13. rész

Helló! :)
Hoztam volna már előbb olvasnivalót, csak elfelejtettem, de már itt van :D
Köszönöm a komikat, pipát az előzőhöz, tényleg nagyon jól estek! <3 És amit még mindenféleképpen meg kell köszönnöm az az, hogy mindennap többször is kattintottatok a blogra, ami nekem iszonyat sokat jelent, szóval még egyszer köszönöm! <3 És tudjátok, ne hagyjátok abba! :$
Ennyi hálálkodás után pedig végre befogom, és kellemes olvasást kívánok! :) Xxx

U.i.: Tudom, hogy rövid lett és nincs sok esemény benne, de a következőben lesz, ígérem! ;)

 

13. rész

Reggelinél örömmel vettem tudomásul, hogy a bulizó brigád is él. Kicsit aggódtam, hogy elvesztek valahol, de ezek szerint annyira részegek nem voltak, és a hotelbe sikeresen visszatértek.
Kajálás után – ami amúgy egész jó hangulatban telt –, én végre laptophoz jutottam. Szinte alig tudtam netezni amióta itt vagyunk, mert mindig volt valami program. Első dolgom a twitter volt. Enyhe pár ezerrel lett több követőm a One Directionnel együtt. Kösz, fiúk! Persze egy rakat üzenetem is volt a sok megemlítés mellett. Egyen meg is akadt a szemem:

Harry Styles @Harry_Styles
Egy csodás délután. köszönöm @Alexa_Kiraly Xx :)

Szóval ezért vigyorgott úgy, amikor pihentünk evés után. Micsoda bandita! Szörnyű ez a gyerek! De éppen ezért lehet szeretni. De honnan tudták meg a twitter nevem? Szerintem ezt sosem fogom megtudni. Jó, mondjuk nem olyan nehéz kitalálni, de akkor is.

Alexa @Alexa_Kiraly
@Harry_Styles igazán nincs mit :) este a koncerten folytatás ;) x

Na, hogy ezek után hány lány szemében leszek ribanc, azt elmondani nem lehet. Kösz, Harry! Jelen pillanatban, mondjuk, ez nem tud érdekelni. Aztán lehet, hogy eljön az a pont, amikor igen, de most még nem. Pár perccel később érkezett is a válasz. Vagy pont ő is fent van, vagy ennyire kocka.

Harry Styles @Harry_Styles
@Alexa_Kiraly alig várom xx ;) 

Jól van, Harry, ha eddig nem volt elég ember, aki utál, akkor most már van. Hú, de jó nekem! Nagyjából egy óra után, amikor már kikockultam magam, Kornél és Krisztián jött be a szobámba egy újsággal a kezükben.
- Láttad ezt? – dobta Kornél az ölembe a napilapot. Hangjából és arckifejezéséből aggódást és haragot véltem felfedezni. Már előre félek.
- Mi a…? – hagytam befejezetlenül a kérdést a címlapra pillantva.

„Harry Styles a saját korosztályából választott barátnőt!”
 
Arcomra a döbbenet ült ki, és tágra nyílt szemekkel lapoztam tovább a részletekért, melyeket igencsak tarkítottak a lesi fotók.

„A One Direction göndör és szoknyapecér énekese, Harry Styles úgy tűnik, megunta a nála jóval idősebb nőkkel való randizást, és áttért a vele egyidősekre. A hét folyamán többször is látták, amint egy fiatal lánnyal kettesben vannak. Harry általában elmegy egy hotelhez, ahol minden valószínűséggel a még ismeretlen lány száll meg, és elmennek együtt tölteni pár órát. Tegnap például a fiúbanda többi tagjával együtt egy élményfürdőbe mentek, ahol mind a hatan nagyon jól érezték magukat. A kérdés csak az, hogy Mr. Styles mennyire gondolja komolyan a dolgot a lánnyal, hiszen köztudott, hogy Harry nem szokott sokáig időzni senkivel. Vajon ő is csak egy éjszakás kaland lesz a nőcsábász szívtiprónak, vagy talán megállapodik nála? További hírek hamarosan.”
 
- További hírek hamarosan? Na, tudják, hogy hová menjenek! – vágtam a földre az újságot mérgemben.
- Erről beszéltünk reggel. Nem hiszem, hogy jó ötlet ezzel a gyerekkel a kapcsolat. És most nem olyan kapcsolatról beszélek – ült le mellém Krisztián.
- Nem, nem, nem! Nincs igazad! Harry nagyon jó fej srác, és nem fogom vele azért megszakítani a kapcsolatot, mert megjelent rólunk egy cikk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy örülök neki, mert nem, csak egyszerűen többre értékelem a vele való barátságomat, minthogy ilyenekkel foglalkozzak – hadartam el monológomat egy szuszra.
- Nézd, mi ezt megérjük. Akkor viszont előzzétek meg a pletykákat, mert nem fognak leállni. Odaírták a végére, hogy „további hírek hamarosan”. Nem sok jót sejtet rátok nézve – csóválta meg a fejét Kornél. Egyébként teljesen igaza van.
- Tudom. Ma este elmegyek az egyik koncertjükre, és majd mondom neki – terveztem előre a dolgokat.
- Rendben. Ha bármi baj lenne, csak szólj – azzal magamra hagytak, amit nem is bántam. Egy kicsit át kell gondolnom a dolgokat. Természetesen nem fogok véget vetni a barátságunknak, csupán tájékoztatom róla Harryt, hogy nem járunk, szóval örülnék neki, ha tenne valamilyen intézkedéseket, hogy ne keringjenek rólunk ilyen pletykák. Ha ezt elintézi, minden rendben lesz.
Nem sokkal később megérkezett Viki és Nóri, és nekik is megmutattam a cikket. Nem örültek neki, és most enyhén fogalmaztam. Miután velük is megbeszéltem, lementünk ebédelni, majd célba vettük a várost, és le is csaptunk az egyik plázára. Ideje beszerezni pár új holmit!

Larry Stylinson - With You Forever 4.

Helló! :)
A szokásostól eltérően nem hétvége felé hozom az olvasnivalót, hanem a hét elején, mert csak most van rá időm, és nem akarom már szombatig húzni. Köszönöm szépen a kapott komikat, nagyon jól estek <3 Várom őket továbbra is :$
 Ez a rész ott folytatódik, ahol a 3.-nál abbamaradt, vagyis hajnalban, miután mindketten elmondták, hogy szeretik egymást. Csak azért szólok, hogy ebből ne legyen kavarodás :)
Ezek után pedig kellemes olvasást kívánok! :) Xx

 

4. rész

Harry
- És most mi lesz velünk? – szakítottam meg az ölelkezést ezzel a kérdéssel. Egy kicsit tartottam a választól. Nem akarom, hogy úgy tegyünk, mintha nem történt volna semmi, mert igenis történtek dolgok. Nem is akármilyenek!
- Együtt leszünk örökre. Te velem, én veled – felelt számomra meglepő nyugodtsággal és könnyedséggel a hangjában. A szívemről akkora kő gördült le, hogy szavakkal nem tudnám leírni. Mondjuk azok után, hogy ő is bevallotta, hogy szeret, nem tudom mitől féltem.
- Bíztam benne, hogy ez lesz a válaszod – mosolyogtam rá, és közelebb ültem hozzá. Felsőtestünk összeért, kezeink a másik testén kalandoztak, és arcunk is egyre csak közelített egymáshoz. Végül belenéztem abba a tökéletesen kék szempárba, és abban a pillanatban elvesztem. Elhagytam ezt a világot, és átléptem egy olyanba, ahol csak Louis van és én. Csak mi ketten.

Louis
Minél közelebb akartam lenni hozzá, mindennél közelebb. Soha senki iránt nem éreztem még ilyet. Itt van előttem, és mégsem elég belőle, mégsem érzem azt, hogy be tudnék telni vele. Annyira kívánom őt, hogy leírhatatlan. De nem fogok sietni. Csak akkor, ha ő is akarja.
Amikor a szemembe nézett azt hittem, hogy ott menten meghalok. A külvilág megszűnt létezni, és csak mi ketten léteztünk. Ennyire még senki sem ejtett rabul, mint Harry.

Szemeimet végül kiszaggattam az övéből, és az ajkaira vándorolt a tekintetem. Értette a célzást, és közelített felém szájával, szemeink pedig automatikusan lecsukódtak. Ajkaink összeértek, és a szívem ki akart ugrani a helyéről át egyenesen az ő testébe. Amikor összeszedtem magam már azt vettem észre, hogy nyelve a számban van, és feltérképezi annak minden négyzetmilliméterét. Gyorsan akcióba lendült az enyém is, és könnyen átsiklott az ő szájába. Csodálatos táncot jártak. Egyikünk sem dominált, mindketten egyenrangú felek voltunk.

Harry
Leírhatatlan boldogságot éreztem, amikor ajkaink találkoztak. Azt akartam, hogy ennek a pillanatnak soha ne legyen vége. De ez mind semmi ahhoz képest, ami akkor történt, amikor egymás szájában voltak nyelveink. Lehetetlenség lenne szavakkal kifejezni, hogy milyen érzés volt. Talán a mennyország, de még ez sem elég jó. Egyre csak többet, és többet akartam belőle, nem számított, hogy ennél közelebb már nem lehetünk egymáshoz. Beletúrtam hajába, ő birtokba vette a hátamat, és csak faltuk a másik ajkait.
- Ez… csodálatos volt – lihegtem, miután egy kicsit szétváltunk.
- Tökéletes első csók – mosolygott rám, és közelebb húzta magához testemet.
- A lehető legtökéletesebb – erősítettem meg, és még egyszer megcsókoltam.

A reggel Louis karjaiban talált rám. Már sokszor keltünk így, de ez most más volt. Egészen eddig mindig úgy csodáltam, hogy tudtam, nem lehetséges, hogy messzebbre merészkedjek, de most már nincs semmi akadály.
- Jó reggelt! – ébresztgettem barátomat apró puszikkal az arcán. Nekem még mindig hihetetlen, hogy ezt már megtehetem, és nem álom többé.
- Neked is! – hajolt a számhoz, és kis csókot nyomott rá. – Hány óra? – érdeklődött a szemét dörzsölgetve.
- Fél tizenegy, ami azt jelenti, hogy van pár óránk együtt, mert csak háromra kell menni az egyik interjúra – vázoltam fel a mai nap menetét, és visszadőltem az ágyba, Lou mellé.
- Szuper! Akkor majd csinálunk valami közös programot addig – lelkendezett a reggeli kóma ellenére is, amire természetesen rábólintottam. – Amúgy azt megkérdezhetem, hogy hogyan jöttél rá a hajnalban történtekre? – tudakolta már visszafogottan pár perccel később.
- Liam mondott valami olyasmit, hogy csak gondolkozzak el, és majd minden világos lesz. Akkor még nem értettem igazán, vagy nem akartam megérteni, hogy ez ránk vonatkozott – nevettem fel halkan, és ráfeküdtem a mellkasára.
- Akkor eggyel jövünk neki – felelt, és tisztán kilehetett venni a hangjából, hogy mosolyog, majd belepuszilt a hajamba, és magához szorított.

Louis
- Miért nem eszel hozzá majonézt? – kérdeztem nevetve Harryt, amikor már a reggelinket fogyasztottuk. Illetve inkább ebédünket, mert dél körül járt az idő.
- Tudod, hogy nem szeretem – válaszolt egyhangúan.
- Még a kedvemért sem? – vigyorogtam rá, és az egyik süt krumplira kentem egy kicsit belőle, majd a szájához nyújtottam a kezem.
- De csakis a te kedvedért – rázta a fejét lemondóan, mosolyogva, és bekapta az ujjaim között tartott ételdarabot.
- Na, ugye, hogy nem volt olyan szörnyű?! – szólaltam fel, és mivel egymással szemben ültünk, felálltam egy kicsit, hogy adhassak neki egy csókot, amiért ilyen ügyes volt, és megcsinálta, amit kértem.
- Nem, de ne sokszor kérj tőlem ilyeneket, mert neked sosem tudok ellenállni – suttogta ajkaimhoz nagyon közel. Ezen kijelentésén felnevettem, majd visszaültem, és szemezés közepette fejeztük be az étkezést.
- Filmezünk? – vetette fel kora délutáni elfoglaltságként Harry a nappaliban ülve.
- Filmezhetünk. Válassz ki valamit – egyeztem bele, ő pedig találomra rábökött egyre, majd berakta. –Barátság extrákkal? Azt már láttuk – gondolkoztam hangosan a DVD borítóját tanulmányozva.
- Tudom, de elég jó film ahhoz, hogy még egyszer megnézzük. És mi is csak barátként kezdtük – somolygott, mire elnevettem magam, majd mivel elindult a film, befészkelte magát az ölembe, és így néztük a tévét. Az lenne a legjobb, ha megállna az idő, és itt lennék vele örökre.
 
Louis
- Mielőtt elkezdenénk készülődni, kérdezhetek én is valamit? – nézett rám Harry, miközben a helyére rakta a DVD-t, miután befejeztük a filmet.
- Persze – vágtam rá, majd visszahúztam őt az ölembe, átkaroltam a derekát, és egy puszit nyomtam a nyakára. Annyira jó érzés, hogy ezeket végre olyan hosszú idő után megengedhetem magamnak.
- Te hogy jöttél rá kettőnkre?
- Nekem is időbe telt. Nem volt egyszerű, mert bár nem a fiúkat szeretem, de téged mégis. Ez volt az az ok, amiért össze voltam zavarodva, és nagyon nem értettem, hogy mi van meg, hogy mi ez az egész. Aztán, amikor hajnalban azt mondtad, hogy „te”, mintha minden megvilágosodott volna, úgy éreztem ezt nem tudom magamban tartani, és rájöttem, hogy iszonyatosan szeretlek – fejeztem be mondanivalómat végig a gyönyörű zöld szemekbe bámulva, amikből csak úgy tükröződött a kíváncsiság.
- Én is szeretlek, Lou – szólalt meg, majd megfordult, eldöntött a kanapén, és letámadta a számat. Kezeim már a pólója alatt fedezték fel a testét, amit szemmel elég jól ismerek, de a kezemmel még nem annyira, amennyire kéne. Harry hosszú ujjaival birtokba vette a hajamat, és úgy túrta össze, ahogy tudta, és nem is bántam.
- Még most kéne abbahagynunk, amíg mindketten le tudunk állni – sóhajtottam, miközben göndörkém nem kímélte a nyakamat, és kiszívta.
- Mit mondasz? – lihegte, majd célba vette az arcom élét, és végig puszilta.
- Hogy el fogunk késni – próbáltam nem nyöszörögve válaszolni.
- Igazad van – felelt lemondó hangsúllyal, amit teljesen meg tudtam érteni. De most erre nincs időnk sajnos. Lemászott rólam, és elindult az emelet felé, amikor utána szóltam.
- Harry! – visszafordult kérdő tekintettel. – Ne gondold, hogy elmész nyom nélkül, ha már nekem csináltál egy foltot! – mutattam a nyakamra, ő pedig elnevette magát. Hozzálépkedtem, majd rögtön lecsaptam rá, és kiszívtam én is az övét. – Na, most már mehetsz! – pusziltam meg a helyét.
- Arról nem volt szó, hogy ekkora lesz! – ordított fel a szobájában, amikor tanulmányozta sebét a tükörben. Mégis mit várt tőlem?
- Szerinted az enyém mekkora lehet? – kiabáltam vissza a földszintről.
- Biztos kisebb, mint az enyém! – nézett le már a lépcső tetejéről félmeztelenül.
- Nehogy azt hidd! – siettem fel hozzá, és engesztelésképp egy rövid csókot nyomtan tökéletes ajkaira. Fél perc múlva a saját szobánkban voltunk, és a ruhák között válogattunk.

Harry
- Ez jó lesz? – mentem át Louis-hoz egy fehér pólóval. Egyelőre még rajta is csak egy nadrág volt, mint rajtam.
- Miért ne lenne? És nekem ez? – mutatott fel egy sötétkék csíkosat.
- Rajtad minden jól áll – nevettem el magam, és hozzálépkedtem egy csókra. Már az ágyhoz akartunk menni, amikor eszembe jutott egy igen fontos kérdés. – A srácoknak mikor mondjuk el? – az természetes volt, hogy elmondjuk szerintem, mert egymás előtt szinte nincsenek titkaink.
- Minél előbb. Nem tudnám magam visszafogni – mosolyodott el kajánul, és az alsó ajkamat kezdte harapdálni.
- Akkor ebben egyetértünk – nyaltam meg az ő száját, és visszamentem a szobámba. Nem sokkal később jöttek is a többiek. Már kintről hallottam őket az emeletre! Hát, na, nem tagadhatom le őket…
- Van kajátok? – trappolt fel az ajtómhoz Niall.
- Valahol valami még biztos van – vontam meg a vállam kacagva, majd lementünk Liamhez és Zaynhez. – Ez nem evett semmit, vagy mi? – néztem a két nem éhes srácra, mire elnevették magukat.
- De. Az viszont kb. egy órája volt – válaszolt Liam.
- Ja, akkor értem már – csóváltam a fejem, és leültünk a nappaliba, amíg Niall és Louis elkészül.
Negyed óra múlva megérkezett szőke barátunk, majd nem sokkal később Lou is. Egymásra néztünk, ami azt jelentette, hogy ideje bejelenteni nekik is a nagy hírt.
- Fiúk, lenne valami, amit el kell mondanunk – kezdte Louis, majd rám nézett. Kösz, hogy meghagytad nekem a nehezét… én is szeretlek.
- Ki vele! – biztatott Zayn, én pedig belevágtam egy nagy levegővétel után.
- Szóval, ugye egyes rajongók szerint létezik Larry Stylinson. Nos, az a helyzet, hogy… – itt megakadtam, képtelen voltam kiejteni ennél több szót.
- Hogy tényleg, valóban létezik – fejezte be Lou, amiért nagyon hálás voltam. A többiek szerintem azt sem tudták, hogy hol vannak, úgy lesokkolódtak, bár ez érthető. Fél perc után Liam szólalt meg elsőnek.
- Komolyan? Tudtam, hogy sikerülni fog! – görbült felfelé a szája, amit pozitívumként könyveltem el. Mondjuk valamilyen oknál fogva gondoltam, hogy Liam támogatni fog minket.
- Mármint, hogy te és Louis együtt? – tátotta el a száját egy kicsit Zayn.
- Igen. Larry Stylinson létezik – és ki tudtam mondani! Sikerült!
- Ez tök fura – állapította meg Niall, mire kezdtem megijedni, hogy ő nem örül nekünk. – De ez nem jelenti azt, hogy rossz lenne – húzódott szélesre a szája, és ezzel egy időben könnyebbültem meg.
- Végül is igaz! Én is örülök nektek! – mosolygott végre már Zayn is, így teljesen megnyugodtam. Nem tudom mi lett volna, ha valamelyikőjük nem fogadott volna el minket.
- De egyikőtök sem meleg. Akkor hogy? – kérdezte Niall teljesen érthető okból.
- Azt pontosan mi sem tudjuk. A lányokat is szeretjük, és egymást is. Más fiúkat nem, csak egymást – válaszolt Lou, majd nyomott egy kis csókot a számra, amin a többiek nevettek, és végül elindultunk az első interjú helyszínére.

12. rész

Helló! :)
Íme, meg is hoztam nektek a következő részt a hosszú hétvégére. Nagyon köszönöm a pipákat, komikat, amikkel mindig boldoggá tesztek, ezután se hagyjátok abba! :$ <3
Ez most olyan "átvezető rész" lett, de azért remélem, hogy tetszeni fog. Néha kell ilyen is :D De ígérem, hogy innentől már jobban beindulnak az események ;)
Fontosabb mondanivalóm most nincs, szóval kellemes olvasást! :) Xx

 12. rész

Az ajtót kinyitva egyből leraktam a táskámat, és máris a szekrény előtt álltam, hogy előszedjem a törülközőmet, és elmenjek zuhanyozni. Már nyitottam volna ki a fürdőszoba ajtaját, amikor Viki és egy fiú állított meg.
- Miért nem szóltál, hogy megérkeztél? – kérdezte egy kis megrovással a hangjában barátnőm.
- Előbb le akartam zuhanyozni – vigyorogtam rá utalva a mellette álló fiúra.
- Ja, oké. Majd máskor kibeszéljük, hogy milyen volt a délutánod, de most mi elfoglalnánk a szobát, ha nem baj – kuncogott, majd be is húzta a srácot maga után, akinek csak egy nekem szánt integetésre maradt ideje.
Mosollyal és fejcsóválva álltam be a kabinba, és engedtem magamra az először hideg, majd egyre melegebb vizet. Jól esett, ahogy áztatta a bőrömet, de nem élveztem sokáig. Már túlfáradt voltam, és csak egy jó meleg pihe-puha ágyra vágytam. Gyorsan felvettem a topot és a rövidnadrágot, amik nyáron a pizsamámként szolgáltak, majd – mivel nem mehettem vissza a szobámba – átsétáltam a mellettünk lévőbe.
- Sziasztok! – csuktam be magam után az ajtót, és lehuppantam a Krisztián és Kornél között lévő szabad helyre.
- Már pizsiben? Mikor jöttél? És milyen volt a program? – támadott le Krisz a kérdései áradatával.
- Már pizsiben, mert fáradt vagyok, kb. fél órája és nagyon jó – válaszoltam egy mondatban az összes dologra, amiről még nem tudott.
- Na, akkor kezdheted is a mesélést! – vetette át a karját vállamon Kornél, én pedig röviden elmondtam, hogy milyen jó is volt ma a fiúkkal.
- Szóval öt kannal voltál egész nap együtt? – szűrte le a számára „fontos” tényeket Levi.
- Ha úgy vesszük, igen – bólintottam rá nevetve.
- De jól megy valakinek! – lökött oldalba, mire egy vigyorral válaszoltam. Ezt követően még kb. fél órán át ugrattak, hogy mennyire felvitte Isten a dolgomat, de mindegyik beszólást álltam.
Végül 11 óra felé elvonultak, és csak hárman maradtunk a szobában: Krisztán, Kornél és én.
- Te nem mész át? – nézett rám Kornél.
- Viki és a pasija elfoglalta a szobánkat, szóval lehetne, hogy itt aludjak? – vetettem be boci szemeimet, bár úgyis megengedik.
- Hát persze! – húzott magához egy ölelésre Krisztián, amit készségesen viszonoztam is.
Elhelyezkedtünk azon a két ágyon hárman. Nem volt egyszerű, de végül sikerült. Krisz és Kornél a saját ágyukon feküdtek, én pedig valahogy egyszerre a kettőn. Szép lesz így az alvás…

Reggel megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a fejem lelóg az ágyról, a lábaim pedig a két ágyon szétterpesztve. Igazán kényelmes pozíció…
- Jó pózban fekszel – jegyezte meg röhögve Krisztián felülve az ágyában.
- Tudom. A probléma vele, hogy rohadt kényelmetlen – próbáltam felülni, de nem sikerült, és lecsúsztam a földre.
- Te meg mi a francot művelsz? – törölgette a szemeit Kornél.
- Felkelek – vihogtam, és felállva a földről helyeztem magam kényelembe a két ágyon. Fejcsóválva nevettek rám, majd elkezdtünk csak úgy beszélgetni. Természetesen rátértek Harryre. Tudtam, hogy nem fogják kihagyni. Végül elmondtam nekik, hogy Harry híres, és hogy a One Direction egyik tagja. Először nem akarták elhinni, aztán ledöbbenve tudomásul vették, majd féltettek, de végül megnyugtattam őket, hogy semmi gond nem lesz.
- Amúgy Nóri hol van? – kérdeztem rá arra, amire már este is akartam csak elfelejtettem.
- Flórával, Lilivel és Csabival elmentek bulizni – mondta Kornél.
- De nem is láttam őket. Olyan korán elindultak? – értetlenkedtem. Hét óra körül jöttem vissza, és már nem voltak itt. Nem szoktak ők ilyet.
- Mi is csodálkoztunk, de igen. Ki tudja, hol kötöttek ki végül – világosított fel Krisztián.
Beszélgettünk még kb. negyed órát, majd idejét láttam átkopogni a saját szobámba, hogy felöltözhessek.
- Zavarok? – nyitottam be kopogás után Vikiékhez és reméltem, hogy semmit sem szakítok félbe.
- Nem, gyere be nyugodtan – pillantott felém Viki, miközben fülbevalót keresett magának már felöltözve, ami számomra elég meglepő volt.
- A srác hol van? – kérdeztem rá, mert nem láttam a szobában, és valami ruha után kezdtem kutakodni.
- Jeason? Már elment dolgozni. Délben jön értem – világosított fel mosolyogva.
- Szóval Jeason – húzogattam a szemöldököm. – Mesélhetnél, hogy mi van veled és vele.
- Majd, ha összeszedi magát Nóri is, és akkor te is elmondod a tegnapot. De most irány reggelizni! – adta ki, mint valami parancsot, majd gyorsan felvettem a kiválasztott ruhákat, és indultunk is lefelé.

Larry Stylinson - With You Forever 3.

Sziasztok! :)
Először is, mint mindig, szeretném megköszönni a komikat. Nagyon örülök, hogy mostanában elég rendszeresen kapom őket, ezt nem is győzöm elégszer elmondani. Szóval még egyszer köszönöm! <3 És továbbra se fogjátok magatokat vissza! :D
Egyébként most tartunk a With You Forever-nél nagyjából a felénél, és remélem, hogy nem okoztam ezzel a történettel csalódást nektek :)
Nos, nem húzom tovább az időt, jó olvasást a részhez! :)xx

 

3. rész

Harry
A hazafelé úton valamennyire sikerült kijózanodnom. Iszonyatosan éreztem magam. Nem csak a hányinger és szédülés miatt, hanem ahogy Louis-val beszéltem. Felemeltem vele a hangom, amit egyáltalán nem szoktam. Inkább szó nélkül otthagyom, minthogy olyanokat vágjak a fejéhez, amiket nem kellene. Ez most nem sikerült. Elcsesztem!
- Lou, állj félre egy kicsit. Hánynom kell – mondtam gyorsan, mire egy grimasz volt a válasza, majd lassítani kezdett és végre megállt. Azonnal kinyitottam az ajtót, és szaladtam az első utamba kerülő bokorhoz. Na, szépen nézhetek ki…
- Minden oké? – hallottam meg mögülem barátom hangját, ami elég nyugodt volt, és ennek örültem még akkor is, ha most nem rá tudtam koncentrálni.
- Most már igen – töröltem meg a számat egy zsepivel, de éreztem, hogy még mindig van valami, ami ki akar jönni. – Vagy mégsem – hajoltam gyorsan vissza, és még egyszer kiadtam magamból a fölösleges dolgokat. Pár perccel később immár végleg sikerült abbahagynom, legalábbis remélem. – Na, most már mehetünk – mosolyogtam rá, hogy jól vagyok.
- Biztos? – kérdezte aggódva, és elindult a kormány felé.
- Persze. Ha nem, majd szólok – haladtam én is utána, és beszálltunk a kocsiba.
- De időben, mert nem fogod összehányni az autónkat!
- Nyugi, vigyázni fogok – forgattam a szemem, amit inkább abba is hagytam, mert a szédülés még nem igazán múlt el.
Az út most kivételesen egy örökkévalóságnak tűnt, pedig máskor mindig repül az idő. Amikor megérkeztünk, kiszálltunk, és amint beléptünk a házba én a fürdőt céloztam meg egyből. Gyorsan fogat mostam, és ledobáltam magamról a ruháimat, majd egy bokszerben mentem fel a szobámba.

Louis
Amíg Harry a földszinten tevékenykedett, én megágyaztam neki. Ja, kedves tőlem. De visszajött velem! Iszonyatosan örültem neki! A hazafelé úton sikerült lenyugodnom teljesen, hogy innen már tuti nem megy vissza. Amilyen hülye tud lenni néha simán megcsinálná. De most itthon vagyunk végre.
- Cuki vagy, hogy megágyaztál. Köszönöm – szólalt meg Harry, ami majdnem a szívinfarktust hozta rám. És mi az, hogy cuki vagyok?
- Semmiség – feleltem halkan, és inkább jobbnak láttam kimenni, mert túlságosan is jól nézett ki. Biztos, hogy nem tudnám magam tartani.
- Nem maradsz itt? A jelenlegi állapotomban jobb lenne, ha lenne velem valaki – kérte egy kicsit lehajtott fejjel, amin muszáj volt mosolyognom.
- Rendben – egyeztem bele, mert bár az agyam azt mondta, hogy takarodjak el onnan, a szívem azt, hogy maradjak. Szóval a szívemre hallgattam és Harryre.
Gyorsan átszaladtam az én szobámba, és lekaptam magamról a pólót, nadrágot, majd siettem vissza hozzá.
- Gyors voltál – jegyezte meg vigyorogva, mire nekem is jobb kedvem lett.
- Igen, mert minél előbb az ágyban a helyed – feleltem, és még szélesebbre húzta a száját. Nem sokkal később nekem is leesett, hogy ő ezt máshogy gondolta. A kis perverz. – Nyomás aludni! – szóltam rá az ágyra mutatva, majd végre bebújt a paplan alá, és én is követtem őt.
Megint együtt alszunk. Bár régen szinte nem volt olyan éjszaka, amit külön töltöttünk volna, most mégis kicsit furcsának találom, akárcsak tegnap. Mintha eltávolodtunk volna egymástól. Vagy csak szimplán megváltoztak felé az érzéseim? Vagy most egyáltalán mi van? Vagy mi nincs?
- Valami baj van? – fordult felém Harry. – Olyan gondterheltnek tűnsz. Ezt még homályban

is látom.
- Csak fáradt vagyok – hazudtam megtörölve a szememet. Csoda lesz, ha ezt elhiszi, ebben biztos vagyok.
- Nem hiszek neked! – erősködött tovább, és felült mellettem felém fordulva.
- Nem hazudok – nem eléggé. Neki sosem tudtam, most mégis ezt próbálom. Annyira logikusan gondolkozok ilyenkor…
- Louis! – szólt rám egy kicsit erőteljesen, de mégis valahogy gyengéden. Azt hittem, ott olvadok el. – Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? – kérdezte iszonyat lágyan. Fölém hajolt, és az arcomhoz nagyon közel suttogta a szavakat. Megmozdulni se mertem, egyszerűen lefagytam a közelségétől. Levegőt is alig kaptam.
- Igen… tudom – nyögtem ki halkan, mert megszólalni is épphogy csak tudtam.
- Akkor miért nem mondod el? – ingerelt tovább, amit nem biztos, hogy akart, de annak sikerült. Már ott feküdt féloldalasan mellettem, jobb könyökén támaszkodott, és feje szorosan az enyémnél volt. A levegőt egyre szaporábban vettem, mert folyamatosan azt éreztem, hogy nincs elég és megfulladok.
- Mert… még… én sem tudom – böktem ki nehezen. Azt még sem vallhatom be, hogy lehet, többet érzek iránta, mint kellene. Legalábbis most nem tudnék semmit sem mondani. Az előző pár szót is alig bírtam kinyögni, nemhogy monológot mondjak… Mert az lenne belőle.

Harry
Hazudik, ez biztos. Az viszont, hogy miért, még nem. Érzem, hogy köze van hozzám. És, hogy ez jó vagy nem, azt nem tudom. Tény, hogy szeretem őt, de már nem tudom, hogy úgy, mint egy barátot vagy többet érzek-e. Miért kell mindennek ilyen bonyolultnak lennie?
Az éjszaka további részében már nem beszéltünk, mindketten elaludtunk. Jobb is volt így. Valamikor hajnalban felkeltem kimenni a mosdóba. Illetve fel akartam kelni, mert Louis szinte már rajtam feküdt. Én szoktam másokra ráfeküdni, de úgy látszik ez ragadós.
- Lou, leszállnál rólam? – motyogtam csukott szemmel, és meglöktem a vállát. Semmi reakció. – Lou! – szóltam hangosabban, és a lökésem is nagyobbra sikeredett. Erre már elkezdett mocorogni. Haladás.
- Mi van? – nyögte a mellkasomba. Lehelete csiklandozta a bőröm, amitől libabőrös lettem és megremegtem. Inkább velem mi van…
- Kimennék a mosdóba – feleltem végül egy nagy levegővétel után.
- És mi akadályoz ebben? – dünnyögött továbbra is belém.- Te – halkult el egészen a hangom. Mintha nem is erre a kérdésre válaszoltam volna, hanem hogy ki tetszik nekem. Én legalábbis így éreztem. Pár másodperccel később felemelte a fejét, és a hajnali homályban a szemembe nézett. Képtelen voltam elvenni róla a tekintetem, egyszerűen nem ment. Fogvatartott, és nem akartam onnan kiszabadulni. Csak itt akartam maradni. Vele. Örökre.
- Menj csak nyugodtan – válaszolt némi fáziskéséssel, és lecsúszott rólam, én pedig kikeltem az ágyból.
Még soha nem örültem ennyire annak, hogy bejutottam egy mosdóba! Most nagyon kell az, hogy átgondoljam a dolgokat! Én ezt már nem bírom! Nem tudom magamban tartani! Azt hiszem, hogy szeretem őt. De csak is kizárólag őt! Más fiúra képtelen lennék úgy nézni, mint Louis-ra. Persze a lányokat is szeretem, de Lou-t is. Ez olyan megmagyarázhatatlan dolog. Ő valahogy más. Ő mindaz, ami kell nekem, és ezt nem találnám meg lányokban vagy fiúkban, csak benne. El kell mondanom neki!
Határozott léptekkel indultam a fürdőszoba ajtaja felé, de amint a szobám elé értem hirtelen minden bátorságom eltűnt. Nem tudom megtenni, nincs elég erőm. De van! Igenis sikerülni fog! Meg tudod csinálni!

Louis
A hangja, ahogy kiejtette, hogy „te” valami megmagyarázhatatlan dolgot indított el bennem. Soha nem éreztem még ilyet, és ezt csak is kizárólag ő váltotta ki belőlem. Belehalok, ha nem mondhatom el neki! Meg kell tennem, mert ezt már nem lehet tovább titkolni! Ebben a pár napban rájöttem, hogy nem tudok tovább várni rá, és hogy iszonyatosan nagy szükségem van rá. Képtelen vagyok úgy élni, hogy nem mondatom azt, ő az enyém és én az övé. Mert csak is kizárólag erre vágyok, ezt lehetetlenség lenne tagadni. Az előbbi szituáció is megmutatta számomra, hogy csak ő kell nekem, és nélküle fölösleges az életem. Kemény és súlyos szavak ezek, de így van. Ha tagadom, ha nem, szeretem Harryt. Jobb, ha most már beismerem, mert csak nehezebb lesz, ha továbbra is tagadni próbálom még saját magam előtt is. Eddig nem akartam elhinni, hogy létezhet ilyen, hogy szeretek egy fiút, de mégsem vagyok meleg. Ez nem normális dolog, ahogy mi sem vagyunk azok. Larry Stylinson sem normális dolog, és ez így tökéletes. Bármi is történjék, amikor visszaér, el fogom neki mondani, mert vele akarok lenni örökre! 

Harry
Kész, benyitok és elmondom neki! Eldöntöttem! Most már semmi sem állíthat meg! Most vagy soha.
- Louis, beszélhetnénk? – tártam beljebb az ajtót, és bizonytalan hangon ugyan, de sikerült megszólalnom. Eddig jó.
- Persze. És utána nekem is mondanom kell valamit – felelt halkan, de egy fokkal magabiztosabban, mint én. Letelepedtem mellé az ágyra, és egymással szemben helyezkedtünk el.
- Szóval – kezdtem bele nehezen. Még soha nem izgultam így életemben. Egy lánynál sem féltem ennyire a reakciótól, mint most. Talán mert Lou nem lány?
- Hallgatom – szólalt meg ösztönözve engem a folytatásra. Ha tudná, hogy ez milyen nehéz…
- Szóval van valami, amit már régóta el akarok mondani neked. Illetve régóta bennem van, csak most jutottam el odáig, hogy rájöjjek – folytattam továbbra is döcögősen. Ez nehezebb, mint gondoltam. – Tudod, sosem gondoltam volna, hogy ezeket neked fogom elmondani, de képtelen vagyok magamban tartani.
- Harry, bökd már ki! – vágott közbe ismét, ami nem könnyítette meg a dolgomat. Ennyire komolyan még sosem vallottam szerelmet senkinek.- Szóval azt akarom kinyögni, hogy… hogy azt hiszem… szeretlek – fejeztem be végre monológomat, és mondanám, hogy megkönnyebbültem, de nem. Amíg nem tudom, hogy ő mit érez addig nem. Tehát vártam, hiszen nem lehet ezt olyan könnyen feldolgozni. Arcán tisztán láttam, hogy nagyon meglepődött, de érdekes módon talán örömöt is felfedeztem. Vagy már képzelődök?

Louis
- Szóval azt akarom kinyögni, hogy… hogy azt hiszem… szeretlek – bökte ki nagy nehezen. Ebben a pillanatban a szívem kihagyott egyet dobbanni. Azt mondta, hogy szeret! Ezt nem tudom elhinni! Elmondhatatlan boldogság járta át a testem. Bár az állam majdnem leesett, mégis összeszedtem, és magamra erőltettem egy halvány mosolyt. Annyira lesokkolt ez a hír, hogy ennél többre nem futotta. Ó, ha tudná, hogy én mennyire szeretem őt! És most itt is az alkalom, hogy elmondjam neki!
- Lou, mondj valamit! – kérte elhaló hangon, ami tele volt félelemmel.
- Harry, én is szeretlek. Mindennél jobban szeretlek! – feleltem kertelés nélkül, persze

felszabadultabban, mint a göndörkém, mivel nem nekem kellett elsőre kimondanom. Arcára földöntúli boldogság költözött.

Harry
Nem akartam hinni a fülemnek! Tényleg azt mondta volna, hogy szeret?
- Komolyan? – kérdeztem hitetlenkedve, szinte már tátott szájjal. Egyszerűen képtelen voltam felfogni. Ez nem lehet igaz!
- Hát persze! Ilyennel sosem viccelődnék – biztosított komolyan, és magához húzott egy hatalmas nagy ölelésre. Elmondhatatlan az az érzés, amikor a karjában tart. Olyan boldog voltam, hogy madarat lehetett volna velem fogatni, még most is, hajnalban. Most nem számított semmi csak az, hogy itt vagyunk egymásnak, és soha többé nem engedjük el a másikat. Vele leszek. Örökre.