4. rész

Hellóka! :)
Mint mondtam, itt a következő. Annyit szeretnék kérni, hogy aki elolvasta a részt, az hagyjon komit vagy pipát, mert így nem tudom, hogy mennyire tetszik nektek. Az oldalmegjelenítés folyamatosan növekszik, aminek nagyon örülök, viszont visszajelzésből nem sokat látok. Szóval, ha nem nagy kérés, akkor valamilyen nyomot hagyjatok magatok után :) Előre is nagyon köszönöm! <3
Ez a rész amúgy már érdekesebb lesz, mint az előző, de olyanok is kellenek :D Az ötödik pedig szerintem szerdán jönni fog.
Addig előre is boldog újévet kívánok nektek, és kellemes olvasást! :)xx
U.i.: az alkohollal vigyázzatok! :D

4.    rész

Én a részemről majd’ meghaltam az unalomban. Tűkön ültem, alig bírtam egy helyben megmaradni, fel-alá jártam a szobában. Nagyon ideges voltam. Utoljára szerintem akkor féltem, izgultam ennyire, amikor Dominik hívott el az első randinkra, az pedig nem most volt. Kb. fél éve? Nem tudtam, hogy mire számítsak. Még ha mondta volna Harry, hogy mikor jön, hogy megyünk-e valahova, vagy bármi mást, de nem. Nehogy egyszerűbb legyen, isten őrizz, halljak meg az izgalomba!
Végül eszembe jutott, hogy jobb lesz még most bekészíteni a vizet és a gyógyszert a többieknek, mint holnap, így a recepció felé vettem az irányt. Gyorsan el is mondtam, hogy mik kellenének, majd egy perc türelmet kértek. A pulton támaszkodva vártam, amikor egy ismerőst véltem felfedezni a szálloda ajtajában.
- Szia! Ahogy látom pont jókor jöttem, hogy itt vagy – vett észre nevetve Harry.
- Helló! Nagyon jó időérzéked van – mosolyogtam rá, majd megkapva a kért dolgokat felinvitáltam a szobánkba.
Lepakoltam a cuccokat, és az ágyamat elfoglaló Hazza mellé ültem.
- Szóval valami terv? – néztem rá.
- Öhm, van. Holnap, ha gondolod, eljöhetnél velünk bowlingozni – csillant fel a zafír szempárja. Ezt észrevéve tudtam, hogy nem tudok nemet mondani neki.
- Oké, jó ötlet. Mikor?
- Öt felé megfelel?
- Szerintem igen. És mostanra program? – kérdeztem végre rá arra, ami egész nap fúrta az oldalam.
- Elmehetnénk sétálni a városba – felelte könnyedén.
- Jó, csak átöltözök. Öt perc, és kész vagyok – azzal kikaptam a szekrényből egy kicsivel melegebb ruhát, majd behúztam a fürdőbe.
Most, hogy megtudtam mi lesz az esténk további folytatása, kicsit sem könnyebbültem meg. Sőt, ha lehet még idegesebb lettem. Nem is értem miért. Úgyse tudnék rá többként nézni, mint barátra azt hiszem. Pedig olyan aranyos, jól is néz ki, de még nem menne. Túlságosan is szerettem Dominiket, és túlságosan is apró darabokra törte a szívemet, aminek idő kell, hogy újra összerakódjon, és az az idő még nem telt le.
Gondolataim közben átöltöztem, majd a fürdőből kilépve elpakoltam a levetett ruhát, Harryvel kiléptünk az ajtón, amit bezártam, és elindultunk lefelé. Remélem, a többiek nem lesznek olyan részegek, hogy nem tudják majd kinyitni. A hallban csak kicsit bámultak meg minket. Harry Styles egy csajjal megy ki este egy hotelból. Már kész is a címlap!
- És merre menjünk? – néztem rá elhessegetve előbbi gondolataimat.
- Nem tudom… arra? – mutatott az egyik irányba. Rábólintottam, és nekiiramodtunk a városnak. Az ég már sötét volt, látszódtak a csillagok, amik mint minden este, most is gyönyörűen ragyogtak. Csak a járda mentén elhelyezett lámpák világítottak. Pár perces kissé kínos csend után ő szólalt meg.
- Gondolom, furcsállod, hogy miért kértem még találkozót tőled – emelte rám gyönyörű szemeit.
- Ezt eltaláltad – jelentettem ki.
- Még egyszer bocsánatot akartam kérni a „majdnem fellökés” miatt – mutogatta a macskakörmöket a levegőbe. Komolyan nem tudott ennél jobbat kitalálni?
- Ezt megtehetted volna reggel is, amíg dumáltunk – nevettem rá.
- Tudom, de akkor el voltam foglalva azzal, hogy beszélgettünk. Szóval biztos, ami biztos alapon inkább elhívtalak – mosolygott, amitől azt hittem, hogy ott esek össze.
- Oké. Amúgy nem csak a te hibád volt, nekem is volt benne szerepem – szedtem össze a gondolataimat.
- Szerintem nem – ellenkezett sunyi mosollyal a szája sarkában.
- Szerintem meg igen – mentem bele a játékba.
- Na, jó, rendben, legyen akkor neked igazad – adta meg magát, amit én egy röhögéssel vettem tudomásul. – Amúgy a barátaid hol vannak? – nézett ismét a szemembe.
- Elmentek bulizni – vontam meg a vállam.
- És te nem mentél – vonta le az igen logikus következtetést.
- Amint látod, nem. Ha mentem volna, nem tudom, kivel beszélgetnél most – löktem oldalba mire felnyögött.
- Au! Nagyon érzékeny a bőröm, úgyhogy csak óvatosan – nyavalygott, mint egy óvodás mire még egyszer meglöktem, amit már nem hagyott annyiban. Egymás oldalát szurkálva mentünk pár lépést, majd végre ismét normálisan haladtunk tovább.
Csendben figyeltük a csillagokat, és közben egy furcsa érzés járt át. Olyan, amit már régen nem éreztem. Tényleg, felhőtlenül boldog voltam! Nagyon régen volt ez így, nagyjából a Dominikkel való kapcsolatomban fordult elő utoljára, ami nem most volt, szóval ez már kijárt nekem!
Mivel már igencsak este volt, fáztam. Illetve nem annyira, de néha kirázott a hideg, amit Harry is észrevett.
- Fázol? – kérdezte egy kis aggodalommal a hangjában.
- Nem, csak… – folytattam volna tovább a magyarázkodást, ha nem vág közbe.
- Csak de. Fázol, látom rajtad – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. – Gyere ide! – azzal odahúzott magához, a fölsőjének egy részét rám rakta, és átölelt az egyik kezével. Mivel már sokkal közelebb voltam hozzá jobban éreztem mámorító illatát. Nagy levegővétellel szippantottam magamba. Nem felejtem el ezt a parfümöt, az biztos!
- Mesélj még magadról – nézett le rám, mivel vagy nyolc centivel kisebb vagyok, mint ő.
- Mit szeretnél tudni? – emeltem rá tekintetemet.
- Hát nem is tudom, hol kezdjem – adta a gondolkodót, majd belevágott: – Hány éves vagy? – tette fel az első kérdést, amit még vagy száz követett, és mindre válaszolnom kellett, nem volt menekvés, mert akkor megcsikizett, én meg elkezdtem sikítozni, mint valami elmebeteg.
- Na, szóval már a nem tudom hányadik csikizés után elmondod végre, hogy van-e barátod? – kérdezte egyenesen a szemembe nézve.
- Már nincs – válaszoltam komolyabban, miután szinte kiszaggattam tekintetem a zöld szempárjából.
- Ó, mi történt? – váltott az ő hangja is komolyra.
- Tényleg erről akarsz velem beszélni? – szaladt az égbe szemöldököm.
- Hát, igen. Érdekel. Nem baj?
- Nem, csak senkivel nem beszéltem még az exemről kb. tizenkét órás ismertség után – nevettem el magam kelletlenül.
- Ha nem szeretnél róla, akkor persze nem muszáj – visszakozott udvariasan.
- Végül is. Elég régen volt ahhoz, hogy beszéljek róla neked – fújtam ki a levegőt, és röviden elmeséltem.  – Szóval most egy ideig jobb, ha nem járok senkive. – fejeztem be.
- Érthető. De ha még is lenne valaki, akinek tetszenél? – szegezte rám tekintetét.
- Jó kérdés, Styles! Nagyon jó kérdés – semmi mást nem tudtam mondani, erre még nem gondoltam. – Fogalmam sincs. Illetve szerintem várnék még, kell egy kis idő – nyögtem ki valami választ.
- Én is ezt tenném szerintem – reagált már szinte lemondó hangsúllyal, amit nem értettem, de biztos valami barátnőféle jutott az eszébe.
Beszélgettünk még egy kicsit, aztán visszakísért a hotelhez, és megbeszéltük, hogy holnap értem jön a bowlingozás miatt, majd elköszöntünk.

3. rész

Sziasztok! :)
Ahogy ígértem, hoztam a következő részt. Ebben nem történik olyan sok minden, de majd a 4. részben ;) Remélem mindenkinek jól teltek az ünnepek. Én a részemről telekajáltam magam kb. mindennap :'D Lesz még ennek böjtje...
Na, de ennyit rólam! Még ebben az évben jön a következő rész, pár nap múlva. Komizni és pipálni továbbra is ér! Jó olvasást! :)xx

3. rész

Lent gyülekeztünk a recepciónál, majd miután mindenkinek sikerült megérkeznie, megkerestük az asztalokat, és rendeltünk kaját. Természetesen Kornélék nem hagyhatták ki, hogy ne hozzák szóba azt a srácot. Kicsit elpirulva, a lehető leggyorsabban tereltem a témát, és nem igazán kívántam nyilatkozni róla.
Végül fél óra után visszatértünk a szobánkba, de senki se bírta ki, hogy a sajátjában legyen. Mint a régi szép időkben, amikor még csak általános iskolásak voltunk, és tanárokkal lementünk Siófokra. Csak annyi a különbség, hogy már középiskolásak vagy egyetemisták vagyunk, tanárok – és szinte mindenféle felügyelet – nélkül Londonban. Hihetetlen, hogy mennyi minden változott néhány év alatt!
És mennyi minden változhat még! Rögtön itt van a ma este. Már az elképesztő, hogy Harry Styles akar velem találkozni! Ezt még mindig nem sikerült feldolgoznom. Tisztára, mint valami fan, de mégsem. Hallottam róluk – ezért is bonyolult felfogni, hogy ő az –, de nem igazán foglalkoztam velük, erre az egyik nekem jön, elhív úgymond kiengesztelni, és még ezek után is találkozni akar velem. Annyira abszurd ez az egész. Még azt se mondta, hogy pontosan mikor jön. Azt se, hogy hogyan. Az lesz a legjobb, ha nem mozdulok ki este a hotelből. A kérdés csak az, hogy Harrynek mit jelent az este?
Mielőtt még válaszokat gyárthattam volna, a többiek zavartak meg, hogy indulunk a városnézésre. A ruhámat megfelelőnek találtam, így ismét fogtam a táskámat, és indultunk is.
Elmondhatatlanul jó volt! És ez még csak az első nap! Nem tudom elképzelni, hogy mi lesz a hét többi napján. Rengeteg fényképet csináltunk a látványosságok előtt, de még így se láttuk az összeset. Marad valami holnapra is. Délben megebédeltünk, majd folytattuk még egy kicsit a városnézést, de négy óra körül már nagyon elfáradtunk, így visszamentünk a hotelbe.
Én egyből bedőltem az ágyamba, amit nem hagyhatott ki Krisztián és Kornél sem, és rám feküdtek. Amint meglátta Nóri és Viki szintén az emberkupac tetejére feküdt. Gondolom, nem kell mondanom, hogy milyen kellemes érzés volt legalul lenni. Rimánkodtam vagy két percig mire leszálltak rólam, így végre elegendő levegőhöz jutva terülhettem el az ágyon.
- Na, akkor mesélj egy kicsit arról a srácról! – vetette rám kíváncsi tekintetét Kornél.
- Mit akarsz róla tudni? – fordítottam felé a fejemet továbbra is az ágyon fekve.
- Például, hogy mi a neve.
A legjobb kérdés, komolyan! Szerintem nem lesz jó még, ha elmondom. Aztán meg ők amúgy se tudnák, hogy pontosan ki is ő.
- Az nem lényeg neked – bújtam ki végül a válasz elől.
- Mert? Valami híresség vagy ki? – szaladt fel a szemöldöke Krisztiánnak.
Ha ezek után nekem valaki azt mondja, hogy Krisznek nincs hatodik érzéke, akkor azt megnyúzom! Hogy tapinthat rá mindenre?
- Nem, nem az! – tiltakoztam hevesen mielőtt még feltűnne nekik, hogy hova kalandoztam el.
- Akkor? – meredt rám mindenki tekintete.
- Csak egy srác. Nem akarok még róla mondani semmit. Majd ha úgy alakulnak a dolgok, amit kétlek. Max barátok lehetünk – ültem fel az ágyon.
- Még mindig Dominik? – helyezkedett el mellettem Kornél.
- Igen, de most nem akarok beszélni róla – dőltem vissza a párnára.
- Jól van, ahogy gondolod – nyomott puszit az arcomra.
Hogy a jó kedv ne szálljon el, átmentünk Levihez, Viktorhoz és Csabához, majd kicsivel később csatlakozott hozzánk Flóra és Lili is. Megint egy szobában mindenki. Annyit hülyültünk, hogy az hihetetlen! Olyan és akkora röhögő görcseim voltak, hogy azt hittem ott fulladok meg, így hála az égnek – na, meg a többieknek – elmúlt a pár órával ezelőtti szomorkás kedvem.
- Nem megyünk el valahova bulizni? – vetette fel agyszüleményét Levi. Jellemző rá. Ha neki nincs kedve a partizáshoz, akkor ott már baj van.
- Gyerünk! – kiáltotta mindenki kitörő örömmel, kivéve engem.
- Alexa, te nem jössz? – nézett rám Nóri csodálkozva.
- Inkább most nem. Majd legközelebb bepótolom – nem kell arról mindenkinek tudni, hogy más programom lesz ma este.
- Minden oké? – ölelte át a vállam Krisztián.
- Persze, csak most nincs kedvem menni sehova – pillantottam fel a mellettem ülő szőkeségre. – Miért lenne baj?
- Jól van, te tudod – húzott magához közelebb, majd ment is mindenki készülődni a bulira.
Előre tudtam, hogy mi lesz az este vége a számukra. Nagy részük hullarészegen jön vissza, és másnap majd’ meghalnak fájdalomcsillapítóért, illetve vízért. Mikor elkészültek, indultak is elég hamar, kb. kilenc óra felé. Mondanám, hogy majd annyival előbb érkeznek vissza, ha nem a mi társaságunkról lenne szó. Elég durva partikon vagyunk már túl főleg, amik Siófokon voltak.
Na, de térjünk vissza Londonba! Mindenki elköszönt tőlem, és elmentek.

2. rész

Halihó! Jelentkezem a második résszel :)
Akik szemfülesek voltak már rájöhettek, hogy melyik srác lesz inkább főszerepben, akik viszont nem, azok most megtudhatják ;)
Néhány kommentért vagy pipáért nem haragszok meg ;D És a két ünnep között hozom az új részt!
Most már csak hosszú téli szünetet, boldog karácsonyt és kellemes olvasást kívánok nektek! :)xx

 2. rész

Reggel, akarom mondani hajnalban lépések neszére ébredtem. Kis gondolkozás után eszembe jutott, hogy ezen zajok forrása Krisztián és Kornél lehet. Amikor legelőször találkoztunk, akkor is volt egy hasonló helyzet, de az már egy másik sztori. Kinyitottam a szemem, és valóban ők voltak. Ott álltak az ágyam felett.
- Mi van? – nyögtem ki alig látva az álmosságtól.
- Köszönjük köszöntésed, neked is jó reggelt! – ironizáltak grimaszolva.
- Ha nem ébresztenétek fel hajnalban, akkor az illem is eszembe jutna – forgattam meg a szemem, amit időközben sikerült kinyitnom. – Amúgy miért kellett nekem is felkelnem?
- Azért, hogy megkérdezzük, nem lenne-e kedved velünk szétnézni egy kicsit a városban – mosolyogtak angyalian.
- Hajnalban?
- Már nyolc óra. Amúgy keresnénk kávézót vagy valami izét, ahová beülhetünk és kajálhatunk – kérte aranyosan Kornél.
- Mert a hotelben nem lehet reggelizni – álltam ellen továbbra is a kérésnek.
- De ha délután vagy délelőtt megállunk valahol? – szólalt meg már Krisztián.
- Na, jó, rendben. Tíz perc, és kész vagyok – adtam meg magam és, kikászálódtam az ágyból. Előszedtem egy laza nyárias ruhát, majd a fiúk felé fordultam.
- Nem akarnátok kimenni?
- Mégis miért? – kérdezte tettetett értetlenséggel Krisztián.
- A legjobb barátaid vagyunk. Nyugodtan öltözz át előttünk – beszélt rá Kornél, miközben a szája sarkában ott lapult az a kaján mosoly.
- Akkor legalább forduljatok el – csóváltam meg a fejem nevetve.
Miután megtették, félrevonultam egy kicsivel eldugottabb helyre, és gyorsan átöltöztem, rendbe raktam az arcom, majd hagytam egy cetlit Nóriéknak, hogy nemsokára jövök.
London tényleg gyönyörű! Nem győzök ámuldozni, hogy mennyire szép város! Azt hiszem egy újabb kedvenccel gazdagodtam. A nagy csodálatom közben találtuk is egy Starbucks-ot, ahová elindultunk, hogy megigyam a reggeli szokásos capuccinomat.
Odafelé se tudtam betelni a várossal. Ugyanúgy nézelődtem, annak ellenére, hogy velem szemben is jöttek. Már fordítottam előre a fejem, amikor a semmiből egy felsőtestnek ütköztem, aminek köszönhetően majdnem elestem.
- Úristen, ne haragudj! – szabadkozott rögtön a barna, göndör hajú, szerintem közel 180 cm magas, farmernadrágot és fehér pólót viselő, 20 év körüli srác.
- Semmi baj – mosolyogtam rá, miközben visszanyertem az egyensúlyomat.
- Úgy sajnálom! Esetleg kárpótolhatnálak valamivel, amiért majdnem fellöktelek? – kérdezte óvatosan, mintha attól tartana, hogy megbántana szavaival. Ekkor tudatosult néha kissé elhomályosuló és kihagyó agyamban, hogy nem más akar engem kárpótolni, mint Harold Edward Styles! Igen, az a Harry Styles!
- Hát… ha szeretnéd, akkor rendben – egyeztem bele kissé zavartan.
- Mi történt? Minden oké? – vette észre Kornél, hogy lemaradtam.
- Persze, semmi gond. Csak nekem jött ez a srác, és elhívott egy kávéra – szedtem gyorsan össze a gondolataimat. Mit is tudhatna arról Kornél és Krisztián, hogy ki jött nekem…
- Rendben, akkor mi visszamegyünk. Majd siess te is. Kapsz háromnegyed órát! – kacsintott rám Krisztián.
- Milyen nagylelkűek vagytok! Ott leszek – mondtam nekik, majd elmentek, így végre Harrynek szentelhettem a figyelmem. – Ne haragudj, a barátaim voltak – tűrtem a fülem mögé a hajamat zavaromban.
- Semmi baj – mosolygott ő is. Istenem, az a mosoly! – Akkor viszont jól gondolom, hogy nem vagy idevalósi, ugye? – érdeklődött.
- Jól gondolod. Csak kirándulni jöttünk Londonba – nyögtem ki nagy nehezen. Mellette tényleg komoly erőfeszítésre van szükségem, hogy összebírjak rakni egy értelmes mondatot.
- És honnan jöttetek? – kérdezgetett tovább. Most tényleg érdekli vagy csak udvarias velem?
- Magyarországról – látva kicsit értetlen arcát kiegészítettem: – Közép-Európa.
- Így már meg van. – nevette el magát, aminek köszönhetően megmutatkoztak azok a gyönyörű fehér fogai. De miket beszélek? Én még nem akarok szerelmes lenni! Dominik után még szükségem van egy kis időre… még egy kicsire. – És minek köszönheti London, hogy egy ilyen szépség ellátogatott ide? – húzódott széles vigyor az arcára, így láthatóvá váltak a gödröcskéi.
- Öhm, köszönöm – pirultam el. – Amúgy egy pályázat segítségével – válaszoltam végre, közben meg is érkeztünk a Starbucks-ba. Én megrendeltem a capuccinomat, Harry pedig valami sütit.
- Amúgy Harry Styles vagyok – mutatkozott be, majd rögtön hozzá is tette: – Bár ezt te is tudod szerintem.
- Igen, tudom. Én Alexa Király vagyok – mosolyogtam rá. A közelében képtelenség, hogy ne mosolyogjon az ember?
- Szépen hangzik a neved – bókolt, majd beleharapott a sütijébe, ami közben már megérkezett a capuccinommal együtt.
- Köszönöm – megint elpirultam. Hányszor fog még zavarba hozni? Van egy olyan érzésem, hogy sokszor. – Amúgy mindenkit kárpótolsz, akit majdnem fellöksz? – tettem fel a kérdést, ami már egy ideje a fejemben motoszkált.
- Csak azt, aki megérdemli – felelte sejtelmesen, szája sarkában egy számomra kicsit érthetetlen okból kacér mosollyal.
Hát erre tényleg nem tudtam mit mondani. Sok lenne percenként megköszönni a bókjait. Mivel érdemeltem ki pont én? Nem mintha bánnám, sőt! Csak ez annyira abszurd.
- Meddig maradtok itt? – kérdezte, majd amikor felpillantottam rá – mert időközben érdekesebb volt az asztalt bámulnom – a szemeiben csillogást láttam. És, hogy milyen szép szemei vannak! Ez már bűn! Na, jó. Sürgősen le kell állítanom magam!
- Egy hétig. Jövő héten ilyenkor már Párizsban leszünk – feleltem kizökkentve magam az íriszeinek fixírozásából.
- Akkor nem sokáig – válaszolt szomorúbb hangsúllyal, és már azok a gyönyörű zöld szemek sem csillogtak annyira. Ennyire azért nem kell sírni!
- De ha figyelembe veszed, hogy az előtte lévő egy hetet Madridban, az az előttit Rómában, és a jövő hetet Párizsban töltjük, akkor érthetőbb – próbáltam kicsit felvilágosítani, hogy bár ide csak tegnap estefelé érkeztünk meg, mi már két hete nem voltunk otthon.
- Így világos már – költözött egy kis boldogság az arcára.
Erre a válaszom ismét csak a mosoly volt. Lehetetlenség nem mosolyogni vele, mondtam már? Közben a capuccinom elfogyott, így készültem visszamenni a hotelba.
- Nos, Harry, köszönöm a kárpótlást, de nekem mennem kell, nem szeretném elhagyni a többieket – álltam fel a székemből.
- Pedig örültem volna, ha egy kicsit még beszélhetünk, de rendben, ahogy szeretnéd – állt fel ő is, majd kifizette a sütit és az italomat. – Azért elkísérhetlek egy darabig? – csillantak fel ismét azok a smaragd szemek.
- Ha szeretnéd – egyeztem bele. Mintha ellen lehetne állni annak a szempárnak.
A hotel felé menve természetesen dumáltunk még Harry nagy örömére, és egy hihetetlen dolog történt: megkért, hogy találkozzunk még este! Na, ezt már tényleg nem tudom elhinni! Végül kinyögtem, hogy benne vagyok, majd kezet csókolt (!) és elment. Lehetséges, hogy ilyen rövid idő alatt valaki elcsavarja a fejem? Mert velem szerintem ez történt… De ennek nem szabadna! Még nem! Most még képtelen lennék rá, hogy többet érezzek iránta, egyszerűen nem menne.
Ezen gondolatok közben visszaértem a többiekhez. Nóri és Viki is felébredt már.
- Jó reggelt! Hogy aludtatok? – kérdeztem, miközben leraktam a táskám.
- Neked is! Egész jól. Amúgy hova is mentél? – érdeklődött Nóri.
- Krisztián és Kornél felébresztett nyolckor, hogy menjek velük a városba szétnézni kicsit, meg keresni valami kávézószerűséget, aztán nekem jött egy srác, és meghívott a Starbucks-ba – meséltem el röviden.
- És ott voltál ennyi ideig? – értetlenkedett Viki, amikor sikerült feldolgoznia kora reggel ezt a sok információt.
- Igen, beszélgettünk – vontam meg a vállam.
- Aha. Beszélgettetek. Szerintem is – vigyorgott Nóri, amire nekem is önkéntelenül mosoly kúszott az arcomra.
- Annyira hihetetlen? – tártam szét a kezem.
- Őszintén szólva? Igen – adott választ a saját kérdésére Viki. – És csak ennyi történt?
Egy kicsit gondolkoztam rajta, hogy elmondjam-e, ami a hotel előtt történt, de végül úgy döntöttem, igen. Elvégre is a legjobb barátnőim!
- Nem egészen – kezdtem bele, és erre a kijelentésemre egyből felcsillant a szemük. – Elkísért a szállodáig aztán azt kérte, hogy találkozzunk még, és egy kézcsók után elment – mondtam el végig vigyorogva.
- És ezt így kell kihúzni belőled? – támadtak le egyszerre egy olyan „ugye tudod, hogy mi következik ezután?” nézéssel.
- Jól van, na! Nem olyan egyszerű ez. Még korai lenne bárminek is kialakulnia.
- Akkor minek egyeztél bele? – tették fel a teljesen logikus kérdést.
- Nem láttátok a szemeit. Azoknak képtelenség ellenállni – mondanivalóm közben akaratlanul is mosoly kúszott az arcomra, miközben újra felidéztem lelki szemeim előtt.
- Ugye tudod, hogy ez mit jelent? – nézett rám komolyan Nóri.
- Mire gondolsz?
- Arra, hogy te kezdesz belezúgni abba srácba – fejezte be Viki.
- Nem! Azt még nem szabad! – tiltakoztam. – Még kell egy kis idő.
- Tudod, hogy nem akarunk beleszólni, csak amennyire kell, de figyeld meg, hogy az lesz a vége – tette a vállamra a kezét Nóra. Erre egy fejcsóválás volt a válaszom, majd készültünk lemenni a reggelihez.

1. rész

Meg is hoztam az 1. részt! Egyelőre még nem árulom el, hogy melyik fiú lesz főszerepben, de a következő részből ki fog derülni ;) Ami fontos még, hogy a részek előre megvannak írva, ebből jelenleg 19, szóval elég hosszúra tervezem.
Ezek után már csak kellemes olvasást kívánok nektek! :) xx

1. rész

Ismét a repülőn ülünk. Róma és Madrid csodálatos városa után Londonba tartunk, majd utána Párizsba és végül haza Magyarországra. De addig még van két hét, két hosszú hét, amit a barátaimmal tölthetek el.
A kisebb magánrepülőn a többiektől kicsit elkülönülve az ablaknál ülve, elmerengve bámultam ki. Csodálatos a felhők között átszelni a kék eget. Még sosem ültem repülőn, először furcsa is volt, de most már, hogy harmadjára vagyunk a levegőben nem annyira szokatlan érzés. Fentről minden olyan kicsinek és messzinek tűnik. Távol van az ember minden gondtól, bajtól, fájdalomtól, ami a földön várná.
A legjobbkor jött ez a lehetőség. Amikor a középiskolánkban tájékoztattak minket tavasszal, hogy van egy pályázat, amihez egy minimum 10, maximum 30 perces kisfilmet kell készíteni, a barátaimmal azonnal tudtuk, hogy ebbe bele kell vágnunk. A fődíj pedig egy 4 hetes európai utazás. Nos, a haverokkal neki is kezdtünk kitalálni a témáját, forgatni, összevágni, ha kell, akkor zenét berakni és miután ellenőriztük, hogy jól sikerült, beküldtük. Amíg a végeredményre vártunk leérettségiztem pár tantárgyból, név szerint angolból és biológiából. Nem volt olyan vészes, mint amilyenre számítottam. Jövőre már csak matek, magyar és töri kell. Végül az utolsó héten szólt az igazgató, hogy a mi kisfilmünk nyert, így a szóbeli érettségi után indulhatunk Rómába, ami az első város lesz. Alig hittük el, hogy sikerült!
Miután néhányan a barátaimmal sikeresen vettük a szóbeli akadályát pár nappal később összepakoltunk 4 hétre, elköszöntünk a családunktól, és elindultunk. Mindig is el akartam jutni ezekbe a nagyvárosokba, és most itt az alkalom!
Ráadásul legalább elfelejthetem az előző kapcsolatomat. Dominik összetörte a szívem. A lehető legjobb az, ha távol vagyok tőle, és erre tökéletes ez az utazás. Nem tudnám elviselni, ahogy az egyik legnagyobb ribanccal járkál. 4 hónap. Ennyit töltöttünk együtt. Hihetetlen, hogy ez neki nem jelentett semmit! Pedig én már neki adtam a szívem és elhittem, hogy szeret, amikor a szemembe nézve kijelentette. Ez volt a baj, hogy hittem neki! És az, hogy én is kijelentettem. Ez még nagyobb hiba volt! Egy jó ideig nem fogok hinni pasinak, ha ezt mondja, az biztos! Persze, ha a családom vagy a barátaim, barátnőim mondják, azt elhiszem, mert ők nem olyan szeretetre gondolnak. Bár eltelt az óta pár hónap, de még mindig fáj. Nem fogom ezt olyan egyszerűen elfelejteni. Természetesen a haverok próbálnak segíteni, hogy ne ezen járjanak a gondolataim, ami sikerül is nekik, de nem mindig. Az elkövetkezendő pár hétben vagy hónapban még biztos nem tudnék egy új kapcsolatba belemenni.
- Te meg min vagy úgy elgondolkozva? – helyezkedett el mellettem Viki.
Ő az egyik legjobb barátnőm. Bff, ha mondhatom így. Vele és Nórával mindent megbeszélünk, nincs tabu téma köztünk. Persze több barátnőm is van, de ők ketten a legjobbak.
- Csak, hogy hogyan jutottunk el idáig – válaszoltam továbbra is az ablakon kibámulva egy nagy sóhaj kíséretében.
- Aha. És a felhőknek szólt ez a sóhajtás, mi? – húzta fel szemöldökét. Mindig átlát rajtam ilyenkor, nem tudok neki hazudni.
- Na, jó – adtam meg magam. – Közben eszembe jutott Dominik is.
- Ne foglalkozz vele!
- Tudom. Csak nehéz.
- Akkor legalább még erre a két hétre, légy szíves! Most feledkezz meg róla, és érezd jól magad!
- Úgy lesz – mosolyogtam rá, majd visszatértünk a többiekhez, akik épp Beethowen-eztek.
- Gyere és segíts rajtam! – kérte már könyörgő szemekkel Krisztián.
- Jó. Lássuk, hogy állsz! – ültem le mellé, majd az én segítségemmel haladt tovább a játékban.
Krisztián a fiúk közül a legjobb barátom. Ő, illetve még Kornél. Amikor Vikivel és Nórival távol vagyunk egymástól, vagy csak éppen dolgaink vannak külön-külön, a fiúk mindig ott vannak velem. Velük sincs tabu téma, akármiről tudunk beszélni. És nem utolsó sorban segítenek egy kicsit megérteni a pasikat!
Éppen végeztek a játékkal a többiek, amikor szóltak, hogy leszállunk. Gyorsan elfoglaltuk a helyünket, majd a gép kereke már földet is ért.
Egy gyönyörű város látványa fogadott minket. Bár az időjárás nem mindig kellemes, de a város csodálatos! Miután összeszedtük a csomagjainkat segítettek eljutni a hotelba, ahol ezt a hetet töltjük.
Én természetesen Vikivel és Nórival voltam egy szobában, mellettünk Krisztián és Kornél, majd Lili Flórával, végül Csaba Levivel és Viktorral.
A csajokkal azonnal birtokba is vettük a szobát. Kipakoltunk a bőröndből, így a személyes tárgyakkal kicsit otthonosabbá is varázsoltuk. Amikor végeztünk én természetesen átmentem Krisztiánékhoz, ahol egy kicsit nagy káosz fogadott. Pasik, mit vártam?!
- Hogy nálatok milyen rend van! – ironizáltam a szobájukban körbe pillantva.
- A beszólogatás helyett segíthetnél inkább! – utasított Kornél mosolyogva.
- Azt is akartam! Tudod, hogy szeretlek titeket – nevettem, majd felvettem pár pólót a földről segítségem jeleként.
Végül negyed óra alatt sikerült viszonylag rendet rakni. Persze marasztaltak még, így ott is maradtam egy kicsit velük. Sokat köszönhetek nekik. Ott voltak velem, amikor Dominik otthagyott. Nem tudom nekik meghálálni azt a sok segítséget. Végül fél 11 körül átmentem a szobámba, és én is elaludtam.