Larry Stylinson - If we could only turn back time... 2.

Sziasztok! :)
Sajnálom, hogy csak most jelentkezem, de elképesztően szörnyű hetem volt, és csak most lett rá időm. De a lényeg, hogy hoztam friss olvasnivalót, ráadásul a 2 hete megkezdett one shot folytatását! Ebben kiderül, mitől is volt rosszul Louis, és hát... nem lesztek boldogok. Azért remélem, nem szeditek le a fejem nagyon :'D Ettől függetlenül nekem ez az egyik kedvenc részem. Ó, és utánanéztem a tüneteknek, próbáltam azoknak megfelelően írni. Ha netalán valami mégsem stimmelne, akkor előre is elnézést kérek :)
Időközben egy újabb ezressel növekedett a kattintások száma, nagyon köszönöm, hogy olvastok! <3 A véleményeket pedig várom, kíváncsi vagyok, szerintetek mi lesz az elkövetkező részekben.
A jövőhét folyamán valamikor jövök, egyelőre még fogalmam sincs, próbálok majd így hétvége felé.
Kellemes olvasást! :)xx

2. rész

Amíg megebédeltek a srácok és önfeledten szórakoztatták magukat, csak Louis volt az egyetlen, aki erre képtelen volt. Szinte megmukkanni sem mert, nehogy megint elfogyjon hirtelen a levegője és megfulladjon. De néha, amikor próbált volna ő is hozzászólni az éppen aktuális témához, csak hörgött és köhögött. A harmadik ilyen eset után nem bírta tovább Zayn, és rákérdezett:
- Lou, minden rendben van? – érdeklődött aggódva, ahogy végignézett barátján. Ugyanígy tettek a többiek is. Féltették őt, hiszen egy betegség sohasem jön jókor.
- Azt… azt hiszem – nyögte ki két köhögés között. Egészen kimelegedett benne.
- Vegyél nagy levegőt, hátha jobb lesz – tanácsolta Niall, aki már rendelte volna a következő adagját, de Louis állapota fontosabb volt jelen pillanatban az evésnél.
Lou tette is, amit barátja mondott, ekkor viszont sípoló hangot adott ki, melyre egyikük sem számított. Hirtelen azt sem tudták, mit tegyenek.
- Szerintem orvoshoz kellene menned – mondta komolyan Liam, ezzel pedig mindenki egyetértett. Úgy gondolták, hogy ez már nem vicc, nem szabad halogatni, ki tudja, mi lehet a probléma.
- Nem… nem szükséges – hárított Lou újabb köhögések közepette. Nem megy ő orvoshoz, pár nap és elmúlik, gondolta magában.
- De ha ez így marad, az éneklés sem fog menni – hívta fel erre az igen fontos dologra a figyelmet Niall. Ezzel pedig Louis-nak is egyet kellett értenie.
- Majd holnap – bólintott végül rá az érintett egy nagy, sípolós levegőt véve.
- Elkísérnénk, de tudtommal mindenkinek van valami programja – felelte sajnálkozón Liam, ami igaz is volt. Zayn a barátnőjével tölti együtt a napot hosszú idő után végre, Liam és Niall hazalátogatnak a családjukhoz, Harry pedig… nos, azt Liam nem tudta, hogy neki lenne-e valami dolga.
- Én ráérek – szólalt fel a göndör, így bebizonyosodott, hogy valóban semmi programja nincs másnapra.
- Akkor ezt meg is beszéltük. Mehetünk interjúzni – állt fel az asztaltól Zayn, majd a többiek is követték őt, és újra úton voltak a következő feladatukhoz.

A következő nap Louis elég fáradtan kelt fel és készülődött, hogy elmenjen az orvoshoz Harryvel. Nem sokat aludt az éjszaka, kb. 5 percenként kellett felülnie, hogy kiköhögje magát. Ha pedig nagy nehezen sikerült megnyugodnia, alig bírt aludni, félóránként felébredt, és az a kis idő sem volt pihentető. Lehet, hogy valami komoly baj van? Bármit megadott volna, hogy csak kisebb betegség legyen.
- Nem nézel ki valami jól – nyitotta ki az ajtót délután Harry, majd akaratlanul is eltorzult az arca, amikor végignézett barátján.
- Nem is érzem úgy magam – sóhajtotta Lou, és leheveredett még pár percre a kanapéra. Hirtelen olyan fáradt lett, pedig nem is csinált semmit. Talán túlhajszolta magát az utóbbi időben. Igen, biztos ez lehet a probléma.
- Mitől lila a szád? – csodálkozott Harry, miután helyet foglalt a kanapé melletti fotelben. Fájt neki így látni bandatársát, hiszen szerette őt, bár ezt még önmagának sem merte bevallani. Hogyan is lehetne ez lehetséges, ha ő a lányokat szereti? És ezt az előző hosszabb-rövidebb kapcsolatai bizonyítják is. De talán Louis nem egy lenne a sok közül. Már csak azért sem, mert fiú. Akkor derülhetne ki, ha elmondaná neki, mit gondol. Ezt viszont Harry soha nem tudná megtenni, hiszen abban biztos, hogy elveszítené barátját. Ezt pedig képtelen lenne elviselni. Már így is eléggé messze kerültek egymástól, nem hiányzik, hogy még távolabb legyen tőle.
- Fogalmam sincs, szerintem túlvállaltam magam – osztotta meg véleményét Lou.
- Induljunk, aztán majd az orvos megmondja, mi a baj – állt fel Harry, majd Louis is követte őt, és máris a göndör Range Roverében ültek.
Az igazat megvallva Louis félt. Félt, hogy valami olyasmi fog történni, aminek egyáltalán nem fog örülni. Remélte, hogy tényleg csak túlhajszolta magát, és a teste így adja tudtára, hogy pihennie kell. Az viszont kétségtelenül erőt adott neki, hogy Harry mellette van. Szerette volna tagadni, de legalább önmaga előtt nem akart hazudni. És igen, hívhatta volna a barátnőjét, csakhogy nem akarta. Miért? Mert az ő jelenléte nem adott volna olyan megnyugvást, mint amilyet Harryé. Nem tudta hova tenni ezt az érzést, nem értette, miért érez így Harry iránt, ahogy senki más iránt. Ez azóta így van, hogy először meglátta a göndört. Semmilyen érzése nem halványult el, sőt, csak még erősebbek lettek. De sehogy sem fért Louis fejébe, hogy miért. Nehezére esett bevallani, de nem tudta már tovább tagadni: miért szereti jobban Harryt, mint a saját barátnőjét?
Louis legközelebb akkor eszmélt fel, amikor a különböző vizsgálatok után az orvossal szemben ültek, hogy megtudják végre, mi a baja. Észre sem vette, milyen gyorsan eltelt az idő, amíg Harryre gondolt.
- Nos, Mr. Tomlinson és Mr. Styles, megvan a probléma – kezdte a doktor úr komoly arccal, majd helyet foglalt a székében, az asztala mögött. – Mr. Tomlinson, önnek emfizémája, vagyis tüdőtágulata van.
- Tessék? – suttogta szinte tátott szájjal Harry. Nem tudta, mit takar ez a betegség pontosan, de az érthetőbb megfogalmazásból megállapította, hogy szörnyen hangzik.
Ahogy Louis-ra emelte tekintetét, a szíve meg akart szakadni. Látta rajta a fájdalmat, és azt, hogy képtelen feldolgozni, ezért a másik kezéhez nyúlt, és megszorította, hogy érezze, itt van vele, nincs egyedül.
- Ez mit jelent? – szedte össze végül a hangját Lou. Nagyon jól esett neki Harry közelsége, és hálát adott, amikor megérezte kezén a másikét.
- Nos, nem untatnám önöket a hosszabb verzióval, úgyhogy az önre jellemzőt mondom el, Mr. Tomlinson. Az emfizéma leggyakoribb okai között van a dohányfüst, a hideg, ködös vagy erősen szennyezett levegő tartós belélegzése, ez érinti önt. Mivel itt, Londonban élünk, sok embert érint ez a betegség, nincs ezzel egyedül.
- Mivel lehet kezelni? – kérdezte Harry szinte azonnal, miután feldolgozta az orvos, Dr. Smith szavait. A lehető leggyorsabban segíteni akart Louis-n, fejébe vette, hogy nem hagyja egyedül barátját egy percre sem. Ott lesz vele mindig, és ha netalán arra kerülne sor, kirángatja az önsajnálatból.
- Nehéz kezelni a tüdőtágulatot, de a megfelelő gyógyszerekkel kordában lehet tartani egy ideig. Mivel még időben észrevettük a betegséget, nem tartom szükségesnek, hogy kórházi kezelést javasoljak, de a gyógyszereket rendszeresen kell szedni, és ha bármilyen újabb tünet jelentkezne, azonnal szóljanak. Ezen kívül adok egy oxigénbelégző készüléket az esetleges légzési nehézségek ellen – nyújtotta át az említett eszközt, amelyet Harry vett el. Lou jelenleg az orvos szavait is alig fogta fel. Képtelen volt elhinni, hogy ez történt vele. Vele a mindig vidám, állandóan őrültségeket csináló, örökké vicces fiúval. Ezek után biztos volt benne, hogy semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen. Semmi. Sem ő, sem a többiek.
- Halálos? – kérdezte elfúló hangon Louis, ahogy feltekintett Dr. Smith-re, aki legszívesebben elkerülte volna, hogy erre válaszoljon, de meg kellett tennie, így egy rövidke csend után megszólalt:
- Igen, de a gyógyszerek mellett ajánlanám az alternatív gyógymódokat is, persze csak ha szeretnének élni ezzel a lehetőséggel – próbálta a lehető leggyorsabban elterelni a szót a szomorú témáról. De hiábavaló volt, Lou lehajtott fejjel kezdte el feldolgozni, hogy meg fog halni.
- Szeretnénk – jelentette ki Harry magabiztosan. Mivel látta, hogy Louis használhatatlan állapotba került, ő vette át a szót. Hitte, hogy az orvosi gyógyszerekkel és az alternatív gyógymódokkal barátja meggyógyulhat, még akkor is, ha erre igen kevés esély van.
- Nem garantálok azok alkalmazásával nagy javulást, orvos vagyok, én nem bízom az ilyenekben, de volt már példa, hogy nem gyógyszeres kezeléssel gyógyultak meg, tehát van remény. A két gyógymód használata lenne a legjobb véleményem szerint – fejtette ki álláspontját Dr. Smith, amivel Harry teljes mértékben egyetértett, így kapott is egy névjegykártyát, amelyen Robin White telefonszáma állt. Ő fogja elvégezni a nem-tudományos gyógymódokat. – Ó, és javaslom, hogy Mr. Tomlinson utazzon el valami tisztább levegőjű helyre minél előbb. Lehet az egy sziget is, a lényeg, hogy telefonos kapcsolatban maradjunk, ha netalán valami gond lenne.
- Úgy lesz – ígérte meg Harry, majd az orvost követve kimentek az irodájából, hogy átvegyék a Louis-nak szükséges gyógyszereket.

- Ez nem lehet igaz – suttogta elképedve Liam, amikor estére összehívta Harry a bandát. Azóta, hogy fény derült a betegségre, Louis használhatatlan lett, eltemetkezett önmagában, csak akkor szólt, ha kérdezték, így Harry lett úgymond a főnök. Muszáj volt, valakinek irányítania kellett, ha már Lou nem képes rá jelenleg.
- De… ez nem lehet – rázta a fejét Niall, majd lehajtotta, és összeszorította szemeit, nehogy kicsorduljon pár könnycsepp. Nem akart elgyengülni most.
- Biztos van valami gyógymód, ami segít – kereste a megoldást Zayn reménykedve.
- Az orvos azt mondta, hogy a kórházi és az alternatív közös használata lenne a legjobb – ismertette velük a göndör, amivel mindenki egyetértett. Kivéve Louis-t.
- Teljesen fölösleges reménykednetek! – szólalt fel hirtelen dühösen. – Meg fogok halni, itt nem lesz happy end, fogadjátok már el! – kiabált akaratlanul, elnyomva a köhögést, majd kirohant a házból, hangosan csapva be maga után az ajtót. Harry utána indult volna, de a többiek visszafogták.
- Hagyd. Kell neki egy kis idő, amíg ténylegesen feldolgozza – tanácsolta Liam, és valóban igaza volt. Gondolkozni akart Lou, átfuttatni minden lehetséges variációt az agyán. A kissé hűvös londoni éjszakában sétálva pedig váratlanul bevillant, mit kell tennie. Változtatott hát célján, és elindult a barátnőjéhez.

32. rész

Helló! :)
Az a helyzet, hogy fogalmam sincs, mikorra kellene kijelölnöm, hogy mikor hozom az új részt, mert amelyik nap jó lenne az egyik héten, az a másikon nem. Szóval ha hétköznap nem jövök, akkor majd hétvégén. Tudom, nem ez a legjobb megoldás, de így alakult. Azért majd megpróbálom mindig egy nap hozni, remélhetőleg sikerül.
Köszönöm szépen a kommenteket és pipákat a Larrys one shothoz, a folytatás érkezik a jövőhéten.
Erről a részről meg annyit, hogy írtam már ennél jobbat is, remélem, azért annyira nem lett rossz :D
Kellemes olvasást! :)

32. rész

Alexa szemszög:
Valamikor éjszaka vagy már hajnalban, fogalmam sincs, arra ébredtem fel, hogy Harry mozgolódik mellettem. Legalábbis ennyit fogtam fel, mert még a félig ébren-félig alva állapotban voltam.
- Alexa, ébren vagy? – hallottam meg barátom mély hangját, így teljesen kiment a szememből az álmosság.
- Most már igen, hála neked – dünnyögtem, miközben felé fordultam.
- Oké, akkor gyere velem – fogta meg a kezem, hogy kihúzzon az ágyból. Ezt, ugye, nem gondolta komolyan?
- Én fel nem kelek innen – jelentettem ki, és úgy néztem Harryre, mintha ő kérne tőlem egy teljesen természetellenes dolgot.
- Dehogynem – állította magabiztosan, majd hirtelen lekapta rólam a takarónkat, felvett az ölébe, és a karjai között vitt ki a szobájához tartozó teraszra. Letett a földre, visszaszaladt párnákért és paplanokért, amiket a hintaágyon helyezett el.
- Mit akarsz? – kérdeztem rá, mert nem igazán értettem, mit talált ki megint.
- Gyere – nyújtotta felém a kezét, amikor megcsinálta, amit tervezett. Úgy nézett ki, mint egy ágy a hintaágyon. Homlokráncolva ugyan, de elfogadtam jobbját, odamentem hozzá, Harry félig ülve, félig fekve foglalt helyet, engem pedig az ölébe húzott. Karjaival rögtön ölelésébe zárt, én pedig boldogan fészkelődtem rajta, és kerestem meg a legkényelmesebb pozíciót.
- És mit fogunk csinálni? – kérdeztem, amikor sikerült elhelyezkednem.
- Napfelkeltét nézni – közölte mosolyogva, mire felcsillantak a szemeim.
- Komolyan? – hitetlenkedtem, és hátrafordultam hozzá, hogy lássam az arcát.
- Komolyan. Szeretném, ha emlékezetes lenne az utolsó együtt töltött éjszakánk. Vagy már hajnalunk – osztotta meg velem tervét, én pedig megjutalmaztam egy csókkal. Nem gondoltam volna, hogy Harry ennyire romantikus tud lenni, bár ezt már bizonyította nekem nem is egy alkalommal. Rögtön ott van, amikor utánam repült Londonból, aztán az Eiffel-tornyon elcsattant első csókunk, a parkbéli sétánk éjszaka és ez is. Lehet ezt a fiút nem szeretni?
- Alig várom már, hogy újra itt legyél – szólalt meg Harry, ezzel kizökkentve engem a róla való ábrándozásomból.
- Én is – fúrtam a fejem a vállába, ahogy egyetértettem vele. Legszívesebben haza se repülnék, de négy hete nem voltam már otthon, és persze hiányzik a családom. Kiélvezem velük azt az egy-két hetet, és ismét jövök vissza Harryhez. – Veled akarok lenni egészen addig, amíg el nem kezdődik a suli.
- Igazán? – nem láttam az arcát, de hallottam a meglepődést hangjából.
- Igen. A lehető legtöbb időt szeretném veled tölteni. Utána úgyse leszünk annyit együtt – emlékeztettem kicsit szomorúan, hogy a suli beindulása után sajnos nem sűrűn tudunk találkozni. Harry a munkája, én pedig a tanulás miatt.
- Túl fogjuk élni – mondta azon a megnyugtató hangján, ami hallatán elhiszi az ember, hogy tényleg minden rendben lesz, és semmi rossz nem történhet.
- Legyen úgy – sóhajtottam kissé fáradtan. Túl mozgalmas volt az elmúlt pár napom, és annyi dolgom volt, hogy csak alvásara nem maradt időm.
- Most már viszont figyeld az eget! – szólt rám, és előre mutatott, ahol már látszottak a felkelő Nap első sugarai. Gyönyörű narancssárgára festették a horizontot, ahogy egyre csak emelkedett felfelé.
- Ez elbűvölően szép! – osztottam meg véleményemet a napfelkeltéről Harryvel, aki csak egyetértően bólogatott mögöttem, és megpuszilta a nyakam.
- Mindjárt jövök – kecmergett ki a kényelmes hintaágyból, majd pár másodperc múlva vissza is ért kezében a telefonjával. Éppen szólni akartam, hogy hagyja abba, akármire is készül, amikor megelőzött.
- Maradj nyugton – és már hallottam is a fényképező jellegzetes hangját, ahogy megörökített engem. Ezután rögtön visszamászott mögém, hogy ismét az ölébe kerülhessek, majd előttem – hátulról átölelve – meg is mutatta művét.
- Jaj, Harry, ezt miért kellett? – vontam kérdőre. Kicsit zavarban voltam, sosem éreztem otthon magam a kamerák előtt, és általában nem tetszettek a rólam készült képek. Bár nagyon ritkán voltak kivételek, de tényleg ritkán.

Harry szemszög:
- Azért mert gyönyörű vagy! – állítottam az igazat, de ahogy éreztem, Alexa nem igazán ezen az állásponton volt.
- Dehogyis – hárított azonnal, nem értem, miért. Nekem ő a legszebb ezen a világon, és valljuk be, szerintem nagyon sokan szeretnének ezzel így lenni. – Bár, oké, ez a kép elmegy.
- Elmegy? Alexa, nézd már meg jobban! – emeltem közelebb arcához a mobilomat. Nem hiszem el, hogy nem tetszik neki ez a kép, pedig tényleg gyönyörű rajta. Fejét pont oldalra fordította, amikor észrevette, hogy le akarom fényképezni, de nem mosódott el, és kezei még nem takarták el az arcát. Haját a lágy szellő fújta kisebb-nagyobb tincsekben előre, és a háttérben lehetett látni a világosságot, ahogy jött fel a Nap.
- Jó, oké. Tetszik, de csak azért, mert te csináltad – adta meg magát, bár nem voltam teljesen megelégedve vele, így ismét kimásztam mögüle, majd folytattam nézőpontom magyarázását barátnőmnek, immár vele szemben.
- Alexa, nem akarom már többször megértetni veled, úgyhogy figyelj. Nekem te vagy a leggyönyörűbb lány, és ezt már elmondtam ilyen vagy olyan formában. Fogd fel, hogy te is lehetsz valakinek tökéletes. És az a valaki én vagyok – zártam le rövidke monológomat, majd ajkaimat rögtön barátnőmére helyeztem, aki nem váratott sokáig, hogy nyelvemet beengedje. – Remélem, megértetted – néztem rá nyomatékosan, miután abbahagytuk a csókot.
- Ha te mondod, akkor biztosan úgy van – mosolygott szégyenlősen, mire magamhoz húztam, és karjaimba zártam, ő pedig örömmel bújt hozzám.
- Na, ideje volt, hogy így gondold végre. Most pedig menjünk még vissza egy kicsit aludni – álltam fel a hintaágyról, és húztam volna magammal Alexát is, de megragadta a karomat, megállítva ezzel engem.
- Maradjunk – kérte kislányos nézéssel, aminek nem lehet ellent mondani.
- Aludjunk itt? Oké – egyeztem bele, majd gyorsan visszamásztam Alexa mögé, ő pedig a mellkasomnak dőlt. Tenyerembe zártam kezeit, amik a hasán voltak, lábainkat Alexa kulcsolta össze, és így merültünk álomba.

- Harry, Alexa! Hova tűntetek? – ébresztett fel Niall hangja pár órával később. A zajra ölemben fekvő barátnőm is elkezdett mocorogni. – Ó, hát itt vagytok! – sóhajtott fel megkönnyebbülve szőke bandatársam.
- Igen, de lehetőleg halkabban. Alexa még alszik – figyelmeztettem Niallt, mire bocsánatkérő pillantásokat küldött felém.
- Ja, oké. Amúgy csak azért kerestelek, mert negyed óra múlva fotózásra kell mennünk – tájékoztatott, mintha csak úgy, mellékesen mondott volna valamit.
- Basszus! Ma is lesz? – csaptam a fejemhez hirtelen. Teljesen elfelejtettem.
- Igen. Nekünk sem volt eszünkbe, csak Liamnek. Ő ébresztett minket is.
- Jó, sietek – azzal Niall kettesben hagyott Alexával, én pedig kénytelen-kelletlen felébresztettem őt.
- Muszáj most menned? – állt meg álmosan barátnőm a teraszom és a szobám közti ajtóban. Nagyon édesen festett.
- Sajnos igen. De rohanok vissza hozzád – adtam egy gyors csókot neki, miközben magamra próbáltam húzni a nadrágomat. – Mikor utazol majd el és hova? – érdeklődtem meg, mielőtt még el kellene mennem.
- Csak délután és Párizsba. A többiekkel akarok hazautazni.
- Rendben. Akkor még belefér egy közös ebéd, meg valami program kora délutánra – hadartam, ahogy a tükör előtt a hajamat lőttem be.
- Mit tervezel? – kérdezte már mosolyogva, kíváncsian.
- Meglepetés – suttogtam ajkaira, majd egy csókot követően elbúcsúztam.

Larry Stylinson - If we could only turn back time... 1.

Sziasztok! :)
Nem sokon múlt, hogy elfelejtsek ma jönni, de szerencsére eszembe jutott. Ugyanis nagy kár lett volna, amikor a második Larrys one shotom első részét hoztam nektek!
Fogalmam sincs, hogy a címből mire következtettetek, remélem, elnyeri a tetszéseteket a történet, habár ebben a részben még nem nagyon derül ki semmi, majd a következőben. E/3. személyben még sosem írtam, és meglepően élveztem, ez változás az eddig tőlem olvasottakhoz képest. Ó, és van egy apróbb "hiba" benne, mert Liamnél azt írtam, hogy nemrég szakított a párjával, ugyanis ez a rész akkor készült, amikor külön mentek Danielle-lel és nem volt együtt Sophiával. Ezt nézzétek el :) Egyébként ez a legrövidebb rész, szóval ennél csak hosszabbak lesznek.
És igen, nem csütörtökön jelentkezem, hanem ma, mert nem biztos, hogy menne holnap vagy pénteken, mert sok órám lesz, szóval jövőhéten is akkor jövök, amikor tudok. Talán akkor majd ki tudok jelölni egy napot, amikor mindig frissítek.
Köszönöm a pipákat, a visszajelzéseket most se felejtsétek el <3
Nos, azt hiszem, mindent elmondtam, kellemes olvasást! :)xx

1. rész

Ez a nap is csak egy volt a sok közül, amikor mind az 5 srác ugyanazt csinálta, mint mindig: készülődtek a következő feladatukra.
Anglia leghíresebb fiúbandája igencsak elfoglalt, szinte mindennap sietniük kell valahova, van, hogy egy nap több helyre is szólítja őket a kötelesség. Hiába a sok utálkozó, a One Direction töretlenül a világ legfelkapottabb fiúbandája, alig van olyan ember, aki ne ismerné őket. A fiatalok közül nincs is, az idősebbek pedig gyermekeiktől hallhattak róluk, mint a fiatal szívek elrablójáról. Legalábbis a tinik szemszögéből nézve. Akárhogy is van, szinte mindenki hallott már az 5 fiúról.
De ez a nap más volt, mint a többi, bár ezt egyelőre még egyikük sem tudta. Sőt, senki sem. Senkinek nem volt fogalma róla, hogy mi fog ma elkezdődni.
- Gyerünk már! Nem igaz, hogy mindig késésben vagyunk valaki miatt! – türelmetlenkedett a közös házuk ajtaja előtt Liam. Talán ő lenne az, aki ötük közül a legfelelősségteljesebb, de ezt nem lehet teljességgel kijelenteni, ugyanis előfordult már ennek az ellenkezője is.
- Akkor mondd meg Louis-nak, hogy legközelebb eszébe se jusson elvenni a kajámat! – durcázott be az egyetlen szőke tag, Niall. Bár nem ő a legfiatalabb, mégis sokan, akik nincsenek tisztában a srácok életkorával, azt hiszik, ő az. Igaz, ami igaz, néha tényleg olyan tud lenni.
- Ha nem veszem el, még mindig a konyhában lennél, és nem itt, indulásra készen! – védte meg magát Louis, aki annak ellenére, hogy a legidősebb, egyáltalán nem úgy viselkedik, legalábbis nem sok példa van erre. De természetesen, ha komoly dolgokról van szó, ő is fel tudja fogni, hogy akkor viccnek helye nincs.
- Annyira gyerekesek vagytok! – rótta meg Niallt és Louis-t lépcsőről lefelé jövet a ténylegesen legfiatalabb köztük, vagyis Harry. – Inkább segíthettetek volna Zaynt elrángatni a tükör elől – szúrta oda, mire Liam felkapta a fejét.
- Sikerült? – tudakolta türelmetlenül. Nem sok választotta el őket attól, hogy elkéssenek, és ezt szerette volna elkerülni.
- Elszedtem tőle a hajzseléjét, szóval mindjárt felbukkan – húzódott mosolyra a göndör arca. Dicsérte magát gondolatban ezért a tettéért. Valaki más viszont nem.
- Harry, azonnal add vissza! – robogott le az emeletről az emlegetett. – Köszönöm, és remélem, ez nem fordul többet elő! – nézett mérgesen Zayn, miközben elvette tőle a zselét, de persze ezt ő sem gondolta véresen komolyan. Csak szerette volna, ha normálisan megcsinálhatja a haját, ami igen sokat jelentett számára.
- Legalább ideértél végre – szűrte le a lényeget Liam. – Induljunk, mert Paultól kapni fogunk! – figyelmeztette a többieket a következményekre, majd az ajtót nagy lendülettel nyitotta ki, és zárta be.
Hát, nagyjából így festett egy hétköznap reggeli készülődés a One Directionnél. Nem valami egyszerű 5 felnőtt srácot rávenni, hogy nem tehetnek azt, amit akarnak. És ezt ők is pontosan tudják, ezért inkább csak ilyen apróbb csínyeket követnek el egymás vagy mások ellen, komolyabbat soha nem tennének, hiszen imádják azt, amit csinálnak: az éneklést. Ez a közös bennük, amiért bármit megtennének.
És való igaz, sok mindent áldoztak fel, vagy sok mindenről mondtak le a zenélésért. Zayn és Louis párkapcsolatban él, de egyikük sem tud annyi időt a kedvesével tölteni, mint amennyit szeretnének vagy megérdemelnének a barátnőik. Liam nemrég szakított a párjával pontosan azért, mert nem volt egymásra idejük. Niall vár az igazira, így neki csak az okozhat problémát, hogy nincs, akivel eltölthetné azt a kevés szabadidejét. Harry szintén szabad, bár több kapcsolata is volt, amióta híres lett, de ezek közül egy volt komolyabb, a többi csak pár hétig, esetleg hónapig tartott. Azt viszont még magának sem igazán merte bevallani, hogy van valaki, aki elrabolta a szívét. Már gyanította ugyan, de nem akarta elhinni, hiszen az a személy fiú.
- Azt hittem, már sosem értek ide! – fogadta a srácokat Paul a fotózás épülete előtt, majd gyorsan terelte is őket kifelé az autóból, amivel jöttek.
Louis szállt ki utoljára, de mikor lépett volna ki a járműből, hirtelen elakadt a levegője, úgy érezte, megfullad, így vissza is esett az ülésbe.
- Lou, jól vagy? – fordult vissza Harry, aki észrevette egyedüliként, hogy valami baj lehet barátjával. – Minden rendben? – kérdezgette aggódva, szemeiben félelemmel. Nem hiába, ugyanis Louis volt az a személy, akinél Harry szíve volt, pedig még csak nem is tudott róla a másik. Legalábbis Harry szerint.
- Igen, semmi gond – hárított azonnal az idősebbik, hiszen amilyen gyorsan jött ez a valami, olyan gyorsan is múlt el. Ismét volt levegője. – Menjünk – terelte a témát, meg hát igencsak elmaradtak miatta a többiektől, nem szerette volna, ha leszúrják őt és Harryt, így siettek is a rájuk váró fotózásra.
Annak is megvolt az oka, miért fél Louis attól, hogy Harryvel kettesben legyen. Olyan közeli kapcsolatba kerültek régen, hogy sokan azt hitték, több van köztük, mint barátság. Ez egy ideig nem zavarta őket, kizárták mások véleményét a saját kis világukból, és így minden tökéletes volt kettejüknek. Aztán Louis – Harrynek köszönhetően – szert tett egy barátnőre, akit nagyon szeretett és szeret a mai napig, ezért már igencsak idegesítették a Larryről szóló pletykák. Innentől pedig a köztük lévő mély barátság – vagy egyfajta szerelem, senki nem tudja, még ők maguk sem – szinte megszűnt létezni. Azóta Louis tart attól, ha nyilvánosan kettesben van Harryvel, nehogy többet gondoljanak bele a rajongók. Köztük is akadnak olyanok, akik viszont annak örülnének, ha Louis és Harry együtt lenne. Igen különös ez, de ha megnézzük, mondjuk, az X-factoros videó naplókat, lehet látni, hogy mintha tényleg szerelem lenne köztük. Ezt viszont egyik fél sem mondta és mondaná ki nyilvánosan. Hogy is tehetnék, ha még önmaguknak sem tudják? Sőt, azt sem tudják, mi ez köztük.
- Üljünk be valahová enni! Például a Nando’s-ba – simogatta meg üres hasát az örökké éhes ír szőkeség, ahogy kedvenc éttermét említette a munkájuk befejeztével.
- Muszáj már megint oda? – vágott fájdalmas arcot Harry, de csak azért, hogy piszkálhassa bandatársát, hiszen neki is megfelelt az a hely.
- Igen, nincs apelláta! – jelentette ki határozottan Niall, majd amint beszálltak mindannyian az autóba, amivel jöttek, be is diktálta a sofőrjüknek az étterem címét.
Pár perces út után megérkeztek, Niall pedig a lehető leggyorsabban lépett be a Nando’s-ba, ahol azonnal keresett egy szabad, félreeső asztalt. A maradék 4 fiú valamivel lassabban követte a szőkét, de a legjobban ismét Louis volt lemaradva.
- Jól vagy? – lépett vissza hozzá Liam, mire Lou csak bólogatott. Pedig nem volt jól.

31. rész

Sziasztok! :)
Remélem, mindenki túlélte az iskolát a héten - bár még van egy nap -, és hogy nem volt olyan szörnyű. Szerintem maradjunk a csütörtöki frissítésben, de ez majd az órarendemtől függ, amiből továbbra sincs állandó, szóval ha tudok, egy hét múlva jelentkezem.
Azt is remélem, hogy tetszett nektek a Niallről írt one shotom. És ha már itt tartunk. Jövőhéten jön a második Larrys one shotom első része! A címét elárulom, mert már nem bírom magamban tartani :D If we could only turn back time... Nem tudom, mennyire lehet ebből következtetni arra, hogy miről fog szólni, majd jövőhéten kiderül, és akkor többet is mondok róla.
Kellemes olvasást, és pihenjétek ki hétvégén az első sulis hét fáradalmait! :)xx

31. rész

Alexa szemszög:
Szinte mindannyian visszafojtott röhögéssel foglaltunk helyet az asztalnál, hogy megreggelizzünk. Niall persze már másodjára, de ez egyáltalán nem meglepő. Az egyedüliek, akik nem nevettek, az Liam és Zayn volt. Igen, Louis és Niall akciója az oka. Zayn tejszínhabot kapott a hajába, valami mosolygós fejet alkotott bele Lou, Liamet pedig Niall rakta körbe kanalakkal! Komolyan nem tudom, honnan jutnak ilyenek az eszükbe.
- Jól van, srácok, csak poén volt – szólalt meg először Harry, de nagyon küzdött, hogy ne nevesse el magát.
- Fél órán keresztül mostam a hajam! – mutatott a legkedvesebb testrészére Zayn. Vagy lehet, hogy csak az egyik legkedvesebbre.
- Én meg majdnem szívinfarktust kaptam azoktól! – bökött a kanalak felé Liam. Ekkor mindenki átgondolta a hallottakat, és óriási röhögésben törtünk ki. Louis, Niall, Harry és én a megkönnyebbülés miatt, hogy végre nem kell visszatartani, a maradék két fiú pedig realizálta, hogy min húzta fel magát.
Ilyen jó hangulatban telt a reggeli, amit csak Paul érkezése zavart meg.
- Sajnálom, de el kell rabolnom őket pár órára – fordult felém menedzserük.
- Semmi gond, vidd nyugodtan – nevettem fel, közben pedig megérkeztek a fiúk is a készülődésből.
- Hé! Nem is fogok hiányozni neked? – kapta el a derekamat Harry.
- Jaj, dehogynem! – hárítottam azonnal, majd felemelve az államat megcsókolt.
- Khm – „köhögött” Liam. – Arra gondoltam, hogy amíg nem leszünk itt, áthívnám Danielle-t, hogy ne unatkozz – vetette fel ötletét, miután szétváltunk.
- Én meg akkor Eleanort – szólt közbe Louis.
- Szerintem nagyszerű lenne. Elmehetnétek vásárolni – tervezte tovább Harry.
- Oké, örülök, hogy ilyen szépen kitaláltátok – vettem át a szót én. – Hívjátok, legalább megismerem őket.
Azzal Liam és Louis is telefonálva köszöntek el, Zayn és Niall egy-egy öleléssel, Harrytől pedig kaptam egy búcsúcsókot. A két telefonáló még azért visszakiáltott, hogy fél óra múlva itt lesznek a lányok, úgyhogy szaladtam is a fürdőbe rendbe hozni magam.
- Helló! – hallottam meg egy női hangot, így lesiettem a földszintre, ahol már ott volt Louis és Liam barátnője is.
- Sziasztok! – mosolyogtam rájuk. – Alexa Király vagyok – nyújtottam a kezem, hogy bemutatkozzunk, hiszen még nem találkoztunk, maximum egymás keresztneveit tudtuk volna elmondani, de hogy ki kicsoda, azt nem.
- Danielle Peazer – ismertette velem a göndör hajú lány.
- Eleanor Calder – fogtam kezet a sima, hosszú hajú csajszival is.
- Örülök, hogy megismerhettelek titeket – tereltem őket beljebb a házban.
- Mi is – jött a válasz kórusban.  – Akkor délig vásárlás, aztán beülünk valahova ebédelni? – vetette fel Danielle, amire szinte azonnal rábólintottunk Eleanorral. Gyorsan összeszedtem a cuccaim egy kistáskába, és máris elindultunk.

Délután egy óra környékén kicsit fáradtan tápászkodtunk fel a lányokkal az egyik plázához tartozó Mekiből. Rengeteg boltot bejártunk, és persze rengeteg holmit vettünk. Csodás délelőttöt töltöttem itt velük, nagyon jól éreztem magam.
- Valamikor ismételhetnénk – vetettem fel az ötletemet, mire Danielle és Eleanor is egyetértett. Vásárlás közben sikerült jobban megismerkednünk, így már barátnőkként szálltunk be Dani autójába, miközben El a telefonját vette fel.
- Louis hívott, hogy kicsit elhúzódik a fotózásuk. Benézünk hozzájuk? – kérdezte, mielőtt még elindultunk volna.
- Tudjátok, hol vannak? – érdeklődtem még a válaszadás előtt.
- Azt hiszem, igen. Liam említette valamikor – nyugtatott meg Danielle, így már semmi akadály nem volt, beindította az autót, és a fiúk után siettünk.
Negyed óra múlva álltunk meg a cél előtt. Gyors parkolás után kiszálltunk, majd az épület felé tartottunk. Egy kisebb fajta keresgélés után megtaláltuk a helyiséget, ahol a srácok voltak. Megjegyzem, a hangok segítettek. Ahogy beléptünk, egyből meghallottuk a már oly’ ismerős röhögéseket.
- Ejha, a One Direction-barátnők! – köszöntött minket Lou, a fiúk sminkese. Még nem ismertem őt személyesen, de sokat hallottam már róla.
- Hű, ez valami új név? – nevetett fel Eleanor, és Danivel egymás után megölelték őt üdvözlésképpen.
- Te pedig akkor Harry barátnője vagy – következtette ki mosolyogva.
- Igen, Alexa Király. Örülök, hogy találkoztunk – fogtam vele kezet.
- Lou Teasdale, és szintúgy – mutatkozott be kedvesen. Bírom a csajt. Ekkor topogott be Lou kislánya, Lux Harry kezét fogva. Meghalok, mennyire édes!
- Alexa, te itt? – ráncolta a szemöldökét göndör barátom, majd Luxot felvette a karjaiba. Hm, nagyon aranyosak így együtt.
- Mint látod – léptem oda hozzájuk, Harry csak egy szájra puszit kapott, és egyből a kis gyönyörűség felé fordultam, hogy neki szenteljem a figyelmem. – Amúgy már végeztetek? – néztem egy pillanatra Harryre.
- Én igen, és a többiek is mindjárt – válaszolt, de láttam rajta, hogy elveszett a Lux és az én csodálásomban. Lux elképesztően aranyos kislány. Harry mesélt már róla, meg mutatott jó pár képet, de élőben még édesebb. Egyszerűen meg kell zabálni a drága pofikáját!
Pár percig elszórakoztunk még Luxszal, aztán kijött a maradék négy srác is, és onnantól a nyugalom megszűnt létezni. Ezt nagyon élvezte Lux, mert kb. mindenki vele foglalkozott, de mennünk kellett. Mivel külön kocsival jöttünk, így is érkeztünk meg a Direction-házhoz, ahol a fiúk is és mi, lányok is leparkoltunk, majd becéloztuk a nappalit.

Harry szemszög:
- Pizza? – nézett végig rajtunk Niall, de meg sem várta, hogy válaszoljunk, máris rendelte a rengeteg adagot, aminek úgy a fele az övé lesz.
Félóra múlva meg is érkezett a kaja, Louis kiment érte, de persze azonnal letámadtuk őt. Már éhesek voltunk. Végül mindenkinek jutott egy-egy doboz pizza, Niallnek természetesen több is.
- Filmezés? – vetette fel Zayn, így amíg a lányok elpakoltak utánunk, mi öten a neten kerestünk valamit, amit érdemes csekkolni.
- Na, mire esett a választás? – jött vissza Danielle, Eleanor és Alexa is.
- Semmi jó nem volt. Maradtunk A Gyűrűk Ura trilógiánál – ismertette velük Louis, miközben mindhárom csajszi elhelyezkedett a saját barátjának ölében.
- Helyes! Szeretem azokat a filmeket – vidult fel egyből barátnőm.
- Nem is tudtam – szólaltam fel döbbenten, karjaimmal pedig szorosabban húztam magamhoz szerelmemet.
- Sok mindent nem tudsz még rólam – pillantott hátra kacsintva Alexa, a többiek meg egyöntetűen elkezdtek húúú-zni. Na, szépen nézünk ki. Végül is oké, pár napja járunk csak, bőven van időnk megismerni egymást.

Miután mindhárom résszel végeztünk, a saját szobáink felé vettük az irányt. Kézen fogva vezettem fel Alexát az enyémhez, majd épphogy becsuktam az ajtót, neki is nyomtam lágyan, és birtokba vettem azt a gyönyörű száját. Kezeit hamar megéreztem a hajamban, imádtam, amikor ezt csinálta. Miközben nyelveink csodálatos táncot jártak, felemeltem Alexát a feneke alatt, átkulcsolta a lábaival a derekamat, és így vittem el az ágyamig. Óvatosan ráraktam, hátradőlt, lihegve fölé másztam, de megállított.
- Lassítsunk? – kérdeztem aggódva, ahogy rájöttem, neki talán gyors ez a tempó.
- Ha nem gond – mosolygott szégyenlősen. Imádnivaló volt.
- Hát persze, hogy nem gond. Megmondtam, nem kell sietnünk – nyugtattam meg, miközben átöleltem őt, és ott maradtunk az ágyon fekve, kettesben.