If you give me the chance... 4.

Helló! :)
Remélem, mindenkinek jól telt el a nyár utolsó hete - bár még néhány nap hátra van -, és azt is, hogy velem maradtok szeptembertől is. Már csak azért is, mert jövőhét után érkezik a beígért, második Larrys one shotom, de erről többet majd akkor.
Köszönöm a pipákat és a díjakat még egyszer, nagyon örültem nekik, és persze a visszajelzéseket várom! <3 Már csak azért is, mert érdekel, hogy mi a véleményetek az If you give me the chance... befejezéséről. Ó, és ebben a részben úgy említettem meg Danielle-t, mint Liam barátnőjét, mert amikor ezt írtam, még együtt voltak, szóval nézzétek el ezt a kis "hibát" :)
Egyelőre még fogalmam sincs, mikor jön jövőhéten az új, lehet, hogy majd kijelölök egy napot (mint a They don't know about us című blogomnál), amikor mindig frissítek, de ez az órarendemtől függ. Addig nem mondok semmi biztosat.
Végül pedig nagyon boldog 20. szülinapot a világ legnagyobb szívű emberének, Liam Payne-nek! ♥
Kellemes olvasást! :)xx

4. rész

A másnapomon végig kísért egy hatalmas gyomorgörcs. Reméltem, hogy el fog múlni, de nem, ahogy közeledett a megbeszélt, 10 órai időpont, úgy nőtt bennem. Egy falatot nem bírtam volna lenyomni a torkomon.
- Rose, azt hittem, nem jössz be – vett észre Becca, aki ma szintén nem dolgozott, gondolom, szórakozni jött a bárba.
- Én is úgy terveztem, de találkozóm van – ismertettem vele csendesen, erősen koncentrálva, hogy ne remegjen a hangom. Ó, mi lesz még később?
- Azzal a fiúval? – tudakolózott egy sejtelmes vigyorral az arcán. Ahogy rápillantottam, nekem is mosoly kúszott a számra.
- Igen – bólintottam rá, majd rögtön az órámra néztem. Pontosan 10 volt.
- Örülök, hogy megfogadtad a tanácsomat. Sok szerencsét! – ölelt meg biztatásképp, én pedig hirtelen azt sem tudtam, mit reagáljak. Még végig gondolni sem volt időm semmit, mert megéreztem a vállamon egy kezet.
- Szia, Rose! – fogadott Niall, és bár próbáltam felkészíteni magam, milyen lesz újra látni őt, azt kell, hogy mondjam, nem sikerült. Szinte egyszerre pirultam el, fehéredtem le, jöttem zavarba és akartam elsüllyedni a föld alá.
- Szia – viszonoztam köszöntését sokkal bátortalanabbul, mint ő. A hangom eltűnt, és legszívesebben utánamentem volna, hogy megkeressem.
- Eljönnél velem sétálni? Persze csak, ha nem akarsz újra elmenekülni – jegyezte meg elmosolyodva, én viszont, ha lehet, még jobban zavarba jöttem.
- Mehetünk – erőltettem némi tartást magamra is és a hangomra is. Nem szabad, hogy bizonytalan legyek, most nem!
Niall udvariasan maga elé engedett, így én léptem ki elsőnek a londoni éjszakába. Percekig csak csendben mentünk egymás mellett, Niall előre felé nézett, én pedig mindenhova, csak rá nem.
- Beszéltem Zaynnel – kezdett végül bele a beszélgetésbe társaságom. – Mielőtt még azt hinnéd, nem én küldtem, nem is tudtam róla, hogy megkeresett téged – fújta ki a levegőt. Azt hiszem, ő is ideges. Miután csak bólintottam, folytatta: – Tudom, hogy a rajongók véleménye zavarna…
- Persze, hogy zavarna! – szakítottam félbe, meg sem várva, mivel akarta folytatni. – Én is utálom a munkámat, a legkevésbé az hiányzik, hogy a fél világ tudjon róla – torkoltam le Niallt, aki bár nem mondott semmi rosszat, mégis felkaptam a vizet. Ez egy olyan dolog, amit nagyon nehéz lesz megbeszélni.
- Csak ez az, ami meggátol abban, hogy engedj nekem? – kérdezte elhaló hangon, és éreztem, a szemébe kell néznem. Ez viszont rossz döntés volt. Majdnem elvesztem a kéklő tengerben.
- Nem tudom – suttogtam tanácstalanul, bár lehet, tényleg csak ez hátráltat. – Össze vagyok zavarodva, semmit nem volt időm átgondolni – törtek fel belőlem a szavak gondolkozás nélkül. Úgy éreztem, ki kell adnom magamból őket.
- Nem kell átgondolni semmit – javított ki, amit nem értettem, így ráemeltem tekintetemet séta közben, Niall pedig folytatta: – Egyszerűen nem kell foglalkozni a médiával, és azzal, hogy ők mit gondolnak! Az sohasem fontos. Ha mindig azt tennénk, amit mások elvárnak tőlünk, nem lennénk önmagunk.
- De… – kezdtem volna ellenkezésbe, ha nem szól közbe Niall.
- Nincs mit szégyellned a munkádban. Tudom, hogy ez az a dolog, ami az igazi oka annak, hogy továbbra is ellenállsz nekem. Mert ha kitudódna, hogy együtt vagyunk, utánad járnának, és megtudnák. Igazam van?
- Igen – szinte leheltem lesütött szemekkel, az erőm elhagyott, és kedvem lett volna ott helyben összeesni. Niall kimondta mindazt, amit én csak gondolni mertem. Ezek után még úgysem tudtam rá nézni.
- Csak annyit kérek, hogy legyél velem. Semmi mással nem kell foglalkoznod – állt meg hirtelen, mindig gyönyörű szemeivel pedig könyörögve nézett rám.
- De nem tudok mással nem foglalkozni – sóhajtottam elgyötörve. Én képtelen vagyok kizárni mások véleményét. Ha néha azt is mutatom, hogy nem érdekelnek, legbelül azért igenis elgondolkozok rajtuk.
- Akkor majd én segítek neked. Csak meg kell engedned – suttogta, miközben felemelte az államat, hogy a szemébe nézzek. Ezt pont el akartam kerülni.
- Nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet. Át kell gondolnom – motyogtam zavartan, amit Niall közelsége okozott.  Nem tudok dönteni, ha velem van.
- Az előbb mondtam, hogy nem kell gondolkozni! És ne hidd, hogy még egyszer itt hagyhatsz úgy, mint múltkor – tette hozzá apró mosollyal, mire lehajtottam a fejem, hogy elrejtsem az én halvány mosolyomat. – Ha adsz nekem esélyt… – súgta egészen közel hajolva az arcomhoz, homlokát nekidöntötte az enyémnek, éreztem leheletét a bőrömön. Nem fejezte be mondatát, mert ajkait váratlanul megéreztem a sajátomon. A meglepődéstől hirtelen azt sem tudtam, hogy mi van, de Niall nem hagyta abba a csókot, én pedig belefáradtam a folytonos tiltakozásba: visszacsókoltam. Ahogy megéreztem karjait körülöttem, megállapítottam, hogy megkönnyebbült, amiért nem utasítottam el. A lelkem kezdett fellélegezni, hogy végre örömet is okoztam neki.
- Még mindig szükséged van időre, hogy átgondold a dolgokat? – kérdezte, miután elvált tőlem, de nem távolodott el messze, ugyanabban a helyzetben voltunk, mint a csók előtt.
- Ha lehet, most még inkább nem tudom – mondtam halkan, és alig mertem Niallre nézni. Zavarban voltam, ráadásul nem tudtam, mit tegyek.
- Akkor majd én megmondom: ne gondolkozz! És elcsépelten fog hangzani, tudom, de hallgass a szívedre! – súgta ajkaimra, majd másodpercekkel később össze is értek. Ezt a csókot már azonnal viszonoztam, képtelen lettem volna ellenállni. Szükségem volt rá, hiába akartam volna tagadni. Karjai a csípőmön landoltak, majd hol ott, hol a hátamon időztek el. Ujjaimmal beletúrtam a szőke hajkoronájába, ezáltal még közelebb húztam őt magamhoz. Akkor és ott végtelenül boldog voltam, elfelejtődött az elmúlt napok szenvedései és a „nem értem ezt az egészet” érzés. Mert nem számított semmi, csak Niall.
- Szóval… most mit mondasz? Lennél a… barátnőm? – kérdezte kissé félénken, mégis aranyosan, ahogy lassan eljutott az utolsó szóig, amit mintha más hangsúllyal ejtett volna ki, de lehet, csak ez nekem tűnt így. Pár percig csendben maradtam, átgondoltam magamban a lehető leggyorsabban a dolgokat, de társaságom újra megszólalt, feltehetőleg attól tartott, hogy nem fogok beleegyezni: – Rose, mondj igent, és én megpróbálom kihozni belőle a legjobbat. Nem lesz semmi gond, még akkor sem, ha kiderülne a munkád. Tudom, hogy ez rosszul érintene téged, de ígérem, megoldjuk. Csak adj egy esélyt, hogy megmutassam, milyen, amikor nem vagy egyedül és mindig van egy személy az életedben, akire számíthatsz. Kérlek – rövidke monológja után hirtelen borult ránk a csend, ami alatt eldőlt bennem minden.
- Rendben – mondtam ki gyorsan, de mielőtt még megörülhetett volna Niall, szinte azonnal hozzáfűztem: – De szeretném, ha titokban maradna ez az egész, ameddig csak lehet – szögeztem le még most, az elején. Minél később jönnek rá, hogy Niall foglalt, annál jobb.
- Persze, minden úgy lesz, ahogy akarod – bólogatott hevesen, mosolygós arccal. Öröm volt így látni őt, és ezt én okoztam végre. – De lenne egy kérésem, ami szerintem neked sem lenne ellenedre.
- Mi lenne az? – kérdeztem egy fokkal megkönnyebbülve. Ha előbb tudom, hogy engednem kell Niallnek, hogy ezt érezzem, már előbb megtettem volna.
- Szeretném, ha otthagynád a bárt. És mielőtt még megkérdeznéd, hogy akkor mi lesz, én már kitaláltam több mindent is: elmehetnél táncot tanulni valamilyen suliba, vagy Liam barátnője, Danielle segíthet keresni olyan helyet, ahol táncolhatsz. Szigorúan ruhában! Mit szólsz? – ismertette velem terveit a végére már elmosolyodva. Mérlegeltem magamban a variációkat, és tetszettek.
- Nincs kifogásom ellenük. De még nem tudom, melyik lenne jó.
- Nyugi, lesz időd eldönteni – mondta, miközben átkarolta a derekamat, és tovább folytattuk a sétát. Érdekes módon már sokkal jobb kedvem volt.
Mindenfajta döntésmentesen, kézen fogva haladtunk London esti, mesterséges fényében. Sehol nem voltak fotósok, akik lencsevégre kaphattak volna minket, ahogy önfeledten beszélgettünk. Nagyon remélem, hogy ez egy ideig így is marad, bár nem hiszem, hogy lenne olyan szerencsénk. Az elmúlt napokban utánanéztem a One Directionnek kicsit részletesebben, és megállapítottam, hogy rengeteg paparazzi kép jelenik meg rólunk nap, mint nap. Arról meg már nem is beszélve, hogy a rajongók mennyit töltenek fel az internetre, amikor találkoznak a srácokkal. Vajon képes leszek én elviselni majd ezt a hatalmas felhajtást, ami Niallel jár? Muszáj lesz, mivel, azt hiszem, szeretem őt.

Néhány hónappal később:
- Nem hiszem el, hogy nem ébresztettél fel! – kiabáltam le hirtelen Niallt, ahogy megpillantottam, hány óra van.
- Nyugi, majd kimagyarázod – motyogta álmosan, félig a párnájába beszélve. Nagyon édesen festett, de én viszont késésben voltam miatta.
- És mégis mit mondanék? Hogy nézzék el, mert a barátomnál aludtam? – tettem fel a költői kérdést, miközben ide-oda rohangáltam, hogy kiválasszam, mit veszek fel a suliba. Ugyanis úgy döntöttem, hogy elmegyek egy iskolába táncot tanulni, aztán Danielle segítségét elfogadva keresünk egy helyet, ahol táncolhatok is. Bár a suli nem lett volna kötelező, ragaszkodtam hozzá, mert szerettem volna, ha lesz valami normális végzettségem.
- Például. Biztosan elnéznék – emelte fel kócos, szőke fejét, amibe beletúrtam, és egy nyögést kaptam válaszul.
- Hogyne – szóltam vissza már a fürdőből. Itt aludtam Niallnél, pedig nem is akartam pontosan ezért, de megígérte, hogy nem lesz semmi gond, erre lett. – Inkább szedd össze magad te is, mert örülnék, ha elvinnél kocsival – jelentem meg az ágynál felöltözve, egy kis sminkkel és a táskámmal.
- Igenis! – szalutált kipattanva a takaró alól, én pedig mosolyogva követtem végig, ahogy ő is elkészül. – Mehetünk – állt meg előttem, majd kézen fogva mentünk ki egyenesen az autójáig, aztán úgy is szálltunk ki az iskolánál. Igen, mára sikerült leküzdenem a félelmeimet, így bátran mutatkozunk nyilvánosan együtt, és nem okoz gondot megcsókolni Niallt más emberek előtt.
- Szólj, ha végzel, és jövök érted – kacsintott játékosan, amire rábólintottam. – Szeretlek – lehelte a számra, és nem kellett várnom a csókra.
- Én is szeretlek – viszonoztam vallomását és csókját is fülig szerelmesen.

2. díj

Hihetetlen számomra, hogy máris itt a 2. díjam a With You Forever-höz, még egyszer köszönöm szépen Brigi Pánczél-nak! <3

Szabályok:
11 dolog rólam
11 válasz
11 kérdés
11 bloggernek tovább küldöm



11 dolog rólam:

1.  Lassan már nem tudok mit írni ide :D
2. Hétfő óta olvasónaplózok, de már elegem van belőle.
3. Mindegyik kötelezőm baromság.
4. Jövőre nem hagyom az utolsó hétre!
5. Néha hülyeségekbe megyek bele, de általában megbánom utána.
6. Az egyik legjobb dolog volt, hogy csináltam twittert barátnőm unszolására.
7. Valószínűleg meg tudom nézni a This Is Us-t :3
8. Nagyon nehezen lennék már meg az írás nélkül.
9. Alig várom, hogy vegyünk laptopot.
10. Nem tudom elhinni, hogy mi leszünk a második legnagyobbak a suliban.
11. Imádom, amikor kapok visszajelzéseket az irományaimra.

11 válasz:
1. Melyik a kedvenc állatod és miért?
A gepárd, mert imádom, hogy olyan vékony és gyors.
2. Mióta írsz és mi ösztönzött az írásra vagy ki?
Nagyjából 1 éve, és a One Direction miatt kezdtem el.
3. Mit csinálnál ha Harry Styles bekopogna a házatokba, hogy befogadod-e mert kirakták a One Directionból?
Alig bírnám elhinni, de természetesen beengedném, és rengeteg kérdést tennék fel neki, meg jól megszeretgetném :D
4. Melyik a kedvenc zenéd?
Az 1D-től minden, meg még más előadóktól jó sok minden.
5. Voltál már külföldön? Ha igen hol?
Még nem, de terveim között szerepel.
6. Melyik a kedvenc évszakod?
Mindegyiket szeretem valamiért, de talán a nyár, mert ugye jó idő van meg nem kell tanulni, haverokkal lehet lenni, és a tél, mert akkor van egy csomó ünnep és a szülinapom.
7. Ha egy napra bárki lehetnél, ki lennél és miért?
Az előző díjnál írtam, és most is így gondolom, hogy valaki az 1D-s srácok közül, mert kíváncsi vagyok, hogy milyen az élete egy akkora sztárnak, mint ők, és jó lenne megismerni is őket.
8. Ha kívánhatnál egyet és csakis egyet, mi lenne az?
Hogy teljesüljenek a kívánságaim :D Egyébként nem tudom, de talán az, hogy Ő legyen már végre mellettem :')
9. Van háziállatod vagy testvéred?
Egyik sincs.
10. Hawaii-n Louis-val vagy Alpokban Liammel?
Nehéz kérdés, és mivel a srácok közül sosem tudtam/tudok választani, ezért mindkettő.
11. Ki a példaképed és miért?
Valamikor már említettem, hogy Kimi Räikkönen, mert imádom az életfelfogását, a személyiségét és a stílusát.


És nagyon-nagyon sajnálom, hogy ismételten nem küldöm tovább, de nem olvasok ennyi blogot még mindig. Remélem, megértitek, és ha majd úgy gondoljátok, megajándékoztok azért még díjakkal :)xx

U.i.: Csütörtökön hozom az If you give me the chance utolsó részét ;)

1. díj

Nem kis meglepetés ért, amikor felnéztem ide, és megláttam, hogy még a With You Forever-höz kaptam egy díjat, szóval nagyon szépen köszönöm még egyszer Lara and Lucky-nak! <3

 

Szabályok:
11 dolog rólam
11 válasz
11 kérdés
11 bloggernek tovább küldöm


11 dolog rólam:

1. Pont ma fejeztem be a My Life With Him című blogom utolsó részét.
2. Végtelenül elszomorít, hogy 1 hét és kezdődik a suli.
3. Egyelőre fogalmam sincs, miből kellene majd előrehozott érettségit tennem tavasszal.
4. A szúnyogok előszeretettel szívják a véremet.
5. Ennek a blognak, vagyis a Why can't you look at me like that? írásának is lassan már a vége felé járok.
6. Heteken belül olvashatjátok a következő Larrys one shotot.
7. Mindig hosszú a körmöm, csak akkor kicsi, ha letört vagy beszakadt.
8. Mindig rácsodálkoznak, hogy nem műkörmöm van :D
9. Rengetegszer akartam már visszamenni az időben, hogy újra átéljek néhány eseményt.
10. Sok-sok külföldi városba szeretnék ellátogatni.
11.  Nagyon szeretnék folyékonyan beszélni angolul.

11 válasz:
1. Mit tennél ha tudnád ,hogy holnap világ vége van és ez az utolsó napod?
Lehet, hogy nyálasan fog hangzani, de valószínűleg elmondanám Neki, hogy szeretem :')
2. Ha tehetnéd melyik hírességbőrébe bújnál és mi lenne az első dolgod úgy?
Talán valamelyik 1D tag bőrébe bújnék, és próbálnék olyan lenni, mint ő, miközben kiélveznék minden pillanatot. Amúgy fogalmam sincs :D
3. Melyik a rosszabb eset: a, Liam megcsókolja Harryt
                                        b, Niall megcsókolja Louist ??
Ha Larry szempontból nézem, akkor mindkettő, egyébként passz, érdekes lenne mindegyik :D
4. Szerinted mi a leggusztustalanabb dolog a világon?
A meztelen csiga és a béka. Annyira undorítóak, hogy félek is tőlük :'D
5. Melyik filmen sírtál először (ha van ilyen) ?
Nem tudom, melyik volt az első, mert volt egy pár.
6. Van kabalád? Ha igen mi??
Nincsen.
7. Filmnézés Zaynnel vagy kaja Niall-lal?
Mivel az ilyen 1D-s választgatós dolgokban sosem voltam jó, ezért mindkettő :D
8. Mi volt a legcikibb dolog amit csináltál?
Sok volt, és nekem mindegyik ugyanolyan szörnyű volt :'D
9. Ha élő koncerten kérhetnél a 1D-től egy számot mi lenne az (nem muszáj ,hogy a sajátjuk legyen)?
Valami jó kis szerelmes szám.
10. Ha bármit/ bárkit ;) kérhetnél ki vagy mi lenne az és miért?
A bármiből túl sok lenne, szóval inkább a bárkit emelném ki: Kimi Räikkönent, a One Directiont és Őt kérném, mert őket szeretem a legjobban ♥ (Az olvasóimon kívül persze :D)
11. Mit tennél ha találkoznál a The Wanted-del?
Kioktatnám őket, hogy viselkedjenek az 1D-vel kapcsolatban :D


És nézzétek el, amiért nem küldöm tovább, de - mint említettem a másik blogomon - nem olvasok 11 blogot, ahova tudnám küldeni. Remélem, megértitek :)xx

30. rész

Sziasztok! :)
Hűha, egy újabb kerek számú olvasnivalót hoztam itt a nyár utolsó heteiben. Szerintem már csak egyszer lesz ilyen, 50 részig nem fogom húzni a történetet. Remélem, tetszett a one shot 3. része, köszönöm hozzá a pipákat! <3 És kérlek, írjatok, pipáljatok nyugodtan, mert nagyon jól esik látni, ha tetszett! :)
Azt hiszem, ennyit akartam, kellemes olvasást, és élvezzétek ki még ezt a pár hetet a nyárból! :)xx

 

 30. rész

Alexa szemszög:
Eddig minden úgy alakult, ahogy elterveztem. Itt állok a fiúk közös háza előtt, és várom, hogy végre megérkezzenek. Igen, elrepültem Párizsból vissza Londonba. Csak azért, hogy lássam szerelmemet, vele legyek és megbeszéljük, mi lesz velünk, miután nekem véget ér a kirándulásom.
- Alexa! Te jó ég, mit keresel itt? – szaladt ki a kisbuszból igencsak meglepődve Harry, és azonnal erős karjaiba zárt.
- Hozzád jöttem – feleltem, miután beszippantottam illatát, ami már hiányzott.
- Hát téged is látni errefelé? – vigyorgott Louis, majd nevetve mindegyiküket köszöntettem egy-egy öleléssel. Ahogy beléptünk a házba, betelepedtünk pár órára a nappaliba, és ment a srácok folytonos hülyesége, majd olyan 10 óra környékén készülődtünk lefeküdni. Mivel senki nem akart már vezetni, úgy döntöttünk, hogy itt alszunk, így Harry a szobájába indult el velem.
- Egyébként másik oka is volt annak, hogy visszajöttem – kezdtem bele, miközben egy Harrytől kölcsönkapott, Hipster feliratú pólóba bújtam.
- Igen? És mi az? – meredt rám kíváncsian és félmeztelenül, ami igencsak elvonta a figyelmem, de próbáltam a szemébe nézni.
- Mi vasárnap hazamegyünk Magyarországra. Véget ér a kirándulás. Mit fogunk csinálni ezután? – lépkedtem közelebb hozzá, és kicsit kétségbeesve öleltem át.
- Most még nem tudom, de ne aggódj, kitalálok valamit – biztosított teljesen magabiztos hanggal, ami el is érte célját. Viszonylagosan nyugodtan távolodtam el Harrytől, és helyezkedtem el az ágyán. Ő szorosan mellém bújva követett, majd hátulról átölelve aludtunk el.

Másnap reggel halk susmogásra lettem figyelmes. Nem igazán voltam még magamnál, így nem különösebben foglalkoztam vele, próbáltam visszaaludni. Ekkor viszont valakik ránk ugrottak.
- Mi a…? – ébredt fel Harry is, álmosan dünnyögve.
- Észnél vagytok? – törölgettem a szemem felülve, amikor megláttam a két tettest. Niall és Louis volt az.
- Szerintem te is tudod erre a választ – röhögött fel Harry, majd a két elmebeteget lerugdosta rólunk.
- Ez nem volt szép, Styles! – húzta fel az orrát Louis megjátszott sértettséggel.
- Ó, ne haragudj! Ki tudlak engesztelni valamivel? – ment bele a göndör is a játékba. Az nem is zavarta őket, hogy Niall és én is ott voltunk.
- Talán – felelte sejtelmesen vigyorogva, mire egyöntetűen mindenki felnevetett. Az újdonsül szerelmespár ki is viharzott a szobából, így Niallel maradtam.
- Ezek nem normálisak – állapítottam meg utánuk nézve.
- Együnk sem az – javított ki a szőkeség. Ezzel csak egyetérteni tudtam.
- És elvileg én lennék a barátnője – csóváltam a fejem kacagva.
- Elvileg. Gyakorlatilag meg Louis – helyeselt Niall, mire megdobtam egy párnával, de végül röhögésben törtünk ki. Pár percig még beszélgettünk, de Niall olyan nagyon éhes volt már, hogy leszaladt a földszintre valami ehető dologért. Én bekockultam egy kicsit, telefonon felnéztem twitterre.
- Hú! – hallottam meg nagyon közelről Harry mély hangját, amit imádok, de most a szívinfarktust hozta rám.
- Idióta! – löktem meg a karját nevetve, miközben befészkelte magát mellém.
- Kösz. Éppenséggel ez az idióta – mutatott magára – kitalálta, hogy mit csinálunk, miután végeztek Párizsban – húzta ki magát büszkén.
- Komolyan? – meredtem rá hitetlenül. – És mit? – kérdeztem rá, amikor láttam, hogy magától nem fogja elmondani.
- Te is szépen hazamész a barátaiddal, otthon leszel a családoddal, aztán jössz vissza az Olimpiára – ismertette velem is elképzelését. Ahogy feldolgoztam, amit mondott, úgy lettem egyre boldogabb, hiszen, azt hiszem, két hét van hátra a rendezvényig, annyit pedig csak kibírok Harry nélkül. – Na, jó lesz így?
- Hát persze hogy jó – borultam a nyakába, és olyan hevességgel sikerült, hogy eldőltünk az ágyon. Azonnal tökéletes ajkaira tapadtam, ő pedig kezeivel a hátamat vette birtokba. – Ez így rendben van. És ezek után? – távolodtam el tőle, bár nem akart elengedni, de csók közben eszembe jutott, és nem tudtam már magamban tartani a kérdést.
- Aztán suli. Haza kell menned, mert, ugye, van még egy éved – nézett a szemembe, itt pedig éreztem, hogy hervad egyre lejjebb a mosolyom.
- Távkapcsolat? – szólaltam meg egy rövid ideig tartó csend után. Félve kérdeztem rá, mert eddig nem sok jót hallottam róla.
- Tudom, hogy nem akarod, én sem, de nincs más választásunk. Vagy szakítunk, amit persze nem fogunk, vagy megpróbáljuk a távkapcsolatot – simított ki egy tincset az arcomból. Akármennyire is nem pártolom, muszáj egyetértenem.
- Jó, oké, legyen – sóhajtottam megadva magam. Őszintén remélem, hogy ez nem fogja a kapcsolatunk végét jelenteni. – De ha hiányozni fogsz? – jutott hirtelen eszembe. Még nyáron csak-csak elviselem a hiányát, mert tudom, hogy találkozni fogunk, mivel én bármikor ráérek, Harry ugye nem, de próbál időt szakítani rám. Ha viszont suli lesz, rengeteg idő fog kiesni miattam is.
- Nem lesz ugyanolyan, de ott a telefon, net. Nem sorolom már végig. Épp elégszer tettük – emlékeztetett arra, amikor azért búcsúzkodtunk, mert Londonból repültem el Párizsba.
- Igaz – mosolyodtam el halványan. – Akkor ki fogjuk bírni?
- Hát, muszáj lesz – szorított magához, és mélyen beleszívta a hajam illatát. – Menni fog – biztatott lágyan. Bólintottam, majd ismét megcsókoltam.

Harry szemszög:
Nagyon örültem, hogy Alexa beleegyezett az ötletembe. Az este nagy részében alig tudtam aludni, így a megoldást kerestem, és hallgattam barátnőm édes szuszogását, figyeltem mennyire aranyosan alszik.
- Mit álmodtál amúgy? – kérdeztem, miután abbabírtuk hagyni a csókot.
- Nem emlékszem. Miért? – húzta össze szemöldökét.
- Mert valamin nagyon mosolyogtál.
- Passz. Biztos rólad – nevette el magát, ami engem is elkapott. – De honnan láttad? – esett le neki, hogy ekkor nekem is aludnom kellett volna.
- Sokáig ébren voltam. Azon gondolkoztam, hogyan legyen tovább – fűztem még hozzá, mielőtt megkérdezte volna.
- Édes vagy – húzódott egy széles mosoly Alexa arcára. Még mindig nehéz egy kicsit elhinni, hogy már a barátnőm.
- Nem, az te vagy. Én… férfias vagyok – gondolkoztam egy fél másodpercet, de ez is elég volt ahhoz, hogy Alexa lemászva rólam röhögésben törjön ki. Na, szép. – Hé, milyen barátnőm van nekem, hogy kinevet? – háborodtam fel azonnal tettetett komolysággal.
- Bocs, csak… csak látnod kellett volna az arcod – nevetett még jobban, még ezt is alig bírta normálisan elmondani.
- Jól van, jól van, alázz porig – dramatizáltam túl a dolgokat, amin már én is röhögtem, és kiterültem Alexa mellé az ágyon.
- Louis! Ne akarj a kezeim közé kerülni! – hallottuk meg Zayn hangját, majd a szaladást is. Gondolom, Louis megviccelve keltette fel arab bandatársunkat is.
- Ez mi volt? – érdeklődött visszafojtott mosollyal Alexa.
- Louis valamit csinált Zaynnel.
- Akkor nemcsak minket keltettek fel – bújt hozzám szorosan.
- Hát nem. De szerintem még mi jártunk a legjobban – nevettem el magam, hiszen Louis hülyesége határtalan.
- Vajon Liamnek mit tervezett? – kérdezte gyerekes kíváncsisággal a szemében.
- Nézzük meg! – ragadtam meg a karját, és kisiettünk a szobámból.

If you give me the chance... 3.

Helló! :)
Sajnálom, hogy csak most jelentkezem, de szerdán strandolni voltam, tegnap pedig csak estére lett netem, így nem tudtam hozni a frisset, de most már itt van végre.
Az If you give me the chance... utolsó előtti részét olvashatjátok (2 hét múlva jön majd a befejezése), nekem személy szerint ez a kedvencem. Remélem, a ti tetszéseteket is elnyeri, a visszajelzéseket pedig várom! <3
Kellemes olvasást! :)xx

3. rész

Két nappal később még mindig nehéz szívvel léptem be sztriptízbárba. Tegnap előtt láttam Niallt utoljára, de nem sikerült kiűznöm őt a fejemből. Megragadt bennem a gyönyörű, csillogó kék szempárja, amely az óceánra emlékeztet engem, a szőke hajkorona, amiről felismertem őt, a sima, tökéletes, fehér bőre, az utánozhatatlan mosolya… egyszóval mindene. De muszáj volt eljönnöm tőle. Nem illek én hozzá! Niall világsztár, én meg egy senki, lehetetlenség, hogy valaha is lehetne köztünk valami. Mégis mit gondoltam, amikor hagytam, hogy beszélgessünk, vagy amikor elhívott sétálni? Nem lehet közöttünk semmilyen kapcsolat, nemhogy több mint barátság! Borzasztó következményei lennének, és azok egyikünknek sem hiányoznak. El kell fogadnom, hogy soha többé nem láthatom Niallt, ha tetszik, ha nem.
- Miért lógatod az orrod? – figyeltem fel a mellettem megjelenő Becca hangjára, ahogy a bárpultnál kortyolgattam az italomat.
- Nem is tudom, hogy elmondjam-e – sóhajtottam egy nagyot tanácstalanságomban. Tudom, mit kell tennem, de egyáltalán nem akarom azt.
- Megkönnyebbülsz, ha megosztod valakivel – nógatott tovább, miközben elhelyezkedett a mellettem lévő széken. – Hallgatlak! – fordult velem szembe, én pedig még egy nagy sóhaj után belekezdtem, csak kicsit máshogy.
- Van egy fiú, akivel megismerkedtem, de nem lett volna szabad. Nem olyan lány illik hozzá, mint én. Olyat kell választania, aki normális, rendes… én nem ilyen vagyok. El kell őt felejtenem, de nem akarom megtenni.
- Ó, nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly a dolog – simított végig a hátamon, ami azért jól esett. Tényleg egy fokkal jobb lett, hogy elmondtam.
- Fogalmam sincs, mi legyen – fordultam Becca felé teljesen elkeseredetten. Soha nem voltak fiúproblémáim, most hirtelen lett, és nem is akármilyen.
- Figyelj! Szerintem ne azt nézd, hogy ki illene hozzá. Nem az a fontos. Hanem, hogy te akarsz-e mellette lenni, vagy ő akar-e melletted. A többi nem számít – mondta mindentudóan, majd gyorsan hozzáfűzte: – Bár lehet, nincs igazam – villantott egy mosolyt, megveregette a vállamat, és már el is tűnt az öltözőjében. Otthagyott elárasztva engem rengeteg gondolkoznivalóval, de dolgoznom kellett. Mikor lesz nekem időm átgondolni egy kicsit a dolgokat?
- Rose, te mit keresel még itt? Nyomás átöltözni, aztán megnézem a produkciódat! – utasított Philip, mire azonnal felpattantam a helyemről, és siettem az öltözőmbe. Hogy tudok én ilyen gondolatokkal majd figyelni a koreográfiára? Biztos, hogy el fogom rontani.
Kicsivel több, mint félóra után már a színpadon álltunk – én majdnem a legszélső rúdnál –, és javában ment a műsor, amikor egy ismerős arcot vettem észre a tömegben. Abban biztos voltam, hogy a One Direction tagja, csak az volt a kérdés, hogy melyik. Niall és Harry tuti nem. Akkor vagy Zayn, vagy Liam, vagy Louis. Már ha jól tudom a neveiket. De mit keres itt, akármelyikőjük is az?
Szemeivel ki is szúrt, és elég közel jött hozzám, még szerencse, hogy a színpadon voltam. Volt egy olyan érzésem, hogy beszélni akar velem a produkció után. Fantasztikus, hogy nem tudok megszabadulni tőlük. Mások viszont mennyi mindent megadnának, hogy akár az egyikőjüket láthassák, én meg már a másodikkal készülök beszélgetésre. Hiába, az élet nem igazságos.
Merengésemből kirángatott az előadásunk vége és a tapsvihar. Gyors meghajlás, integetés, esetleg puszi dobálás után besiettem az öltözőmbe, hogy egy picivel többet takaró ruhát kapjak magamra, és a sminkemet is megigazítottam. Nagy levegővétellel álltam fel az asztalomtól, mert a nyakamat tettem volna rá, hogy Zayn, Liam vagy Louis hozzám jött. Főleg azért, mivel úgy hallottam, mindhármuknak barátnője van, így kizártnak tartottam, hogy más okokból jöttek volna ide ismét. Ha Niall vagy Harry lenne itt, akkor megérteném, így viszont csak az a lehetőség maradt, hogy engem keres hármuk közül valamelyik.
Kissé lassan tipegtem ki a bárpulthoz a szokásos helyemre. Ahogy egyre közeledtem kifelé, elfogyott az öltözőmben még meglévő, kevéske kis magabiztosságom. De no para, menni fog, biztattam magamat. Elhelyezkedtem a széken, és mivel nem terveztem, hogy sokat iszok, csak egy laza italt kértem.
- Azt hittem, már ki sem jössz az öltöződből – foglalt mellettem helyet Zayn, Liam vagy Louis. Nagy udvariatlanság, ha megkérdezem, ki ő?
- Már megbocsáss, de te melyik vagy? Louis, Liam vagy Zayn? – húztam fel a fél szemöldökömet, mire majdnem leesett az álla társaságomnak.
- Hát Zayn! Kikérem magamnak, hogy nem ismersz fel! – vágott sértődött arcot, de azért láttam rajta, hogy nehezen rejti el a mosolyát.
- Ó, elnézést, nem érek rá arra, hogy veletek foglalkozzak – szóltam vissza talán kicsit erősebben, mint terveztem. De nem bántam.
- Miért?
- Ha nem bánod, ezt nem osztanám meg veled. Magánügy – néztem rá kissé szúrós szemekkel. Nem fogom elmondani neki, amikor nem is ismerem.
- Jó, persze, nem baj – hárított azonnal, felemelt kezekkel. – Egyébként nem ezért jöttem. Niallről szeretnék beszélni veled – nézett rám komolyan, én pedig legszívesebben elsüllyedtem volna. Éreztem, tudtam, hogy ez lesz. – Lehetne egy kicsivel nyugisabb helyen?
- Menjünk az öltözőmbe – ajánlottam fel kelletlenül. Egyáltalán nem volt hozzá kedvem, hogy Niallről beszéljek, ráadásul még az egyik legjobb barátjával! Nyilván elfogult lesz, és én leszek a hibás, mert nem szeretnék semmilyen kapcsolatot a szöszivel. Pedig akarnék, de nem lehet. És ezt képtelen megérteni.
- Ha lehet, röviden, mert szeretnék még bulizni – szögeztem le még most, az elején, de tartottam tőle, hogy társalgásunk után semmi kedvem nem lesz itt maradni. – Szóval?
- Nem értelek. Niall kedvel téged, szeretne veled közelebbről is megismerkedni, de te nem hagyod. Miért? – nézett rám szinte már kétségbeesett szemekkel. Ezt bár nem értettem, de betudtam annak, hogy az egyik legjobb barátjáról van szó.
- Mert nem lehet, értsétek már meg! – túrtam bele idegesen a hajamba, és alig mertem Zaynre nézni. Ilyenkor nem tudok szemkontaktust tartani.
- De ha nem mondod el, hogy miért nem, nem tudjuk megérteni! Sem én, sem a többiek és legfőképpen nem Niall. Csak egy okot mondj, hogy miért nem lehetne köztetek több! – nézett rám kihívóan, mintha tudta volna, hogy mennyire gyengének érzem magam, és így sikerülne meggyőznie engem. Mély levegőt vettem, hogy belekezdjek. Szükségem volt az erőre, hiszen már annyiszor elismételtem, miért nem lehet köztünk semmilyen kapcsolat, hogy már kezdtem elbizonytalanodni. Talán mégis van annak értelme, hogy ha valamit sokszor ismételgetsz, elveszti az értelmét.
- Niall egy borzasztóan aranyos, édes, kedves fiú, és még sorolhatnám rá az effajta jelzőket, de nem én illek hozzá. Egy rendes lány való hozzá, aki nem olyan, mint én. Egy normális lány mellett a helye, nem pedig mellettem, mert én nem vagyok ilyen – mondtam végig viszonylag nyugodtan, bár hol a földet néztem, hol Zayn válla fölött bámultam át. Nem mertem ránézni, mert féltem, elhitetné velem, hogy egyáltalán nem így van. Pedig igen.
- Ez nem igaz! – rázta a fejét, ahogy átgondolta a hallottakat. – Te is tudod, hogy ez hülyeség, csak azért mondod, mert jobb okot nem tudsz kitalálni.
- Mi? Neked nincs igazad! – kaptam fel a fejem a padló tanulmányozásából. Hogy állíthat ilyen sületlenséget? – Szerinted ez nem elég? Nem illek hozzá, és pont! Mégis mit szólnának hozzá a rajongók, ha kiderülne, hogy egy sztriptíz táncos lány Niall Horan barátnője? – keltem ki magamból egyre jobban.
- Szóval ez bánt! Hogy mi lenne, ha kiderülne, ki vagy, nem pedig az, hogy nem vagy hozzávaló – csettintett egyet, ahogy rájött. Igen, lehet, igaza van. – Valld be, hogy ez a probléma! – hangja mindentudóan csengett a kis helyiségben, ahogy egyre jobban ő kerekedett felül beszélgetésünkben.
- Talán – szólaltam meg pár perces hallgatás után, hangomból ordított, hogy nagyon elbizonytalanodtam. Most már komolyan nem tudom, mi legyen.
- Velük nem kell foglalkoznod, ha nem akarsz. Először, persze, nem fog tetszeni nekik, de ha látják, hogy Niall boldog melletted, akkor nem lesz semmi gond – váltott lágyabb hangsúlyra, ahogy próbált rábeszélni. De nem tudtam engedni neki, hiszen én magam is utáltam a munkámat, az életemet, egyáltalán nem hiányzik, hogy a fél világ is tudjon róla.
- Nem, Zayn, ne is próbálj rábeszélni – kezdtem el hátrafelé lépkedni, hátha úgy könnyebben tudok neki ellenállni. Mert tudtam, nem sok kellene ahhoz, hogy beleegyezzek. Pedig nem lenne szabad. – Megmondtam világosan, nem lehet! Kérlek, ne erőltesd – halkultam el a végére, a könnyek mardosták a szememet. Gyűlöltem, hogy egy ilyen helyzetben képes voltam elgyengülni.
- Rose, nem akarom rád erőltetni, de hidd el, mindketten boldogabbak lennétek együtt. Látnod kéne Niallt – tekintetét levette rólam, egyenesen a padlóval szemezett. Éreztem, hogy fájdalmas területre értünk.
- Mi… mi van vele? – szedtem össze hangomat, és próbáltam legyűrni a torkomban lévő gombócot, elnyomni a sírást.
- Azóta, hogy otthagytad, nem bírja összeszedni magát. Először nem értettük, mi baja van, de tegnap sikerült kiszednünk belőle mindent. És elhiheted, mi is furcsának találtuk, hogy ilyen rövid ismertség után is le van törve, de ahogy beszélt rólad… minden világos lett. Nagyon megfogtad őt valamivel – jelent meg egy halvány mosoly az arcán. – Legalább beszélj vele, nem szakíthatod meg csak úgy a kapcsolatot! Látom rajtad, hogy beleegyeznél – tartott egy leheletnyi szünetet, majd hozzáfűzte: – Niall olyan, mintha az öcsém lenne, mindig segítek neki és mellette állok. Nem tudod elképzelni, milyen őt így látni. Csak egy találkozó… kérlek – fájdította tovább a lelkem. Annyira, de annyira sajnáltam, hogy Niall miattam van ilyen állapotban, szerettem volna segíteni rajta, valami mégis hátráltatott, nem hagyta, hogy beleegyezzek. – Ne hallgass az agyadra! Az mindent csak túlkombinál – adta meg az utolsó löketet Zayn. Gondolatban már a Temzébe fojtottam magam, amiért ezt tettem a kis szöszivel.
- Oké, legyen – sóhajtottam fáradtan, ahogy engedtem a régóta tartó rábeszélésének. Arca egyből felvirult, én viszont… nem is tudom, mit éreztem.
- Ó, hála az égnek! Annyira fog örülni Niall! Holnap megfelel? – vetette fel egy szerintem letörölhetetlen vigyorral. – Itt, a bárban este tízkor?
- Jó lesz – mondtam a lehető legkevesebb energiával. Azt sem tudtam elhinni, hogy holnap pont nem kell dolgoznom. Véletlen lenne?
- Jól döntöttél, nekem elhiheted – ölelt meg Zayn, amire nagy szükségem volt.

29. rész

Sziasztok! :)
Rögtön azzal kezdeném, hogy mint láthatjátok, csináltam egy kis változtatást a blogon. A főbb szereplők képei átkerültek a 'Szereplők' oldalra, a 'Tartalom' oldalnál pedig elérhetitek az összes ide felkerült részt, és a one shotokat. A könnyebb átláthatóság kedvéért csináltam :) Illetve néhány esztétikai átalakítás volt.
Jövőhéten érkezik az If you give me the chance... folytatása, ami - mint említettem múlthéten - 4 részes lesz. Ó, és kérlek titeket, pipáljatok, írjatok nyugodtan! A sok-sok kattintást pedig köszönöm <3
Azt hiszem, ennyi lettem volna, kellemes olvasást! :)xx

29. rész

Alexa szemszög:
Elképesztően álmosan estünk át a szobánk küszöbén és zuhantunk bele az ágyunkba Nórival, Kornéllal és Krisztiánnal, amikor hazaértünk Disney-Land-ből, olyan éjfél körül.
- Soha… többet… nem… kirándulok… Levivel – nyögtem össze egy mondatot.
- Én se – jött az egyetértés Nóritól.
- Miért? Tök állat volt! – röhögött fel Krisztián, én meg inkább belebújtam a párnámba. Képes lettem volna azonnal elaludni.
- Ha szerinted az „tök állat”, hogy két órán keresztül keressük őt, és még utána kiderül, hogy a kocsi kulcsunk sincs meg… – emeltem fel a fejemet a vánkosomból, hogy ránézzek, még ha félig csukva is volt a szemem.
- De akkor is jó buli volt! – állította Kornél. Erre inkább csak megráztam a fejem, és visszafeküdtem. Semmi erőm nem volt velük vitába szállni.
Az egész ott kezdődött, hogy Levi elment egyedül venni piát, mert szerinte az nélkül nem lehet kibírni. Mi ráhagytuk, és mondtuk neki, hogy megyünk tovább, de nem fogunk sietni. Amikor már negyed óra múlva sem tért vissza, kezdtünk aggódni. Kerestük őt, bejártuk egész Disney-Land-et, de sehol nem volt, tuti, hogy pont elkerültük egymást. Telefont felvenni meg luxus. Két órával később kóválygott elő, jól leszedtük a fejét, a fiúk persze csak röhögtek rajta. Ekkor derült ki, hogy nincs meg a kocsi kulcs. Még mindig nem értem, miért pont ennek az idiótának adtuk, de mindegy. A lényeg, hogy azt is kerestük még pár órán át, amikor rájött Levi, hogy a felső ingzsebébe rakta, nem a nadrágjába, ahogy azt gondolta. Nem voltunk eléggé kiakadva, dehogy. Ezért is leordítottuk, a fiúk meg szakadtak a röhögéstől. Ennyit a Levivel történő közös kirándulásról. Soha többet!
Tehát ezért értünk haza ilyen későn és hullafáradtan. Már csak annyi erőm volt, hogy lehámozzam magamról a ruhámat, de a pizsamámat nem vettem fel. Amúgy is melegem volt, és ha felveszem, akkor tuti, hogy elalszok közben. Amint kényelembe helyeztem magam, máris elnyomott az álom.

Fogalmam sincs, mikor ébredtem fel, de a nap már iszonyatosan sütött. Legalábbis a szememet ki akarta égetni. Ilyen kellemes körülmények között botorkáltam el a mosdóba, hogy összeszedjem magam. Amikor visszaértem, már Nóri is ébren volt. Illetve a szeme nyitva volt.
- Jó reggelt – köszöntött álmosan, felemelt fejjel, majd vissza is ejtette a párnájába. Örülök, hogy mindenki ilyen friss.
- Neked is – feküdtem vissza az ágyamba. – Jellemző, hogy Kornélék még alszanak. Bezzeg, aki fáradt, az nem aludhat annyi ideig, mint ők.
- Ne is mondd! – dünnyögte bágyadtan.
- Tudod mit? – ültem fel hirtelen, majd Nóri értetlen pillantásai után folytattam. – Ébresszük fel őket! Nehogy már ők nyugodtan aludjanak tovább, mi meg nem!
- Helyes, egyetértek! – kelt fel ő is már éberen, és odasettenkedtünk a fiúk fölé. Én megcéloztam Krisztiánt, Nóri Kornélt, majd egyszerre ugrottunk rájuk.
- Mi a franc? – tért magához Krisz kissé kómásan.
- Mi bajotok van? – hallottam meg Kornél hangját is nyöszörögve.
- Ha mi se alszunk, akkor ti se – vigyorogtam diadalittasan rájuk nézve.
- Jól van, felkelünk – morogta Krisztián alattam a párnájába. Elhiszem, hogy nem volt kellemes nekik, de nekünk sem, hogy későn értünk haza, és még ki se pihentük magunkat normálisan. Ők meg élvezték az egész tegnapi kalandot, szóval nehogy már tovább aludjanak, mint mi!

- Helló! – vágta ki az ajtót jókedvűen Levi. Mondjuk, nem hiszem, hogy ilyen volt miután felébredt, de tekintve, hogy már javában délután van, megértem.
- Na, sikerült felébredned? – pillantottam fel rá egy másodpercre a laptopomból. Éppen Harryvel beszéltem facebookon. Meg twitteren is.
- Igen, fél órája – jelentette ki, mi pedig egyszerre emeltük rá tekintetünket egy „ezt ugye nem gondoltad komolyan?” nézéssel. – Most mi van?
- Miattad értünk haza későn, és még te pihened ki magad a legjobban? – háborodtam fel, de persze nem teljes komolysággal.
- Sajnálom, hogy én jól tudok aludni – nevetett ki minket. Na, szép. Még ő oltja le a társaságot. – Amúgy azért jöttem, hogy megkérdezzem, nem akartok-e röpizni – váltott témát végignézve rajtunk.
- Mehetünk – mondta Kornél, miután Nóri, Krisztián és én is határozottan bólogattunk. Gyorsan elköszöntem Harrytől a neten, aztán siettünk is játszani.

Háromórányi kemény játék után fáradtan dőltem ki a röpipálya szélén. Felváltva játszottunk, mindenki pihent egy kicsit, aztán folytatta, de közös döntés alapján most hagytuk abba.
- Oké, ez nagyon jó volt – mondtam el egy levegővel, és ahogy láttam, a többiek is egyetértettek ebben.
- Felmegyünk lezuhanyozni? – tápászkodott fel Nóri mellőlem.
- Jó, menjünk – egyeztem bele. Nem bírtam már többet ebben a ruhában maradni, és minél előbb le akartam mosni magamról a mocskot.
Kissé nehezen vonszoltuk fel magunkat a lépcsőn, de azért a két emeletért felesleges lett volna liftet használni. Bár most mindenféleképpen kényelmesebb volna. Mindegy, sosem voltunk normálisak, és ez nem is fog változni szerintem.
- Kérdezhetek valamit? – pillantott felém óvatosan barátnőm, amit nem igazán értettem. Mégis mit szeretne tudni, hogy erre rá kellett kérdeznie?
- Persze – válaszoltam kicsit furán és egyben kíváncsian.
- Ugye innen Magyarországra megyünk. Így mi lesz veled meg Harryvel?
- Hát… ööö… ezen még nem gondolkoztunk – nyögtem ki végül. Igen, ez egy olyan kérdés volt, amire nem számítottam. Fogalmam sincs, hogy mit fogunk csinálni, de tény és való, hogy két nap múlva, vasárnap este repülünk haza. Nem lesz több városnézés, bulizás, egésznap tartó ökörködés. Hogyan fogjuk így tartani a kapcsolatot Harryvel?
És ekkor bevillant az ötlet!
- Megvan, hogy mit csinálunk! – kiáltottam fel hirtelen, megragadtam Nóra kezét, és felviharzottunk a szobába.

Harry szemszög:
Telefonjainkat újra bekapcsolva léptünk ki az egyik televíziós műsör felvételéről a kellemes, péntek késő délutáni londoni időbe. Alighogy elraktam a zsebembe a mobilomat, máris csörgött.
- Na, téged ugyan ki keresne? – röhögött fel Niall mellettem, és oldalba lökött.
- Nagyon vicces vagy – nevettem én is, miközben újra kivettem a nadrágzsebemből a készüléket, és a képernyőre pillantottam. – Alexa az – mondtam kicsit meglepődve. Nem számítottam rá, hogy hívni fog.
- Szia! Történt valami? – kérdeztem azonnal, miután felvettem, és arrébb sétáltam a srácoktól.
- Szia! Semmi, csak azt akarom kérdezni, hogy hol vagy – összeráncolt szemöldökkel meredtem magam elé, de rájöttem, hogy ő ebből semmit nem lát, így válaszoltam is:
- Negyed óra múlva a Direction-házban – mondtam furán, mert ezt egyáltalán nem értettem. Mire megy ki ez az egész? – De miért?
- Majd meglátod – zárta le a témát, és még csak visszakérdezni se tudtam, mert lerakta. Oké, csak én nem látom ennek az értelmét?
- Mit akart? – érdeklődött Zayn, amikor visszamentem hozzájuk.
- Azt kérdezte, hogy hol vagyok – mondtam még mindig értetlenül. A fiúknak is hasonló volt a reakciójuk, mint nekem, így sietős léptekkel haladtunk a kisbuszhoz, hogy minél előbb otthon legyünk, és megtudjuk, mi ez az egész.