35. rész

Helló és happy halloweent mindenkinek! :D
Nem is gondoltam volna, hogy pont ilyenkor hozom az eredeti történet folytatását, de mindegy. Ez egyébként nem lett túlságosan pozitív, sőt, de majd meglátjátok.
Köszönöm szépen az előzőekhez a kommenteket, pipákat, természetesen ehhez is várom <3 A one shot utolsó része pedig ugye jövőhéten érkezik.
Végül kinek hogy tetszett a Story Of My Life? Én nagyon imádom, nincs olyan nap, hogy ne menjen a fejemben :D És kérdezném azt is, hogy mit szóltok a kliphez, ha kijött volna, de erre vasárnapig sajnos még várnunk kell :')
Na, nem is magyarázok többet, kellemes olvasást kívánok, és élvezzétek ki még ezt a pár napot a szünetből! :)xx

35. rész

Harry szemszög:
Másnap sajnos már reggel egyedül kellett hagynom Alexát, mert egy reggeli műsorba voltunk meghívva. Hagytam neki egy üzenetet, hogy csak délben érek vissza, mert utána meg lesz egy fotózásunk is. Kicsit sűrű nap, de délután már ráérek, és holnap sem lesz semmi program. Ritka az ilyen.
- Akkor, kilenckor a közös házban! – köszöntem el a srácoktól, miután minden kötelező programunkkal végeztünk, és beszálltam az autómba. Mivel a holnapi nap szabad, így úgy döntöttünk, hogy elmegyünk bulizni, és természetesen visszük magunkkal a csajokat is. Már, aki ráér.
- Szóval jössz? – kérdeztem barátnőmet, miután beavattam az ötletünkbe, amint hazaértem hozzá.
- Persze – villantott rám egy gyönyörű mosolyt. Ez azért már hiányzott, hogy személyesen lássam, és ne a web kamerán keresztül.
- Helyes – adtam a szájára egy kis puszit, majd a laptopomat előszedve elterültem a kanapén, bevetettem magam az internet hálójába, és Alexa is ugyanígy tett mellettem, félig-meddig rajtam.
Meg kell hagyni, megítélésem szerint volt egy kis hullámvölgy a kapcsolatunkban, amikor keveset beszéltünk egymással. Féltem, hogy ez a véget jelenti, de most, hogy újra velem van hosszabb ideig, nem két napig, elszállt az eziránt érzett kétségbeesés. Merthogy egyáltalán nem akarom őt elveszíteni, sem elrontani valamit.

- Na, szerintem te mehetsz készülődni – figyelmeztettem Alexát, nehogy késésben legyünk, mert ő még nincs készen.
- Hé! Mintha te olyan gyors lennél – vágott vissza mosolyogva, mire elfordítva a fejem nevettem. Ez igaz, de nekem csak a hajamat tart kicsit sokáig belőni. Egyébként mindig rá kell várni.
Nem sokkal később én is barátnőm után mentem, majd negyed óra múlva már teljesen elkészülve vártam őt a kanapén.
- Gyönyörű vagy! – pillantottam meg Alexát, amikor látókörömbe ért. És egyáltalán nem hazudtam. Tényleg varázslatosan nézett ki!
- Köszönöm – sütötte le a szemét zavarában. Imádom, hogy még így, hónapok után is sikerül zavarba hoznom őt csak annyival, hogy megdicsérem.
Miután a közös házunknál összeszedtük a csapatot, gyalog indultunk el az egyik közelebbi szórakozóhelyre. Ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak, mert mindenki tervezett alkoholt inni.
- Vodkát mindenkinek! – kiáltottam el magam, majd egymás után csak jöttek, jöttek és jöttek a piával teli poharak.

Alexa szemszög:
Éjszaka olyan 3 óra környékén úgy éreztem, hogy ideje lenne hazamennünk már. Jól éreztem magam, de szerintem ennyi is elég volt, nem szerettem volna a következő napot átaludni, inkább járkáltam volna a városban a srácokkal – vagy legalább Harryvel –, és velük vagy vele hülyülni.
- Harry, nem megyünk haza? – kutattam fel barátomat a VIP részlegben. Legnagyobb döbbenetemre ekkor mászott ki az asztal alól négykézláb. – Te részeg vagy – állapítottam meg elszörnyedve. Eddig még soha nem láttam őt ennyire ittasan, és ez a látvány borzalmas volt.
- Dehogy, csak jó kedvem van – cáfolt meg, miközben felkelt, és rám akaszkodott. Ó, de hosszú lesz ez az este…
- Ja, persze. Na, induljunk haza – karoltam át, hogy segítsek neki menni. Közben megállított Liam, aki még normálisan nézett ki, hogy jöjjön-e velünk, de mondtam, hogy nem szükséges, elbírok Harryvel egyedül is. Legalábbis reméltem, mert részegen sosem volt vele dolgom. Eddig.
- Annyira szeretlek! – közölte Harry, amire nem számítottam, és váratlanul megcsapott az alkohol szaga. Elfintorodtam. – Te talán nem?
- De, persze, hogy szeretlek! Csak részeg vagy, inkább ne szerelmet vallj, hanem menjünk haza – próbáltam őt a helyes irányba terelni.
Fél órás szenvedés után értünk el a házáig. Az út egyébként csak 10 perces lett volna, de hát a nem kicsit ittas Harryvel elég nehezen lehetett haladni.
- Meg akarlak dönteni – mondta a szemembe, én pedig hirtelen nem tudtam, mit gondoljak. Egyre közelebb jött hozzám, így kezdtem komolyan venni őt.
- Harry… – kezdtem tiltakozásba, de nem jutottam sokra, mert barátom készült rám vetni magát. Nem hiszem el, hogy ez történik!
- Most – hagyta figyelmen kívül ellenkezésem, és máris le akarta húzni rólam a pólómat, míg én próbáltam a lehető legtávolabb kerülni tőle.
- Harry, állj le! – folytattam volna még tovább azzal, hogy én ezt egyáltalán nem szeretném – bár lehet, felesleges lett volna –, de belém fojtotta a szót azzal, hogy megcsókolt. Más esetben ennek örülnék, de most nem. Nagyon nem. Ez erőszakos csók volt, máskor megvárja, míg viszonozom vagy megadom az engedélyt nyelvének, most viszont szinte belém tuszkolta az övét. Hirtelen eltávolodott tőlem, és már kezdtem remélni, hogy megértette, mit szeretnék, ám ennek pontosan az ellenkezője történt: elhomályosult tekintettel közeledett újra a számhoz, majd az újabb csók közben felemelt, és az ágyhoz vitt.
- Harry, ne csináld ezt! Kérlek – váltottam lágyabb hangsúlyra a végére, bár semmi eredménye nem volt. Ugyanúgy folytatta tovább, a nyakamat, mellkasomat csókolgatta – amit most kivételesen nem élveztem –, kezeivel pedig végigfogdosta a testemet.
- De-de – motyogta rám sem hederítve. Éreztem, hogy a könnyek mardossák a szememet, amiért nem képes most békén hagyni, ám próbáltam nem foglalkozni velük, és inkább távolabb kerülni Harrytől.
- Nem hallottad? Hagyd abba! – szóltam erősebben az eddigi tiltakozásaimhoz képest, ami megállította egy kis időre rajtam terpeszkedő barátomat.
- Mi bajod? Meg foglak dugni, mi nem tetszik ezen? – nézett rám olyan fejjel, mintha abszolút nem lenne természetes, hogy ellenkezem, amikor nem szeretném azt, amit ő. Hitetlenül néztem a szemébe, melyben kisebb homályosságot fedeztem fel. Ez egyértelműen nem az én Harrym.
- Ez nem te vagy. Majd szólj, ha észhez tértél – szűrtem ki a fogaim között már nyugodtabban, mert végre hagyott teret nekem is.
- Mi? Én… – csuklott hirtelen, majd folytatta: – Harry Styles akar veled lefeküdni, és te még ellenkezel? – szaladt fel szemöldöke, ahogy összerakta végre a kirakós darabkáit.
- Igen – bólintottam rá színtelen hangon. – Én elmentem, holnap találkozunk – azzal sikerült lelöknöm magamról, felkeltem az ágyról, majd az asztalhoz mentem, hogy összeszedjem a táskámat, amikor váratlanul megszólalt Harry:
- Menj csak nyugodtan. Tudod, bánom, hogy nem feküdtem le veled hamarabb. Akkor biztosan hagytad volna – hangja másodpercekkel utána is a fülemben csengett a csendes szobában, és nem tudtam elhinni, hogy ezt mondta. A táskám is majdnem kiesett a kezemből. A gondolataim legalább ezerfelé széledtek szét, idő kellett volna, hogy összeszedjem őket és magamat is, de az most nem volt.
- Ez pedig te fogod bánni – mondtam legyűrve a torkomban lévő és egyre nagyobbodó gombócot. Harry lakásának ajtaját már könnyes szemekkel hagytam el, majd egy taxit fogva siettem a srácok közös otthonához.
Egy pillanatra sem gondoltam úgy, hogy ezek után is egy házban alszom Harryvel. Én még nem érzem készen magam erre, ezt ő is pontosan tudja. De még mennyire, hogy tudja! Hiszen ő maga mondta, hogy megvár, nem siettet. Erre tessék, elég volt az alkohol, hogy megváltozzon a véleménye. Melegen ajánlom neki, hogy holnapra térjen vissza a normális Harry, az, akibe szerelmes lettem, akit megismertem. Mert a részeg Harryt képtelen vagyok elviselni.

Larry Stylinson - If we could only turn back time... 4.

Helló! :)
Itt is van az utolsó előtti része a one shotnak, rögtön ahogy elkezdődött az őszi szünet. Nem túl boldog fejezet lett, de ezt majd meglátjátok úgyis.
A napokban átléptük a 8000 kattintást, nem tudok elég hálás lenni érte, köszönöm, és azt is, hogy továbbra is olvastok! <3 A visszajelzéseket ne felejtsétek el most sem! Természetesen a szünet alatt is jelentkezni fogok, valószínűleg csütörtökön.
Azt hiszem, ennyit akartam csak, úgyhogy kellemes olvasást és pihenést kívánok! :)xx

 4. rész

 
A napok, hetek múlásával Lou állapota szinte csak romlott. Ideje nagy részében a teraszon feküdt az egyik napágyon, és a tengerre néző kilátást bámulta, vagy a telefonján szórakozott. E két tevékenységet persze rendre megzavarta Harry jelenléte, amely igazán boldoggá tette Louis-t. Ezt az idillt csak az egyre gyakrabban rátörő köhögő rohamok és az újonnan feltűnő köpetürítések árnyékolták be, amelyeket Lou nehezebben viselt, mint a szinte állandó köhögést. Mi jöhet még? Tette fel magának a kérdést elkeseredett pillanataiban, amikből Harry és a többiek rángatták ki mindig. Merthogy Liam, Zayn és Niall meg is jelentek Marbella gyönyörű városában, miután Louis és Harry összejöttek. Ezen a híren egyébként meglepődött a 3 srác, de természetesen örültek mindkettejük – az ezzel járó – felhőtlen jókedvének.
A média és a rajongók nem számítottak arra, hogy a One Direction bármelyik tagja beteg lehet, ezért elég nagy meglepetés érte őket, amikor a srácok bejelentették együtt. Merthogy ezt a fontos dolgot együtt mondták el. Niall, Liam és Zayn csak annyit intézett el, hogy lemondott néhány programot, de persze nem tudták az összeset, akkor pedig még egy szót sem ejthettek Louis betegségéről. Aztán 1 hét múlva mind az öten visszautaztak Londonba az összes holmijukért, ekkor kerítettek sort egy interjúra, amely során Lou megosztotta a médiával, hogy beteg, ezért a One Direction határozatlan ideig pihenni fog. Még twitterre is kiírta, hogy tényleg minden rajongójuk megtudja. A reakciók pedig olyanok voltak, amilyenre számítottak: nem akarták elhinni, jobbulást kívántak, sajnálkoztak, stb. Ezek után megkezdődhetett a tényleges pihenés mindannyijuk számára.
- Mit szólnál, ha estefelé lemennénk sétálni a partra? – kérdezte Harry barátját, miközben kicserélte Lou tálkáját, amibe a köpeteket szokta üríteni.
- Nem hiszem, hogy van elég erőm hozzá – sóhajtotta fáradtan a megszólított, ahogy a gyönyörű kilátást kémlelte. Hiába a kényelem, a luxus, ami itt körül veszi őt, mégsem javult az állapota, sőt, szinte csak romlott. Nem akart belegondolni, hogy lehet még ennél is rosszabb. Nem akarta Louis, hogy vége legyen mindennek.
- Össze kellene szedned magad! Napok óta csak itt fekszel a teraszon, és nézel ki a fejedből, esetleg twitteren kockulsz. Ugyanúgy jól kellene érezned magad, Lou! Sehol nincs leírva, hogy egy betegnek csak feküdnie szabad – ömlöttek Harryből az ösztönző szavak, és remélte, hogy célt is ér velük. – A fiúk is nap, mint nap járkáltak a városban, hoztak mindenféle cuccot neked, de szinte rájuk sem néztél. Ez nem állapot! Gyerünk, újra a régi Louis-t szeretném látni! – kérte a göndör majdhogynem kiabálva, de az sem érdekelte volna. Csak vissza akarta kapni azt az ember, akit 2010-ben megismert, akit szeretett már akkor is.
- Mert szerinted én nem? – kérdezett vissza Lou kissé ingerülten. – Sajnálom, hogy beteg vagyok, és nem tudok ugyanúgy viselkedni, mint régen, mert tudom, hogy meg fogok halni – hadarta el gyorsan, majd utat engedett az újabb köhögő rohamának, ami végül köpetekben jött ki belőle.
- Akkor halsz meg, ha te is eltemeted magad idő előtt – mondta ki végszóként Harry komoran, és kint hagyva Louis-t bement az apartmanba.
- Mi történt? – kérdezett rá Liam, miközben a nappaliban tévézett a maradék 3 srác.
- Csak a szokásos: Lou megint önsajnálatot játszik, és közölte, hogy meg fog halni. Semmi érdekes – rántotta meg a vállát hanyagul a legfiatalabb, mire Zayn, Niall és Liam is egyöntetűen megcsóválták a fejüket. Ez már nem egyszer fordult elő, amióta huzamosabb ideje itt tartózkodtak mindannyian, nem igazán lepődtek meg.
Közben megszólalt a csengő, így Harry elindult, hogy kinyissa az ajtót. Nem érte nagy meglepetés, Robin White érkezett meg a szokásos alternatív kezelés miatt.
- Louis, itt van Robin – sietett ki a göndör barátjához, hogy tájékoztassa a kötelező feladatáról. Hitt benne Harry, hogy Lou meg fog gyógyulni.
- De jó – dünnyögte a másik, miközben köhécselve felkelt a napozóágyról, mely már a rendszeres helyévé vált az utóbbi napokban, hetekben.
- Örülnék, ha lenne életkedved – szólt vissza a fiatalabb hideg hangon. – Így sosem fogsz felépülni. És mielőtt még erre is beszólnál valamit, csak mondom, hogy szeretnék veled lenni 60 év múlva is. Mert szeretlek – közölte a másik szemébe nézve, komolyan, majd visszament Robinhoz, hogy pár szót váltson vele. Ő ezzel lezártnak tekintette a mai vitát. Nem akart feleslegesen veszekedni szerelmével.
Louis pedig ott maradt a gondolataival egyedül. Mit tegyen? Szeretne hinni Harrynek és bízni abban, hogy valóban meg fog gyógyulni. De ez egy halálos betegség, nagyon kevés esély van rá. Csak hiú reményeket táplálna bele, nincs értelme. De Harry annyira biztosra veszi! Okozzon neki csalódást azzal, hogy ő nem hiszi el, és vesszenek ezen össze naponta? Nem, felesleges. Ráadásul nem is így akarja Louis eltölteni az utolsó heteit, esetleg hónapjait.
- Na, kezdhetjük? – kérdezte Robin, amikor Lou bement a külön ezekre a kezelésekre kialakított szobába az emeleten.
- Igen – jelentette ki a beteg határozottan. Eldöntötte, hallgatni fog Harryre. Nem szeretne csalódást okozni neki azzal, hogy folyton a negatív oldalról szemléli az eseményeket. És ki tudja, a végén még lehet, hogy tényleg meggyógyul.

Amíg Lou az alternatív kezelésen vett részt, Harry a konyhában tevékenykedett, amit az éppen betoppanó szőke bandatársa zavart meg.
- Hm, micsoda finom illatok! – szippantott mélyet a levegőből. – Mit eszünk?
- Te semmit. Ezt Louis-nak csináltam – mondta a göndör kissé ridegen, de szája sarkában ott motoszkált egy mosoly.
- Hát jó – hajtotta le a fejét Niall megjátszott szomorúsággal. – Akkor rendelünk pizzát! – találta meg gyorsan a megoldást, és már vigyorogva nyaggatta Liamet, hogy hívja fel a pizzériát. Niall olyan, mint egy gyerek, állapította meg magában mosolyogva Harry, majd egy tányérra szedett is a spagettiből.
Időközben a kezelés is véget ért, így megjelent a földszinten Robin, aki félrehívta Harryt, hogy pár szót váltson vele.
- Rossz hírem van – kezdte komolyan a terapeuta, mire az énekesnek görcs ugrott a gyomrába. – Louis állapota rengeteget romlott. Az elején még teljesen pozitív volt a végeredmény, de mostanában nem. Szeretnéd így is folytatni a kezeléseket?
- Persze! – vágta rá a göndör. – Louis-nak meg kell gyógyulnia. Én hiszek benne, és kérlek, te is! – biztatta a másikat, mire az bólintott.
- Rendben. De ha nem lesz javulás néhány héten belül, akkor sajnos értelmetlen ezt csinálni – közölte Robin, bár nem szerette volna, ha ez megtörténik. Nem azért ismertette ezt Harryvel, mert nem akarta, hogy Lou meggyógyuljon, ó, dehogy is! Csak ha eljut odáig a helyzet, hogy semmi sem segít, akkor feleslegesek a kezelések.
Harry kelletlenül ugyan, de beleegyezett, Robin pedig elköszönt tőlük. Ez a hír lesújtotta az énekest, nem igazán volt felkészülve erre az eshetőségre. Hiszen amióta kiderült ez az egész betegség, csak arra tudott gondolni, miként lehet kigyógyulni belőle, képtelen volt felfogni, hogy máshogy is végződhet. Louis-nak meg kell gyógyulnia! Nem vehetnek el az égiek egy ilyen csodát.
Végül Hazza nagy levegőt véve rápakolta a tálcára a tányér spagettit, egy pohár narancslevet, evőeszközöket, szalvétát, és indult is, hogy felvigye barátja szobájába. Amikor belökte az ajtót, keserves látvány fogadta, majdnem elejtette a tálcát: Louis a földön fekve köhögött szinte folyamatosan, fel sem bírt állni, a szőnyegen pedig itt-ott láthatóak voltak a köpetek nyomai.
- Lou, úristen, mi történt? – rohant oda hozzá, hogy átölelje, miután kb. ledobta a tálcát az asztalra. Hiába kérdezte, a beteg semmit sem tudott mondani, nem bírt megszólalni. Az egyik zsebéből kirángatott egy zsebkendőt, amit Louis szájához tett, hogy abba köhögjön.
Lou képtelen volt bármit is mondani, még azért is küzdenie kellett, hogy levegőt vehessen. Így hogy tekintsen előre pozitívan? Lehetetlenség. De mégis megpróbálta. Miért? Mert nem akart meghalni. Élni akart, és nem egyedül. Harryvel. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha kilábal a betegségből.

Estefelé mind az 5 srác kiruccant az apartmanból: Zayn, Liam és Niall elmentek egy kicsit bulizni, míg Harry és Louis – korábbi tervükhöz hűen – a tengerpartra látogattak le. Bár a délutáni, eddigi legkomolyabb köhögő roham után Hazza nem igazán tartotta ezt jó ötletnek, de Lou hajthatatlannak bizonyult, aminek persze örült. Végre nem a 4 fal között lesznek.
- Biztosan jól vagy? – kérdezte a göndör aggódva, miután leértek a partra.
- Hazz, igen, ne aggódj már ennyire! Te mondtad, hogy legyek olyan, mint régen. Ha nem vetted volna észre, ezt próbálom tenni – mondta kissé szemrehányóan Lou, amit a másik egyáltalán nem vett fel sértésnek, sőt, külön öröm volt neki így látni barátját. Megtette, amit kért tőle, és ezzel rendkívül elégedett volt.
- Oké – bólintott rá mosolyogva Harry, majd összekulcsolta a kezüket, és így indultak el sétálni. Kettesben a naplementében, nyugalomban. Nem kívánhattak volna ennél többet, tökéletes volt minden… illetve csak majdnem minden. Lou köhögései beárnyékolták ezeket a csodás pillanatokat.
- Szerintem én ezeket nehezebben viselem, mint te – szólalt meg Hazza, miközben Louis éppen köpködött. Nem volt kellemes látvány.
- Ez nem olyan biztos. De túlélem, mert szeretlek – tett ő is egy vallomást, akár csak barátja korábban. És tényleg így gondolta, hogy szerelme elég erőt adhat neki.
Harry szívét melengették Louis szavai. Elképesztően boldog volt, hogy végre nem temeti saját magát, hanem megpróbál a gyógyulásra koncentrálni. Ezt kell tennie, ha vele akar lenni évek múltán is.

34. rész

Sziasztok! :)
Már tegnap akartam hozni az eredeti történet folytatását, de annyit szenvedtem a wifimmel, hogy elmaradt, most viszont már itt van.
Ebben a részben kicsit előre mentünk az időben, de ezt majd úgyis meglátjátok. Egyébként úgy tervezem, hogy olyan 40 résznél lesz vége a sztorinak, az viszont még elég messze van, főleg, hogy még a one shotnak is hátra van 2 fejezet.
Nagyon köszönöm, hogy olvastok és itt vagytok nekem, illetve a visszajelzéseket az előzőhöz, kérlek, ezeket most se felejtsétek el! <3
Kellemes olvasást! :)xx

34. rész

Néhány hónappal később:

Alexa szemszög:
Ahhoz képest, hogy mostanában nem sok minden van rendben Harry és köztem, vidáman szálltam repülőre Magyarországon, hogy kirepüljek egy kis látogatásra Londonba az őszi szünetben. Az ülésem elfoglalása után azonnal kényelembe helyeztem magam, és megpróbáltam egy kicsit aludni, de a gondolataim nem hagytak. Nagyon gyorsan elszaladt az idő július óta.
Azt hiszem, akkor volt minden kb. nyugalmas, amikor Harryvel és a srácokkal töltöttem augusztus utolsó napjait. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy mire hazajövök, konkrétan az összes magyar Directioner megtalál az utcán, és alig tudok eljutni, mondjuk, egy boltba. És ez nyáron még nem is volt olyan nagy probléma, hogy hirtelen mennyien ismertek meg. Amikor elkezdődött a suli, na, akkor rengetek utálóm is akadt. Így ez a pár hónap hol kellemesen, hol kevésbé kellemesen telt el, de ha Harry Styles az ember lányának barátja, akkor azt megtanulja tőle, hogy ne foglalkozzunk másokkal. Hát, ezt is tettem!
És akkor még nagyon féltem a távkapcsolattól. Pontosabban attól, működni fog-e. Azt kell, hogy mondjam, túl lehet élni… az elején. Bár sokszor repültem ki pénteken és jöttem vissza vasárnap Londonból, azért nem volt könnyű. Főleg így érettségi előtt. Ezért Harry többször mondta, hogy nem kell kijönnöm, inkább tanuljak. Ezt persze volt, hogy elfogadtam, volt, hogy nem, mert úgy éreztem, nem bírok ki még egy hetet úgy, hogy nem láthatom őt személyesen. Mert hát nem az igazi web kamerán keresztül kommunikálni vele.
De most végre nem csak két napra maradok kint, hanem egy hétig. Hm, kíváncsi vagyok, milyen a november eleji London, még sosem voltam itt ilyenkor.
Ábrándozásomból azonban, kirángatott a figyelmeztetés, mely szerint készülődjünk a leszálláshoz, így ezt is tettem.
Nagyjából negyed óra múlva, már a bőröndömmel a kezemben vártam, hogy valamelyik One Direction tagot megláthassam, amikor hátulról hirtelen valaki eltakarta a tenyerével a szememet, majdnem a szívbajt hozva rám.
- Na, ki vagyok? – figyeltem fel a már jó sokat hallott baritonra, így nem volt nehéz kitalálnom, kivel van dolgom.
- Harry – válaszoltam meg kérdését mosolyogva, majd egyből a kezéhez nyúltam, hogy elvegyem a szememről és megfordulhassak.
- Talált! – kiáltotta boldogan, de azért visszafogottan, hiszen mégiscsak egy nyilvános helyen voltunk, ahol bármikor letámadhatják barátomat a rajongók. – Indulás hozzánk! – a mosoly az arcáról letörölhetetlennek látszott, majd lehajolva hozzám egy lágy csókot nyomott a számra. Úristen, ez de hiányzott!
A lehető legjobb kedvvel kulcsoltam össze ujjaimat Harryével, és vezetett ki a terminálból egyenesen az autójához. Közben azon törtem a fejem, hogy mi válthatta ki belőle ezt a viselkedést. Nos, azt hiszem, ez egy kis magyarázatra szorul: az elején persze minden rendben volt köztünk, a nagy szerelem, rózsaszín köd és a többi. Amikor elkezdődött a suli – és ezzel együtt a távkapcsolatunk is –, még úgy voltunk vele, hogy kibírjuk. Néhány héttel később viszont szerintem mindketten belefáradtunk. Harry a sok elfoglaltsága miatt, én pedig a tanulás miatt. Természetesen nem szakítottunk, de például voltak olyan napok, amikor nem kommunikáltunk. Mintha elhidegültünk volna a másiktól, ezt pedig én nem akartam és nem is akarom elfogadni. Az nem lehet, hogy kialudt volna a tűz! Egyszerűen nem. Lehet, a távkapcsolat hibája…
Ezért is döntöttem úgy, hogy a szünetem szinte teljes részét itt töltöm vele. Remélem, ezeket csak én képzelem be, és igazából szó sincs erről az elhidegülésről. Azt hiszem, ez a napokban ki fog derülni.
Szóval ez volt az okom a gondolkozásra. Szerintem Harry is észrevette ezt a problémát. Ez pedig azt jelenti, hogy mindketten megpróbáljuk kijavítani, és minden rendben lesz úgy, mint nyáron.
- Alexa, azt hittük, már nem is látunk! – fogadott a srácok közös házánál Louis nevetve, majd szépen, lassan kijöttek a többiek is.
- Azt a luxust nem adnám meg nektek – feleltem jókedvűen, és beléptünk a házba. Ekkor láttam meg Danielle-t és Eleanort, akiket örömmel üdvözöltem egy-egy öleléssel, csakúgy, mint a fiúkat. Ahogy eltávolodtam tőlük, megláttam még egy lányt, akivel eddig nem volt alkalmam találkozni: Zayn barátnőjét.
- Szia, Perrie Edwards vagyok – nyújtott kezet, amit el is fogadtam, miközben én is bemutatkoztam neki.
A nappaliban ücsörögve meséltek nekem a srácok, hogy mik történtek velük, amíg nem voltam itt. Bár mindent tudtam az internetnek és Harrynek hála, mégis érdekelt, milyen az ő személyes véleményük.
Aztán következtek a csajok. Mondjuk itt is ismertem minden fontosabbat, de szemtől szembe megbeszélni azért mégiscsak más. Perrie-ről tudtam a legkevesebbet, mivel vele csak most találkoztam. Ez vicces, hiszen szinte az egész augusztust itt töltöttem, de mindig pont úgy jött ki, hogy elkerültük egymást. Egészen eddig.
- Na, milyen volt ismét látni mindenkit? – kérdezte Harry, már az autójában ülve. Közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy átmegyünk az ő lakására.
- Nagyon jó. Hiányoztatok – vallottam be, ahogy az ablakon kifelé bámultam. Akármennyire is imádom Magyarországot, Anglia is a szívemhez nőtt. Úgy érzem, már itt is van egy családom, nemcsak otthon.
- Te is hiányoztál nekünk – nézett rám egy pillanatra mosolyogva, kezét pedig megéreztem a combomon. És nem igazán a térdemhez közelebb. Nos, mivel rákényszerültünk a távkapcsolatra, így nem volt alkalmunk lefeküdni egymással. Illetve ez nem teljesen igaz. Nem egyszer repültem ki hétvégére és aludtunk Harryvel az ő lakásán ketten, simán megtehettük volna. De valamiért mégsem. Bár lehet ezt a valamit is tudom: én nem érzem még rá készen magam, Harry pedig nem erőlteti, amiért nem tudok elég hálás lenni. A róla kialakított képet ismerve felteheti az ember a kérdést, ő képes várni egy ilyen témával kapcsolatban? Úgy látszik, igen.
Nem sokkal később Harry leparkolt a lakásánál, majd egyből a konyhát céloztuk meg, hátha akad valami kaja.
- Ööö… szerintem nincs itthon semmi ehető – húzta el a száját, amikor kinyitottam a hűtőt. Tényleg semmi normális nem volt benne. – Mi lenne, ha főznénk valamit? – vetette fel egy vigyorral az arcán.
- Hát, az a helyzet, hogy ha én elkezdek főzni, akkor könnyen előfordulhat, hogy felrobban a ház. Egyébként oké – nevettem a saját bénaságomon, Harry meg hirtelen nem tudta, hogyan reagáljon.
- Ketten vagyunk. Annyira nem lehetünk ügyetlenek. És csak egy egyszerű spagettiről lenne szó – magyarázta, én beleegyeztem, így nekikezdtünk elkészíteni az ételt. Remélem, minden egyben marad a végére. Mi is és ház is.

- Na? – kérdezte Harry, mikor már a kész spagettiből szedtünk, és a megkóstolásán volt sor.
- Ehető lett – nyugtáztam végül, ahogy lenyeltem a falatot. Harry nevetve bólintott, majd ő is megkóstolta.
- Szerintem is. Sőt! – dicsérte meg közös kreálmányunkat, és sok-sok röhögés közepette sikerült befejeznünk a vacsorát.
- Nézzünk valami filmet! – kértem a mosogatás után, mire barátom rábólintott, így rögtön kezembe vettem a laptopot, hogy keressek valamit. Pillanatokon belül éreztem a mellettem besüllyedő kanapét és Harry karjait körülöttem. Amint meglett a tökéletes film ma estére, Harry belehúzott az ölébe.
- Szeretlek – hallottam meg suttogó hangját, és hirtelen levegőt is elfelejtettem venni. Tudtam én, hogy minden rendben lesz, ha visszajövök hosszabb időre!
- Én is szeretlek – néztem fel rá, ajkaimat pedig Harryére tapasztottam.

Larry Stylinson - If we could only turn back time... 3.

Sziasztok! :)
Egy fáradalmas hét után hoztam is a one shot folytatását. Az előzőben ugye kiderült Louis betegsége, ebben most másról olvashattok, és van egy olyan érzésem, hogy tetszeni fog nektek :D
Köszönöm szépen a pipákat, kommenteket, kérlek, ne feledkezzetek el ezekről most sem <3
Azt hiszem, most csak ennyit akartam, úgyhogy kellemes olvasást kívánok! :)xx

3. rész

Néhány nappal később Louis-nak sikerült elrendeznie magában a dolgokat. A barátnőjével töltött egy éjszakát, amelyet végig beszélgettek, a vége pedig az lett, hogy elváltak útjaik egymástól. A lány elfogadta, sőt, egyetértett. Már ő sem érezte azt, amit régen még mindketten, az akkori szeretet pedig szépen lassan elmúlt, és átalakult. Megszokták egymást. Így viszont nincs értelme egy kapcsolatot folytatni, tehát a legjobb döntést hozták meg.
Bár amikor Louis megosztotta barátnőjével a betegségét, a lány nem tartotta olyan jó ötletnek ezt az egészet, de végül is engedett a betegnek. Természetesen megegyeztek, hogy ha szüksége van a másiknak valakire, nyugodtan hívhatják egymást.
Louis megfogadta az orvos tanácsát, elutazott egy tisztább levegőjű helyre, a választás pedig egy spanyolországi városra esett, ahol már egyszer jártak még az X-factor alatt. Marbella tengerpartjával, spanyol konyhájával és csodálatos időjárásával belopta magát Louis szívébe, így nem volt kérdés, hogy itt szeretne pihenni. Ezt az ötletet Harry is támogatta, és el nem hagyva barátját, ketten repültek el Londonból. Lou persze nem ellenkezett, sőt, külön örömmel fogadta, hogy vele tart. Már csak azért is, mert rájött néhány fontos dologra. Például, hogy Harry élete szerelme. A probléma csak az, hogy az ő élete nem sokáig fog tartani, legalábbis Lou elgondolása szerint. Mert Harry szentül hiszi, hogy meg fog gyógyulni, és ezt nem győzi nap, mint nap a másik tudtára adni, ráadásul többször is. Nem létezik az, hogy Louis ne lábalna ki ebből a betegségből, még akkor is, ha nincs olyan sok esély rá.
- Na, tetszik az apartman? – kérdezte Harry barátjától, miután kipakolt a saját szobájában, és utána ment a hatalmas teraszra. Lou csak bólintott, majd tekintetét visszavezette a kilátásra, amely egyenes a tengerre nézett.
- Lemehetnénk valamikor a partra – jegyezte meg csendesen Louis. Szeretett volna kimozdulni a házból, jól érezni magát, amíg lehet. Ezt pedig nem egyedül tervezte, hanem Harryvel. Vele akart lenni, minden percet vele tölteni, ami megadatott neki.
- Naplemente előtt indulhatunk – egyezett bele azonnal a göndör, majd egy puszit nyomott Louis arcára. Nem volt biztos benne, hogy megteheti, de nem bírta már tovább türtőztetni magát.
Amikor megtudta, hogy Lou szakított a barátnőjével, akaratlanul is megörült a hírnek. Na, nem azért, mert utálta volna a lányt, hanem mert ő miatta nem mert közeledni Louis-hoz. Meg persze azt sem tudhatta, barátja hogyan érez iránta. És még ha viszonozta is volna, nem biztos, hogy engedett volna Harrynek. Most viszont csak annyi lehet az akadály, hogy Louis nem szereti Harryt, ezt pedig a göndör ki akarta deríteni. Ezért is merte már megkockáztatni a puszit.
Régebben ugyan ennél, úgymond, merészebb dolgokat is csináltak, és nem csak akkor, amikor nem voltak reflektorfényben. De miután rengeteg rajongójuk gondolta úgy, hogy több van köztük barátságnál, lassan abbamaradt. Főleg amikor Louis-nak barátnője lett, és még akkor sem hagyták abba a „shippelést”. De most már semmi ilyen probléma nincs, csak azt kell Harrynek kiderítenie, hogy Lou hogyan érez. De, mivel nem utasította el a puszit, és azt sem, hogy vele töltött a betegsége felfedezése óta csaknem minden percet, úgy vélte, nem érheti olyan nagy csalódás.
- Holnap jönnek a srácok is, addig mindent elrendeznek, hogy nyugalmunk legyen itt – közölte Harry, amire Lou csak egy nagy, sípolós sóhajt hallatott.
Természetesen nagyon nehéz lenne titokban tartani egy olyan hírt, hogy a világ egyik legsikeresebb fiúbandájának egyik tagja halálos beteg, ezért a One Direction és a menedzsment is úgy gondolta, megosztják a rajongókkal. Azzal teljesen tisztában vannak, hogy mennyien képtelenek lesznek elhinni, és mennyi üzenetet fog kapni Lou, amelyben mielőbbi gyógyulást kívánnak neki. Ez viszont egy halálos betegségnél elég nehezen kivitelezhető, ezért a napokban történt közös megegyezés alapján azt nem árulják el, hogy Louis valószínűleg nem fog kilábalni belőle. Hiszen gondoljunk csak bele: rengetegen táplálnának hiú reményeket a gyógyulása érdekében, és az sem kizárt, hogy páran elkezdenék már a halála előtt „temetni”, ezt pedig senki nem akarja, így az lesz a legjobb, ha titokban marad.
- Nem kellene a többieknek is idejönnie miattam – motyogta Lou, miközben besétált a lakásba a teraszról otthagyva Harryt, aki értetlenül nézett utána.
- Tudod, hogy mindenféleképpen jönnének, ennyire már ismerhetnéd őket – felelte kissé flegma stílussal, ami annak volt köszönhető, hogy nem tudta hova rakni Louis viselkedését. Ő nem ilyen.
- Csak valakinek a szokásos feladatainkat is el kell látnia, ha én már nem tehetem. Meg te sem, mivel mindig velem vagy – fejtette ki véleményét az idősebbik, ahogy leült a kanapéra, és bekapcsolta a tévét.
- Mire célzol? – ráncolta szemöldökét a göndör. – Nagyon jól tudod, hogy nem hagylak el, főleg nem egy ilyen helyzetben – világosította fel a másikat, ha esetleg ezzel nem lett volna tisztában.
- Senki sem kérte, hogy segíts – vágta Louis barátja fejéhez, majd szó nélkül felviharzott az emeletre, nem törődve azzal, hogy a nemsokára kezdődő meccset szerette volna nézni. Az sem érdekelte jelen pillanatban, ha Harry elmegy. Sőt, lehet, örült volna neki, mert nem akarta, hogy ilyen állapotban lássa.
- Ez meg mi volt? – suttogta már csak magának Hazza, és szerette volna kiűzni fejéből a gondolatot, miszerint nagyon úgy tűnt, hogy összevesztek.
Mindig is utált Louis-val veszekedni, volt olyan eset, amikor aludni sem bírt, mert nem békültek ki lefekvés előtt. Főleg most fájt neki ez az egész. Segíteni akart barátján, aki láthatóan nem kért belőle, ez volt a legrosszabb. És igaz, senki sem kérte, hogy segítsen, de ezt ő is és a maradék 3 srác is természetesnek gondolta, ezért jött el vele Harry, és ezért csatlakozik hozzájuk holnap Liam, Niall és Zayn.
Ahogy ott állt a nappaliban és bámult ki a fejéből Harry, hirtelen eszébe jutott egy ötlet, így azonnal indult a konyhába, hogy főzzön. Akkor is kiengeszteli Louis-t!

Néhány órával később Harry tálcával a kezében egyensúlyozott fel a lépcsőn, hogy Lou szobájába vigye fel a grillezett csirkemell csíkokat és a köretként szolgáló hasábburgonyát. Ha ez nem békíti meg, akkor semmi, ezzel a gondolattal készítette el a göndör az ételt, melybe szívét-lelkét és szerelmét beleadta. És ha már a szerelemnél tartunk, elhatározta, hogy megpróbál egy kicsit tenni is az ügy érdekében.
- Boo Bear, bejöhetek? – kopogott be az ajtón, mire az említett már a megszólítást meghallva is megenyhült, így egy „Persze” után Harry meg is jelent a szobában.
- Neked nem kell engedélyt kérni, tudhatnád – utánozta le Lou barátja korábbi hangnemét egy mosollyal az arcán, amiből Harold leszűrhette, hogy már nem haragszik, így megkönnyebbülve tette le az étellel teli tálcát az asztalra.
- Csak biztosra akartam menni – magyarázta, majd a csirkemellekre mutatva felhúzta szemöldökét. Lou rábólintott, így ismét kezei közé vette azt, de mire megfordult, bandatársa már a földön ült. Harry kissé meglepődött, végül egy vállrántással elintézte a dolgot, és a padlón fogyasztották el az ételt.
- Tudod, nem gondoltam volna, hogy ma még jól fogom érezni magam – jegyezte meg Louis evés után, majd hanyatt dőlt a szőnyegen.
- Egyetértek – bólintott rá Harry hideg hangon. – Mi bajod volt? – váltott lágyabbra, és ő is elterült a könyökére támaszkodva.
- Csak… sok ez nekem – sóhajtotta a másik, de rögtön fel kellett ülnie, hogy kiköhögje magát. Egyre erősebb köhögések jöttek rá a napokban.
- Akkor engedd, hogy segítsek – mondta halkan Harry, miközben szíve a torkában dobogott. Nem csak azért, mert nem kifejezetten erre a helyzetre értette mondanivalóját, hanem mert, ahogy Lou visszadőlt a földre, igen közel került egymáshoz a testük.
Louis hirtelen nem tudta, miként értelmezze az elhangzottakat. A bandatársa iránti érzései elbizonytalanították, és az már csak olaj volt a tűzre, hogy milyen zavarban volt a szorosan mellette elterülő göndörtől. De mi hátráltatja még most is? Már nincs barátnője, rájött, hogy szerelmes Harrybe, és mivel az ő ideje meg van számlálva, nincs értelme tovább húzni azt, amit meg szeretne tenni vele. Lépnie kell, ha igazán boldogan akarja eltölteni az utolsó heteit vagy hónapjait.
Amikor Harry fejét még lejjebb engedte, Lou eldöntött mindent, nem volt kérdés, hogy ennél jobbat nem csinálhatna. Felemelte az ő fejét, érezte a másik szaggatott lélegzetvételeit, ahogyan a sajátjait is. Ekkor pedig megtörtént az, amire mindketten évek óta vágytak, de még maguk sem tudtak róla: ajkaik összeértek, majd csókban forrtak össze, nyelveik szinte azonnal összegabalyodtak, falták egymás ajkait. Kezeik rövid időn belül a másik hajában és hátán kötöttek ki, így még szorosabban összesimult a testük, mely felforrósodott a vágytól. Egyikük sem tudta volna leírni azt a boldogságot, amely akkor áradt szét bennük.
A csodás perceket végül Lou szakította meg, de csak egy rövidke vallomásra, amely teljes mértékben szívből jött:
- Szeretlek, Harry Styles – súgta a másik szájára szinte már remegve.
- Én is szeretlek, Louis Tomlinson – viszonozta Harry, majd ismét csókot kezdeményezett, egyfajta megpecsételésnek.
Végtelenül örült, hogy Lou nem rémült meg tőle, sőt, ugyanúgy vélekedett, mint ő. Ennél fantasztikusabb már nem is lehetne ez a nap, illetve csak akkor, ha Lou nem lenne beteg. Ez az egy dolog keserítette el Harryt. Igazságtalannak tartotta az életet: most kapta meg, amire a legjobban vágyott egész életében, de elveszi tőle hamarosan.
- Veled akarok lenni, ameddig csak lehetséges – suttogta Harry szorosan ölelve a másikat. Félt, hogy ha elengedi, túl messze kerül tőle.
- Úgy lesz. És még az után is – erősítette meg Louis, bár mindketten tudták, hogy az nem történhet meg. Ennek ellenére rendkívül boldogok voltak.

33. rész

Helló! :)
Megint úgy alakult, hogy csak most jelentkezem, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy hétvége felé hozom az új részeket. Remélem, megfelel mindenkinek :)
A one shot folytatása természetesen jövőhéten érkezik. Egyébként összesen 5 rész hosszúságú. Ó, és a They don't know about us című blogomon említettem talán múlthéten, hogy még egy Larrys one shot biztosan lesz, bár arról még fogalmam sincs, hol fogom publikálni.
Erről a részről meg csak annyit, hogy remélem, tetszeni fog a hosszúsága ellenére is :D Köszönöm a visszajelzéseket, amiket kaptam az előzőhöz, kérlek, most se felejtkezzetek el erről <3
Kellemes olvasást! :)xx

33. rész

Alexa szemszög:
Nem, nem örültem, hogy Harrynek el kellett mennie megint fotózásra, amikor tegnap is ott voltak, de hát mit tehettem? Jobb lesz, ha már most hozzászokom, hogy nem tudunk mindig együtt lenni.
A fiúk nélkül viszont határozottan a csajoké lett a lakás, ugyanis Danielle és Eleanor is itt töltötte az éjszakát, aminek én csak örültem, mert így nem voltam egyedül ebben a hatalmas házban. És ha már a háznál tartunk. Utoljára akkor jártam itt, amikor filmeztünk a srácokkal, és a Harry szobája melletti helyiségben aludtam. Emlékszem, hajnalban át is mentem hozzá. Ó, mennyi minden történt már azóta, pedig kb. csak egy hét telt el.
- Jó reggelt, Alexa! – köszöntött Danielle frissen, a konyhában tevékenykedve.
- Neked is! Mi lesz a kaja? – léptem mögé, hogy megleshessem, mit készít.
- Mintha Niallt hallanám – nevetett fel, miközben arrébb állt. – Egyébként saláta. Persze csak, ha neked is megfelel – tette hozzá gyorsan.
- Ó, nagyon is jó lesz! Azt se tudom, mikor ettem ezt utoljára – mondtam, miközben az evőeszközöket kerestem, hogy megterítsek hármunknak.
- Jó reggelt! – jelent meg közöttünk Eleanor is. – Saláta lesz? Helyes, akkor csinálok friss narancslevet – hadarta, és máris a spájzba ment az említett gyümölcs keresésére. Ők reggelről mindig így pörögnek? Csak mert én órákig nem vagyok képes normálisan magamhoz térni.
Az egészséges reggelink elfogyasztása után sajnos el kellett búcsúznunk egymástól, mert mindkét lánynak volt programja. Ez viszont azt jelentette, hogy őket sem látom pár hétig, mert nem tudnak kijönni a repülőtérre.
Mivel egyedül maradtam a hatalmas lakásban, birtokba vettem a laptopot. Úgyis régen jártam már a világhálón. Facebookon nem sok újdonság volt, néhány friss fénykép, állapot és ennyi is. Akik miatt pörögni szokott a falam – vagyis az a társaság, akikkel kirándulok –, el vannak foglalva, így itt nyugalom volt. Na, de twitteren! Fogalmam sincs, mennyi új követő, megemlítés, kedvencelés, retweetelés. Ezeket határozottan a One Directionnek és azon belül Harrynek tulajdonítottam. Nélkülük elég csendes és normális volt az ittlétem, velük viszont minden megváltozott. És ezt nem feltétlenül bánom.
Amikor meguntam a saját falam olvasását, rákerestem Harry profiljára. Mindig rácsodálkozok, mennyi követője van, és ez egyre csak növekszik. A másik, amin néha el szoktam gondolkozni az, hogy hány ezren írhatnak neki, amiket barátom észre sem vesz. Ilyenkor elfog egy kicsit a sajnálat értük, de aztán eszembe jut, hogy a reményt nemigen vesztik el, különben nem írnának neki újra és újra.
Ekkor viszont megláttam a mai tweetjei között egy érdekeset, amin nem tudtam tovább lépni. Képtelenség lett volna.

Harry Styles @Harry_Styles

My love. Forever ♥ @Alexa_Kiraly

És mellékelte a képet, amit hajnalban készített rólam napkeltekor. Nem hiszem el, hogy felrakta! De amiken még jobban leesett az állam, azok a visszajelzések. A döntő többségtől pozitívak voltak, az utálkozók eddig még nem támadtak le. Vigyorogva gépeltem be a válaszomat.

Alexa @Alexa_Kiraly
Forever ♥ Xxx

Nem hosszú, de benne van minden fontos, és ennél többet képtelen lettem volna reagálni. Így is oda-vissza vagyok Harrytől, bármit is tesz.
Miután visszatértem a time line-omra, megláttam a trendeket. Az állam a mai nap már sokadjára érte el a padlót, most ezek miatt: #DirectionersloveHalexa #Halexaneverbrokeup. Hát, lehetséges nem szeretni a srácok rajongóit?

Harry szemszög:
A fiúktól gyorsan elköszöntem, és máris szaladtam az autómhoz, hogy minél előbb otthon legyek Alexával. Nem szívesen hagytam őt egyedül reggel, de muszáj volt. Most viszont, hogy kitaláltam, mi lesz a meglepetés, még inkább vele akarok lenni. Biztos vagyok benne, hogy el lesz ragadtatva.
Nagy vigyorral az arcomon parkoltam le a közös házunk előtt, majd siettem be az ajtón. Alexát a nappaliban találtam, a laptop előtt.
- Mi jót csinálsz? – hoztam rá a frászt, amit csak abból tudtam megállapítani, hogy szinte felugrott a kanapéról.
- Éppen próbálom elkerülni a szívbajt – jött oda hozzám, rögtön a karjaimba zártam, ajkam pedig máris az övén volt.
- Na, gyere! Elmegyünk ebédelni, aztán elviszlek egy helyre – ragadtam meg a karját, de még visszaszaladt pár fontosabb holmijáért.
- Hova? – kíváncsiskodott, amikor ismét mellettem volt.
- London Eye – kacsintottam rá, majd egy kis csók után indultunk is.