.
- Öhm, kik is játszanak? – kérdeztem halkan. Ez volt a másik dolog, amiről fogalmam sem volt. Erre elnevette magát, mire én is. Imádtam vele lenni, mindent, amit vele csinálhatok. Ez normális? Igen, mert a legjobb barátom. Szinte már a testvérem. Igen, ez normális. Azt hiszem.
- Jól van, látom képben vagy – szólalt meg miután abba bírta hagyni a röhögést. – Ne menjünk lefeküdni? – simogatta meg a karom, amitől egy pillanatra kirázott a hideg. Ez már beteges.
- De, mehetünk – bólintottam, és felkeltem mellőle. Vele akárhogy lefeküdnék. Harry, bazdmeg, kuss! Egyszerűen hihetetlen, hogy hova képesek elkalandozni a gondolataim. De ez már túllép a legjobb barát és a testvér határán. Ez már több. De nem lehet több! Komolyan nem hiszem el, hogy mi van velem. Én nem vagyok normális, nem ez az egész.

Louis
Miután Harry felkelt, kikapcsoltam a tévét, és még bementem a konyhába egy üveg ásványvízért. Olyan furcsa volt most Harry. Lehet, csak rá jött az öt perc vagy nem tudom. De az tény, hogy amíg néztük a meccset, ő inkább bámult engem, mint a tévét. Nem figyeltem annyira, de egyszerűen magamon éreztem a tekintetét. És egyáltalán nem is bántam, ez a legszörnyűbb az egészben. Vagy a legjobb. Na, jó nem szóltam egy szót sem!
Felérve a szobámhoz, láttam Harry nyitott ajtaján keresztül, hogy leveszi a pólóját. Nem kellett volna! Egyszerűen képtelen voltam levenni a szemem kockás hasról, ami őrjítő tud lenni.
- Mi az? – lépkedett az ajtóhoz egy szál alsónadrágban. Csak az kattogott az agyamban, hogy direkt csinálja, és hogy meg akar ölni.
- Semmi… semmi, csak felhoztam a vizet – adtam meg a világ legrosszabb kifogását. Gratulálok Louis, teljesen idióta vagy! – Jó éjt, Harry! – próbáltam menteni a menthetetlent, és kimenekíteni magam ebből a totál ciki helyzetből.
- Neked is, Lou! – köszönt el ő is, és közelebb lépett hozzám. Hirtelen nem tudtam, hogy mit akar, de aztán amint szétnyitotta két karját egyből leesett, hogy meg szeretne ölelni. Természetesen gyorsan viszonoztam, és hatalmas boldogság járt át, amikor beszippanthattam hajának és bőrének illatát. Kezeim a hátát birtokolták, és legszívesebben simogattam volna, de visszafogtam magam. Végül elhúzódott, és becsukta az ajtót. Pedig én akármeddig álltam volna vele ott, ölelkezve. De miket beszélek, úristen! Abba kell hagynom!
Álmosan dőltem be az ágyba, és az előbbi gondolataimat betudtam annak, hogy túlfáradt vagyok, és ilyenkor olyanok jutnak az eszembe, amiknek nem lenne szabad. Már majdnem elaludtam, amikor dörgött egy hatalmasat az ég, amit nem sokkal később villámlás is követett bevilágítva a szobámat. Első gondolatom az volt, hogy át kell mennem Harryhez! Gyorsan kipattantam az ágyból, és átszáguldottam a göndörhöz. Szinte feltéptem az ajtót, mire felkapta a fejét.
- Louis, megmondanád nekem, hogy mégis mi a frászt művelsz? – dörzsölte szemeit és ásított egyet, miközben az egyik könyökére támaszkodott.
- Vihar van – mondtam a szerintem egyértelműt, mire az ablak felé nézett. – Harry, sötét van, nem fogod látni – szóltam rá nevetve, mire – még így, a félhomályban is láttam, hogy – mosolyogva csapott a homlokához.
- Ja, igen, bocs – nevetett fel. – Szóval miért jöttél? – tért vissza az eredeti témához. Pedig már azt hittem, hogy felfogta.
- Mondom, vihar van – ismételtem el még egyszer, tagoltan, hátha csak a fáradtság és az álmosság miatt nem esett le neki.
- És? – lövellt felém kérdő pillantásokat. Nem hiszem el, hogy ennyire értetlen hülye. Mondjuk, hajnali négy óra van, szóval meg tudom érteni.
- És villámlik. És félek egyedül. És veled fogok aludni – vigyorogtam rá, és meg sem várva a válaszát bebújtam mellé. – Miben alszol? – egyengettem el a takarót magunkon. Egy kicsit csendben maradt, és azt hiszem, nem akarom tudni a választ. Van egy olyan érzésem, hogy nagyon nem akarom hallani.
- A bőrömben – felelt egyszerűen és tudtam, hogy vigyorog. Másodpercek múlva éreztem, ahogy közelebb húzódik hozzám, amit meglepő módon nem elleneztem. Mi a franc bajom van?
- Azt valahogy gondoltam – forgattam a szemem, bár nem láthatta. Még mindig nem húzódtam el. Beteg vagyok.
- Miért nem alszol te is így? Hidd el, sokkal kényelmesebb – bíztatott, de akármennyire is csábítóan hangzott tudtam, hogy nem lenne jó vége, ha belemennék. De miért is nem?
- Kösz, ezt most kihagynám. Tökéletesen megfelel nekem az alsónadrág is – merthogy én

ebben voltam. Egy ágyban vagyok Harryvel úgy, hogy ő meztelenül alszik, én meg alsónadrágban. Szép lesz a folytatás. De miért tartok én ettől, amikor nem először vagyunk ilyen helyzetben?

Arra ébredtem reggel, hogy a fél testem nem érzem. Harry már megint rajtam feküdt félig. Az együtt alvásaink nagy részében ezt történik az én legnagyobb örömömre. Nem tudom, neki hogy lehet kényelmes úgy feküdni, hogy a testének egyik fele lejjebb van, mint a másik, de hát ő érzi. Az egyik karja a nyakam mellett volt, felsőtestének egyik része az enyémen, az egyik lába pedig az enyéimen. Ez eddig oké. De meztelen volt! Ez viszont eddig nem okozott gondot, mert máskor is aludtunk már így. Most miért, és akkor miért nem?
- Jó reggelt! – hallottam meg Harry reggeli rekedtes hangját.
- Neked is! Azt hittem, még alszol – fordítottam felé a fejemet egy mosollyal.
- Csak most keltem és láttam, hogy nyitva van a szemed – felelt nevetve, és még mindig rajtam feküdt. Ennyire kényelmes lennék?
- Amúgy nem akarsz leszállni rólam? – kérdeztem már én is nevetve, mire megrázta a fejét, így a göndör tincsei össze-vissza kuszálódtak, még jobban, mint eddig. Na, majd mindjárt kisimítom! Nem, Lou, nem! Nyugi van! – És miért nem? – próbáltam visszatérni a földre.
- Mert szeretek rajtad feküdni – válaszolt egyszerűen, én pedig azt sem tudtam hirtelen, hogy mit reagáljak. És most ezt miért nem tudom elütni valami viccel? Komolyan nem értem, mi történik velem. Vele. Velünk.

Harry
Azt hittem, hogy Lou egyből lecsapja az általam feldobott labdát, de nem. Percekig nem válaszolt, ami az utóbbi időben elég gyakori, főleg, amikor kettesben vagyunk. Mi varázsolja el ennyire?
- Én is rajtad, de fel kell kelnünk. Nem sokára jönnek a többiek, és indulunk a stúdióba – felelt végre, és óvatosan kibújt alólam, majd kilépett az ajtómon. Gondolom a fürdőbe ment. Felemelt fejemet visszaejtettem Louis párnájára, amin még érezhető volt az illata, és mélyen beszippantottam. Miért nem feküdhetnénk itt egész nap ketten? Úristen, már megint miken jár az eszem? Nem vagyok normális. Csak sajnos az a baj, hogy ez van velem egy jó ideje.
- Harry, igyekezz! Nem leszel kész, ha itt fekszel – nézett be a szobámba Lou, majd már én is jobbnak láttam, ha összeszedem magam, így elindultam a fürdőbe. Meztelenül. Nem vagyok szégyenlős, Louis-t pedig nem zavarja.
- Jézusom, Harold! Legalább egy pokrócot húztál volna magadra! – botlott belém bandatársam, és gyorsan szemei elé kapta a kezét. Mióta csinálja ezt?
- Bocs, azt hittem, hogy nem zavar – mondtam ki gondolatomat, ami szinte megfagyasztotta körülöttünk a levegőt. Nem lett volna szabad megszólalnom.
- Hát… végül is nem… csak… nagyon… hirtelen ért – nyögött össze egy mondatot. Nem kicsit voltunk mindketten zavarban. De miért? Mostanában ez van, ha kettesben vagyunk. Mindig mindketten zavarban vagyunk, és elpirulunk néhány félreérthető mondat után. Régen ez nem így volt. Simán megmondtuk, hogy szeretjük a másikat, és nem érdekelt minket, hogy ki néz minket buzinak, vagy ki röhög ki minket. Ezek soha nem voltak problémák. Most meg zavarba jövök, ha megölel, ha a kelleténél közelebb jön hozzám, és szerintem ezekkel ő is így van. Miért? Talán, mert már nem úgy tekintünk a másikra, ahogy régen? Nem, az nem lehet! Én nem vagyok meleg, és ő sem az. Akkor viszont nem értem. Nagyon nem.
- Harry, kész vagy már? – ordított be a fürdőbe Lou, miközben én gondolataim közepette lezuhanyoztam, és már csak fel kellett öltöznöm.
- Egy pillanat! – kiáltottam vissza, és magamra tekertem a törülközőt, majd kiléptem a fürdőszoba ajtaján egyenesen Louis mellkasának ütközve. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy szinte összeért a fejünk, ami szerintem mindkettőnket zavarba hozott. Ismét.
- Hupsz, bocsi – törte meg először ő a csendet. Arca színe átment pirosba, csak úgy, mint nekem. Remek. Ez egyre jobb lesz.
- Semmi gond – szólaltam meg remegő hanggal, ahogy a száját bámultam. Ugyanis nem mertem belenézni a szemébe, mert ott helyben a kezei közé omlottam volna. De könyörgöm, mondja már meg valaki, hogy miért!

Louis
Lefagytam. Teljesen elmerültem gyönyörű, zöld szemeinek tanulmányozásában, ő pedig, ahogy látom, a számmal szemez. Egyszerűen elmondhatatlan, hogy mennyire elvesztünk a másikban. Tökéletes az arca, a szája, a szeme, az orra, a füle, mindene. Csak rá kell néznem és máris elolvadok. De ez már nem normális dolog. Viszont mi sem vagyunk azok.
Abban a pillanatban azt kívántam, hogy bárcsak örökre így maradhatnánk, ami kudarcba fulladt, mert valaki megzavart minket.
- Srácok, készen vagy… tok? – halkult el a hangja Zaynnek, aminek köszönhetően egyből szétrebbentünk. Ó, szuper, nem volt eddig elég kínos a dolog, bármennyire is élveztem. – Megzavartam valamit? – tudakolta óvatosan egy sunyi mosollyal, amit legszívesebben letöröltem volna róla.
- Nem, semmit – hadarta Harry, és a szobájába sietett, faképnél hagyva engem.