Lezárás

Sziasztok! :)
Sokszor mondtam itt a vége felé, hogy nem fogok még búcsúzkodni, hiszen nincs itt az ideje. Most azonban már itt van. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan elrepült ez az 1 év, pontosan emlékszem, mikor és hogyan csináltam meg ezt a blogot, a legelsőt. Nem tudok nektek eléggé hálás lenni, hogy olvastatok, pipáltatok, kommenteltetek és nem hagyhatom ki a több mint 10.000 kattintást sem! Elképesztőek vagytok! ♥
Nem igazán tudom, pontosan hogyan szoktak lezárni egy blogot - szerintem mindenki máshogy - én arra gondoltam, hogy megosztok veletek néhány számadatot, illetve érdekességeket vagy plusz dolgokat a bloggal kapcsolatban. Ó, és persze a további terveimről is beszélek.

Szóval néhány számadat:

• több mint 10.000 kattintás eddig
• 61 bejegyzés
• 6 feliratkozott itt, 11 követő bloglovinon
• 112 közzétett bejegyzés eddig (kommentek és válaszok)
• rengeteg kattintás bloglovinról, a They don't know about us című blogomról, különböző keresési kulcsszavakról és más webhelyekről, illetve sokszor kerestetek rá a blogra a link alapján
• több ezren kattintottatok Magyarországról, és nagyon sokszor az Egyesült Államokból, Szlovákiából, Németországból, Romániából, az Oroszországi Konföderációból, Ukrajnából, Szerbiából, az Egyesült Királyságból és Hollandiából. Ha valami nem stimmelne, az a blogger hibája.
• az oldalmegjelenítéseket böngészőként és operációs rendszerenként nem sorolnám fel, nem akarlak untatni benneteket, de számomra azok is hihetetlenek!
• egy hosszú, 40 részes történet + epilógus, egy 6 részes one shot + epilógus, egy 4 részes one shot és egy 5 részes one shot

Lehet, ezek nem olyan nagy számok, nekem mégis azok, hiszen első blogom volt, minden új volt, és hihetetlennek tartom, hogy ennyit elértem ezzel a történettel. Köszönöm nektek! ♥
És ha már eljutottunk a one shotokhoz, szót kell ejtenem róluk is, hiszen ezek is szerepelnek ezen a blogon. Az első a With You Forever volt, amely Larry Stylinsonról szólt. Imádtam írni, és mivel ekkor írtam először +18-as dolgokat, kihívást is jelentett, de nagyon élveztem. Ó, és ekkor írtam először Larryről, már csak ezért is egyik kedvencem :D
Aztán némi szünet után érkezett az If you give me the chance.... Az alaptörténet régóta megfogalmazódott a fejemben, csak a megvalósításra várt. Majd elkezdtem írni, aztán jött néhány hetes szünet, ami alatt elakadtam, de hála az égnek, sikerült befejeznem, a vége már egészen gyorsan ment :D
Az utolsó pedig, ami ide került fel az az If we could only turn back time... volt. Emlékszem, kérdezte valaki, hogy lesz-e még Larrys one shot, amire akkor azt mondtam, hogy nem valószínű. Még aznap este vagy másnap este ez a kijelentésem megdőlt, mert megszállt az ihlet, és muszáj volt megírnom :D És nem tudtam volna nem happy endet írni, abba belefájdult volna a szívem.

Végül jöjjön az alapblog, a Why can't you look at me like that?. Lehet, páran csodálkoztatok, miért éppen az I Wish-ből választottam a címet, amikor már kijött a Take Me Home. Ám amikor jött az ihlet, akkor még csak az Up All Night-nak voltak meg a dalszövegei - a TMH még odébb volt - amiből keresgéltem a sztorihoz való címet, és valamennyire próbáltam ahhoz kapcsolódóan írni. Aztán ez volt, mikor sikerült, volt, mikor nem, ez már az én hibám :D Egyébként tavaly az őszi szünetben írtam ehhez nagyon sokat, vagy 10 részt egy héten, és idén az őszi szünetben meg már majdnem befejeztem. Eléggé váratlanul ért, amikor realizáltam. Utána kissé lelassultam, mert ugye jöttek közben folyamatosan az ötletek, amelyeket muszáj voltam megírni, de pont jól jött ki minden, hiszen majdnem pontosan 1 év alatt befejeződött minden.
És igen, nem ez az első sztori, blog, amit befejezek, de ez volt az első, amit megcsináltam, és az első ilyen hosszúságú. Furcsa lesz, hogy többet nem kell majd írnom Alexa és Harry történetét, 1 év alatt gyorsan megszokja az ember :D Annyira hihetetlen, hogy ilyen gyorsan elrepült 1 év... tudom, közhelyes, de tényleg olyan, mintha tegnap lett volna.
Összegezve, általában szerettem írni ezt a sztorit, volt, amikor idegbajt kaptam tőle meg kínlódtam, de visszagondolva megérte. És bár sok mindent megváltoztatnék rajta és nem mindennel vagyok elégedett, nem fogok megváltoztatni semmit, hiszen ezt így írtam meg először, így marad.
Ha újra olvassátok vagy esetleg új látogató tévedne ide, nyugodtan hagyhattok kommentet, ha szeretnétek, ne gátoljon meg titeket, hogy már befejezett a blog (hihetetlen ezt leírni még mindig). Természetesen amint tudok, válaszolni fogok :)

A végére pedig maradtak a terveim. Amikor elkezdtem ezt a blogot, a köszöntéseben említettem, hogy mind az 5 fiúról írok sztorit. Ezeket persze meg fogom osztani veletek. A következő, nagyjából ilyen hosszúságú blog valamikor 2014-ben fog jönni csak, mert van vele még dolgom. Majdnem 10 rész készen van, de ezeket 1 évvel ezelőtt írtam, ki kell javítanom, át kell alakítanom néhány dolgot, amihez időre van szükségem a tanulás és egy másik blog mellett. Azt meg már meg sem említem, hogy mennyi minden jöhet közbe, amik sürgősebbek lehetnek. Szóval fogok jelentkezni mindenféleképpen, csak az kérdéses, hogy mikor. Szeretnék konkrét időpontot mondani, de nem tudok sajnos. Lehet, hogy januárban, lehet, februárban... fogalmam sincs. Csak annyit kérek, hogy várjatok. Remélem, velem fogtok majd tartani a következő blogomnál is :) A következő bejegyzés tehát szerintem ez lesz majd, hacsak nem jön közbe valami váratlan.

És mivel jövőhéten már nem fogok jelentkezni, ezért most kívánok minden csodálatos olvasómnak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet! (Az alkohollal meg tessék vigyázni :D). Természetesen nem feledkezhetek el egy bizonyos szülinaposról sem. Előre is nagyon boldog 22. szülinapot a gyönyörű és tökéletes Louis Tomlinsonnak! He is our sunshine ♥

Ha valamit netalántán kihagytam volna, kommentben megtaláljátok. Szóval még találkozunk, ne felejtsétek el! Love ya all :)xx

 

Epilógus

Sziasztok! :)
Ahogy ígértem, itt van az epilógus, mely lezárja az egész sztorit. Remélem, tetszett nektek, én Alexa és Harry történetét valahogy így képzeltem el. De nem folyok bele túlságosan az elköszönésbe, hiszen hétvégén (valószínűleg szombaton) jövök még egy bejegyzéssel.
És hihetetlennek tartom, hogy túlléptük a 10.000 kattintást! Bevallom őszintén, egyáltalán nem gondoltam volna, elképesztőek vagytok! <3 Ráadásul ma van a blog születésnapja, pontosan egy évvel ezelőtt ilyenkor került fel a köszöntés és az 1. rész. Azt hiszem, ennél jobban nem jöhettek volna ki a dolgok, még ha eltervezem sem.
Nagyon köszönök még egyszer mindent és utoljára kellemes olvasást kívánok! :)xx

Epilógus

Alexa szemszög:
Fáradtan dőltem végig az ágyon az egész napos pakolás után. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen fáradalmas lesz ez a költözés Magyarországról Londonba.
Merthogy a sikeres érettségi megszerzése után egy londoni egyetemen folytatom majd tanulmányaimat, így az volt a legegyszerűbb döntés, hogy Harryvel összeköltözünk. Már elég jól ismerjük egymást ehhez szerintem. Mondjuk, javában zajlik a srácok turnéja, szóval még nem igazán fogunk együtt lakni. Harry most is hazarepült, hogy segítsen a kipakolásban meg ilyenek, aztán ha itt végzünk, sietünk is vissza Amerikába, és velük fogom tölteni az időmet, amíg el nem kezdődik az egyetem.
- Alexa, nézd, mit találtam! – jött be a hálószobába Harry is, kezében a laptopjával. – Csekkoltam a twitterem, és egyszer csak ez jött velem szembe – azzal letette elém a gépet, hogy én is megláthassam, amit ő. Egy cikk, rólunk.

„Harry Styles párkapcsolata komolyra fordult!
 
Sokszor beszámoltunk már a One Direction fürtös énekese (19) és Alexa Király (18) viszonyának alakulásáról. Olvashattak arról, hogy a két fiatal miként talált egymásra, aztán miként váltak el útjaik egy időre, és hogyan jöttek újra össze az énekes születésnapi buliján. Most pedig a legfrissebb hírek szerint a pár egy új szintre emelte kapcsolatát azzal, hogy összeköltöztek!
Jó néhány rajongó elmondása szerint Alexa összecsomagolta otthon a dolgait, repülőre ült, majd már Londonban, Harry segítségével, a közös lakásukban pakoltak ki. Lehet, kissé elsiették a dolgokat, ám már egy éve ismerik egymást, tehát nem nagyon érhetik őket meglepetések a másikkal kapcsolatban. Ezek után az eljegyzés lesz Harry következő lépése?
Nem lenne nehéz elképzelni, tekintve, hogy amióta ismét együtt van gyönyörű barátnőjével, nem sokszor látni őt részegen, megszűntek a pletykák arról, hogy éppen melyik lánnyal bújt ágyba. Egyszóval Alexa megmutatott egy új Harryt.”

- Oké, ennyi elég lesz! Ha még több dicsérő szót hallok magamról, lefordulok az ágyról – fordítottam el magam elől a laptopot nevetve. – Egyébként gyorsan terjednek a hírek – állapítottam meg végül már komolyabban, fejcsóválva.
- Igen, a lányaink mindent tudnak szinte azonnal – mosolygott Harry is, miközben visszavette magához a készülékét.
- Képzelem, most mennyire fognak utálni – sóhajtottam, ahogy belegondoltam, mi vár majd rám.
Már akkor rengetegen akadtak ki a srácok rajongói közül, amikor elkezdtünk járni Harryvel. Utána híre ment a szakításnak, megnyugodott mindenki és persze megkaptam, hogy mekkora ribanc vagyok, amiért Harry érzelmeivel játszottam, aztán megint összejöttünk, ezzel ismét felkavarva a médiát. Mondjuk ekkor már annyira nem kaptam olyan sok üzenetet, hogy „Hagyd el a férjemet, te ribanc!”, meg hasonlók. Persze voltak durvák, amik szerint csak kihasználom Harryt. Most, hogy összeköltöztünk, el nem merem képzelni, mi lesz.
- Nyugalom – húzott magához szerelmem, és egy puszit nyomott az arcomra. – Majd én megvédelek. Tudod, hogy a rajongók nekem szót fogadnak – viccelődött a végére, így a borús hangulatom kezdett megszűnni. Főleg, hogy Harry a puszit csókra cserélte, amit már a számra kaptam.
- Tudom, csak… Annyi mindenki utál, amiért először „elvettelek tőlük”, aztán szakítottunk, amiről azt gondolják, hogy kihasználtalak, most meg megint együtt vagyunk. Biztosan azt hiszik, azért csinálom, mert a médiában akarok maradni – ömlöttek belőlem kétségeim, amik megfogalmazódtak bennem már egy ideje. Szinte éreztem a megkönnyebbülést, csak azért, mert kimondtam végre őket.
- Figyelj, Alexa. Megértem és átérzem a helyzeted. Tudom, milyen, mert rólam milliószor találtak már ki hülyeségeket. De ne foglalkozz velük! Ha azt látják, hogy boldogok vagyunk, lenyugszanak. Ez volt tavaly nyáron is. Egy idő után megszokják és elfogadják. Ennyi – felelt halkan, közben hol a karomat, hátamat, arcomat simogatta. Megnyugtató volt.
- Oké – mosolyodtam Harryre, aki ölelésébe vont, majd ajkai máris az enyémeken voltak. Imádtam, hogy bármikor meg tudott nyugtatni. Talán ő volt az egyetlen, aki erre képes volt néhány szóval. Mindig tudta, mit kell mondania. – Amúgy nem fogok én unatkozni a turnén, ugye? – kérdeztem hirtelen, kiszakadva a csókból, de muszáj volt megtudakolnom.
- Imádom az ilyen romantikus helyzetekben az ilyen „romantikus” megszólalásaidat – nevetett kínjában Harry, amit én is megmosolyogtam. – Egyébként nem, nem fogsz. Ott lesz Lou, Lux, lesz, amikor csatlakozik hozzánk Gemma is meg Eleanor, szóval nem kell aggódnod. Meg velünk amúgy sem lehet unatkozni, tudhatnád – vágott sértődött fejet, mire én felröhögtem. Harryvel elég nehéz nem vidámnak lenni, ezért is szeretem őt.
- Jó, jó, fogtam. Csak biztosra akartam menni – magyaráztam meg kérdésemet.
Szám újra az övén volt, hevességünk fokozódott, és eldöntött az ágyon. Lassan leszedtük a másikról a ruhákat, tudtam, mi jön, és készen álltam most már. Csak a halk nyögéseink, levegővételeink és az elsuttogott szeretlekek törték meg a csendet. Tökéletes volt minden, mert tudtam, mennyire szeretjük egymást.

40. rész

Sziasztok! :)
Íme, ez is eljött, hogy az utolsó részt hozom. Bár nem ez az első történetem, amit befejezek, mégis megszokhatatlan ez az érzés. Ez volt az első blogom és az első ilyen hosszúságú, furcsa érzés, hogy mindjárt vége. Ám ne feledkezzünk el arról, hogy lesz még egy epilógus, amit kedden tervezek hozni, pontosan a blog születésnapján, aztán jövőhétvége felé pedig a tényleges lezárást is. A további terveimet majd akkor mondom el.
A másik dolog, amit nehezen hiszek el, hogy nagyon közel vagyunk a 10.000 kattintáshoz, elképesztőek vagytok, komolyan! <3 És kérlek, írjatok, kíváncsi vagyok, mit gondoltok a befejezésről :)
Nos, szerintem mindent elmondtam, amit akartam, szóval kellemes olvasást kívánok! :)xx

40. rész

Alexa szemszög:
Napokig tartó gondolkozás, fejtörés és szenvedés után döntésre jutottam. Nem volt könnyű, mert milliószor meggondoltam magam naponta, de sikerült: ki kell repülnöm Londonba, hogy beszéljek Harryvel.
A szakítás után úgy voltam vele, hogy képes leszek elfelejteni őt. Csak akkor még nem tudtam, igazából mennyire szeretem ezt a srácot. Azt hittem, hogy menni fog, hogy nincs rá szükségem. De ez a hónapok múlásával egyre jobban megdőlni látszott. A szívem egyáltalán nem értett egyet az agyammal.
Egy ideig még kínoztam magam azzal, hogy próbáltam figyelmen kívül hagyni azt az érzést, ami mindig elkapott, amikor megláttam Harryről egy képet vagy olvastam róla valamilyen hírt. Aztán ez szépen lassan kezdett felőrölni belülről, végül pedig már nem tudtam magam előtt sem tagadni, hogy nem múltak el az érzéseim a fiú felé, akármennyire is igyekeztem, hogy ne így legyen.
És most jött el az idő, nem bírom tovább, látnom kell őt, beszélnem kell vele. Ha Harry nem is akar már tőlem semmit, oké, de el kell mondanom neki, mert nem tudom magamban tartani. Bár belül millió darabra hullanék, ha többet látni sem akarna, megérteném.
Ezt mindenféleképpen muszáj kiderítenem, ezért beszéltem Liammel, Zaynnel, Niallel és Louis-val skypon arról, hogy találkoznom kell Harryvel, mert hülye voltam, hogy szakítottam vele. Ki is találtunk egy tervet, és nagyon remélem, hogy nem fogja lelombozni Harry kedvét az újbóli felbukkanásom. Ugyanis megtudtam a srácoktól, hogy megpróbál nem csajozni, hiszen úgyis jön a turné, nem lenne ideje senkire. Ettől azért tartok, hogy mi van, ha akkor is így fogja gondolni, miután beszéltem vele. Azonban muszáj megtennem, ha választ akarok tőle, nincs más választásom.
Nagyot sóhajtva nyitottam ki Louis kocsijának ajtaját, majd vágtam be magam után. Ám mielőtt elindultam volna a villa felé, ahol Harry a szülinapi buliját tartja a barátaival, Lou elkapta a csuklómat.
- Biztosan meg akarod csinálni? Még visszakozhatsz – emlékeztetett, hogy nem muszáj ezt tennem, de én már mindent eldöntöttem. Akkor is, ha jelenleg nem érzek magamban elég erőt ehhez az egészhez.
- Tudom, de ha most nem teszem meg, később bánni fogom – néztem gyönyörű kék szemeibe, nekem azonban a zöld a kedvencem már egy ideje. – Menjünk – indultam el egy sóhaj után, Louis pedig követett.
A lakásba belépve rengeteg embert láttam, akik táncoltak, iszogattak vagy egymással beszélgettek. Hm, mint egy amerikai házi buliban – gondolkoztam el egy pillanatra, ám nem sokáig tudtam elmélkedni ezen, hiszen megjelent Niall, Liam és Zayn előttem. Biztatóan rám mosolyogtak, elárulták, hol van Harry, majd a „hajrá”, „ügyesen” és „sok szerencsét” mondatok után indultam utána.
Nem hinném, hogy voltam valaha is ennél idegesebb, mint most. A szívem a torkomban dobogott, és szerintem meg is állt egy pillanatra, amikor megtaláltam az udvaron Harryt. A szakításunk óta most látom őt először élőben.
- Szia – leheltem szinte meghallhatatlanul, de képtelen voltam ennél hangosabban bármit is mondani. Szinte megszédültem látványától.
- Szia – fordult meg a lehető legjobban meglepődve Harry, arcára kiült, hogy álmában sem gondolta volna, hogy én itt leszek. – Hát te? – törte meg a lassan kínossá váló csendet, míg én próbáltam összeszedni gondolataimat.
- Mondanom kell neked valamit – kezdtem, de muszáj volt megállnom egy kicsit. Ez nehezebb, mint gondoltam. Végül Harry kérdő tekintete után nagy levegőt véve folytattam: – Azért jöttem, hogy elmondjam, hibáztam, amikor szakítottam veled, és a hónapok múlásával rájöttem, mekkora hülyeség volt. Szóval, ha te is akarod, újrakezdhetnénk… mindent – fejeztem be a végére egy halvány mosolyt eleresztve, ám Harryre pillantva a szívem összeszorult, mosolyom lehervadt az arcomról. Ó, ugye nem…?

Harry szemszög:
Fogalmam sincs, hogy Alexa hirtelen és váratlan felbukkanása, vagy mondanivalója döbbentett meg jobban. Egy biztos, egyikre sem számítottam, és nem tudom, mit kellene reagálnom erre az egészre.
Bár hetekkel ezelőtt, ha ez megtörténik, gondolkodás nélkül csókolom meg a lányt, és egyezek bele ötletébe. Azóta azonban más megvilágításban is megvizsgáltam a dolgokat. A hamarosan kezdődő turné miatt felesleges lenne nekem most egy friss kapcsolat. Nem hinném, hogy kibírná a 8 hónapot.
- Harry? – néztem fel a lányra, ahogy kiejtette nevemet, és válaszomra várt. Látszott rajta, hogy kétségbe van esve.
- Gondolod, hogy ez lenne a legjobb megoldás? – kérdeztem inkább vissza. – Én nemsokára 8 hónapig tartó turnéra megyek, semmi időnk nem lenne egymásra, és nem élné túl a kapcsolatunk – feleltem majdhogynem rideg hangnemben, bár nehezemre esett, Alexa álla pedig majdnem leesett.
- Ezt értsem úgy, hogy már nem akarsz tőlem semmit? – nézett a szemembe csodálkozva és értetlenül. Nem akarta elhinni.
- Nem – ráztam meg a fejem határozottan. – Csak nem most. Most nem jó – kezdtem el megtörni, az eddigi határozottságom és szinte érzelemmentes hangom eltűnni látszott. Nem bírtam ki, hogy ne menjek közelebb hozzá, és ne simítsak végig arcélén ujjaimmal. Érintésemre szemei lecsukódtak, kiélvezte azt a pár pillanatot, amíg bőrünk egymáshoz ért.
- Nem várhatok 8 hónapot, ezt te is tudod – suttogta kétségbeesve a szemembe nézve a lány, mire egy nagyot sóhajtottam. Igen, tudtam, hogy igaza van. – Miért nem akarod megpróbálni legalább?
- Mert tudom, hogy felesleges – állítottam továbbra is, bár már nem olyan biztossággal, mint néhány perccel ezelőtt.
- De… – túrt idegesen a hajába, miközben kereste a szavakat. – Hidd el, kibírnánk annyi időt, ha tudjuk, hogy valaki vár a turné végén – lépett egyenesen elém, csak milliméterek választották el egymástól a mellkasunkat, jobb kezével pedig birtokba vette a hajamat. – Ha tudnánk, hogy a másik ott lesz – súgta olyan hangon, mintha attól félt volna, hogy itt hagyom. Ám nem, már nem tudnék elmenni tőle. Fogva tartott belőle valami.
- Biztos vagy benne? Gondolod, hogy 8 hónapon át kibírnánk azt, hogy alig látjuk egymást? – kételkedtem még mindig, de már nem olyan erővel, mint eddig. Alexa szépen, lassan lebontotta a magam köré felhúzott falakat, és semmit sem tudtam ellene tenni.
- Igen, meg tudnánk oldani! – felelte olyan magabiztossággal, hogy már én is kezdtem elhinni. – Akkor is megoldottuk a távolságot, amikor Londonból Párizsba repültem, és akkor is, amikor Párizsból haza. Most miért ne sikerülne?
És kész, ennyi kellett nekem. A régi, nyári, boldog emlékekkel előhozakodva Alexa meggyőzött. Nem tudtam semmit sem mondani, inkább cselekedtem: azonnal karjaimba zártam, ajkaimat csókra éhesen helyeztem a lányéra, és csak annyit éreztem, hogy soha többé nem fogom elengedni őt magam mellől.
- Csak te tudtad megváltoztatni a véleményemet, ugye tudod? – kérdeztem végül, amikor kiszakadtunk a csókból, de még mindig karjaimban tartottam.
- Örülök, hogy nekem sikerült – válaszolta mosolyogva, és hosszú idő után végre ismét láthattam gyönyörű szemeinek csillogását. – Úgy sajnálom! – tört fel belőle hirtelen, nem is értettem rögtön, mire gondolt. – Sajnálom, hogy szakítottam veled, sajnálok mindent! Rossz döntés volt, de többet nem fog előfordulni… – ömlöttek a szavak Alexából, mire mutatóujjamat a szájára téve elhallgattattam őt.
- Ez mind nem számít már. Tudod, miért? Mert újra az enyém vagy, és szeretlek – mondtam őszintén, szívből, és apró csókot nyomtam ajakira.
- Én is szeretlek – mosolygott Alexa, majd kézen fogva mentünk vissza a villába a srácokhoz, ahol kétségkívül életem legjobb szülinapját ünnepeltem meg.

39. rész

Helló! :)
Egyre hihetetlenebb számomra, hogy nemsokára a blog végére érünk, és - sablonosan fog hangzani, de - olyan, mintha tegnap kezdtem volna el. Na, jó, ennyi elég is, mert a végén még most elkezdem a búcsúzkodást, ami még igazán várat magára pár hetet. Még van hátra egy rész, plusz az epilógus!
Erről a részről annyit, hogy bocsánat a rövidségéért, szenvedtem vele, amikor írtam, emlékszem. Az utolsó hosszabb lesz, ebben biztosak lehettek.
Nos, azt hiszem, most csak ennyi lennék, szerintem mást nem akartam mondani, szóval kellemes olvasást kívánok! :)xx

39. rész

Alexa szemszög:
Döntésképtelen hetek következtek az életemben. Egyszerűen nem tudtam, mi tévő legyek. Harry boldog, én nem vagyok az. Bár Louis elmondása alapján Harry sem az, csak nem meri bevallani magának. Összevissza kavarogtak a gondolatok a fejemben, és képtelen voltam eldönteni, melyik a helyes. Milliószor kérdeztem meg magamtól, hogy mit tegyek. Odamenjek Harryhez, és kérdezzem meg tőle, szeret-e még? Csináljak magamból hülyét? Érdemes érte?
- Már megint rajta töröd a fejed? – kérdezte tőlem Nóri, mire felnéztem rá. Átmentem hozzá, hogy dumáljunk egy kicsit, hiszen ezer éve nem beszélgettünk rendesen a tanulás miatt. Most, a téli szünetben adódott erre lehetőségünk.
- Mostanában inkább az a kérdés, hogy mikor nem – nevettem fel kínomban, a saját szerencsétlenségemen, miközben elfogadtam tőle a pohár üdítőt.
Az érettségire való egész éves felkészülés miatt sajnos nem nagyon volt időnk együtt bandázni a társasággal úgy, mint nyáron a 4 hetes kiránduláskor. Bár vannak köztünk már egyetemisták – Krisztián, Kornél, Csaba és Viki – a többségünk még középiskolás, és most fogunk érettségizni. Szóval mindenkinek sűrű a sulis időszak, csak néha jutunk el egy-egy buliba, így nem nagyon volt alkalmam kibeszélni magamból a problémáimat. Most viszont itt az alkalom.
- Őszintén szólva, fogalmam sincs, mit csináljak – sóhajtottam fel gondterhelten, ahogy leraktam a poharamat, és barátnőmre néztem.
- Szereted őt? – hangzott el az a kérdés, amitől a legjobban tartottam. Szerelem lenne az, amit érzek? Vagy csak féltékeny vagyok? Vagy szimplán rosszul esik őt mással látni? Ezeket akkor érzi az ember, ha szerelmes, nem?
- Azt hiszem, a legnagyobb hibát követtem el, amikor szakítottam Harryvel – mondtam ki, bár nem pont a kérdésre válaszoltam.
- Megbántad? Vele akarsz lenni, ameddig csak lehet? Hiányzik? Újra szeretnéd kezdeni, kijavítani a hibád? Ha igen, egyértelmű, hogy még mindig szereted.
Lesokkolódva hallgattam Nórit, annyira igaza volt. Igen, minden kérdésére igen volt a válaszom. Nem tudok túllépni Harryn, hiába gondoltam azt, hogy sikerülni fog. Ezzel viszont, hogy biztossá vált, továbbra is szeretem őt, nem jutottam sokkal előrébb, ugyanis neki még mindig ott van Taylor. Nem akarok az ex-barátnő lenni, aki tönkretett egy kapcsolatot. Tehát megint nem tudom, mit tegyek. Ugyanott tartok.
Ilyen kétségek között jött el a karácsony – amire a srácok meghívtak, de visszautasítottam az ajánlatot Harry és az érzéseim miatt – és a Szilveszter. A Szilveszter, melyen Harry és Taylor csókolóztak eléggé nyilvánosan, majd pár nappal, héttel később szakítottak. Én pedig végtelenül boldog voltam, akármennyire is szemét dolog ez. Nem így akartam rá reagálni, de annyira természetes volt a reakcióm, hogy nem tehettem ellene.

Harry szemszög:
- Ez után a szakításod után is második otthonaid lesznek a szórakozóhelyek? – érdeklődött igen kedvesen Louis, amikor egy fárasztó nap után összegyűltünk a közös házunkban, hogy itt aludjunk mindannyian.
- Nem, nem valószínű – mosolyodtam el, ahogy összehasonlítottam magamban az utolsó két kapcsolatomat. Nem kicsit voltak mások.
- Akkor mi lesz? Megpróbálod visszaszerezni Alexát? – kérdezte Niall, majd beleharapott a szendvicsébe.
Alexa. A lány, akitől nem tudok szabadulni. A Taylorral való kapcsolatom alatt sem tudtam elfelejteni, és a srácok is rendre emlékeztettek rá. Amikor Lou meghívta a szülinapjára, azt hittem, eljön, de nem tette. Nyilván miattam. Nem beszéltünk semmilyen formában hónapok óta, nem kicsit lett volna kínos újra látni egymás, anélkül, hogy kommunikálnánk. Talán jobb is, hogy nem jelent meg. Talán…
- Nem hinném – válaszoltam végül meg Niall kérdését. – Ha továbbra is azon az állásponton van, mint amikor szakított velem, hiába is tennék én bármit.
- Belefáradtál? – szólt közbe Liam is homlokráncolva.
- Nem tudom… Csak nem látom értelmét, hogy olyanért harcoljak, amiből nem lehet semmi. Én hiába akarom, ha Alexa nem.
- És ha Alexa újrakezdené? – nézett fel Zayn is a telefonjából. – Te is megpróbálnád még egyszer?
- Ha tényleg úgy gondolná, hogy mi még jók lehetünk együtt, akkor talán igen – válaszoltam, miután jobban átgondoltam. – Csak azt szeretném, ha boldog lenne. Ha neki úgy jó, hogy nem vagyunk együtt, oké, nehezen, de el tudnám fogadni. Ha viszont még egyszer megpróbálná, nem hiszem, hogy nagyon ellenkeznék – mosolyodtam el a gondolatmenet végére. – De tökmindegy, úgysem akar látni, ráadásul nemsokára turné, nem lenne időm egy lányra vagy egy kapcsolatra – legyintettem végül, mintha nem fájna.
Azonban fájt. Mindennél jobban fájt. Milliószor megbántam, hogy akkor este képtelen voltam magamon uralkodni. Józanul ment volna, ez biztos, csak részegen nem tudok normálisan gondolkozni. És megértem Alexát, nem is haragszom rá, hiszen végigsértettem. De ha adna még egy esélyt, nem rontanám el, és bebizonyítanám, hogy tényleg tudok rá várni. Rá érdemes, tudom, érzem.

38. rész

Sziasztok! :)
Hoztam is az új részt, melynek szintén nem túl boldog a hangulata, de hát erre számítani lehetett az előző után. Egyébként még két rész és egy epilógus van hátra, tehát eléggé a végén tartunk már a történetnek.
És néhány elmaradhatatlan kérdés: kinek hogy tetszett a 1DDay és ki mennyire imádja a Midnight Memories albumot? Én nagyon élveztem a majdnem 8 órás livestreamet, az album pedig legújabb szerelmem lett :D
Ó, amíg el nem felejtem: aki szereti Larry Stylinsont, az felnézhet a They don't know about us című blogomra, ahová egy új Larrys one shot első része került fel a héten.
Nos, azt hiszem, ennyi lettem volna, úgyhogy kellemes olvasást kívánok! :)xx

38. rész

Harry szemszög:
A repülőút nagy részét a mosdóhoz legközelebbi ülésen töltöttem, mert sosem tudhattam biztosra, hogy éppen mikor kell rohannom, hogy kiadjak magamból mindnet. Egy jó tanács: repülés előtt ne legyetek részegek, mert másnap igencsak kellemetlen úgy utazni.
- Én szóltam – jegyezte meg Louis elhaladva mellettem egy mindentudó mosollyal az arcán, ám nem tudtam haragudni rá érte.
- Én pedig tudtam, hogy ez lesz – vágtam vissza, és nem is hazudtam. Tisztában voltam vele, hogy másnaposan kemény lesz New Yorkba repülni, de vállaltam, mert felejteni szerettem volna. Elfelejteni Alexát.
- Ó, ha tudná Alexa, hogy mit teszel miatta… – sóhajtotta, majd be is ment Lou a mosóba. Szemet forgattam az emlegetett lány neve hallatára, azonban tudtam, hogy igaza van Louis-nak: Alexa miatt tettem. Na, nem azért, mert vissza akarom őt kapni. Bár nem bánnám… De ezt a gondolatot még csírájában el kell fojtanom! Azért csináltam, mert nem szeretném, hogy továbbra is a fejemben legyen, amikor már egy hónapja szakítottunk.

Teljesen elkészültnek nyilvánítottam magamat, ahogy a fürdőszobából kiléptem, és a nappaliféleségen haladtam keresztül. Miután megérkeztünk New Yorkba, elfoglaltuk a hotelszobánkat, ami lakosztálynak is simán beillene. Vagy lehet, az is. Első éjszakánk lesz itt, de én már akkor tudtam, hogy mi lesz a programom estére, mikor felszálltunk a repülőre.
- Bulizni mész? De nem másnapos vagy? – állított meg Louis kérdő tekintettel, ahogy elmentem előtte a nappaliban a telefonomért.
- Az sosem akadályozott meg a bulizásban – jegyeztem meg mosolyogva, mire felcsóválást kaptam válaszul.
Egy gyors elköszönés után léptem ki a Louis-val való közös szobánk ajtaján, és siettem is le, a hotel elé, ahol sikerült fognom egy taxit, hogy az egyik szórakozóhelyre juthassak. Néhány perccel később szálltam ki, majd siettem is be, bulizni. Jól akarom ma este érezni magam!
Szerencsére találkoztam néhány ismerősömmel itt, akikkel elszórakoztam jó ideig, így nem volt olyan percem, hogy unatkozzak, vagy se csináljak semmit. Vagy táncoltunk, vagy az asztaloknál ülve iszogattunk.
- Tudod, mi kellene neked? Pontosabban ki? – karolt át Mike, az itteni egyik ismerősöm. Már ő sem nagyon volt szomjas.
- Nem. Kicsoda?
- Az a szőke csaj ott! – mutatott a majdnem velünk szemben lévő irányba. Hm, való igaz, nem nézett ki rosszul, bár a félhomály miatt nem lehetett kivenni rendesen az arcát, így készültem felállni.
- Közelebb megyek, aztán meglátom – mondtam Mike-nak, majd azonnal szavaimnak megfelelően cselekedtem.
Igen, ezt kell tennem. Csajoznom kell, változás kell, különben sosem tudom elfelejteni Alexát. Már egy hónapja szakítottunk, de még mindig túl sokat gondolok rá, és ez egyáltalán nincs rendben. Nem szabad! Miért nem tudom olyan könnyen elfelejteni őt, mint a többit? Miért dolgozik ellenem a saját agyam? Miért nem alakulnak úgy a dolgaim, ahogy én szeretném? De talán majd most! Talán ez a lány majd új színt hoz az életembe, akárki is legyen ő.
Ahogy egyre közelebb értem a célszemélyhez, egyre jobban emlékeztettt valakire, akit már többször is láttam. Aztán, amikor csak pár lépés választott el tőle, és kicsit oldalra fordította a fejét, megkaptam a választ, hogy ki ő.
- Szia, Harry! – szólított le, és kissé meglepődtem, mert nem számítottam arra, hogy észrevesz. – Mi újság veled? – érdeklődött mosolyogva, én pedig jókedvűen ültem le, és kezdtem beszélgetni Taylor Swifttel.

Alexa szemszög:
Tágra nyílt szemekkel meredtem a laptopom képernyőjére egy cikket olvasva. Egyszerűen nem hittem el, amit láttam. Pedig igaz volt, hiszen képek is készültek, amik kétségkívül igaziak voltak. De még milyen képek!
Harry már nem szingli. Párkapcsolata van. Ez a tény önmagában még nem is fájt volna annyira… na, jó, kinek akarok hazudni? Az is piszkosul fájt volna. De hogy az a nő Taylor Swift, azt nem tudom feldolgozni. Pont ő, amikor minden ex-pasijáról ír egy dalt?
Nem tagadom, rosszul érintett ez a hír. Azt hittem, a hónapok múlásával enyhülni fog a hiány, amit azóta érzek, hogy szakítottunk. Azt hittem, könnyebb lesz. Hogy nem fogok majd rá gondolni minden egyes nap. Hogy nem leszek majd féltékeny, ha meglátom őt más lánnyal. Ám nem így lett. Hiányzik, egyfolytában rá gondolok, és elképesztően féltékeny vagyok. Azonban nem lehet egy rossz szavam sem, hiszen én mondtam ki a szakítást, nem hagytam választási lehetőséget Harry számára. És nem is hibáztatom, ő csak éli tovább az életét. Én rontottam el a dolgokat, és most már nem hozhatom helyre. Túl késő.
Ekkor hirtelen eszembe jutott egy ötlet, de pillanatok alatt elbizonytalanodtam, hogy megtegyem-e. Biztosan szükségem van erre? Ám nem bírtam ki, és máris a telefonom után nyúltam. Muszáj beszélnem vele.
- Szia, Alexa! Történt valami? – fogadott meglepődve a vonal másik végén Louis. Ekkor villant be, mennyire régen hallottam a hangját.
- Csak azt szeretném kérdezni, hogy… boldog? – tettem fel félve a kérdést alig hallhatóan, mellőzve mindenféle köszöntést.
- Mármint ki?
- Harry. Boldog vele? – pontosítottam, és nagyon erőlködtem, hogy ne remegjen a hangom. A szívem a torkomban dobogott, és már nem is tudtam, akarom-e hallani a választ vagy sem.
- Biztosan tudni szeretnéd? – húzta az időt, bár nem bántam. Örültem, hogy nem kell bővebben elmagyaráznom Louis-nak, miről kérdeztem.
- Igen – feleltem végül egy nagyot sóhajtva. Jöjjön, aminek jönnie kell!
- Hát… most úgy néz ki, hogy jól elvannak – érkezett meg a válasz néhány másodperc múlva, amiket én éveknek éreztem legalább. Hirtelen fel sem tudtam fogni szavait, a szívem kihagyott egy ütemet. Nem erre számítottam. – Bár nem tudom, meddig bírják ki. Nem igazán szimpatikus nekem a csaj. A rajongóknak meg egyáltalán nem – fűzte hozzá gyorsan. Ekkor kicsit megnyugodtam, de nem tartott sokáig.
- Először minket is utáltak együtt – emlékeztettem Lou-t, hogy amikor kiderült, Harry velem jár, a fanok ki akartak kergetni a világból, mert „elvettem a férjüket”. Képzelem, most miket kaphat Taylor.
- Ez igaz, de te nekünk szimpatikus voltál elsőre is – ellenkezett velem, ez a mondata pedig mosolyt csalt az arcomra. Jól esett, hogy ők még mindig a barátaim, hiába, hogy hónapok óta nem találkoztunk.
- Azt megkérdezhetem még, hogy Harry hogy viselte a szakítást? – jutott hirtelen eszembe. Nagyon szerettem volna tudni, hiszen az az utolsó képem róla, amikor lehajtott fejjel, szomorúan elsétál az én kérésemre.
- Nem túl jól. Rengeteg járt és jár is bulizni, hogy elfelejtsen téged.
- Hát… most sikerült neki – jegyeztem meg keserédesen. Örültem, hogy Harry boldog, de megszakadt a szívem, amiért nem velem.
- Mondhatsz bármit, de szerintem veled sokkal boldogabb volt, mint Taylorral. És ezt véleményem szerint Harry is tudja a szíve mélyén, csak nem képes bevallani magának – szinte tátva maradt a szám Louis-t hallgatva. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ez tényleg így lehetne. – Ne haragudj, most mennem kell stúdiózni. De ne felejtsd el, mit mondtam. Talán van még esély, hogy helyrehozd, amit elrontottál.
A telefont még akkor is a fülemnél tartottam, amikor Lou már régen nem volt ott a vonal túlsó végén. Képtelenség, hogy igaza legyen. De mi van, ha mégsem?

37. rész

Sziasztok! :)
Egy számomra kicsit hosszú és fárasztó hét után hoztam nektek a következő részt. Ebben főleg Alexa szemszögét szeretem, még akkor is, ha nem éppen pozitív a hangulat. De meglátjátok, ha elolvassátok.
Mielőtt még elfelejtem említeni: a They don't know about us című blogomon jövőhéten olvashattok majd egy új Larrys one shotot. Azért nem ide rakom fel, mert - mint említettem korábban - hamarosan befejeződik ez a történet, nem akarom már tovább húzni. Szóval akit érdekel, az ne felejtsen el kedden felnézni a másik blogomra!
Ó, és nevet váltottam a héten, mert meguntam az előzőt, tehát Edina Stories az új, így keressetek, ha kellek :D
Legnagyobb örömömre átléptük a 9000 kattintást, hihetetlen számomra, és végtelenül hálás vagyok érte, mert ez a ti érdemetek, nagyon köszönöm! <3 Kérlek, ne felejtsetek el valami nyomot hagyni magatok után.
Azt hiszem, ennyit akartam, úgyhogy kellemes olvasást kívánok! :)xx
U.i.: A cikkben azért 18 éves Harry, Alexa pedig 17, mert ez nagyjából 1 évvel ezelőtt játszódik.

37. rész

Harry szemszög:
A fürdőből kilépve egyenesen a szobámba sétáltam, hogy felöltözzek és megcsináljam a hajam a bulira. Hetek teltek el az Alexával való szakításunk óta, de én még mindig nem tudtam őt elfelejteni, ezért az alkoholhoz folyamodtam.
- Megint bulizni mész? – kérdezte Zayn, amint leértem a nappaliba. A közös házunkban voltunk, mivel holnap repülünk New Yorkba.
- Igen – válaszoltam egyszerűen, mintha nem lenne ez természetes.
- De azért erre vess egy pillantást – nyújtott felém Liam egy nyitott újságot, melyben rólam írtak. Szem forgatva kezdtem bele az olvasásba.

„Harry Styles ismét szingli?
 
A One Direction göndör szívtipróját (18) az elmúlt hetekben rengetegszer látták különböző szórakozóhelyeken, ahol szemtanúk szerint nem sajnálta magától az alkoholt. A pontos okát a szinte véget nem érő bulizásnak nem tudni, de gyanítható, hogy megromlott párkapcsolata tehet róla.
A nyár folyamán sokszor számoltunk be Harry és Alexa Király (17) viszonyának alakulásáról. A magyar származású lány végül az énekes barátnője lett, és nem egy interjút láthattak vagy olvashattak róluk a rajongók. A meleg hónapok alatt számos paparazzi kép jelent meg róluk, és a legtöbb időt együtt töltötték, többek között a londoni Olimpián is megjelentek egy párként.
Ám azóta véget ért a nyár, Alexa számára kezdődött az iskola, mivel még érettségi előtt áll, Harryt pedig várta a munka, így a fiatalok távkapcsolatra kényszerültek. Ez egy ideig működött, de úgy látszik, itt a vége a dolognak, ugyanis hetek óta nincs hír a Halexa – ahogy a rajongók összerakták a nevüket – párosról.
Hogy tényleg szakítottak-e, vagy csak szünetet tartanak, esetleg még együtt vannak, hamarosan kiderül, bár lapunk az első variációt tartja valószínűnek.”

- Fantasztikus – nyugtáztam ennyivel az egész cikket, aminek sikerült felkavarnia a lelkemet ismét, bár az amúgy sem tudott lenyugodni egy ideje.
- Ennyi? – szaladt fel Niall szemöldöke. Nem is csodálkoztam rajta, mert máskor kiakadok, most viszont már alapból ki vagyok akadva, ennél jobban nem lehetne. Csak felejteni akarok, nem totálisan kiborulni.
- Igen, ennyi. Mentem – azzal a kabátomhoz sétáltam az előszobába. Részemről én lezártam a beszélgetést, de Louis nem:
- Harry, nem hiszem, hogy most el kellene menned bulizni, főleg, hogy holnap elrepülünk – oktatott ki, amit gondolom, nem annak szánt, de már eléggé idegesített, hogy hónapok óta mindenki csak azt mondja, mit kellene tennem, így ezt a tanácsát sem tudtam másként felfogni.
- Szerintem meg ez nem a te dolgod. Sziasztok! – vágtam be magam után az ajtót, miközben kissé gúnyolódó hangon elköszöntem a srácoktól. Igen, nem ezt érdemelték, csak elegem van a tanácsokból. Nem kell nekem segítség!

Alexa szemszög:
„Hogy tényleg szakítottak-e, vagy csak szünetet tartanak, esetleg még együtt vannak, hamarosan kiderül, bár lapunk az első variációt tartja valószínűnek.”

Olvastam egy angol cikk utolsó sorait, de persze már sok más is a szemem elé került a napokban, mind külföldi újságokból, mind magyarból. Kezdetét vették a találgatások, hogy járunk-e még Harryvel, mert hetek óta nem láttak minket együtt. Nekem pedig csak annyit kellene tennem, hogy twitteren felvilágosítok mindenkit arról, hogy már a múlt hónapban szakítottunk. De mégsem teszem. Bár én vetettem véget a kapcsolatunknak, szerintem Harrynek kellene majd bejelentenie, ha úgy gondolja, hiszen ő a híresebb kettőnk közül. Ám eddig még nem tette meg, és iszonyat kíváncsi vagyok, miért, azonban nem fogom megkérdezni. Nem hinném, hogy kellemes lenne vele ismét beszélni.
- Alexa, itt vannak Kornélék – jelent meg a szobám ajtajában anya, mire bólintva tudomásul vettem barátaim ittlétét.
- Sziasztok! – siettem felkelni az ágyamról, hogy megöleljem őket. Sajnos a Harryvel való kapcsolatom ideje alatt nem igazán voltam velük, furdal is érte rendesen a lelkiismeretem.
- Örülök, hogy nem dobozos fagyit tömve magadba találtunk meg – köszöntött „kedvesen” Krisztián, de persze nem tudtam haragudni rá. Mindig is ilyen csipkelődős volt a barátságunk ezzel a két sráccal.
- Az érdekes lett volna – nevettem fel, majd rögtön folytattam a magyarázattal: – Először is, decemberben nem szokás fagyizni. Másodszor, inkább csokit ennék. Harmadszor, ha ezt akartátok volna látni, akkor már lecsúsztatok róla.
- Komolyan? – kerekedett el Kornél szeme, miközben leültünk az ágyra, és próbálta visszafojtani a mosolyát. Valószínűleg gyanították, hogy vicceltem.
- Nem, dehogy – legyintettem, miután ismét ölembe vettem a laptopomat. – Én szakítottam Harryvel, szóval szerintem őt rázta meg jobban.
- Ez igaz lehet, de ne mondd, hogy téged nem érintett meg – javított ki Kornél, amire rá kellett bólintanom.
Igaza volt barátomnak, mert volt egy ilyen időszakom. Amikor hazaértem, anyáék elképzelni sem tudták, mi hozott vissza mindössze két nappal a távozásom után. Elmeséltem nagyjából, hogy mi történt, aztán szóltam az itthoni barátaimnak, hogy visszajöttem, így az őszi szünetemet velük töltöttem. Utána folytatódott az iskola, ahol szerencsére már nem volt olyan nagy szám, hogy Harry Styles barátnője vagyok. Illetve akkor már nem voltam, de erről nem kellett tudniuk, ahogyan még most sem tudnak. Ekkor viszont jött a fájdalmas rész, amiről azt hittem, megúszhatom. Hát nem, nem menekülhettem. Kaptam a kérdéseket, hogy mi van Harryvel, mert persze az utálkozókon kívül olyanokkal is járok egy suliba, akik szeretik a One Directiont, így nem maradhattak el az érdeklődők. Ekkor pedig már szakítottunk, tehát nem igazán tudtam mit mondani. Egyik nap, amikor hazaértem, és nem volt itthon senki, kifakadtam, erőt vett rajtam a sírás, és kiadtam magamból mindent. Akkor hirtelen mindent megbántam, már a telefonom is a kezemben volt, hogy hívjam Harryt, és bocsánatot kérjek, amiért ilyen ostoba voltam, de eszembe jutott, miért lett vége, így nem tettem semmit, csak kisírtam magam. Azóta nagyjából a helyén vannak bennem a dolgok, bár néha nehéz visszanyelnem a könnyeimet, és műmosolyt varázsolnom az arcomra, de nyugtat a tudat, hogy ennek hamarosan vége, ha Harry végre megerősíti a szakítást.
- Nem volt egyszerű, de már minden rendben – erősítettem meg előbbi állításomat, miszerint engem nem annyira viselt meg a különválásunk.
- Biztos? – húzogatta szemöldökét Krisztián úgy, mint aki nem hisz nekem.
- Igen, biztos – bólintottam rá ismét, bár nem akkora hevességgel, mint az előbb. – De hagyjuk ezt a témát, elegem van a magánéletemből! Inkább meséljetek ti! Van valami változás a néhány héttel ezelőtti helyzethez képest? – váltottam témát izgatottan, mert féltem, hogy ha tovább beszélünk rólam és Harryről, még a végén újra megbánom a döntésemet, amit nem szeretnék. Már eltelt 1 hónap, Harry sem keresett, én sem őt, nem kellene ezt elrontani egy meggondolatlan cselekedettel, például, hogy felhívom. Lezártuk a kettőnk dolgát.
Közben a fiúk megosztották velem a friss fejleményeket az ő magánéletükből. Persze csak annyit, amennyit illik tudom barátként. Krisztián elmondta, hogy már van egy lány, aki megfogta őt, és azon munkálkodik, hogy minél közelebb kerülhessen hozzá. Ennek örültem, kijár neki a boldogság az ő szakítása után. Kornéléknál pedig tovább dúl a love, ami ismét mosolyt csalt az arcomra. Bár nem ismerném be nyilvánosan, de szeretném, ha velem is ez lenne a helyzet…

36. rész

Helló! :)
Sajnálom, hogy a tőlem megszokott időponthoz képest ilyen későn hoztam az újat, de nem várt dolgok jöttek közbe. Ám a lényeg, hogy itt van. Még akkor is, ha nem lett egy vidám rész. Bár lehet, az előző után számítottatok is erre.
Remélem, tetszett az If we could only turn back time... befejezése, persze még mindig írhattok oda is, szívesen olvasom a véleményeteket! És köszönöm a pipákat is, illetve a sok-sok kattintást! <3 Kérlek, ne felejtsétek el ezeket most sem :)
Azt hiszem, ennyit akartam, kellemes olvasást! :)xx
U.i.: A kép persze photoshop, bár simán elmenne igazinak is szerintem :3

36. rész

 Harry szemszög:
Irtózatos fejfájást éreztem, amikor rájöttem, hogy már nem alszom. Bár a szemem még csukva volt, tudtam, hogy nem kicsit vagyok másnapos. Végül győzött a rajtam úrrá lévő szomjúság, és lassan kimásztam az ágyamból, hogy egyenesen a konyhába menjek.
- Alexa? – szólítottam meg barátnőmet, mert furcsának találtam, hogy nem volt velem, aztán meg már a konyhában sem láttam. – Alexa, itthon vagy? – próbálkoztam még egyszer, de válasz ekkor sem érkezett. Homlokráncolva néztem szét, de sehol senki, egy hangot sem hallottam.
Miután bevettem egy fájdalomcsillapítót, rendbe szedtem magam a fürdőszobában és felöltöztem, a földszinten, a nappaliban helyezkedtem el a kanapén a telefonommal a kezemben. Percekig azon törtem a fejem, kit hívjak fel, végül barátnőm mellett döntöttem.
- Szia – szólt bele néhány csengés után. Arcomra mosoly kúszott, ahogy meghallottam a hangját, de egyben aggodalom is, mert nem éppen kedves hangsúllyal köszöntött. Távolságtartó volt.
- Szia! Hol vagy? – tértem rögtön a lényegre, miközben a hajamba túrtam.
- A közös házatokban, de nem sokáig – érkezett a hűvös válasz, majd rögtön a folytatás is: – Észhez tértél már?
- Mi az, hogy nem sokáig? – visszhangoztam kijelentése második részét, figyelmen kívül hagyva kérdését, melyet igencsak vádlónak éreztem. Ekkor viszont beugrott, hogy miért érdeklődött. Úristen, miket műveltem az éjszaka! – Nem tudom, mit tervezel, de azonnal ott vagyok – azzal le is csaptam a telefont, bezártam a lakásom ajtaját, és behuppantam az autómba, hogy Alexához menjek. Érzem, hogy valami olyat fog csinálni, amitől nem leszek boldog.
Hosszúnak tűnő percek alatt értem a közös otthonunkba, és a lehető leggyorsabban robogtam be a házba, ahol azonnal barátnőmmel találtam szemben magam. Aki nem tűnt boldognak. Egyáltalán nem.
- Alexa, minden rendben? – kérdeztem, miközben közelebb léptem hozzá, de ő elhúzódott, hátrébb ment.
- Ne jó pofizz itt nekem, amikor éjszaka elviselhetetlen voltál. Vagy nem emlékszel? – bár hangja nyugodt volt, láttam rajta, hogy csak visszafogta magát.
- Tudom, és sajnálom. Nagyon sajnálom. Részeg voltam, az nem én voltam – magyarázkodtam serényen, mert szerettem volna, ha tudja, hogy nem vagyok olyan. Túl részeg voltam, nem voltam magamnál.
- Azt észrevettem – szűrte ki a fogai között, majd jött a folytatás, amit nem akartam hallani, mégis muszáj volt: – Harry, ez nem fog menni. Ha mindig le akarsz velem feküdni, amikor részeg vagy, én nem tudom ezt csinálni. Tudod jól, hogy még nem érzem készen magam erre, de te részegen ezt képtelen vagy felfogni. Nem mehet így tovább, hogy mindig külön töltjük az éjszakát, amikor ez történik. Ennek nincs jövője kettőnk között – fejezte be monológját, melyet végig higgadtan mondott el, ám néhol éreztem, hogy nagyon nem szívesen teszi. Nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek rá:
- Te most szakítani akarsz?
- Igen – felelt kíméletlenül. Féltem a választól, és jogosan tettem. Nem tudtam felfogni szavait, az agyam csak azt szajkózta, hogy ez nem lehet igaz, ezt nem teheti velem. Azonnal ellenkezni akartam, meggyőzni Alexát, hogy nincs igaza, igenis van értelme annak, hogy mi együtt vagyunk, de a szavak a torkomon akadtak. Nem hiszem el, hogy ez történik velünk…

Alexa szemszög:
Az éjszaka hátralévő részében Harryn és rajtam gondolkoztam, végül pedig azt a döntést hoztam, hogy nincs értelme együtt maradnunk tovább. Nem azért, mert nem szeretném őt, ó, dehogy is! Csak én úgy nem tudok vele lenni, ha józanul képes rám várni, részegen viszont nem. Melyik énjének higgyek?
A részeg embernél nincsenek gátlások, kimondja és megteszi azt, amit józanul nem merne. Ezt szem előtt tartva pedig elég egyértelmű, hogy nem lehetünk együtt Harryvel. Ennek nincs értelme.
- Alexa, én… – kereste a szavakat barátom, bár feleslegesen. Meghoztam a döntésemet, nem fogok ezen változtatni.
- A sajnálkozás ide kevés, ne is pazarold rá az időt – vágtam közbe, mire Harry kétségbeesve nézett egyenesen a szemembe.
- De… ez volt az első és utolsó alkalom, kérlek, ne csináld ezt! Tudod, hogy várok rád, ez csak egy… botlás volt.
- Egy botlás, amit józanul nem tettél volna meg, mert nem volt elég bátorságod hozzá, de részegen már igen – javítottam ki kissé hideg hangnemben.
Fájt, hogy azt hittem, ő más, mint az előző barátom volt. Ugyanannyi ideig jártam vele is, és lám, majdnem ugyanazért szakítottunk. Csak akkor, majdnem 1 éve megcsaltak, mert Dominik sem tudott várni rám. Itt a megcsalás kimaradt, amiért plusz pont jár Harrynek, de ennyi.
- Most pedig szeretném, ha elmennél – kértem nyugodt hangsúllyal. Harryn látszott, hogy nem tudja feldolgozni az eseményeket.
- Miért vannak összecsomagolva a cuccaid? – hagyta figyelmen kívül kérésem, amiért nem orroltam meg rá, természetesen.
- Mert hazamegyek. Visszautazom Magyarországra – mondtam ki sóhajtva végleges döntésemet, amely láthatóan megforgatta Harry szívében a kést. Utáltam, hogy miattam kell ezt elviselnie, de nem tehettem mást. – Kérlek, menj el – szóltam utoljára, remélve, hogy megteszi végre, és nem kellett csalódnom: Harry megfordult, lassan kinyitotta az ajtót, majd becsukta maga mögött.
- Alexa, ez mi volt? – gátolt meg egy hang abban, hogy elgyengüljek, így összeszedve a saját hangomat válaszoltam Liam kérdésére:
- Szakítottunk – feleltem, miközben megfordultam, és ekkor láttam, hogy itt van mindenki: Danielle, Eleanor, Liam, Louis, Zayn és Niall. Gondolom, nemrég ébredtek fel a buli után, és jöttek reggelizni. Ez az egyetlen szó szinte megfagyasztotta a szobában a levegőt, majd előbb a két lány jött hozzám megölelni, végül pedig a 4 srác is csatlakozott.
- Jól vagyok – nyugtattam meg mindenkit – vagy magamat –, bár egyikőjük sem kérdezte. – Szerintem menjetek Harry után – tanácsoltam, ahogy lassan kiváltunk az ölelésből, majd a fiúk ki is mentek az ajtón. Nem szóltak egy szót sem, és nem is kellett, megértettem, hogy hirtelen érte őket ez a hír.
- Akarsz beszélni róla? – érdeklődött óvatosan Eleanor, mire bizonytalanul egy aprót bólintottam.
- Csinálok teát – ajánlotta fel Danielle, amiért hálás voltam, majd a nappaliban a kanapén elhelyezkedtünk. Amint újra csatlakozott hozzánk a táncos lány is, röviden elmeséltem, miért jutottam erre a döntésre.

- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte Louis már a repülőtéren. Miután a lányokkal kibeszéltem magam, megérkeztek a srácok is, Harry nélkül. Próbáltak maradásra bírni, ám visszautasítottam, így Lou felajánlotta, hogy kivisz a reptérre, amit már elfogadtam.
- Igen – böktem ki néhány perces várakozás után. Nehezemre esett ezt mondani, mert igazság szerint nem így van, nem ezt akarom. De nincs más választásom.
- Hát, rendben. Te tudod – hagyta végül rám a dolgot, majd folytatta: – De ha bármi van, mi itt vagyunk neked – ölelt magához, szavai pedig nagyon jól estek.
- Köszönöm – hálálkodtam, mert nem hittem, hogy megérdemelném azok után is a segítségüket, hogy barátjuknak összetörtem a szívét. – És kérlek, vigyázzatok Harryre! Ahogy ismerem őt, még valami őrültséget csinálna.
- Úgy lesz – biztosított. – De azt ne felejtsd el, hogy ő még mindig szeret téged – emlékeztetett, de időm sem volt átgondolni szavait, mert indulnom kellett.

Larry Stylinson - If we could only turn back time... 5.

Sziasztok! :)
Egy elképesztően fárasztó hét után hoztam nektek az If we could only turn back time... utolsó részét. Nem lesz több ebből, nem lesz epilógus, mint a With You Forevernél, ebben a részben minden lezárul, kiderül, mi lesz Louis-val. Egyébként ez lett a leghosszabb, és imádtam írni ezt a történetet is. Remélem, tetszeni fog a befejezés ;)
Köszönöm szépen a visszajelzéseket, kérlek, most is írjatok, hogy mire számítottatok, mi lesz ebben a részben, illetve milyen lett! <3
Azt hiszem, ennyit is akartam most, nem húzom tovább az időt, kellemes olvasást! :)xx

5. rész

Hetekkel később bekövetkezett az, amitől mindenki félt: Louis még az eddigieknél is rosszabbul volt. Szinte nem volt olyan perc, hogy ne köhögjön vagy köpködjön, alig aludt, egész nap fáradt volt, nehezen lélegzett. Elérkezett volna a vég?
- A rajongók kérdezgetik, hogy hogy van Lou, és miért tűnt el hirtelen a netről. Mit mondjak? – kérdezte Liam Harrytől, ahogy vacsora után a twitterét csekkolta.
- Fogalmam sincs – sóhajtotta fáradtan és gondterhesen a másik.
- Nem hazudhatunk nekik – szólt közbe Niall két harapás között.
- Viszont azt sem mondhatjuk, ami igaz. Nem hinném, hogy el tudnák viselni – szállt be Zayn is a gondolkozásba. Valamivel elő kell rukkolniuk, különben jönnek a találgatások, amelyek néha rosszabbak, mint a valóság.
- Írd, hogy lefoglalja a gyógyulás – talált ki valami elviselhető választ végül a legfiatalabb. Ez igaz is volt. Tényleg ezen van Louis, bár az állapotán ez sajnos nem mutatkozik meg. Remélhetőleg hamarosan fordul a kocka.
Harry végül nagy levegőt véve indult meg Lou-hoz, akinek ajtaja előtt már hallotta a szinte véget nem érő köhögést. Jobban fájt neki ez, mint bármi más.
- Bevetted a gyógyszereid? – kérdezte barátjától, miután végre nyugodtan dőlhetett le az ágyára, hogy pihenjen.
- Igen – válaszolt röviden, de többre nem is igazán volt ereje. Ezt nehezen tudta Louis elviselni. Semmit nem bírt, ezért ki kellett szolgálni, amit utált. Ha van valami, amit egyedül is meg tud csinálni, akkor azt megcsinálja. Jó, persze volt olyan, hogy direkt kiszolgáltatta magát, de azt poénból tette. Most viszont bármit megadna, hogy ez ne így legyen.
A csendben Lou arra eszmélt fel, hogy Harry bemászott mellé az ágyba. Pont elfértek, nem volt kicsi a hely. Úgy helyezkedett a göndör, hogy a másik rá tudjon feküdni a mellkasára, ő pedig átölelhesse. Miután mindketten kényelmesnek érezték a pozíciójukat, Harry énekelve szólalt meg:
- If we could olny have this life for one more day, if we could only turn back time.
- You know I’ll be your life, your voice, your reason to be my love, my heart is breathing for this moments in time I’ll find the words to say, before you leave me today – csatlakozott hozzá Lou is az egyik daluk, a Moments dalolásába, még ha nem is mindig sikerült rendesen kiadnia a hangokat betegsége miatt.
Mindketten könnyekkel küszködve énekelték el a refrént, Harry pedig már a saját szólójánál alig bírta tartani magát. Hiszen annyira igaz rájuk ez a dal! És valóban szólhatna arról, hogy egy fiú énekli beteg szerelmének.
- Nem akarom, hogy itt hagyj! – szakadt ki Harryből az, amit már hónapok óta nem mert kimondani sem magának, sem másnak. Nem mert arra gondolni, hogy egyedül kell lennie azért, mert meghal a barátja.
- Nem foglak – erősítette meg őt Lou, bár egyáltalán nem ezt mutatta a jelenlegi állapota. Amióta kiderült a tüdőtágulata, mostanában volt a legrosszabbul.
- Nem hagyhatsz itt! Képtelen vagyok nélküled végigcsinálni ezt az egészet! Szükségem van rád! – törtek fel a fiatalabból kétségbeesve a szavak. Talán most érezte először, hogy közel a vég. És most engedte meg magának először, hogy a könnyek kicsorduljanak a szeméből. Még egyszer sem sírt, nem hagyta, hogy elgyengüljön, egészen eddig a pillanatig. Ezt már Harry sem bírta.
- Csss… minden rendben lesz – nyugtatgatta a másikat Louis, és nem fordítva. Mostanra felcserélődtek a szerepek: eddig Harry volt teljes mértékben pozitív gondolkodású, most pedig Louis.
- És ha nem? – tette fel fojtott hangon a kérdést a göndör.
- Tudom, hogy rendbe jön minden – hajtogatta Lou, mert nem akart belegondolni ennek az ellenkezőjébe. Sajnáltatta és sajnálta magát már eleget, most meg akar gyógyulni! – De kérlek, legyél optimista! Különben soha nem épülök fel.
- Megpróbálom – ígérte Harry, és könnyei is kezdtek felszáradni. Túl sokáig volt erős, előbb-utóbb pedig eljön az a pont, amikor összetörik. Ez most következett be. De Louis kedvéért összeszedi magát, hiszen szüksége van valakire, aki erős. Szükségük van egymásra!

Másnap Harry arra ébredt, hogy Louis ismét nagyon köhög, de sokkal jobban, mint eddig. Még a legelső rohamától is jobban.
- Úristen, Lou! Te jó ég! – kapkodta a fejét Harry, hirtelen azt sem tudta, mi tévő legyen. Segíteni akart, de mintha lefagyott volna.
- Or… orvos – nyögte ki Louis, ebből a göndör pedig rögtön tudta, hogy mit kell tennie. Kipattant az ágyból, megkereste a telefonját, és azonnal tárcsázta Dr. Smith-t.
- Doktor úr, baj van – kezdte Harry, ahogy felvette a hívott fél a készüléket.
10 perccel később meg is érkezett Marbella legjobb orvosa, akit Dr. Smith tanácsolt Harrynek még korábban. Dr. Fernandez az üdvözlést követően sietett is a beteghez. A köhögő rohamot sikeresen elállította, és altatót adott be Louis-nak, hogy tudjon egy kicsit pihenni, majd visszament a szoba előtt várakozó 4 sráchoz.
- Minden rendben van? – pattant fel Harry guggolásából, amikor meglátta, hogy nyílik az ajtó. Rettentően ideges volt, és bár szeretett volna mindvégig barátjával maradni, azt mondta a doktor, hogy jobb lesz neki kint.
- Igen, most alszik az altatónak köszönhetően – nyugtatta meg a fiúkat Dr. Fernandez, aki fiatalabb korának hála tud angolul, aztán a földszinten ültek le.
- Doktor úr, nagy a baj? – tért rá a lényegre Niall.
- Nos, lehetett volna rosszabb is. A tüdőtágulat komplikációi között vannak a gyakori légúti fertőzések, tüdőgyulladás, keringési zavarok és sajnos a halál is. Mr. Tomlinsonnak szerencséje volt, hogy csak légzési zavarok jelentkeztek – közölte velük, mire a srácok azt sem tudták, hogy örüljenek-e vagy ne.
- És… milyen állapotban van? – tette fel félve a kérdést Zayn. Mindannyian tartottak a választól, mert nem éppen pozitívra számítottak.
- Hát, volt ennél már jobban is a betegsége alatt. Ha bármi történne, azonnal értesítsenek. Most még aludni fog egy ideig, ne ébresszék fel, amíg el nem múlik az altató hatása. Régen aludhatott már nyugodtan – utalt az orvos az alvatlanságra, illetve arra, hogy a köhögés sokszor ébren tartotta Louis-t.
A srácok rábólintottak, Dr. Fernandez elköszönt tőlük, ők pedig mind csak arra tudtak gondolni, hogy Lou-val minden rendben legyen.

Louis csak estefelé ébredt fel, és végre kipihenten. Hónapok óta nem fordult ez elő vele, nagyon örült neki. Ami még tovább tetézte boldogságát, hogy szerelme ott ült mellette az ágyon, kézen fogva figyelte őt.
- Louis… – ejtette ki Harry lágyan a nevet, és azonnal közelebb hajolt hozzá. – Hogy érzed magad? – tudakolta aggódva, ahogy végignézett barátján.
- Jobban, mint pár órája – felelt elmosolyodva a másik. Ezt jó jelnek vette Harry.
- Még szerencse – nevetett fel jóízűen. Hetek óta nem fordult ez elő vele. – Nagyon ránk ijesztettél, ugye tudod? Elképzelni sem tudod, mennyire ideges voltam. Soha többet ne csinálj ilyet! – figyelmeztette Harry, bár ő maga is tisztában volt vele, hogy ez nem barátján múlik.
- Sajnálom – simított végig a göndör arcélén Louis. Folytatta volna még tovább, de Harry nem engedte, ugyanis rózsaszínes ajkait rányomta a másikéra, és lágyan megcsókolta. Ahogy nyelveik megtalálták egymást, egyre forróbb lett körülöttük a levegő, legalábbis a két énekes ezt érezte.
- Hozom a vacsorád – mondta remegve Harry, de arra nem számított, hogy Lou is utánamegy, így szemöldök ráncolva nézett rá.
- Szeretnék a fiúkkal is találkozni az után az eset után – adta meg az idősebb a választ Harry ki-nem-mondott kérdésére. A másik rábólintott, majd kézen fogva segített lépcsőzni az erőtlen Louis-nak.
- Jobban vagy? – sietett elé Zayn, Niall és Liam aggódva. Akárcsak, amikor 3 éve a mentorházban megsérült és visszatért hozzájuk.
- Persze – bólogatott, de az egyre komolyabb köhögései nem erről árulkodtak.
Nem sokkal a közösen eltöltött vacsora után érkezett meg Robin az alternatív kezelés miatt. Bár nem volt benne biztos, hogy a reggeli rohamot követően ez jó ötlet, de úgy beszélték meg Harryvel, hogy egy lazább változat vár most Louis-ra. Szüksége van erre a gyógymódra is, nemcsak az orvosira a felépülése érdekében.

Harry a szokásos kedvétől eltérően, most sokkal boldogabban sétált be Louis szobájába, hogy felkeltse, és elvigye egy nemrég egyeztetett programra. Még az este konferenciahívást indított Robinnal, Dr. Smith-szel és Dr. Fernandezzel, hogy kitaláljanak valamit, amivel javítani lehetne Lou állapotán. Elvégre is azért jöttek ide, mert London nem volt megfelelő, szedi a gyógyszereit, rendszeresen jön Robin az alternatív kezelések elvégzésére… egyszóval javulnia kellene már! Így született meg az a döntés, hogy nemcsak az apartmanban kellene lennie, hanem bejárnia a környéket.
- Jó reggelt, Lou! – ébresztette őt Harry, majd a redőny felhúzása közben folytatta: – Siess, szedd össze magad, mert ma kimozdulunk a házból!
- Muszáj? – dünnyögte a másik a párnájába álmosan. Semmi kedve nem volt, nemhogy a házat, a szobáját elhagyni. Csak feküdni akart.
- Igen! – pirított rá a göndör. – 10 perc múlva visszajövök, addig, légy szíves, öltözz fel! – adta ki az utolsó parancsát, majd távozott.
Végül kisebb viták árán, de elindultak Harry vezetésével Marbella központjába.
- Miért is nem pihenhetek? – kérdezett rá Lou kissé talán sértett hangnemben.
- Ez is pihenés – nézett rá egy pillanatra a fiatalabb, majd újra a vezetésre koncentrált, miközben folytatta: – Aktív pihenés. Mindenki egyetértett abban, hogy ez is kellene, nemcsak a gyógyszerek, kezelések meg a pozitív energia. Most szépen el fogunk feledkezni arról, hogy miért vagyunk itt, és szórakozunk, jól érezzük magunkat. Ugye nem fordulsz át megint negatívba? – kérdezett rá nyíltan némi félelemmel. Azt szerette volna a legkevésbé, hogy megint napokba teljen, mire megváltozik barátja véleménye. Mert náluk most különösen fontos az idő.
- Nem, dehogy – rázta meg a fejét Louis, hangja lágyan csengett. Harry magyarázata után ő is úgy gondolta, hogy ez jó lehet. Ezt kell gondolnia, hiszen nem akar meghalni. Ahogy azt sem, hogy ezen megint összevesszenek szerelmével.
Így hát elfelejtve, hogy Lou beteg, megpróbálták jól érezni magukat, ahogyan azt Harry mondta. Sok helyet bejártak a városban, lementek a tengerpartra ismét, és minden gondtól, bajtól mentesen hemperegtek a homokban.

A hetek múlásával rendszeres programmá vált, hogy a nap nagy részét nem az apartmanban töltik, hanem kint, a szabadban. Harryhez és Louis-hoz általában csatlakozott Liam, Zayn és Niall is, így a jó hangulat biztosítva volt. Nem gondoltak arra, hogy mi lesz a jövőben. Csak akkor jutott eszükbe a betegség, amikor Lou-nak a gyógyszereket kellett bevennie vagy éppen az alternatív kezelésre mennie. Egy ilyen alkalommal majdnem el is késtek Robintól a nagy városnézésben, Louis pedig vihogva kért elnézést.
A felhőtlen jókedvet annyi zavarta meg, hogy Dr. Smith felhívta a srácokat, hogy szeretné megvizsgálni Louis-t. Beleegyeztek, így másnap már ott is voltak a rendelőjében. A rendelőben, ahol néhány hónappal korábban Lou élete legrosszabb napját élte át. Remélte, hogy ez most nem így lesz.
- Nos, van egy jó és egy rossz hírem – közölte az orvos, miközben papírokat tanulmányozott a kezében. Az 5 fiú lélegzetvisszafojtva várta a folytatást. – Sajnos el kell hagyniuk Marbellát, ez a rossz hír.
- Miért? Talán nem javult Lou állapota? – kérdezett rá azonnal Harry, ahogy barátja kezét szorította, aki nem kicsit rémült meg a hír hallatán.
- Nem erről van szó – zárta le Dr. Smith gyorsan ezt a témát. – Visszaköltözhetnek Londonba, mert, Mr. Tomlinson, ön meggyógyult, ez a jó hír.
Egyikőjük sem tudta feldolgozni a doktor szavait, először megszólalni sem bírtak, olyan hirtelen érte őket. A szótlanságot végül Louis törte meg:
- Komolyan? – hangja, arca, mindene arról árulkodott, hogy nem hisz a fülének.
- Igen – bólintott rá Dr. Smith mosolyogva. – Minden eredménye ezt mutatja.
Ekkor érte el mindannyijukat a boldogság, percekkel később pedig egy „De azért vigyázzon magára, Mr. Tomlinson!” kiáltással hagyták el a rendelőt, ahol Louis élete legrosszabb és legjobb napját élte át.
- Nem hiszem el, hogy velem maradsz örökre! – ugrott Lou nyakába Harry már sokadszorra a repülőjükön, amely visszaviszi őket Spanyolországba, hogy összepakolhassanak, és újra visszaköltözzenek Londonba.
- Én sem, hogy végre minden rossz elmúlt. Megmondtam, hogy nem hagylak el! – emlékeztette a göndört, aki nem törődött semmivel, azonnal csókolta szerelmét. Nem számított már semmi, csak az, hogy ők ketten örökre együtt maradhatnak – felvállalva a kapcsolatukat –, és a rajongók örömére a One Direction újra visszatér.

35. rész

Helló és happy halloweent mindenkinek! :D
Nem is gondoltam volna, hogy pont ilyenkor hozom az eredeti történet folytatását, de mindegy. Ez egyébként nem lett túlságosan pozitív, sőt, de majd meglátjátok.
Köszönöm szépen az előzőekhez a kommenteket, pipákat, természetesen ehhez is várom <3 A one shot utolsó része pedig ugye jövőhéten érkezik.
Végül kinek hogy tetszett a Story Of My Life? Én nagyon imádom, nincs olyan nap, hogy ne menjen a fejemben :D És kérdezném azt is, hogy mit szóltok a kliphez, ha kijött volna, de erre vasárnapig sajnos még várnunk kell :')
Na, nem is magyarázok többet, kellemes olvasást kívánok, és élvezzétek ki még ezt a pár napot a szünetből! :)xx

35. rész

Harry szemszög:
Másnap sajnos már reggel egyedül kellett hagynom Alexát, mert egy reggeli műsorba voltunk meghívva. Hagytam neki egy üzenetet, hogy csak délben érek vissza, mert utána meg lesz egy fotózásunk is. Kicsit sűrű nap, de délután már ráérek, és holnap sem lesz semmi program. Ritka az ilyen.
- Akkor, kilenckor a közös házban! – köszöntem el a srácoktól, miután minden kötelező programunkkal végeztünk, és beszálltam az autómba. Mivel a holnapi nap szabad, így úgy döntöttünk, hogy elmegyünk bulizni, és természetesen visszük magunkkal a csajokat is. Már, aki ráér.
- Szóval jössz? – kérdeztem barátnőmet, miután beavattam az ötletünkbe, amint hazaértem hozzá.
- Persze – villantott rám egy gyönyörű mosolyt. Ez azért már hiányzott, hogy személyesen lássam, és ne a web kamerán keresztül.
- Helyes – adtam a szájára egy kis puszit, majd a laptopomat előszedve elterültem a kanapén, bevetettem magam az internet hálójába, és Alexa is ugyanígy tett mellettem, félig-meddig rajtam.
Meg kell hagyni, megítélésem szerint volt egy kis hullámvölgy a kapcsolatunkban, amikor keveset beszéltünk egymással. Féltem, hogy ez a véget jelenti, de most, hogy újra velem van hosszabb ideig, nem két napig, elszállt az eziránt érzett kétségbeesés. Merthogy egyáltalán nem akarom őt elveszíteni, sem elrontani valamit.

- Na, szerintem te mehetsz készülődni – figyelmeztettem Alexát, nehogy késésben legyünk, mert ő még nincs készen.
- Hé! Mintha te olyan gyors lennél – vágott vissza mosolyogva, mire elfordítva a fejem nevettem. Ez igaz, de nekem csak a hajamat tart kicsit sokáig belőni. Egyébként mindig rá kell várni.
Nem sokkal később én is barátnőm után mentem, majd negyed óra múlva már teljesen elkészülve vártam őt a kanapén.
- Gyönyörű vagy! – pillantottam meg Alexát, amikor látókörömbe ért. És egyáltalán nem hazudtam. Tényleg varázslatosan nézett ki!
- Köszönöm – sütötte le a szemét zavarában. Imádom, hogy még így, hónapok után is sikerül zavarba hoznom őt csak annyival, hogy megdicsérem.
Miután a közös házunknál összeszedtük a csapatot, gyalog indultunk el az egyik közelebbi szórakozóhelyre. Ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak, mert mindenki tervezett alkoholt inni.
- Vodkát mindenkinek! – kiáltottam el magam, majd egymás után csak jöttek, jöttek és jöttek a piával teli poharak.

Alexa szemszög:
Éjszaka olyan 3 óra környékén úgy éreztem, hogy ideje lenne hazamennünk már. Jól éreztem magam, de szerintem ennyi is elég volt, nem szerettem volna a következő napot átaludni, inkább járkáltam volna a városban a srácokkal – vagy legalább Harryvel –, és velük vagy vele hülyülni.
- Harry, nem megyünk haza? – kutattam fel barátomat a VIP részlegben. Legnagyobb döbbenetemre ekkor mászott ki az asztal alól négykézláb. – Te részeg vagy – állapítottam meg elszörnyedve. Eddig még soha nem láttam őt ennyire ittasan, és ez a látvány borzalmas volt.
- Dehogy, csak jó kedvem van – cáfolt meg, miközben felkelt, és rám akaszkodott. Ó, de hosszú lesz ez az este…
- Ja, persze. Na, induljunk haza – karoltam át, hogy segítsek neki menni. Közben megállított Liam, aki még normálisan nézett ki, hogy jöjjön-e velünk, de mondtam, hogy nem szükséges, elbírok Harryvel egyedül is. Legalábbis reméltem, mert részegen sosem volt vele dolgom. Eddig.
- Annyira szeretlek! – közölte Harry, amire nem számítottam, és váratlanul megcsapott az alkohol szaga. Elfintorodtam. – Te talán nem?
- De, persze, hogy szeretlek! Csak részeg vagy, inkább ne szerelmet vallj, hanem menjünk haza – próbáltam őt a helyes irányba terelni.
Fél órás szenvedés után értünk el a házáig. Az út egyébként csak 10 perces lett volna, de hát a nem kicsit ittas Harryvel elég nehezen lehetett haladni.
- Meg akarlak dönteni – mondta a szemembe, én pedig hirtelen nem tudtam, mit gondoljak. Egyre közelebb jött hozzám, így kezdtem komolyan venni őt.
- Harry… – kezdtem tiltakozásba, de nem jutottam sokra, mert barátom készült rám vetni magát. Nem hiszem el, hogy ez történik!
- Most – hagyta figyelmen kívül ellenkezésem, és máris le akarta húzni rólam a pólómat, míg én próbáltam a lehető legtávolabb kerülni tőle.
- Harry, állj le! – folytattam volna még tovább azzal, hogy én ezt egyáltalán nem szeretném – bár lehet, felesleges lett volna –, de belém fojtotta a szót azzal, hogy megcsókolt. Más esetben ennek örülnék, de most nem. Nagyon nem. Ez erőszakos csók volt, máskor megvárja, míg viszonozom vagy megadom az engedélyt nyelvének, most viszont szinte belém tuszkolta az övét. Hirtelen eltávolodott tőlem, és már kezdtem remélni, hogy megértette, mit szeretnék, ám ennek pontosan az ellenkezője történt: elhomályosult tekintettel közeledett újra a számhoz, majd az újabb csók közben felemelt, és az ágyhoz vitt.
- Harry, ne csináld ezt! Kérlek – váltottam lágyabb hangsúlyra a végére, bár semmi eredménye nem volt. Ugyanúgy folytatta tovább, a nyakamat, mellkasomat csókolgatta – amit most kivételesen nem élveztem –, kezeivel pedig végigfogdosta a testemet.
- De-de – motyogta rám sem hederítve. Éreztem, hogy a könnyek mardossák a szememet, amiért nem képes most békén hagyni, ám próbáltam nem foglalkozni velük, és inkább távolabb kerülni Harrytől.
- Nem hallottad? Hagyd abba! – szóltam erősebben az eddigi tiltakozásaimhoz képest, ami megállította egy kis időre rajtam terpeszkedő barátomat.
- Mi bajod? Meg foglak dugni, mi nem tetszik ezen? – nézett rám olyan fejjel, mintha abszolút nem lenne természetes, hogy ellenkezem, amikor nem szeretném azt, amit ő. Hitetlenül néztem a szemébe, melyben kisebb homályosságot fedeztem fel. Ez egyértelműen nem az én Harrym.
- Ez nem te vagy. Majd szólj, ha észhez tértél – szűrtem ki a fogaim között már nyugodtabban, mert végre hagyott teret nekem is.
- Mi? Én… – csuklott hirtelen, majd folytatta: – Harry Styles akar veled lefeküdni, és te még ellenkezel? – szaladt fel szemöldöke, ahogy összerakta végre a kirakós darabkáit.
- Igen – bólintottam rá színtelen hangon. – Én elmentem, holnap találkozunk – azzal sikerült lelöknöm magamról, felkeltem az ágyról, majd az asztalhoz mentem, hogy összeszedjem a táskámat, amikor váratlanul megszólalt Harry:
- Menj csak nyugodtan. Tudod, bánom, hogy nem feküdtem le veled hamarabb. Akkor biztosan hagytad volna – hangja másodpercekkel utána is a fülemben csengett a csendes szobában, és nem tudtam elhinni, hogy ezt mondta. A táskám is majdnem kiesett a kezemből. A gondolataim legalább ezerfelé széledtek szét, idő kellett volna, hogy összeszedjem őket és magamat is, de az most nem volt.
- Ez pedig te fogod bánni – mondtam legyűrve a torkomban lévő és egyre nagyobbodó gombócot. Harry lakásának ajtaját már könnyes szemekkel hagytam el, majd egy taxit fogva siettem a srácok közös otthonához.
Egy pillanatra sem gondoltam úgy, hogy ezek után is egy házban alszom Harryvel. Én még nem érzem készen magam erre, ezt ő is pontosan tudja. De még mennyire, hogy tudja! Hiszen ő maga mondta, hogy megvár, nem siettet. Erre tessék, elég volt az alkohol, hogy megváltozzon a véleménye. Melegen ajánlom neki, hogy holnapra térjen vissza a normális Harry, az, akibe szerelmes lettem, akit megismertem. Mert a részeg Harryt képtelen vagyok elviselni.

Larry Stylinson - If we could only turn back time... 4.

Helló! :)
Itt is van az utolsó előtti része a one shotnak, rögtön ahogy elkezdődött az őszi szünet. Nem túl boldog fejezet lett, de ezt majd meglátjátok úgyis.
A napokban átléptük a 8000 kattintást, nem tudok elég hálás lenni érte, köszönöm, és azt is, hogy továbbra is olvastok! <3 A visszajelzéseket ne felejtsétek el most sem! Természetesen a szünet alatt is jelentkezni fogok, valószínűleg csütörtökön.
Azt hiszem, ennyit akartam csak, úgyhogy kellemes olvasást és pihenést kívánok! :)xx

 4. rész

 
A napok, hetek múlásával Lou állapota szinte csak romlott. Ideje nagy részében a teraszon feküdt az egyik napágyon, és a tengerre néző kilátást bámulta, vagy a telefonján szórakozott. E két tevékenységet persze rendre megzavarta Harry jelenléte, amely igazán boldoggá tette Louis-t. Ezt az idillt csak az egyre gyakrabban rátörő köhögő rohamok és az újonnan feltűnő köpetürítések árnyékolták be, amelyeket Lou nehezebben viselt, mint a szinte állandó köhögést. Mi jöhet még? Tette fel magának a kérdést elkeseredett pillanataiban, amikből Harry és a többiek rángatták ki mindig. Merthogy Liam, Zayn és Niall meg is jelentek Marbella gyönyörű városában, miután Louis és Harry összejöttek. Ezen a híren egyébként meglepődött a 3 srác, de természetesen örültek mindkettejük – az ezzel járó – felhőtlen jókedvének.
A média és a rajongók nem számítottak arra, hogy a One Direction bármelyik tagja beteg lehet, ezért elég nagy meglepetés érte őket, amikor a srácok bejelentették együtt. Merthogy ezt a fontos dolgot együtt mondták el. Niall, Liam és Zayn csak annyit intézett el, hogy lemondott néhány programot, de persze nem tudták az összeset, akkor pedig még egy szót sem ejthettek Louis betegségéről. Aztán 1 hét múlva mind az öten visszautaztak Londonba az összes holmijukért, ekkor kerítettek sort egy interjúra, amely során Lou megosztotta a médiával, hogy beteg, ezért a One Direction határozatlan ideig pihenni fog. Még twitterre is kiírta, hogy tényleg minden rajongójuk megtudja. A reakciók pedig olyanok voltak, amilyenre számítottak: nem akarták elhinni, jobbulást kívántak, sajnálkoztak, stb. Ezek után megkezdődhetett a tényleges pihenés mindannyijuk számára.
- Mit szólnál, ha estefelé lemennénk sétálni a partra? – kérdezte Harry barátját, miközben kicserélte Lou tálkáját, amibe a köpeteket szokta üríteni.
- Nem hiszem, hogy van elég erőm hozzá – sóhajtotta fáradtan a megszólított, ahogy a gyönyörű kilátást kémlelte. Hiába a kényelem, a luxus, ami itt körül veszi őt, mégsem javult az állapota, sőt, szinte csak romlott. Nem akart belegondolni, hogy lehet még ennél is rosszabb. Nem akarta Louis, hogy vége legyen mindennek.
- Össze kellene szedned magad! Napok óta csak itt fekszel a teraszon, és nézel ki a fejedből, esetleg twitteren kockulsz. Ugyanúgy jól kellene érezned magad, Lou! Sehol nincs leírva, hogy egy betegnek csak feküdnie szabad – ömlöttek Harryből az ösztönző szavak, és remélte, hogy célt is ér velük. – A fiúk is nap, mint nap járkáltak a városban, hoztak mindenféle cuccot neked, de szinte rájuk sem néztél. Ez nem állapot! Gyerünk, újra a régi Louis-t szeretném látni! – kérte a göndör majdhogynem kiabálva, de az sem érdekelte volna. Csak vissza akarta kapni azt az ember, akit 2010-ben megismert, akit szeretett már akkor is.
- Mert szerinted én nem? – kérdezett vissza Lou kissé ingerülten. – Sajnálom, hogy beteg vagyok, és nem tudok ugyanúgy viselkedni, mint régen, mert tudom, hogy meg fogok halni – hadarta el gyorsan, majd utat engedett az újabb köhögő rohamának, ami végül köpetekben jött ki belőle.
- Akkor halsz meg, ha te is eltemeted magad idő előtt – mondta ki végszóként Harry komoran, és kint hagyva Louis-t bement az apartmanba.
- Mi történt? – kérdezett rá Liam, miközben a nappaliban tévézett a maradék 3 srác.
- Csak a szokásos: Lou megint önsajnálatot játszik, és közölte, hogy meg fog halni. Semmi érdekes – rántotta meg a vállát hanyagul a legfiatalabb, mire Zayn, Niall és Liam is egyöntetűen megcsóválták a fejüket. Ez már nem egyszer fordult elő, amióta huzamosabb ideje itt tartózkodtak mindannyian, nem igazán lepődtek meg.
Közben megszólalt a csengő, így Harry elindult, hogy kinyissa az ajtót. Nem érte nagy meglepetés, Robin White érkezett meg a szokásos alternatív kezelés miatt.
- Louis, itt van Robin – sietett ki a göndör barátjához, hogy tájékoztassa a kötelező feladatáról. Hitt benne Harry, hogy Lou meg fog gyógyulni.
- De jó – dünnyögte a másik, miközben köhécselve felkelt a napozóágyról, mely már a rendszeres helyévé vált az utóbbi napokban, hetekben.
- Örülnék, ha lenne életkedved – szólt vissza a fiatalabb hideg hangon. – Így sosem fogsz felépülni. És mielőtt még erre is beszólnál valamit, csak mondom, hogy szeretnék veled lenni 60 év múlva is. Mert szeretlek – közölte a másik szemébe nézve, komolyan, majd visszament Robinhoz, hogy pár szót váltson vele. Ő ezzel lezártnak tekintette a mai vitát. Nem akart feleslegesen veszekedni szerelmével.
Louis pedig ott maradt a gondolataival egyedül. Mit tegyen? Szeretne hinni Harrynek és bízni abban, hogy valóban meg fog gyógyulni. De ez egy halálos betegség, nagyon kevés esély van rá. Csak hiú reményeket táplálna bele, nincs értelme. De Harry annyira biztosra veszi! Okozzon neki csalódást azzal, hogy ő nem hiszi el, és vesszenek ezen össze naponta? Nem, felesleges. Ráadásul nem is így akarja Louis eltölteni az utolsó heteit, esetleg hónapjait.
- Na, kezdhetjük? – kérdezte Robin, amikor Lou bement a külön ezekre a kezelésekre kialakított szobába az emeleten.
- Igen – jelentette ki a beteg határozottan. Eldöntötte, hallgatni fog Harryre. Nem szeretne csalódást okozni neki azzal, hogy folyton a negatív oldalról szemléli az eseményeket. És ki tudja, a végén még lehet, hogy tényleg meggyógyul.

Amíg Lou az alternatív kezelésen vett részt, Harry a konyhában tevékenykedett, amit az éppen betoppanó szőke bandatársa zavart meg.
- Hm, micsoda finom illatok! – szippantott mélyet a levegőből. – Mit eszünk?
- Te semmit. Ezt Louis-nak csináltam – mondta a göndör kissé ridegen, de szája sarkában ott motoszkált egy mosoly.
- Hát jó – hajtotta le a fejét Niall megjátszott szomorúsággal. – Akkor rendelünk pizzát! – találta meg gyorsan a megoldást, és már vigyorogva nyaggatta Liamet, hogy hívja fel a pizzériát. Niall olyan, mint egy gyerek, állapította meg magában mosolyogva Harry, majd egy tányérra szedett is a spagettiből.
Időközben a kezelés is véget ért, így megjelent a földszinten Robin, aki félrehívta Harryt, hogy pár szót váltson vele.
- Rossz hírem van – kezdte komolyan a terapeuta, mire az énekesnek görcs ugrott a gyomrába. – Louis állapota rengeteget romlott. Az elején még teljesen pozitív volt a végeredmény, de mostanában nem. Szeretnéd így is folytatni a kezeléseket?
- Persze! – vágta rá a göndör. – Louis-nak meg kell gyógyulnia. Én hiszek benne, és kérlek, te is! – biztatta a másikat, mire az bólintott.
- Rendben. De ha nem lesz javulás néhány héten belül, akkor sajnos értelmetlen ezt csinálni – közölte Robin, bár nem szerette volna, ha ez megtörténik. Nem azért ismertette ezt Harryvel, mert nem akarta, hogy Lou meggyógyuljon, ó, dehogy is! Csak ha eljut odáig a helyzet, hogy semmi sem segít, akkor feleslegesek a kezelések.
Harry kelletlenül ugyan, de beleegyezett, Robin pedig elköszönt tőlük. Ez a hír lesújtotta az énekest, nem igazán volt felkészülve erre az eshetőségre. Hiszen amióta kiderült ez az egész betegség, csak arra tudott gondolni, miként lehet kigyógyulni belőle, képtelen volt felfogni, hogy máshogy is végződhet. Louis-nak meg kell gyógyulnia! Nem vehetnek el az égiek egy ilyen csodát.
Végül Hazza nagy levegőt véve rápakolta a tálcára a tányér spagettit, egy pohár narancslevet, evőeszközöket, szalvétát, és indult is, hogy felvigye barátja szobájába. Amikor belökte az ajtót, keserves látvány fogadta, majdnem elejtette a tálcát: Louis a földön fekve köhögött szinte folyamatosan, fel sem bírt állni, a szőnyegen pedig itt-ott láthatóak voltak a köpetek nyomai.
- Lou, úristen, mi történt? – rohant oda hozzá, hogy átölelje, miután kb. ledobta a tálcát az asztalra. Hiába kérdezte, a beteg semmit sem tudott mondani, nem bírt megszólalni. Az egyik zsebéből kirángatott egy zsebkendőt, amit Louis szájához tett, hogy abba köhögjön.
Lou képtelen volt bármit is mondani, még azért is küzdenie kellett, hogy levegőt vehessen. Így hogy tekintsen előre pozitívan? Lehetetlenség. De mégis megpróbálta. Miért? Mert nem akart meghalni. Élni akart, és nem egyedül. Harryvel. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha kilábal a betegségből.

Estefelé mind az 5 srác kiruccant az apartmanból: Zayn, Liam és Niall elmentek egy kicsit bulizni, míg Harry és Louis – korábbi tervükhöz hűen – a tengerpartra látogattak le. Bár a délutáni, eddigi legkomolyabb köhögő roham után Hazza nem igazán tartotta ezt jó ötletnek, de Lou hajthatatlannak bizonyult, aminek persze örült. Végre nem a 4 fal között lesznek.
- Biztosan jól vagy? – kérdezte a göndör aggódva, miután leértek a partra.
- Hazz, igen, ne aggódj már ennyire! Te mondtad, hogy legyek olyan, mint régen. Ha nem vetted volna észre, ezt próbálom tenni – mondta kissé szemrehányóan Lou, amit a másik egyáltalán nem vett fel sértésnek, sőt, külön öröm volt neki így látni barátját. Megtette, amit kért tőle, és ezzel rendkívül elégedett volt.
- Oké – bólintott rá mosolyogva Harry, majd összekulcsolta a kezüket, és így indultak el sétálni. Kettesben a naplementében, nyugalomban. Nem kívánhattak volna ennél többet, tökéletes volt minden… illetve csak majdnem minden. Lou köhögései beárnyékolták ezeket a csodás pillanatokat.
- Szerintem én ezeket nehezebben viselem, mint te – szólalt meg Hazza, miközben Louis éppen köpködött. Nem volt kellemes látvány.
- Ez nem olyan biztos. De túlélem, mert szeretlek – tett ő is egy vallomást, akár csak barátja korábban. És tényleg így gondolta, hogy szerelme elég erőt adhat neki.
Harry szívét melengették Louis szavai. Elképesztően boldog volt, hogy végre nem temeti saját magát, hanem megpróbál a gyógyulásra koncentrálni. Ezt kell tennie, ha vele akar lenni évek múltán is.

34. rész

Sziasztok! :)
Már tegnap akartam hozni az eredeti történet folytatását, de annyit szenvedtem a wifimmel, hogy elmaradt, most viszont már itt van.
Ebben a részben kicsit előre mentünk az időben, de ezt majd úgyis meglátjátok. Egyébként úgy tervezem, hogy olyan 40 résznél lesz vége a sztorinak, az viszont még elég messze van, főleg, hogy még a one shotnak is hátra van 2 fejezet.
Nagyon köszönöm, hogy olvastok és itt vagytok nekem, illetve a visszajelzéseket az előzőhöz, kérlek, ezeket most se felejtsétek el! <3
Kellemes olvasást! :)xx

34. rész

Néhány hónappal később:

Alexa szemszög:
Ahhoz képest, hogy mostanában nem sok minden van rendben Harry és köztem, vidáman szálltam repülőre Magyarországon, hogy kirepüljek egy kis látogatásra Londonba az őszi szünetben. Az ülésem elfoglalása után azonnal kényelembe helyeztem magam, és megpróbáltam egy kicsit aludni, de a gondolataim nem hagytak. Nagyon gyorsan elszaladt az idő július óta.
Azt hiszem, akkor volt minden kb. nyugalmas, amikor Harryvel és a srácokkal töltöttem augusztus utolsó napjait. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy mire hazajövök, konkrétan az összes magyar Directioner megtalál az utcán, és alig tudok eljutni, mondjuk, egy boltba. És ez nyáron még nem is volt olyan nagy probléma, hogy hirtelen mennyien ismertek meg. Amikor elkezdődött a suli, na, akkor rengetek utálóm is akadt. Így ez a pár hónap hol kellemesen, hol kevésbé kellemesen telt el, de ha Harry Styles az ember lányának barátja, akkor azt megtanulja tőle, hogy ne foglalkozzunk másokkal. Hát, ezt is tettem!
És akkor még nagyon féltem a távkapcsolattól. Pontosabban attól, működni fog-e. Azt kell, hogy mondjam, túl lehet élni… az elején. Bár sokszor repültem ki pénteken és jöttem vissza vasárnap Londonból, azért nem volt könnyű. Főleg így érettségi előtt. Ezért Harry többször mondta, hogy nem kell kijönnöm, inkább tanuljak. Ezt persze volt, hogy elfogadtam, volt, hogy nem, mert úgy éreztem, nem bírok ki még egy hetet úgy, hogy nem láthatom őt személyesen. Mert hát nem az igazi web kamerán keresztül kommunikálni vele.
De most végre nem csak két napra maradok kint, hanem egy hétig. Hm, kíváncsi vagyok, milyen a november eleji London, még sosem voltam itt ilyenkor.
Ábrándozásomból azonban, kirángatott a figyelmeztetés, mely szerint készülődjünk a leszálláshoz, így ezt is tettem.
Nagyjából negyed óra múlva, már a bőröndömmel a kezemben vártam, hogy valamelyik One Direction tagot megláthassam, amikor hátulról hirtelen valaki eltakarta a tenyerével a szememet, majdnem a szívbajt hozva rám.
- Na, ki vagyok? – figyeltem fel a már jó sokat hallott baritonra, így nem volt nehéz kitalálnom, kivel van dolgom.
- Harry – válaszoltam meg kérdését mosolyogva, majd egyből a kezéhez nyúltam, hogy elvegyem a szememről és megfordulhassak.
- Talált! – kiáltotta boldogan, de azért visszafogottan, hiszen mégiscsak egy nyilvános helyen voltunk, ahol bármikor letámadhatják barátomat a rajongók. – Indulás hozzánk! – a mosoly az arcáról letörölhetetlennek látszott, majd lehajolva hozzám egy lágy csókot nyomott a számra. Úristen, ez de hiányzott!
A lehető legjobb kedvvel kulcsoltam össze ujjaimat Harryével, és vezetett ki a terminálból egyenesen az autójához. Közben azon törtem a fejem, hogy mi válthatta ki belőle ezt a viselkedést. Nos, azt hiszem, ez egy kis magyarázatra szorul: az elején persze minden rendben volt köztünk, a nagy szerelem, rózsaszín köd és a többi. Amikor elkezdődött a suli – és ezzel együtt a távkapcsolatunk is –, még úgy voltunk vele, hogy kibírjuk. Néhány héttel később viszont szerintem mindketten belefáradtunk. Harry a sok elfoglaltsága miatt, én pedig a tanulás miatt. Természetesen nem szakítottunk, de például voltak olyan napok, amikor nem kommunikáltunk. Mintha elhidegültünk volna a másiktól, ezt pedig én nem akartam és nem is akarom elfogadni. Az nem lehet, hogy kialudt volna a tűz! Egyszerűen nem. Lehet, a távkapcsolat hibája…
Ezért is döntöttem úgy, hogy a szünetem szinte teljes részét itt töltöm vele. Remélem, ezeket csak én képzelem be, és igazából szó sincs erről az elhidegülésről. Azt hiszem, ez a napokban ki fog derülni.
Szóval ez volt az okom a gondolkozásra. Szerintem Harry is észrevette ezt a problémát. Ez pedig azt jelenti, hogy mindketten megpróbáljuk kijavítani, és minden rendben lesz úgy, mint nyáron.
- Alexa, azt hittük, már nem is látunk! – fogadott a srácok közös házánál Louis nevetve, majd szépen, lassan kijöttek a többiek is.
- Azt a luxust nem adnám meg nektek – feleltem jókedvűen, és beléptünk a házba. Ekkor láttam meg Danielle-t és Eleanort, akiket örömmel üdvözöltem egy-egy öleléssel, csakúgy, mint a fiúkat. Ahogy eltávolodtam tőlük, megláttam még egy lányt, akivel eddig nem volt alkalmam találkozni: Zayn barátnőjét.
- Szia, Perrie Edwards vagyok – nyújtott kezet, amit el is fogadtam, miközben én is bemutatkoztam neki.
A nappaliban ücsörögve meséltek nekem a srácok, hogy mik történtek velük, amíg nem voltam itt. Bár mindent tudtam az internetnek és Harrynek hála, mégis érdekelt, milyen az ő személyes véleményük.
Aztán következtek a csajok. Mondjuk itt is ismertem minden fontosabbat, de szemtől szembe megbeszélni azért mégiscsak más. Perrie-ről tudtam a legkevesebbet, mivel vele csak most találkoztam. Ez vicces, hiszen szinte az egész augusztust itt töltöttem, de mindig pont úgy jött ki, hogy elkerültük egymást. Egészen eddig.
- Na, milyen volt ismét látni mindenkit? – kérdezte Harry, már az autójában ülve. Közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy átmegyünk az ő lakására.
- Nagyon jó. Hiányoztatok – vallottam be, ahogy az ablakon kifelé bámultam. Akármennyire is imádom Magyarországot, Anglia is a szívemhez nőtt. Úgy érzem, már itt is van egy családom, nemcsak otthon.
- Te is hiányoztál nekünk – nézett rám egy pillanatra mosolyogva, kezét pedig megéreztem a combomon. És nem igazán a térdemhez közelebb. Nos, mivel rákényszerültünk a távkapcsolatra, így nem volt alkalmunk lefeküdni egymással. Illetve ez nem teljesen igaz. Nem egyszer repültem ki hétvégére és aludtunk Harryvel az ő lakásán ketten, simán megtehettük volna. De valamiért mégsem. Bár lehet ezt a valamit is tudom: én nem érzem még rá készen magam, Harry pedig nem erőlteti, amiért nem tudok elég hálás lenni. A róla kialakított képet ismerve felteheti az ember a kérdést, ő képes várni egy ilyen témával kapcsolatban? Úgy látszik, igen.
Nem sokkal később Harry leparkolt a lakásánál, majd egyből a konyhát céloztuk meg, hátha akad valami kaja.
- Ööö… szerintem nincs itthon semmi ehető – húzta el a száját, amikor kinyitottam a hűtőt. Tényleg semmi normális nem volt benne. – Mi lenne, ha főznénk valamit? – vetette fel egy vigyorral az arcán.
- Hát, az a helyzet, hogy ha én elkezdek főzni, akkor könnyen előfordulhat, hogy felrobban a ház. Egyébként oké – nevettem a saját bénaságomon, Harry meg hirtelen nem tudta, hogyan reagáljon.
- Ketten vagyunk. Annyira nem lehetünk ügyetlenek. És csak egy egyszerű spagettiről lenne szó – magyarázta, én beleegyeztem, így nekikezdtünk elkészíteni az ételt. Remélem, minden egyben marad a végére. Mi is és ház is.

- Na? – kérdezte Harry, mikor már a kész spagettiből szedtünk, és a megkóstolásán volt sor.
- Ehető lett – nyugtáztam végül, ahogy lenyeltem a falatot. Harry nevetve bólintott, majd ő is megkóstolta.
- Szerintem is. Sőt! – dicsérte meg közös kreálmányunkat, és sok-sok röhögés közepette sikerült befejeznünk a vacsorát.
- Nézzünk valami filmet! – kértem a mosogatás után, mire barátom rábólintott, így rögtön kezembe vettem a laptopot, hogy keressek valamit. Pillanatokon belül éreztem a mellettem besüllyedő kanapét és Harry karjait körülöttem. Amint meglett a tökéletes film ma estére, Harry belehúzott az ölébe.
- Szeretlek – hallottam meg suttogó hangját, és hirtelen levegőt is elfelejtettem venni. Tudtam én, hogy minden rendben lesz, ha visszajövök hosszabb időre!
- Én is szeretlek – néztem fel rá, ajkaimat pedig Harryére tapasztottam.