21. rész

Sziasztok! :)
Hoztam is a frisset még a sok-sok vizsgám előtt. Már nem tudom hogy kifejezni a hálámat, amiért olvassátok a blogomat. A múlthét folyamán nem egyszer esett le az állam, hogy mennyien kattintottatok egy nap, pedig nem is számítottam rá. Ó, és persze nem hagyhatom ki a komit, szóval köszönöm! <3
És szükségét érzem, hogy megemlítsem, hogyan áll a megígért Larry-blog. Nos, volt egy kisebb "írói válságom", nem igazán tudtam tovább haladni, pedig megvolt, hogy mit írok le, de egyszerűen nem ment. Hála az égnek, a napokban, azt hiszem, túljutottam rajta, szóval próbálok belehúzni, és amint kész lesz a 10. része, szólok. Valamikor nyárra ígérem, akkor már nem lesz semmilyen vizsgám, és nyugodtan tudok írni :)
Ehhez a részhez meg csak annyit, hogy nem lett éppen a legjobb, de azért remélem, tetszeni fog, még ha nem is olyan hosszú.
A sok dumálás után pedig jó olvasást kívánok! :)xx

21. rész

Harry szemszög:
Nagyon jó érzés volt ismét vele lenni. Ez hiányzott nekem, és most végre megkaptam. Ráadásul, mintha Alexa valahogy közelebb engedett volna magához. Lehet, hogy ezt csak beképzelem, de nem hiszem. Pár napja szerintem nem egyezett volna bele, hogy vele aludjak, most viszont igen. Ki tudja, mi játszódott le benne, amíg távol voltunk egymástól…
- Egyébként mikor érkeztél Párizsba? – zökkentett ki gondolataimból Alexa.
- Már tegnap este – feleltem, miközben a bőröndömből szedtem elő pár dolgot.
- Akkor hogy-hogy csak most jöttél ide?
- Gondoltam, várost néztek, mint Londonban. Szóval vártam estig, hogy felhívjalak – léptem mögé a tükörhöz, átöleltem, államat pedig a vállara raktam.
- És hogy bírtad ki? – húzódott szélesre a szája.
- Nehezen. Egyébként mi lenne, ha holnap eljönnél velem az Eiffel-toronyhoz? – vetettem fel az ötletemet, amivel komoly terveim vannak.
- De mi lesz a többiekkel? – fordult felém.
- Nem fognak elveszni, nyugi – biztosítottam, hogy nélküle is minden rendben lesz velük.
- Jól van, mehetünk. És mikor is?
- Mondjuk valamikor ebéd előtt? Aztán, ha a toronynál végeztünk, elmehetünk ebédelni is – persze szerintem az ebédből akkor lesz valami, ha nem viharzik el, miután bevallottam neki pár dolgot.
- Tökéletes – azzal kicsusszant a tükör és közülem, majd kiszedte a pizsamáját, és elvonult a fürdőbe átöltözni. Mire visszaért már én is megszabadultam a ruháimtól, és bokszerben terültem el az ágyon.
- Tudsz róla, hogy ott nem csak te fogsz aludni? – mutatott rám, és elpakolta a szekrénybe a mai nap viselt ruháit.
- Igen. Ha nem férsz el, majd rám fekszel – kacsintottam egyet, mire elnevette magát, és mellém ugrott, majd ő is elhelyezkedett. Nagyon jól nézett ki a falatnyi pizsamájában, a rövidnadrág és a vékony pántos top nem sokat takart az én legnagyobb örömömre. De már megint hova gondolok…

Alexa szemszög:Olyan jó volt végre ismét Harryvel lenni, hogy el sem tudom mondani. Minden bajom elmúlt most, hogy itt van velem. Ráadásul egy ágyban fogunk aludni. Legutóbb, amikor együtt aludtunk, majdnem csókolóztunk. Kíváncsi vagyok, most lesz-e valami.
- Hupsz, megzavartunk valamit? – nyitottak ránk Krisztiánék, mire mi ijedten ültünk fel az ágyon.
- Nem, semmit – vágtam rá azonnal. Tuti, hogy mást is beleképzeltek.
- Biztos? – húzogatta a szemöldökét Kornél.
- Igen, biztos – forgattam szemet, Harry meg jót mosolygott. – Egyébként miért jöttetek? – próbáltam terelni rólunk a témát.
- Végeztünk a kajálással és a biliárdozással. Jöttünk aludni – feleltek lazán, és ledobták magukat a saját ágyukra. – Mielőtt még keresnéd, Nóri lent maradt.
- Oké. Amúgy ha nem bánjátok, Harry itt alszik ma este – közöltem velük magyarul, mintha csak úgy, mellékesen mondtam volna valamit.
- Mi? Miért? – próbálta feldolgozni Krisztián a hallottakat.
- Mert megengedtem neki – én ezzel lezártnak tekintettem a beszélést. Enyhén néztek rám furcsán, de most nem volt alkalmas elmagyaráznom nekik, hogy miért is szeretném, ha Harry itt aludna.
Amíg Nóri meg nem érkezett Krisztián és Kornél is elbeszélgetett Harryvel, így valamilyen haveri kapcsolatot kialakítottak. Én magam is meglepődtem, hogy némely témában mennyire elmerültek és kielemezték. Ennek természetesen nagyon örültem. Elég nehezen viseltem volna el, ha nem jöttek volna ki egymással, így érthető, ha egy hatalmas kő gördült le a szívemről.
Amint visszatért Nóri is, elosztottuk az ágyakat. Mondjuk csak annyi változott, hogy mellém bekerült Harry, a többiek maradtak a sajátjukban. Ehhez persze nem maradhattak el a perverz megjegyzések sem, amiket nem igazán bántam az érzelmeim ismeretében. Ezen Harry kicsit gondolom meglepődött, de nem tette szóvá. Sunyi mosolygással nyugtázta.

A reggel ismét ismerős pozícióban talált rám. Harry már megint rajtam feküdt félig. Erről sosem fog leszokni? Könyökömmel bökdöstem az oldalát hátha felébred, de semmi. Mivel hanyatt feküdtem valamennyire láttam, hogy csak mi ketten vagyunk a szobában. Hm, mintha ez egyszer már megtörtént volna…

Óvatosan megpróbáltam kibújni alóla, majd kimentem a fürdőbe. Amikor visszatértem, kerestem a szekrényben megfelelő ruhát. Hála az égnek nagyon szépen sütött a nap, szóval rövid darabokat szedtem ki. Pakolászásom közben Harry mozgolódni kezdett, de nem ébredt fel. Olyan édesen feküdt, mint egy angyal. Jobb, ha hagyom őt pihenni.

20. rész

Sziasztok! :)
Hűha, ide is elérkeztünk, hogy a 20. részt hozom! És még közel sem tervezem a történet végét! ;)
Köszönöm szépen a komit, kattintásokat, nagyon-nagyon jól esnek! <3 És persze várom őket továbbra is :D
Még egy fontos dolog.Oldalt, mint láthatjátok, kiraktam az új blogom linkjét. A sztori nem 1D-s, de azért remélem, megnézitek páran. Természetesen ettől függetlenül itt is hetente lesz friss rész, semmi változtatást nem tervezek. Innen is felnézhettek, ha gondoljátok: http://mylifewithhim0.blogspot.hu/
Azt hiszem, mindent elmondtam, amit akartam, szóval már csak kellemes olvasást kívánok! :)xx

20. rész

Alexa szemszög:
Fáradtan dőltem bele az ágyamba a szinte egész napos járkálás után. A városnézés eléggé leszívta az energiámat. A délután folyamán ismét kint voltunk a reptéren, mivel csatlakozott hozzánk Jeason is Viki legnagyobb örömére. Sötétedésig jártuk a várost, a végén inkább csak az egyik parkban voltunk, és ment a szokásos ökörködés. Jól éreztem magam, de hiányzott valaki. Valaki, akinek göndör, barna haja van, Londonban él, egy bandában zenél másik négy sráccal, és mindegyik egy irányba halad az életben. Hiányzik Harry Styles.
Ez alatt az egy hét alatt túlságosan is a szívembe költözött, amit először elleneztem, a végén pedig már azt se vettem észre, hogy mennyire kötődök hozzá. Teljesen elvesztem benne, szóval érthető, ha nem tűnt fel semmi. Akkor persze még nem tudtam, hogy milyen rossz, ha nem láthatom őt mindennap. Az az egy hét elég volt ahhoz, hogy rájöjjek: jobb vele, mint nélküle.- Kérsz valami kaját? – szakította félbe elmélkedésemet Kornél.
- Kösz, nem. Elég volt a parkban az a pár falat – bólintott, és kiment. Ha akartam volna se tudtam volna enni, mert Harry hiányától semmi nem fért volna le a torkomon. Nem bírom ki nélküle. Nem akartam, hogy ez történjen, nagyon nem. Tudtam, hogy ez lenne a vége, ami most van, de nem tehetek róla. Az ő szemeiben könnyebb elveszni, mint gondoltam. Azt hittem, erősebb vagyok. Hogy nem fogok beleszeretni senkibe. Azt hittem, hogy még kell idő, de ezek szerint nincs rá szükségem.
Úgy elmerültem a gondolataimban, hogy majdnem szívinfarktust kaptam, amikor meghallottam a telefonomat csörögni. Legnagyobb örömömre Harry keresett, így boldogan vettem fel.
- Gyere le a hotel elé! – szólalt meg, mielőtt még köszönhettem volna neki.
- Miért? – meglepődöttségemben csak ennyit tudtam kinyögni.
- Meglepetés – hallottam a hangján, hogy mosolyog. Tuti készül valamire. Kis izgalommal a gyomromban indultam lefelé, ahogy Harry kérte. Amikor leértem a recepcióra kissé elbizonytalanodtam, mert nem láttam senkit, csak Vikiéket a szomszédos szórakozó teremben, biliárdoztak így nem figyeltek. Harry azt mondta, hogy a hotel elé menjek. Akkor irány kifelé. Amint kiléptem, megláttam az ajtótól pár méterre, nekem háttal álló srácot, és azt hittem, hogy ott ájulok el. Közelebb lépni se tudtam úgy lefagytam. Megfordult, és megjelent arcán az az ellenállhatatlan mosoly, amitől mindenki kikészül. Most már semmi kétségem sincs: szeretem Harry Stylest.- Annyira örülök, hogy itt vagy! – borultam a karjai közé, miután sikerült megmozdulnom, és Harry is elindult felém.
- Hát még én mennyire, hogy lejöttél! – szorított magához erősen, és jó mélyen magamba szippantottam az illatát, amit már régen éreztem utoljára.
- Iszonyatosan hiányoztál – távolodtam el tőle egy kicsit, hogy a szemébe tudjak nézni, és elveszni benne újra.
- Te is nekem. De most már itt vagyok – visszahúzott magához, és a hajamra hajtotta a fejét. Percekkel később elindultunk befelé. Átkaroltuk egymás derekát, és a szobámhoz mentünk. A biliárdos terem mellett elhaladva félszemmel láttam, ahogy a többiek szélesen vigyorognak, mire én csak mosolyogtam. Annyira jó volt, hogy ismét velem van, nem érdekelt, mit gondolnak mások.
Nem sokkal később már az ágyamon ültünk szemben egymással, és a másik szemébe bámultunk.
- Miért jöttél? – kezdtem meg végül én a beszélgetést.
- Mert hiányoztál – itt megállt egy kicsit, és elkomolyodott csak úgy, mint én, majd folytatta. – Nem bírtam volna ki, ha nem jöhetek utánad – felelt egyenesen a szemembe nézve, komolyan, amit nem igazán szoktam meg tőle, én pedig meg sem tudtam szólalni. Magamhoz húztam egy ölelésre, amit el is fogadott. Pár perc után ő törte meg a csendet.
- Hol fogok aludni? – kérdezte vigyorogva, és tudtam, hogy visszajött a bolond Harry. Jó értelemben bolond, természetesen.
- Szólunk a recepción, hogy kiveszel itt egy szobát – mondtam, és láttam rajta, hogy ő másfajta választ várt. Azok után, hogy azt hiszem, végre rájöttem, mit is érzek iránta hülye lettem volna, ha nem nézem perverzebb szemszögből a kérdést, de gondoltam, játszok vele egy kicsit.
- Nehogy már egyedül foglaljak el egy nagyszobát! Teljesen fölösleges lenne – magyarázott olyan ártatlan arccal, hogy ha nem ismerném, még be is dőlnék neki. De mivel elég közeli kapcsolatban vagyok vele, ez nem sikerült.
- Akkor mi legyen? – játszottam tovább a jóhiszemű szerepem. Tudom, hogy itt akar aludni. És végül is nekem sincs ellenemre.
- Mondjuk, megoldható lenne, hogy itt aludjak veled. Na, ez nem is rossz ötlet! Mit szólsz hozzá? – mosolygott, mintha elhinném, hogy ez most pattant ki a fejéből. Jól van, Harry, akkor játsszunk tovább.
- Hát, nem is tudom… Megérdemled te ezt? – tettem a gondolkodót.
- Kérlek – vette elő a kisfiús nézését, aminek nem lehet ellenállni.
- Rendben, maradhatsz, de csak ma éjszakára – engedtem végül, mire megölelt, és nyomott egy cuppanós puszit az arcomra.

19. rész

Helló! :)
Egy nem is olyan rossz biológia érettségi megírása után hoztam is az új olvasnivalót. Köszönöm, ha eszetekben volt gondolni rám egy kicsit, csakúgy mint a komikat, kattintásokat <3 A véleményeket természetesen várom, mert nagyon szeretem olvasni őket :D :$
Azt hiszem, ennyi lettem volna, kellemes olvasást! :)xx

 

19. rész

Amint végeztünk a mára már szokásos dolgokkal a recepción, egyből felmentünk birtokba venni a szobákat. Lili és Flóra természetesen, mint két elválaszthatatlan barátnő egy szobában voltak, Viktor, Levi és Csabi szintén, Viki ugye majd Jeasonnel lesz, amint a srác is megérkezik, én pedig négyágyas szobában Nórival, Kornéllal és Krisztiánnal. Végzetes ezzel a kettővel egy helységben aludni, de most megpróbálom túlélni.
- Na, fiúk, itt nem lesz rendetlenség! – kötöttem azonnal a lelkükre, amint leraktuk a bőröndöket.
- Majd összepakolsz – felelt félvállról Krisz. Tudtam, miért mondja. Van egy kis rendmániám. Illetve csak szeretem, ha a dolgok a helyükön vannak.
- Azt lesheted – reagáltam hasonló stílusban, mint ő, mire csak nevetett, és én is, mert tudtuk, hogy úgyse bírnám ki.
Ahogyan eddig is tettük minden vasárnap estefelé kipakoltunk, és mentünk vacsorázni. Furcsa volt, hogy másik a hotel és úgy kb. minden, de majdcsak megszokjuk ismét. Végül, amikor mindenki végzett, visszamentünk a szobába lefeküdni. Illetve én egyenesen a teraszra mentem a telefonommal, ugyanis megígértem Harrynek, hogy felhívom amint lesz időm. Gyorsan tárcsáztam is.
- Szia! Megérkeztetek? Minden rendben ment? – szólt bele, és egyből elárasztott kérdései hadával.
- Szia! Igen és igen – mosolyodtam el. Zabálnivaló, amikor aggódik.
- A hotel is jó? – tudakolózott tovább kissé idegesen. Ezt nem tudtam mire vélni.
- Igen, Harry. Nyugodj le! – szóltam rá erősebb hangnemben. – Baj van? – kérdeztem már lágyabban.
- Nem vagy itt. Nem vagyok ott. Ettől a kettőtől eltekintve semmi – felelt szinte már hanyagul, amivel teljes mértékben egyetértettem.
- Tudom. De még mindig létezik az, hogy internet – világosítottam fel már nem is tudom hányadjára.
- Oké, fogtam – hallottam hangján, hogy elnevette magát. – De az mégsem ugyanolyan – nyögött egyet kelletlenül.
- Na, elég Harry, ne fájdítsd a szívem még jobban, oké? – kértem erősen, mert nem akarom úgy eltölteni itt ezt az egy hetet, hogy szomorkodok, hogy miért nincs ő itt, vagy miért nem vagyok én ott, ahol ő.
- Jó. De most már ugye tudod, hogy mindennap kell telefonálnod? – kérdezte mosolyogva, már amennyire ki tudtam venni a hangjából.
- Gondoltam – forgattam meg a szemem nevetve. – De szerintem én megyek aludni, mert fáradt vagyok – kezdtem elköszönni tőle.
- Oké, persze. Jó éjt! – búcsúzott el.
- Neked is! – viszonoztam, és kinyomtam. Visszalépkedtem a szobába, a telefont leraktam az egyik polcra, és végül elég hamar sikerült is álomba merülnöm.

Reggel arra keltem, hogy a szobatársaim már sürögnek-forognak. Amint megszokta a szemem a fényt, rá is kérdeztem értetlenségem tárgyára.
- Ti mit csináltok? – ültem fel óvatosan, szemeimet törölgetve.
- Öltözünk – vágta rá vigyorogva Krisztián.
- Ja, azt látom – grimaszoltam nevetve. A nagy össze-visszajárkálás, hol ide, hol oda megyek dolog nekik öltözés. Szerintem is.
Végül én is felkeltem, felöltöztem, és lementünk reggelizni, miután a többiek is megérkeztek. Egész jó volt, bár hiányoltam azt az érzést, hogy Harry nemsokára jön, és majd elmegyünk valahová. De nem, nem fog jönni, és nem megyünk sehova. És ez még csak az első nap. Meg fogok őrülni hétvégére.
- Alexa, gyere, megyünk várost nézni! – szólongatott Nóra. Már csak én ültem az asztalnál, szóval eléggé elgondolkoztam.
- Ja, igen, megyek – feleltem kissé kábán, és én is felálltam, majd megcéloztuk a szobánkat. Gyors sminkelés után indultunk is.

Harry szemszög:
- Hazz, kezdünk! – térített magamhoz Niall. Csak bólintottam, és elindultam utána a színpadhoz. Úgy hiányzik, pedig még alig van egy napja, hogy elment. Nem bírom ki nélküle. Múlthéten azért csináltam normálisan végig a feladataimat, mert tudtam, hogy a nap végén találkozok vele. De most nem fogok. Nincs velem, nem vagyok vele, nem vagyunk együtt.
Gondolataimból észhez térített a koncert kezdete. Nem lesz egyszerű így…
- „Why can’t you look at me like that?” – énekelte Zayn az I Wish-ből. Na, ez telibe talált nálam. Még jó, hogy nem én következek utána, mert nem tudtam volna folytatni.
- „I hear the beat of my heart getting louder whenever I’m near you” – jöttem én. Erősen koncentráltam, hogy ne halkuljon el a hangom. És ez is tökéletesen igaz volt rám. Direkt ilyen dalokat fogunk énekelni?
A következő a Stole My Heart volt. Ez valamivel pörgősebb, de már megint felfedeztem magunkat benne, főleg a refrénnél, ami ugye az én részem. Nem hiszem el… A harmadik az I Should’ve Kissed You volt. De ezt most már komolyan nem hiszem el! Miért? Az egész koncert a mi kapcsolatunkról és érzelmeinkről fog szólni, vagy mi?
- Minden okés? – dobta le magát az öltözőnk kanapéjára mellém Niall a koncertünk után, és adott egy üveg ásványvizet.
- Nem tudom – válaszoltam halkan, miután ittam egy kortyot.
- Hívd fel! – adott tanácsot, amit már megtettem. Most valami erősebb ötletre lenne szükségem.
- Már beszéltem vele telefonon. Nem volt olyan jó, mint személyesen.
- Vas happenin’?! – robbant be Zayn is a többiekkel együtt. – Mi újság fiatalság? – terült el a másik oldalamon, Louis és Liam pedig a maradék helyen.
- Várj, kitalálom! Alexa – nézett rám Lou. Annyira ismer már… Meg sem szólaltam, csak bólintottam egyet.
- Ahogy látom te reménytelenül szerelmes vagy – szólalt meg Zayn. Megint csak bólintottam. Most még a beszédhez sem volt kedvem.
- Olyan messze van tőlem… – kezdtem elhaló hangon. Kicsit szánalmas vagyok. De ez is Alexa miatt van. Túlságosan is szeretem már, és nem bírom ki nélküle.
- Csak Párizsban. Az nincs olyan távol – vigasztalt Niall.
- Nem értem mire vársz még – veregetett vállba Liam, és elindult az ajtó felé. Ezen a mondaton fennakadtam. Én mire várok? Mire várok?
- Megmagyaráznád? – álltam fel én is, majd mindenki elkezdett készülődni, mert indultunk haza.
- Párizs tök közel van repülővel – felelt még mindig nem egyértelműen, de ebből már kivettem, hogy mire gondol. Se szó, se beszéd, rohantam az autómhoz, és beletapostam a gázba. Minél előbb otthon akarok lenni!
- Harry, itthon vagy még? – hallottam fel az emeletre Louis hangját kb. negyed órával később.
- Igen! – kiáltottam le, de nem hagytam abba a pakolást. Bedobáltam pár ruhadarabot az egyik kisebb bőröndömbe, és csak ezután mentem le hozzájuk.
- Hova mész te azzal a cuccal? – mutatott a csomagomra Niall. Egy kicsit még le van maradva.
- Párizsba. Alexa ott van – jelentettem ki lazán, és a slusszkulcsom után kezdtem el kutatni. Jellemző, hogy akkor nem találom, amikor kéne…
- De csak így elutazol Franciaországba? – értetlenkedett Zayn.
- Igen. Nem bírom tovább titokban tartani, el kell mondanom neki, hogy szeretem. Ha sikerül, ha nem, bevallok mindent – feleltem komolyan, és végre megláttam a kanapén a kulcsot.
- Jól teszed! Remélem, sikerrel jársz! – támogatott Liam.
- Kösz, én is remélem. Paulnál légyszi’ mentsetek ki valamivel. És ígérem, sietek vissza – köszöntem el tőlük, majd Lou kivitt a reptérre.

18. rész

Sziasztok! :)
Rögtön szeretném megköszönni a komikat, és hogy a 2000 kattintást is átléptük, sokat jelent nekem <3 Továbbra se hagyjátok abba! :$
Mint láthatjátok megcsináltam a csetet is, igaz kicsit későn, de használjátok nyugodtan.
És még egyszer, utoljára kérném a Directioner-energiát a kedden lévő biosz érettségihez. Ígérem, ez az utolsó :D Ha nem felejtitek el, örülnék neki.
Azt hiszem, mindent elmondtam, kellemes olvasást! :)

U.i.: tudom, hogy rövid, a következő hosszabb lesz ;)

 

18. rész

Első utam Krisztián és Kornél szobájába vezetett. Remélem, hogy már összepakoltak, bár az kész csoda lenne.
- Segítsek? – nyitottam be hozzájuk, és ahogy láttam igencsak szükségük lenne még egy segítő kézre.
- Jó lenne – nézett fel rám Kornél, és egyből neki is kezdtem. Üres flakonok, üvegek, dobozok a kukába, ágyat nagyjából megigazítani és a ruhájukat összehajtogatni, hogy beleférjenek a bőröndjeikbe. Fél óra múlva kész is lettünk.
- Örök hála! – mosolyogtak mindketten, miután az utolsó pólót is a helyükre raktuk. Vagyis préseltük bele a bőröndbe.
- Ugyan már – legyintettem, hiszen ennél nagyobb dolgokat is megtettünk már egymásnak, egymásért, ez egy kis semmiség volt.
Miután végeztem a fiúkkal, átmentem a mi szobánkba, ahol Viki, Jeason és Nóri volt. Mindenki pakolt. Illetve Vikinek segítettek.
- Helló, fiatalság! – köszöntem vidáman, mint akin meg sem látszik, hogy kb. egy órával ezelőtt még milyen szomorú hangulata volt.
- De boldog valaki! Csak nem mondott valamit Harry? – vigyorgott Nóri.
- Nem – vigyorogtam rá vissza. – Illetve csak annyit, hogy majd kijönnek a reptérre elköszönni – feleltem egyszerűen, mire mindenki elkezdett húúú-zni.
- És hova mentetek? – faggatott tovább Nóra.
- A London Eye-hoz – mondtam, majd röviden elmeséltem, hogy mik történtek.
- Milyen Harry amúgy ez a gyerek? – kérdezte Jeason. Először meglepett, de aztán rájöttem, hogy ő még nem tudja. Neki is elmagyaráztam tömören csak, hogy tisztában legyen az alapvető dolgokkal.
Végül a nagy beszélgetés közepette – mivel időközben egymásra talált a bandánk minden tagja – elrepült az idő, és el kellett indulnunk a repülőtérre. A kisbuszba, amit kirendelt nekünk még az iskolánk, bepakoltuk a bőröndöket, majd miután mindenki beszállt, elindultunk. Fél óra múlva megérkeztünk, és elfoglaltuk a terminált. Nagyjából tíz perc múlva már meg is pillantottam mind az öt fiút, akik kiszálltak az autójukból, és egyenesen befelé tartottak. Niall, Zayn, Liam és Louis odajöttek hozzám és a „vigyázz magadra, jó legyél, még találkozunk és tartjuk a kapcsolatot!” mondatok után elengedtek, majd Harry következett.
- Amint van egy kis időd telefonálj, rendben? – ölelt magához szorosan.
- Igen is – mosolyogtam rá, miután elengedett egy kicsit.
- És el ne merj felejteni minket! – nevetett végre, amitől egy kicsivel nekem is jobb kedvem lett.
- Titeket lehetetlenség lenne – röhögtem, és újból magamhoz húztam göndör fejét. – Legyetek jók, fiúk! – léptem el Harrytől, és összeborultunk egy utolsó csoportos ölelésre. Végül, hogy ne késsük le a gépet el kellett válnunk, és elindultam a többiekkel. Az ajtóból még intettem egyet nekik, majd letelepedtem Viki mellé.
- Veletek mi lesz? – fordult felém ezzel az érdekes kérdéssel. Nem igazán értettem, hogy mire gondol.
- Kikkel?
- Veled és Harryvel – jött az egyszerű válasz. Most már érthetőbb.
- Mi lenne? Majd tartjuk a kapcsolatot, és ha tudunk, találkozunk. – mondtam a szerintem nyilvánvalót. – Miért?
- Azt hittem, hogy elindult valami köztetek. De akkor nem? – nézett rám meglepődve. Miért hiszi azt mindenki, hogy járunk?
- Nem – mondtam kicsit habozva, mert eszembe jutott a majdnem csók. – Na, de inkább arról mesélj, hogy veletek mi lesz? – váltottam témát. Ez tuti érdekesebb, mint én meg Harry.
- Sokat gondolkoztunk mire meghoztuk ezt a döntést, de végül abban egyeztünk meg, hogy kivesz egy hét szabadságot, amíg mi Párizsban vagyunk, és velünk lesz. Szóval nem lenne nagy baj, ha én vele lennék egy szobában? – tette fel óvatosan a kérdést, amire nekem egyből mosolyra húzódott a szám.
- Nem, dehogy! Élvezzétek ki, hogy együtt lehettek – öleltem meg, majd még beszélgettünk egy kicsit, aztán kerestem egy viszonylag nyugalmas helyet. Megint az ablakon néztem kifelé pont, mint egy hete. Akkor még teljesen máson járt az agyam, azon hogyan jutottunk el idáig, most meg, hogy mennyire fog hiányozni nekem London a benne élő öt imádni valóan őrült sráccal. Egy hét alatt mennyi minden megváltozott, szinte felfordult az életem. Legalábbis a magánéletem biztos.
Amúgy nem értem Harry miért volt még délután úgy letörve. Mintha nem létezne olyan, hogy telefon, internet, skype, facebook, twitter, webcam és hasonlók. A mai világban simán át lehet lépni a távolságot. Jó, mondjuk az a legjobb, ha személyesen találkozol valakivel, de addig is az előbb említettek a segítségünkre lesznek. Amúgy meg ők a One Direction, nekik nem igazán szerepel a szótárukban a „lehetetlen” szó.
Nem sokkal később csatlakoztam a többiekhez, akikkel szinte repül az idő, így hamar eljött a leszállás ideje. Most is minden ugyanúgy zajlott, mint amikor Rómába, Madridba vagy Londonba érkeztünk: leszállás, bőröndök összeszedése, út a hotelba és a szobák felosztása.