38. rész

Sziasztok! :)
Hoztam is az új részt, melynek szintén nem túl boldog a hangulata, de hát erre számítani lehetett az előző után. Egyébként még két rész és egy epilógus van hátra, tehát eléggé a végén tartunk már a történetnek.
És néhány elmaradhatatlan kérdés: kinek hogy tetszett a 1DDay és ki mennyire imádja a Midnight Memories albumot? Én nagyon élveztem a majdnem 8 órás livestreamet, az album pedig legújabb szerelmem lett :D
Ó, amíg el nem felejtem: aki szereti Larry Stylinsont, az felnézhet a They don't know about us című blogomra, ahová egy új Larrys one shot első része került fel a héten.
Nos, azt hiszem, ennyi lettem volna, úgyhogy kellemes olvasást kívánok! :)xx

38. rész

Harry szemszög:
A repülőút nagy részét a mosdóhoz legközelebbi ülésen töltöttem, mert sosem tudhattam biztosra, hogy éppen mikor kell rohannom, hogy kiadjak magamból mindnet. Egy jó tanács: repülés előtt ne legyetek részegek, mert másnap igencsak kellemetlen úgy utazni.
- Én szóltam – jegyezte meg Louis elhaladva mellettem egy mindentudó mosollyal az arcán, ám nem tudtam haragudni rá érte.
- Én pedig tudtam, hogy ez lesz – vágtam vissza, és nem is hazudtam. Tisztában voltam vele, hogy másnaposan kemény lesz New Yorkba repülni, de vállaltam, mert felejteni szerettem volna. Elfelejteni Alexát.
- Ó, ha tudná Alexa, hogy mit teszel miatta… – sóhajtotta, majd be is ment Lou a mosóba. Szemet forgattam az emlegetett lány neve hallatára, azonban tudtam, hogy igaza van Louis-nak: Alexa miatt tettem. Na, nem azért, mert vissza akarom őt kapni. Bár nem bánnám… De ezt a gondolatot még csírájában el kell fojtanom! Azért csináltam, mert nem szeretném, hogy továbbra is a fejemben legyen, amikor már egy hónapja szakítottunk.

Teljesen elkészültnek nyilvánítottam magamat, ahogy a fürdőszobából kiléptem, és a nappaliféleségen haladtam keresztül. Miután megérkeztünk New Yorkba, elfoglaltuk a hotelszobánkat, ami lakosztálynak is simán beillene. Vagy lehet, az is. Első éjszakánk lesz itt, de én már akkor tudtam, hogy mi lesz a programom estére, mikor felszálltunk a repülőre.
- Bulizni mész? De nem másnapos vagy? – állított meg Louis kérdő tekintettel, ahogy elmentem előtte a nappaliban a telefonomért.
- Az sosem akadályozott meg a bulizásban – jegyeztem meg mosolyogva, mire felcsóválást kaptam válaszul.
Egy gyors elköszönés után léptem ki a Louis-val való közös szobánk ajtaján, és siettem is le, a hotel elé, ahol sikerült fognom egy taxit, hogy az egyik szórakozóhelyre juthassak. Néhány perccel később szálltam ki, majd siettem is be, bulizni. Jól akarom ma este érezni magam!
Szerencsére találkoztam néhány ismerősömmel itt, akikkel elszórakoztam jó ideig, így nem volt olyan percem, hogy unatkozzak, vagy se csináljak semmit. Vagy táncoltunk, vagy az asztaloknál ülve iszogattunk.
- Tudod, mi kellene neked? Pontosabban ki? – karolt át Mike, az itteni egyik ismerősöm. Már ő sem nagyon volt szomjas.
- Nem. Kicsoda?
- Az a szőke csaj ott! – mutatott a majdnem velünk szemben lévő irányba. Hm, való igaz, nem nézett ki rosszul, bár a félhomály miatt nem lehetett kivenni rendesen az arcát, így készültem felállni.
- Közelebb megyek, aztán meglátom – mondtam Mike-nak, majd azonnal szavaimnak megfelelően cselekedtem.
Igen, ezt kell tennem. Csajoznom kell, változás kell, különben sosem tudom elfelejteni Alexát. Már egy hónapja szakítottunk, de még mindig túl sokat gondolok rá, és ez egyáltalán nincs rendben. Nem szabad! Miért nem tudom olyan könnyen elfelejteni őt, mint a többit? Miért dolgozik ellenem a saját agyam? Miért nem alakulnak úgy a dolgaim, ahogy én szeretném? De talán majd most! Talán ez a lány majd új színt hoz az életembe, akárki is legyen ő.
Ahogy egyre közelebb értem a célszemélyhez, egyre jobban emlékeztettt valakire, akit már többször is láttam. Aztán, amikor csak pár lépés választott el tőle, és kicsit oldalra fordította a fejét, megkaptam a választ, hogy ki ő.
- Szia, Harry! – szólított le, és kissé meglepődtem, mert nem számítottam arra, hogy észrevesz. – Mi újság veled? – érdeklődött mosolyogva, én pedig jókedvűen ültem le, és kezdtem beszélgetni Taylor Swifttel.

Alexa szemszög:
Tágra nyílt szemekkel meredtem a laptopom képernyőjére egy cikket olvasva. Egyszerűen nem hittem el, amit láttam. Pedig igaz volt, hiszen képek is készültek, amik kétségkívül igaziak voltak. De még milyen képek!
Harry már nem szingli. Párkapcsolata van. Ez a tény önmagában még nem is fájt volna annyira… na, jó, kinek akarok hazudni? Az is piszkosul fájt volna. De hogy az a nő Taylor Swift, azt nem tudom feldolgozni. Pont ő, amikor minden ex-pasijáról ír egy dalt?
Nem tagadom, rosszul érintett ez a hír. Azt hittem, a hónapok múlásával enyhülni fog a hiány, amit azóta érzek, hogy szakítottunk. Azt hittem, könnyebb lesz. Hogy nem fogok majd rá gondolni minden egyes nap. Hogy nem leszek majd féltékeny, ha meglátom őt más lánnyal. Ám nem így lett. Hiányzik, egyfolytában rá gondolok, és elképesztően féltékeny vagyok. Azonban nem lehet egy rossz szavam sem, hiszen én mondtam ki a szakítást, nem hagytam választási lehetőséget Harry számára. És nem is hibáztatom, ő csak éli tovább az életét. Én rontottam el a dolgokat, és most már nem hozhatom helyre. Túl késő.
Ekkor hirtelen eszembe jutott egy ötlet, de pillanatok alatt elbizonytalanodtam, hogy megtegyem-e. Biztosan szükségem van erre? Ám nem bírtam ki, és máris a telefonom után nyúltam. Muszáj beszélnem vele.
- Szia, Alexa! Történt valami? – fogadott meglepődve a vonal másik végén Louis. Ekkor villant be, mennyire régen hallottam a hangját.
- Csak azt szeretném kérdezni, hogy… boldog? – tettem fel félve a kérdést alig hallhatóan, mellőzve mindenféle köszöntést.
- Mármint ki?
- Harry. Boldog vele? – pontosítottam, és nagyon erőlködtem, hogy ne remegjen a hangom. A szívem a torkomban dobogott, és már nem is tudtam, akarom-e hallani a választ vagy sem.
- Biztosan tudni szeretnéd? – húzta az időt, bár nem bántam. Örültem, hogy nem kell bővebben elmagyaráznom Louis-nak, miről kérdeztem.
- Igen – feleltem végül egy nagyot sóhajtva. Jöjjön, aminek jönnie kell!
- Hát… most úgy néz ki, hogy jól elvannak – érkezett meg a válasz néhány másodperc múlva, amiket én éveknek éreztem legalább. Hirtelen fel sem tudtam fogni szavait, a szívem kihagyott egy ütemet. Nem erre számítottam. – Bár nem tudom, meddig bírják ki. Nem igazán szimpatikus nekem a csaj. A rajongóknak meg egyáltalán nem – fűzte hozzá gyorsan. Ekkor kicsit megnyugodtam, de nem tartott sokáig.
- Először minket is utáltak együtt – emlékeztettem Lou-t, hogy amikor kiderült, Harry velem jár, a fanok ki akartak kergetni a világból, mert „elvettem a férjüket”. Képzelem, most miket kaphat Taylor.
- Ez igaz, de te nekünk szimpatikus voltál elsőre is – ellenkezett velem, ez a mondata pedig mosolyt csalt az arcomra. Jól esett, hogy ők még mindig a barátaim, hiába, hogy hónapok óta nem találkoztunk.
- Azt megkérdezhetem még, hogy Harry hogy viselte a szakítást? – jutott hirtelen eszembe. Nagyon szerettem volna tudni, hiszen az az utolsó képem róla, amikor lehajtott fejjel, szomorúan elsétál az én kérésemre.
- Nem túl jól. Rengeteg járt és jár is bulizni, hogy elfelejtsen téged.
- Hát… most sikerült neki – jegyeztem meg keserédesen. Örültem, hogy Harry boldog, de megszakadt a szívem, amiért nem velem.
- Mondhatsz bármit, de szerintem veled sokkal boldogabb volt, mint Taylorral. És ezt véleményem szerint Harry is tudja a szíve mélyén, csak nem képes bevallani magának – szinte tátva maradt a szám Louis-t hallgatva. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ez tényleg így lehetne. – Ne haragudj, most mennem kell stúdiózni. De ne felejtsd el, mit mondtam. Talán van még esély, hogy helyrehozd, amit elrontottál.
A telefont még akkor is a fülemnél tartottam, amikor Lou már régen nem volt ott a vonal túlsó végén. Képtelenség, hogy igaza legyen. De mi van, ha mégsem?

37. rész

Sziasztok! :)
Egy számomra kicsit hosszú és fárasztó hét után hoztam nektek a következő részt. Ebben főleg Alexa szemszögét szeretem, még akkor is, ha nem éppen pozitív a hangulat. De meglátjátok, ha elolvassátok.
Mielőtt még elfelejtem említeni: a They don't know about us című blogomon jövőhéten olvashattok majd egy új Larrys one shotot. Azért nem ide rakom fel, mert - mint említettem korábban - hamarosan befejeződik ez a történet, nem akarom már tovább húzni. Szóval akit érdekel, az ne felejtsen el kedden felnézni a másik blogomra!
Ó, és nevet váltottam a héten, mert meguntam az előzőt, tehát Edina Stories az új, így keressetek, ha kellek :D
Legnagyobb örömömre átléptük a 9000 kattintást, hihetetlen számomra, és végtelenül hálás vagyok érte, mert ez a ti érdemetek, nagyon köszönöm! <3 Kérlek, ne felejtsetek el valami nyomot hagyni magatok után.
Azt hiszem, ennyit akartam, úgyhogy kellemes olvasást kívánok! :)xx
U.i.: A cikkben azért 18 éves Harry, Alexa pedig 17, mert ez nagyjából 1 évvel ezelőtt játszódik.

37. rész

Harry szemszög:
A fürdőből kilépve egyenesen a szobámba sétáltam, hogy felöltözzek és megcsináljam a hajam a bulira. Hetek teltek el az Alexával való szakításunk óta, de én még mindig nem tudtam őt elfelejteni, ezért az alkoholhoz folyamodtam.
- Megint bulizni mész? – kérdezte Zayn, amint leértem a nappaliba. A közös házunkban voltunk, mivel holnap repülünk New Yorkba.
- Igen – válaszoltam egyszerűen, mintha nem lenne ez természetes.
- De azért erre vess egy pillantást – nyújtott felém Liam egy nyitott újságot, melyben rólam írtak. Szem forgatva kezdtem bele az olvasásba.

„Harry Styles ismét szingli?
 
A One Direction göndör szívtipróját (18) az elmúlt hetekben rengetegszer látták különböző szórakozóhelyeken, ahol szemtanúk szerint nem sajnálta magától az alkoholt. A pontos okát a szinte véget nem érő bulizásnak nem tudni, de gyanítható, hogy megromlott párkapcsolata tehet róla.
A nyár folyamán sokszor számoltunk be Harry és Alexa Király (17) viszonyának alakulásáról. A magyar származású lány végül az énekes barátnője lett, és nem egy interjút láthattak vagy olvashattak róluk a rajongók. A meleg hónapok alatt számos paparazzi kép jelent meg róluk, és a legtöbb időt együtt töltötték, többek között a londoni Olimpián is megjelentek egy párként.
Ám azóta véget ért a nyár, Alexa számára kezdődött az iskola, mivel még érettségi előtt áll, Harryt pedig várta a munka, így a fiatalok távkapcsolatra kényszerültek. Ez egy ideig működött, de úgy látszik, itt a vége a dolognak, ugyanis hetek óta nincs hír a Halexa – ahogy a rajongók összerakták a nevüket – párosról.
Hogy tényleg szakítottak-e, vagy csak szünetet tartanak, esetleg még együtt vannak, hamarosan kiderül, bár lapunk az első variációt tartja valószínűnek.”

- Fantasztikus – nyugtáztam ennyivel az egész cikket, aminek sikerült felkavarnia a lelkemet ismét, bár az amúgy sem tudott lenyugodni egy ideje.
- Ennyi? – szaladt fel Niall szemöldöke. Nem is csodálkoztam rajta, mert máskor kiakadok, most viszont már alapból ki vagyok akadva, ennél jobban nem lehetne. Csak felejteni akarok, nem totálisan kiborulni.
- Igen, ennyi. Mentem – azzal a kabátomhoz sétáltam az előszobába. Részemről én lezártam a beszélgetést, de Louis nem:
- Harry, nem hiszem, hogy most el kellene menned bulizni, főleg, hogy holnap elrepülünk – oktatott ki, amit gondolom, nem annak szánt, de már eléggé idegesített, hogy hónapok óta mindenki csak azt mondja, mit kellene tennem, így ezt a tanácsát sem tudtam másként felfogni.
- Szerintem meg ez nem a te dolgod. Sziasztok! – vágtam be magam után az ajtót, miközben kissé gúnyolódó hangon elköszöntem a srácoktól. Igen, nem ezt érdemelték, csak elegem van a tanácsokból. Nem kell nekem segítség!

Alexa szemszög:
„Hogy tényleg szakítottak-e, vagy csak szünetet tartanak, esetleg még együtt vannak, hamarosan kiderül, bár lapunk az első variációt tartja valószínűnek.”

Olvastam egy angol cikk utolsó sorait, de persze már sok más is a szemem elé került a napokban, mind külföldi újságokból, mind magyarból. Kezdetét vették a találgatások, hogy járunk-e még Harryvel, mert hetek óta nem láttak minket együtt. Nekem pedig csak annyit kellene tennem, hogy twitteren felvilágosítok mindenkit arról, hogy már a múlt hónapban szakítottunk. De mégsem teszem. Bár én vetettem véget a kapcsolatunknak, szerintem Harrynek kellene majd bejelentenie, ha úgy gondolja, hiszen ő a híresebb kettőnk közül. Ám eddig még nem tette meg, és iszonyat kíváncsi vagyok, miért, azonban nem fogom megkérdezni. Nem hinném, hogy kellemes lenne vele ismét beszélni.
- Alexa, itt vannak Kornélék – jelent meg a szobám ajtajában anya, mire bólintva tudomásul vettem barátaim ittlétét.
- Sziasztok! – siettem felkelni az ágyamról, hogy megöleljem őket. Sajnos a Harryvel való kapcsolatom ideje alatt nem igazán voltam velük, furdal is érte rendesen a lelkiismeretem.
- Örülök, hogy nem dobozos fagyit tömve magadba találtunk meg – köszöntött „kedvesen” Krisztián, de persze nem tudtam haragudni rá. Mindig is ilyen csipkelődős volt a barátságunk ezzel a két sráccal.
- Az érdekes lett volna – nevettem fel, majd rögtön folytattam a magyarázattal: – Először is, decemberben nem szokás fagyizni. Másodszor, inkább csokit ennék. Harmadszor, ha ezt akartátok volna látni, akkor már lecsúsztatok róla.
- Komolyan? – kerekedett el Kornél szeme, miközben leültünk az ágyra, és próbálta visszafojtani a mosolyát. Valószínűleg gyanították, hogy vicceltem.
- Nem, dehogy – legyintettem, miután ismét ölembe vettem a laptopomat. – Én szakítottam Harryvel, szóval szerintem őt rázta meg jobban.
- Ez igaz lehet, de ne mondd, hogy téged nem érintett meg – javított ki Kornél, amire rá kellett bólintanom.
Igaza volt barátomnak, mert volt egy ilyen időszakom. Amikor hazaértem, anyáék elképzelni sem tudták, mi hozott vissza mindössze két nappal a távozásom után. Elmeséltem nagyjából, hogy mi történt, aztán szóltam az itthoni barátaimnak, hogy visszajöttem, így az őszi szünetemet velük töltöttem. Utána folytatódott az iskola, ahol szerencsére már nem volt olyan nagy szám, hogy Harry Styles barátnője vagyok. Illetve akkor már nem voltam, de erről nem kellett tudniuk, ahogyan még most sem tudnak. Ekkor viszont jött a fájdalmas rész, amiről azt hittem, megúszhatom. Hát nem, nem menekülhettem. Kaptam a kérdéseket, hogy mi van Harryvel, mert persze az utálkozókon kívül olyanokkal is járok egy suliba, akik szeretik a One Directiont, így nem maradhattak el az érdeklődők. Ekkor pedig már szakítottunk, tehát nem igazán tudtam mit mondani. Egyik nap, amikor hazaértem, és nem volt itthon senki, kifakadtam, erőt vett rajtam a sírás, és kiadtam magamból mindent. Akkor hirtelen mindent megbántam, már a telefonom is a kezemben volt, hogy hívjam Harryt, és bocsánatot kérjek, amiért ilyen ostoba voltam, de eszembe jutott, miért lett vége, így nem tettem semmit, csak kisírtam magam. Azóta nagyjából a helyén vannak bennem a dolgok, bár néha nehéz visszanyelnem a könnyeimet, és műmosolyt varázsolnom az arcomra, de nyugtat a tudat, hogy ennek hamarosan vége, ha Harry végre megerősíti a szakítást.
- Nem volt egyszerű, de már minden rendben – erősítettem meg előbbi állításomat, miszerint engem nem annyira viselt meg a különválásunk.
- Biztos? – húzogatta szemöldökét Krisztián úgy, mint aki nem hisz nekem.
- Igen, biztos – bólintottam rá ismét, bár nem akkora hevességgel, mint az előbb. – De hagyjuk ezt a témát, elegem van a magánéletemből! Inkább meséljetek ti! Van valami változás a néhány héttel ezelőtti helyzethez képest? – váltottam témát izgatottan, mert féltem, hogy ha tovább beszélünk rólam és Harryről, még a végén újra megbánom a döntésemet, amit nem szeretnék. Már eltelt 1 hónap, Harry sem keresett, én sem őt, nem kellene ezt elrontani egy meggondolatlan cselekedettel, például, hogy felhívom. Lezártuk a kettőnk dolgát.
Közben a fiúk megosztották velem a friss fejleményeket az ő magánéletükből. Persze csak annyit, amennyit illik tudom barátként. Krisztián elmondta, hogy már van egy lány, aki megfogta őt, és azon munkálkodik, hogy minél közelebb kerülhessen hozzá. Ennek örültem, kijár neki a boldogság az ő szakítása után. Kornéléknál pedig tovább dúl a love, ami ismét mosolyt csalt az arcomra. Bár nem ismerném be nyilvánosan, de szeretném, ha velem is ez lenne a helyzet…

36. rész

Helló! :)
Sajnálom, hogy a tőlem megszokott időponthoz képest ilyen későn hoztam az újat, de nem várt dolgok jöttek közbe. Ám a lényeg, hogy itt van. Még akkor is, ha nem lett egy vidám rész. Bár lehet, az előző után számítottatok is erre.
Remélem, tetszett az If we could only turn back time... befejezése, persze még mindig írhattok oda is, szívesen olvasom a véleményeteket! És köszönöm a pipákat is, illetve a sok-sok kattintást! <3 Kérlek, ne felejtsétek el ezeket most sem :)
Azt hiszem, ennyit akartam, kellemes olvasást! :)xx
U.i.: A kép persze photoshop, bár simán elmenne igazinak is szerintem :3

36. rész

 Harry szemszög:
Irtózatos fejfájást éreztem, amikor rájöttem, hogy már nem alszom. Bár a szemem még csukva volt, tudtam, hogy nem kicsit vagyok másnapos. Végül győzött a rajtam úrrá lévő szomjúság, és lassan kimásztam az ágyamból, hogy egyenesen a konyhába menjek.
- Alexa? – szólítottam meg barátnőmet, mert furcsának találtam, hogy nem volt velem, aztán meg már a konyhában sem láttam. – Alexa, itthon vagy? – próbálkoztam még egyszer, de válasz ekkor sem érkezett. Homlokráncolva néztem szét, de sehol senki, egy hangot sem hallottam.
Miután bevettem egy fájdalomcsillapítót, rendbe szedtem magam a fürdőszobában és felöltöztem, a földszinten, a nappaliban helyezkedtem el a kanapén a telefonommal a kezemben. Percekig azon törtem a fejem, kit hívjak fel, végül barátnőm mellett döntöttem.
- Szia – szólt bele néhány csengés után. Arcomra mosoly kúszott, ahogy meghallottam a hangját, de egyben aggodalom is, mert nem éppen kedves hangsúllyal köszöntött. Távolságtartó volt.
- Szia! Hol vagy? – tértem rögtön a lényegre, miközben a hajamba túrtam.
- A közös házatokban, de nem sokáig – érkezett a hűvös válasz, majd rögtön a folytatás is: – Észhez tértél már?
- Mi az, hogy nem sokáig? – visszhangoztam kijelentése második részét, figyelmen kívül hagyva kérdését, melyet igencsak vádlónak éreztem. Ekkor viszont beugrott, hogy miért érdeklődött. Úristen, miket műveltem az éjszaka! – Nem tudom, mit tervezel, de azonnal ott vagyok – azzal le is csaptam a telefont, bezártam a lakásom ajtaját, és behuppantam az autómba, hogy Alexához menjek. Érzem, hogy valami olyat fog csinálni, amitől nem leszek boldog.
Hosszúnak tűnő percek alatt értem a közös otthonunkba, és a lehető leggyorsabban robogtam be a házba, ahol azonnal barátnőmmel találtam szemben magam. Aki nem tűnt boldognak. Egyáltalán nem.
- Alexa, minden rendben? – kérdeztem, miközben közelebb léptem hozzá, de ő elhúzódott, hátrébb ment.
- Ne jó pofizz itt nekem, amikor éjszaka elviselhetetlen voltál. Vagy nem emlékszel? – bár hangja nyugodt volt, láttam rajta, hogy csak visszafogta magát.
- Tudom, és sajnálom. Nagyon sajnálom. Részeg voltam, az nem én voltam – magyarázkodtam serényen, mert szerettem volna, ha tudja, hogy nem vagyok olyan. Túl részeg voltam, nem voltam magamnál.
- Azt észrevettem – szűrte ki a fogai között, majd jött a folytatás, amit nem akartam hallani, mégis muszáj volt: – Harry, ez nem fog menni. Ha mindig le akarsz velem feküdni, amikor részeg vagy, én nem tudom ezt csinálni. Tudod jól, hogy még nem érzem készen magam erre, de te részegen ezt képtelen vagy felfogni. Nem mehet így tovább, hogy mindig külön töltjük az éjszakát, amikor ez történik. Ennek nincs jövője kettőnk között – fejezte be monológját, melyet végig higgadtan mondott el, ám néhol éreztem, hogy nagyon nem szívesen teszi. Nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek rá:
- Te most szakítani akarsz?
- Igen – felelt kíméletlenül. Féltem a választól, és jogosan tettem. Nem tudtam felfogni szavait, az agyam csak azt szajkózta, hogy ez nem lehet igaz, ezt nem teheti velem. Azonnal ellenkezni akartam, meggyőzni Alexát, hogy nincs igaza, igenis van értelme annak, hogy mi együtt vagyunk, de a szavak a torkomon akadtak. Nem hiszem el, hogy ez történik velünk…

Alexa szemszög:
Az éjszaka hátralévő részében Harryn és rajtam gondolkoztam, végül pedig azt a döntést hoztam, hogy nincs értelme együtt maradnunk tovább. Nem azért, mert nem szeretném őt, ó, dehogy is! Csak én úgy nem tudok vele lenni, ha józanul képes rám várni, részegen viszont nem. Melyik énjének higgyek?
A részeg embernél nincsenek gátlások, kimondja és megteszi azt, amit józanul nem merne. Ezt szem előtt tartva pedig elég egyértelmű, hogy nem lehetünk együtt Harryvel. Ennek nincs értelme.
- Alexa, én… – kereste a szavakat barátom, bár feleslegesen. Meghoztam a döntésemet, nem fogok ezen változtatni.
- A sajnálkozás ide kevés, ne is pazarold rá az időt – vágtam közbe, mire Harry kétségbeesve nézett egyenesen a szemembe.
- De… ez volt az első és utolsó alkalom, kérlek, ne csináld ezt! Tudod, hogy várok rád, ez csak egy… botlás volt.
- Egy botlás, amit józanul nem tettél volna meg, mert nem volt elég bátorságod hozzá, de részegen már igen – javítottam ki kissé hideg hangnemben.
Fájt, hogy azt hittem, ő más, mint az előző barátom volt. Ugyanannyi ideig jártam vele is, és lám, majdnem ugyanazért szakítottunk. Csak akkor, majdnem 1 éve megcsaltak, mert Dominik sem tudott várni rám. Itt a megcsalás kimaradt, amiért plusz pont jár Harrynek, de ennyi.
- Most pedig szeretném, ha elmennél – kértem nyugodt hangsúllyal. Harryn látszott, hogy nem tudja feldolgozni az eseményeket.
- Miért vannak összecsomagolva a cuccaid? – hagyta figyelmen kívül kérésem, amiért nem orroltam meg rá, természetesen.
- Mert hazamegyek. Visszautazom Magyarországra – mondtam ki sóhajtva végleges döntésemet, amely láthatóan megforgatta Harry szívében a kést. Utáltam, hogy miattam kell ezt elviselnie, de nem tehettem mást. – Kérlek, menj el – szóltam utoljára, remélve, hogy megteszi végre, és nem kellett csalódnom: Harry megfordult, lassan kinyitotta az ajtót, majd becsukta maga mögött.
- Alexa, ez mi volt? – gátolt meg egy hang abban, hogy elgyengüljek, így összeszedve a saját hangomat válaszoltam Liam kérdésére:
- Szakítottunk – feleltem, miközben megfordultam, és ekkor láttam, hogy itt van mindenki: Danielle, Eleanor, Liam, Louis, Zayn és Niall. Gondolom, nemrég ébredtek fel a buli után, és jöttek reggelizni. Ez az egyetlen szó szinte megfagyasztotta a szobában a levegőt, majd előbb a két lány jött hozzám megölelni, végül pedig a 4 srác is csatlakozott.
- Jól vagyok – nyugtattam meg mindenkit – vagy magamat –, bár egyikőjük sem kérdezte. – Szerintem menjetek Harry után – tanácsoltam, ahogy lassan kiváltunk az ölelésből, majd a fiúk ki is mentek az ajtón. Nem szóltak egy szót sem, és nem is kellett, megértettem, hogy hirtelen érte őket ez a hír.
- Akarsz beszélni róla? – érdeklődött óvatosan Eleanor, mire bizonytalanul egy aprót bólintottam.
- Csinálok teát – ajánlotta fel Danielle, amiért hálás voltam, majd a nappaliban a kanapén elhelyezkedtünk. Amint újra csatlakozott hozzánk a táncos lány is, röviden elmeséltem, miért jutottam erre a döntésre.

- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte Louis már a repülőtéren. Miután a lányokkal kibeszéltem magam, megérkeztek a srácok is, Harry nélkül. Próbáltak maradásra bírni, ám visszautasítottam, így Lou felajánlotta, hogy kivisz a reptérre, amit már elfogadtam.
- Igen – böktem ki néhány perces várakozás után. Nehezemre esett ezt mondani, mert igazság szerint nem így van, nem ezt akarom. De nincs más választásom.
- Hát, rendben. Te tudod – hagyta végül rám a dolgot, majd folytatta: – De ha bármi van, mi itt vagyunk neked – ölelt magához, szavai pedig nagyon jól estek.
- Köszönöm – hálálkodtam, mert nem hittem, hogy megérdemelném azok után is a segítségüket, hogy barátjuknak összetörtem a szívét. – És kérlek, vigyázzatok Harryre! Ahogy ismerem őt, még valami őrültséget csinálna.
- Úgy lesz – biztosított. – De azt ne felejtsd el, hogy ő még mindig szeret téged – emlékeztetett, de időm sem volt átgondolni szavait, mert indulnom kellett.

Larry Stylinson - If we could only turn back time... 5.

Sziasztok! :)
Egy elképesztően fárasztó hét után hoztam nektek az If we could only turn back time... utolsó részét. Nem lesz több ebből, nem lesz epilógus, mint a With You Forevernél, ebben a részben minden lezárul, kiderül, mi lesz Louis-val. Egyébként ez lett a leghosszabb, és imádtam írni ezt a történetet is. Remélem, tetszeni fog a befejezés ;)
Köszönöm szépen a visszajelzéseket, kérlek, most is írjatok, hogy mire számítottatok, mi lesz ebben a részben, illetve milyen lett! <3
Azt hiszem, ennyit is akartam most, nem húzom tovább az időt, kellemes olvasást! :)xx

5. rész

Hetekkel később bekövetkezett az, amitől mindenki félt: Louis még az eddigieknél is rosszabbul volt. Szinte nem volt olyan perc, hogy ne köhögjön vagy köpködjön, alig aludt, egész nap fáradt volt, nehezen lélegzett. Elérkezett volna a vég?
- A rajongók kérdezgetik, hogy hogy van Lou, és miért tűnt el hirtelen a netről. Mit mondjak? – kérdezte Liam Harrytől, ahogy vacsora után a twitterét csekkolta.
- Fogalmam sincs – sóhajtotta fáradtan és gondterhesen a másik.
- Nem hazudhatunk nekik – szólt közbe Niall két harapás között.
- Viszont azt sem mondhatjuk, ami igaz. Nem hinném, hogy el tudnák viselni – szállt be Zayn is a gondolkozásba. Valamivel elő kell rukkolniuk, különben jönnek a találgatások, amelyek néha rosszabbak, mint a valóság.
- Írd, hogy lefoglalja a gyógyulás – talált ki valami elviselhető választ végül a legfiatalabb. Ez igaz is volt. Tényleg ezen van Louis, bár az állapotán ez sajnos nem mutatkozik meg. Remélhetőleg hamarosan fordul a kocka.
Harry végül nagy levegőt véve indult meg Lou-hoz, akinek ajtaja előtt már hallotta a szinte véget nem érő köhögést. Jobban fájt neki ez, mint bármi más.
- Bevetted a gyógyszereid? – kérdezte barátjától, miután végre nyugodtan dőlhetett le az ágyára, hogy pihenjen.
- Igen – válaszolt röviden, de többre nem is igazán volt ereje. Ezt nehezen tudta Louis elviselni. Semmit nem bírt, ezért ki kellett szolgálni, amit utált. Ha van valami, amit egyedül is meg tud csinálni, akkor azt megcsinálja. Jó, persze volt olyan, hogy direkt kiszolgáltatta magát, de azt poénból tette. Most viszont bármit megadna, hogy ez ne így legyen.
A csendben Lou arra eszmélt fel, hogy Harry bemászott mellé az ágyba. Pont elfértek, nem volt kicsi a hely. Úgy helyezkedett a göndör, hogy a másik rá tudjon feküdni a mellkasára, ő pedig átölelhesse. Miután mindketten kényelmesnek érezték a pozíciójukat, Harry énekelve szólalt meg:
- If we could olny have this life for one more day, if we could only turn back time.
- You know I’ll be your life, your voice, your reason to be my love, my heart is breathing for this moments in time I’ll find the words to say, before you leave me today – csatlakozott hozzá Lou is az egyik daluk, a Moments dalolásába, még ha nem is mindig sikerült rendesen kiadnia a hangokat betegsége miatt.
Mindketten könnyekkel küszködve énekelték el a refrént, Harry pedig már a saját szólójánál alig bírta tartani magát. Hiszen annyira igaz rájuk ez a dal! És valóban szólhatna arról, hogy egy fiú énekli beteg szerelmének.
- Nem akarom, hogy itt hagyj! – szakadt ki Harryből az, amit már hónapok óta nem mert kimondani sem magának, sem másnak. Nem mert arra gondolni, hogy egyedül kell lennie azért, mert meghal a barátja.
- Nem foglak – erősítette meg őt Lou, bár egyáltalán nem ezt mutatta a jelenlegi állapota. Amióta kiderült a tüdőtágulata, mostanában volt a legrosszabbul.
- Nem hagyhatsz itt! Képtelen vagyok nélküled végigcsinálni ezt az egészet! Szükségem van rád! – törtek fel a fiatalabból kétségbeesve a szavak. Talán most érezte először, hogy közel a vég. És most engedte meg magának először, hogy a könnyek kicsorduljanak a szeméből. Még egyszer sem sírt, nem hagyta, hogy elgyengüljön, egészen eddig a pillanatig. Ezt már Harry sem bírta.
- Csss… minden rendben lesz – nyugtatgatta a másikat Louis, és nem fordítva. Mostanra felcserélődtek a szerepek: eddig Harry volt teljes mértékben pozitív gondolkodású, most pedig Louis.
- És ha nem? – tette fel fojtott hangon a kérdést a göndör.
- Tudom, hogy rendbe jön minden – hajtogatta Lou, mert nem akart belegondolni ennek az ellenkezőjébe. Sajnáltatta és sajnálta magát már eleget, most meg akar gyógyulni! – De kérlek, legyél optimista! Különben soha nem épülök fel.
- Megpróbálom – ígérte Harry, és könnyei is kezdtek felszáradni. Túl sokáig volt erős, előbb-utóbb pedig eljön az a pont, amikor összetörik. Ez most következett be. De Louis kedvéért összeszedi magát, hiszen szüksége van valakire, aki erős. Szükségük van egymásra!

Másnap Harry arra ébredt, hogy Louis ismét nagyon köhög, de sokkal jobban, mint eddig. Még a legelső rohamától is jobban.
- Úristen, Lou! Te jó ég! – kapkodta a fejét Harry, hirtelen azt sem tudta, mi tévő legyen. Segíteni akart, de mintha lefagyott volna.
- Or… orvos – nyögte ki Louis, ebből a göndör pedig rögtön tudta, hogy mit kell tennie. Kipattant az ágyból, megkereste a telefonját, és azonnal tárcsázta Dr. Smith-t.
- Doktor úr, baj van – kezdte Harry, ahogy felvette a hívott fél a készüléket.
10 perccel később meg is érkezett Marbella legjobb orvosa, akit Dr. Smith tanácsolt Harrynek még korábban. Dr. Fernandez az üdvözlést követően sietett is a beteghez. A köhögő rohamot sikeresen elállította, és altatót adott be Louis-nak, hogy tudjon egy kicsit pihenni, majd visszament a szoba előtt várakozó 4 sráchoz.
- Minden rendben van? – pattant fel Harry guggolásából, amikor meglátta, hogy nyílik az ajtó. Rettentően ideges volt, és bár szeretett volna mindvégig barátjával maradni, azt mondta a doktor, hogy jobb lesz neki kint.
- Igen, most alszik az altatónak köszönhetően – nyugtatta meg a fiúkat Dr. Fernandez, aki fiatalabb korának hála tud angolul, aztán a földszinten ültek le.
- Doktor úr, nagy a baj? – tért rá a lényegre Niall.
- Nos, lehetett volna rosszabb is. A tüdőtágulat komplikációi között vannak a gyakori légúti fertőzések, tüdőgyulladás, keringési zavarok és sajnos a halál is. Mr. Tomlinsonnak szerencséje volt, hogy csak légzési zavarok jelentkeztek – közölte velük, mire a srácok azt sem tudták, hogy örüljenek-e vagy ne.
- És… milyen állapotban van? – tette fel félve a kérdést Zayn. Mindannyian tartottak a választól, mert nem éppen pozitívra számítottak.
- Hát, volt ennél már jobban is a betegsége alatt. Ha bármi történne, azonnal értesítsenek. Most még aludni fog egy ideig, ne ébresszék fel, amíg el nem múlik az altató hatása. Régen aludhatott már nyugodtan – utalt az orvos az alvatlanságra, illetve arra, hogy a köhögés sokszor ébren tartotta Louis-t.
A srácok rábólintottak, Dr. Fernandez elköszönt tőlük, ők pedig mind csak arra tudtak gondolni, hogy Lou-val minden rendben legyen.

Louis csak estefelé ébredt fel, és végre kipihenten. Hónapok óta nem fordult ez elő vele, nagyon örült neki. Ami még tovább tetézte boldogságát, hogy szerelme ott ült mellette az ágyon, kézen fogva figyelte őt.
- Louis… – ejtette ki Harry lágyan a nevet, és azonnal közelebb hajolt hozzá. – Hogy érzed magad? – tudakolta aggódva, ahogy végignézett barátján.
- Jobban, mint pár órája – felelt elmosolyodva a másik. Ezt jó jelnek vette Harry.
- Még szerencse – nevetett fel jóízűen. Hetek óta nem fordult ez elő vele. – Nagyon ránk ijesztettél, ugye tudod? Elképzelni sem tudod, mennyire ideges voltam. Soha többet ne csinálj ilyet! – figyelmeztette Harry, bár ő maga is tisztában volt vele, hogy ez nem barátján múlik.
- Sajnálom – simított végig a göndör arcélén Louis. Folytatta volna még tovább, de Harry nem engedte, ugyanis rózsaszínes ajkait rányomta a másikéra, és lágyan megcsókolta. Ahogy nyelveik megtalálták egymást, egyre forróbb lett körülöttük a levegő, legalábbis a két énekes ezt érezte.
- Hozom a vacsorád – mondta remegve Harry, de arra nem számított, hogy Lou is utánamegy, így szemöldök ráncolva nézett rá.
- Szeretnék a fiúkkal is találkozni az után az eset után – adta meg az idősebb a választ Harry ki-nem-mondott kérdésére. A másik rábólintott, majd kézen fogva segített lépcsőzni az erőtlen Louis-nak.
- Jobban vagy? – sietett elé Zayn, Niall és Liam aggódva. Akárcsak, amikor 3 éve a mentorházban megsérült és visszatért hozzájuk.
- Persze – bólogatott, de az egyre komolyabb köhögései nem erről árulkodtak.
Nem sokkal a közösen eltöltött vacsora után érkezett meg Robin az alternatív kezelés miatt. Bár nem volt benne biztos, hogy a reggeli rohamot követően ez jó ötlet, de úgy beszélték meg Harryvel, hogy egy lazább változat vár most Louis-ra. Szüksége van erre a gyógymódra is, nemcsak az orvosira a felépülése érdekében.

Harry a szokásos kedvétől eltérően, most sokkal boldogabban sétált be Louis szobájába, hogy felkeltse, és elvigye egy nemrég egyeztetett programra. Még az este konferenciahívást indított Robinnal, Dr. Smith-szel és Dr. Fernandezzel, hogy kitaláljanak valamit, amivel javítani lehetne Lou állapotán. Elvégre is azért jöttek ide, mert London nem volt megfelelő, szedi a gyógyszereit, rendszeresen jön Robin az alternatív kezelések elvégzésére… egyszóval javulnia kellene már! Így született meg az a döntés, hogy nemcsak az apartmanban kellene lennie, hanem bejárnia a környéket.
- Jó reggelt, Lou! – ébresztette őt Harry, majd a redőny felhúzása közben folytatta: – Siess, szedd össze magad, mert ma kimozdulunk a házból!
- Muszáj? – dünnyögte a másik a párnájába álmosan. Semmi kedve nem volt, nemhogy a házat, a szobáját elhagyni. Csak feküdni akart.
- Igen! – pirított rá a göndör. – 10 perc múlva visszajövök, addig, légy szíves, öltözz fel! – adta ki az utolsó parancsát, majd távozott.
Végül kisebb viták árán, de elindultak Harry vezetésével Marbella központjába.
- Miért is nem pihenhetek? – kérdezett rá Lou kissé talán sértett hangnemben.
- Ez is pihenés – nézett rá egy pillanatra a fiatalabb, majd újra a vezetésre koncentrált, miközben folytatta: – Aktív pihenés. Mindenki egyetértett abban, hogy ez is kellene, nemcsak a gyógyszerek, kezelések meg a pozitív energia. Most szépen el fogunk feledkezni arról, hogy miért vagyunk itt, és szórakozunk, jól érezzük magunkat. Ugye nem fordulsz át megint negatívba? – kérdezett rá nyíltan némi félelemmel. Azt szerette volna a legkevésbé, hogy megint napokba teljen, mire megváltozik barátja véleménye. Mert náluk most különösen fontos az idő.
- Nem, dehogy – rázta meg a fejét Louis, hangja lágyan csengett. Harry magyarázata után ő is úgy gondolta, hogy ez jó lehet. Ezt kell gondolnia, hiszen nem akar meghalni. Ahogy azt sem, hogy ezen megint összevesszenek szerelmével.
Így hát elfelejtve, hogy Lou beteg, megpróbálták jól érezni magukat, ahogyan azt Harry mondta. Sok helyet bejártak a városban, lementek a tengerpartra ismét, és minden gondtól, bajtól mentesen hemperegtek a homokban.

A hetek múlásával rendszeres programmá vált, hogy a nap nagy részét nem az apartmanban töltik, hanem kint, a szabadban. Harryhez és Louis-hoz általában csatlakozott Liam, Zayn és Niall is, így a jó hangulat biztosítva volt. Nem gondoltak arra, hogy mi lesz a jövőben. Csak akkor jutott eszükbe a betegség, amikor Lou-nak a gyógyszereket kellett bevennie vagy éppen az alternatív kezelésre mennie. Egy ilyen alkalommal majdnem el is késtek Robintól a nagy városnézésben, Louis pedig vihogva kért elnézést.
A felhőtlen jókedvet annyi zavarta meg, hogy Dr. Smith felhívta a srácokat, hogy szeretné megvizsgálni Louis-t. Beleegyeztek, így másnap már ott is voltak a rendelőjében. A rendelőben, ahol néhány hónappal korábban Lou élete legrosszabb napját élte át. Remélte, hogy ez most nem így lesz.
- Nos, van egy jó és egy rossz hírem – közölte az orvos, miközben papírokat tanulmányozott a kezében. Az 5 fiú lélegzetvisszafojtva várta a folytatást. – Sajnos el kell hagyniuk Marbellát, ez a rossz hír.
- Miért? Talán nem javult Lou állapota? – kérdezett rá azonnal Harry, ahogy barátja kezét szorította, aki nem kicsit rémült meg a hír hallatán.
- Nem erről van szó – zárta le Dr. Smith gyorsan ezt a témát. – Visszaköltözhetnek Londonba, mert, Mr. Tomlinson, ön meggyógyult, ez a jó hír.
Egyikőjük sem tudta feldolgozni a doktor szavait, először megszólalni sem bírtak, olyan hirtelen érte őket. A szótlanságot végül Louis törte meg:
- Komolyan? – hangja, arca, mindene arról árulkodott, hogy nem hisz a fülének.
- Igen – bólintott rá Dr. Smith mosolyogva. – Minden eredménye ezt mutatja.
Ekkor érte el mindannyijukat a boldogság, percekkel később pedig egy „De azért vigyázzon magára, Mr. Tomlinson!” kiáltással hagyták el a rendelőt, ahol Louis élete legrosszabb és legjobb napját élte át.
- Nem hiszem el, hogy velem maradsz örökre! – ugrott Lou nyakába Harry már sokadszorra a repülőjükön, amely visszaviszi őket Spanyolországba, hogy összepakolhassanak, és újra visszaköltözzenek Londonba.
- Én sem, hogy végre minden rossz elmúlt. Megmondtam, hogy nem hagylak el! – emlékeztette a göndört, aki nem törődött semmivel, azonnal csókolta szerelmét. Nem számított már semmi, csak az, hogy ők ketten örökre együtt maradhatnak – felvállalva a kapcsolatukat –, és a rajongók örömére a One Direction újra visszatér.