Lezárás

Sziasztok! :)
Sokszor mondtam itt a vége felé, hogy nem fogok még búcsúzkodni, hiszen nincs itt az ideje. Most azonban már itt van. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan elrepült ez az 1 év, pontosan emlékszem, mikor és hogyan csináltam meg ezt a blogot, a legelsőt. Nem tudok nektek eléggé hálás lenni, hogy olvastatok, pipáltatok, kommenteltetek és nem hagyhatom ki a több mint 10.000 kattintást sem! Elképesztőek vagytok! ♥
Nem igazán tudom, pontosan hogyan szoktak lezárni egy blogot - szerintem mindenki máshogy - én arra gondoltam, hogy megosztok veletek néhány számadatot, illetve érdekességeket vagy plusz dolgokat a bloggal kapcsolatban. Ó, és persze a további terveimről is beszélek.

Szóval néhány számadat:

• több mint 10.000 kattintás eddig
• 61 bejegyzés
• 6 feliratkozott itt, 11 követő bloglovinon
• 112 közzétett bejegyzés eddig (kommentek és válaszok)
• rengeteg kattintás bloglovinról, a They don't know about us című blogomról, különböző keresési kulcsszavakról és más webhelyekről, illetve sokszor kerestetek rá a blogra a link alapján
• több ezren kattintottatok Magyarországról, és nagyon sokszor az Egyesült Államokból, Szlovákiából, Németországból, Romániából, az Oroszországi Konföderációból, Ukrajnából, Szerbiából, az Egyesült Királyságból és Hollandiából. Ha valami nem stimmelne, az a blogger hibája.
• az oldalmegjelenítéseket böngészőként és operációs rendszerenként nem sorolnám fel, nem akarlak untatni benneteket, de számomra azok is hihetetlenek!
• egy hosszú, 40 részes történet + epilógus, egy 6 részes one shot + epilógus, egy 4 részes one shot és egy 5 részes one shot

Lehet, ezek nem olyan nagy számok, nekem mégis azok, hiszen első blogom volt, minden új volt, és hihetetlennek tartom, hogy ennyit elértem ezzel a történettel. Köszönöm nektek! ♥
És ha már eljutottunk a one shotokhoz, szót kell ejtenem róluk is, hiszen ezek is szerepelnek ezen a blogon. Az első a With You Forever volt, amely Larry Stylinsonról szólt. Imádtam írni, és mivel ekkor írtam először +18-as dolgokat, kihívást is jelentett, de nagyon élveztem. Ó, és ekkor írtam először Larryről, már csak ezért is egyik kedvencem :D
Aztán némi szünet után érkezett az If you give me the chance.... Az alaptörténet régóta megfogalmazódott a fejemben, csak a megvalósításra várt. Majd elkezdtem írni, aztán jött néhány hetes szünet, ami alatt elakadtam, de hála az égnek, sikerült befejeznem, a vége már egészen gyorsan ment :D
Az utolsó pedig, ami ide került fel az az If we could only turn back time... volt. Emlékszem, kérdezte valaki, hogy lesz-e még Larrys one shot, amire akkor azt mondtam, hogy nem valószínű. Még aznap este vagy másnap este ez a kijelentésem megdőlt, mert megszállt az ihlet, és muszáj volt megírnom :D És nem tudtam volna nem happy endet írni, abba belefájdult volna a szívem.

Végül jöjjön az alapblog, a Why can't you look at me like that?. Lehet, páran csodálkoztatok, miért éppen az I Wish-ből választottam a címet, amikor már kijött a Take Me Home. Ám amikor jött az ihlet, akkor még csak az Up All Night-nak voltak meg a dalszövegei - a TMH még odébb volt - amiből keresgéltem a sztorihoz való címet, és valamennyire próbáltam ahhoz kapcsolódóan írni. Aztán ez volt, mikor sikerült, volt, mikor nem, ez már az én hibám :D Egyébként tavaly az őszi szünetben írtam ehhez nagyon sokat, vagy 10 részt egy héten, és idén az őszi szünetben meg már majdnem befejeztem. Eléggé váratlanul ért, amikor realizáltam. Utána kissé lelassultam, mert ugye jöttek közben folyamatosan az ötletek, amelyeket muszáj voltam megírni, de pont jól jött ki minden, hiszen majdnem pontosan 1 év alatt befejeződött minden.
És igen, nem ez az első sztori, blog, amit befejezek, de ez volt az első, amit megcsináltam, és az első ilyen hosszúságú. Furcsa lesz, hogy többet nem kell majd írnom Alexa és Harry történetét, 1 év alatt gyorsan megszokja az ember :D Annyira hihetetlen, hogy ilyen gyorsan elrepült 1 év... tudom, közhelyes, de tényleg olyan, mintha tegnap lett volna.
Összegezve, általában szerettem írni ezt a sztorit, volt, amikor idegbajt kaptam tőle meg kínlódtam, de visszagondolva megérte. És bár sok mindent megváltoztatnék rajta és nem mindennel vagyok elégedett, nem fogok megváltoztatni semmit, hiszen ezt így írtam meg először, így marad.
Ha újra olvassátok vagy esetleg új látogató tévedne ide, nyugodtan hagyhattok kommentet, ha szeretnétek, ne gátoljon meg titeket, hogy már befejezett a blog (hihetetlen ezt leírni még mindig). Természetesen amint tudok, válaszolni fogok :)

A végére pedig maradtak a terveim. Amikor elkezdtem ezt a blogot, a köszöntéseben említettem, hogy mind az 5 fiúról írok sztorit. Ezeket persze meg fogom osztani veletek. A következő, nagyjából ilyen hosszúságú blog valamikor 2014-ben fog jönni csak, mert van vele még dolgom. Majdnem 10 rész készen van, de ezeket 1 évvel ezelőtt írtam, ki kell javítanom, át kell alakítanom néhány dolgot, amihez időre van szükségem a tanulás és egy másik blog mellett. Azt meg már meg sem említem, hogy mennyi minden jöhet közbe, amik sürgősebbek lehetnek. Szóval fogok jelentkezni mindenféleképpen, csak az kérdéses, hogy mikor. Szeretnék konkrét időpontot mondani, de nem tudok sajnos. Lehet, hogy januárban, lehet, februárban... fogalmam sincs. Csak annyit kérek, hogy várjatok. Remélem, velem fogtok majd tartani a következő blogomnál is :) A következő bejegyzés tehát szerintem ez lesz majd, hacsak nem jön közbe valami váratlan.

És mivel jövőhéten már nem fogok jelentkezni, ezért most kívánok minden csodálatos olvasómnak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet! (Az alkohollal meg tessék vigyázni :D). Természetesen nem feledkezhetek el egy bizonyos szülinaposról sem. Előre is nagyon boldog 22. szülinapot a gyönyörű és tökéletes Louis Tomlinsonnak! He is our sunshine ♥

Ha valamit netalántán kihagytam volna, kommentben megtaláljátok. Szóval még találkozunk, ne felejtsétek el! Love ya all :)xx

 

Epilógus

Sziasztok! :)
Ahogy ígértem, itt van az epilógus, mely lezárja az egész sztorit. Remélem, tetszett nektek, én Alexa és Harry történetét valahogy így képzeltem el. De nem folyok bele túlságosan az elköszönésbe, hiszen hétvégén (valószínűleg szombaton) jövök még egy bejegyzéssel.
És hihetetlennek tartom, hogy túlléptük a 10.000 kattintást! Bevallom őszintén, egyáltalán nem gondoltam volna, elképesztőek vagytok! <3 Ráadásul ma van a blog születésnapja, pontosan egy évvel ezelőtt ilyenkor került fel a köszöntés és az 1. rész. Azt hiszem, ennél jobban nem jöhettek volna ki a dolgok, még ha eltervezem sem.
Nagyon köszönök még egyszer mindent és utoljára kellemes olvasást kívánok! :)xx

Epilógus

Alexa szemszög:
Fáradtan dőltem végig az ágyon az egész napos pakolás után. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen fáradalmas lesz ez a költözés Magyarországról Londonba.
Merthogy a sikeres érettségi megszerzése után egy londoni egyetemen folytatom majd tanulmányaimat, így az volt a legegyszerűbb döntés, hogy Harryvel összeköltözünk. Már elég jól ismerjük egymást ehhez szerintem. Mondjuk, javában zajlik a srácok turnéja, szóval még nem igazán fogunk együtt lakni. Harry most is hazarepült, hogy segítsen a kipakolásban meg ilyenek, aztán ha itt végzünk, sietünk is vissza Amerikába, és velük fogom tölteni az időmet, amíg el nem kezdődik az egyetem.
- Alexa, nézd, mit találtam! – jött be a hálószobába Harry is, kezében a laptopjával. – Csekkoltam a twitterem, és egyszer csak ez jött velem szembe – azzal letette elém a gépet, hogy én is megláthassam, amit ő. Egy cikk, rólunk.

„Harry Styles párkapcsolata komolyra fordult!
 
Sokszor beszámoltunk már a One Direction fürtös énekese (19) és Alexa Király (18) viszonyának alakulásáról. Olvashattak arról, hogy a két fiatal miként talált egymásra, aztán miként váltak el útjaik egy időre, és hogyan jöttek újra össze az énekes születésnapi buliján. Most pedig a legfrissebb hírek szerint a pár egy új szintre emelte kapcsolatát azzal, hogy összeköltöztek!
Jó néhány rajongó elmondása szerint Alexa összecsomagolta otthon a dolgait, repülőre ült, majd már Londonban, Harry segítségével, a közös lakásukban pakoltak ki. Lehet, kissé elsiették a dolgokat, ám már egy éve ismerik egymást, tehát nem nagyon érhetik őket meglepetések a másikkal kapcsolatban. Ezek után az eljegyzés lesz Harry következő lépése?
Nem lenne nehéz elképzelni, tekintve, hogy amióta ismét együtt van gyönyörű barátnőjével, nem sokszor látni őt részegen, megszűntek a pletykák arról, hogy éppen melyik lánnyal bújt ágyba. Egyszóval Alexa megmutatott egy új Harryt.”

- Oké, ennyi elég lesz! Ha még több dicsérő szót hallok magamról, lefordulok az ágyról – fordítottam el magam elől a laptopot nevetve. – Egyébként gyorsan terjednek a hírek – állapítottam meg végül már komolyabban, fejcsóválva.
- Igen, a lányaink mindent tudnak szinte azonnal – mosolygott Harry is, miközben visszavette magához a készülékét.
- Képzelem, most mennyire fognak utálni – sóhajtottam, ahogy belegondoltam, mi vár majd rám.
Már akkor rengetegen akadtak ki a srácok rajongói közül, amikor elkezdtünk járni Harryvel. Utána híre ment a szakításnak, megnyugodott mindenki és persze megkaptam, hogy mekkora ribanc vagyok, amiért Harry érzelmeivel játszottam, aztán megint összejöttünk, ezzel ismét felkavarva a médiát. Mondjuk ekkor már annyira nem kaptam olyan sok üzenetet, hogy „Hagyd el a férjemet, te ribanc!”, meg hasonlók. Persze voltak durvák, amik szerint csak kihasználom Harryt. Most, hogy összeköltöztünk, el nem merem képzelni, mi lesz.
- Nyugalom – húzott magához szerelmem, és egy puszit nyomott az arcomra. – Majd én megvédelek. Tudod, hogy a rajongók nekem szót fogadnak – viccelődött a végére, így a borús hangulatom kezdett megszűnni. Főleg, hogy Harry a puszit csókra cserélte, amit már a számra kaptam.
- Tudom, csak… Annyi mindenki utál, amiért először „elvettelek tőlük”, aztán szakítottunk, amiről azt gondolják, hogy kihasználtalak, most meg megint együtt vagyunk. Biztosan azt hiszik, azért csinálom, mert a médiában akarok maradni – ömlöttek belőlem kétségeim, amik megfogalmazódtak bennem már egy ideje. Szinte éreztem a megkönnyebbülést, csak azért, mert kimondtam végre őket.
- Figyelj, Alexa. Megértem és átérzem a helyzeted. Tudom, milyen, mert rólam milliószor találtak már ki hülyeségeket. De ne foglalkozz velük! Ha azt látják, hogy boldogok vagyunk, lenyugszanak. Ez volt tavaly nyáron is. Egy idő után megszokják és elfogadják. Ennyi – felelt halkan, közben hol a karomat, hátamat, arcomat simogatta. Megnyugtató volt.
- Oké – mosolyodtam Harryre, aki ölelésébe vont, majd ajkai máris az enyémeken voltak. Imádtam, hogy bármikor meg tudott nyugtatni. Talán ő volt az egyetlen, aki erre képes volt néhány szóval. Mindig tudta, mit kell mondania. – Amúgy nem fogok én unatkozni a turnén, ugye? – kérdeztem hirtelen, kiszakadva a csókból, de muszáj volt megtudakolnom.
- Imádom az ilyen romantikus helyzetekben az ilyen „romantikus” megszólalásaidat – nevetett kínjában Harry, amit én is megmosolyogtam. – Egyébként nem, nem fogsz. Ott lesz Lou, Lux, lesz, amikor csatlakozik hozzánk Gemma is meg Eleanor, szóval nem kell aggódnod. Meg velünk amúgy sem lehet unatkozni, tudhatnád – vágott sértődött fejet, mire én felröhögtem. Harryvel elég nehéz nem vidámnak lenni, ezért is szeretem őt.
- Jó, jó, fogtam. Csak biztosra akartam menni – magyaráztam meg kérdésemet.
Szám újra az övén volt, hevességünk fokozódott, és eldöntött az ágyon. Lassan leszedtük a másikról a ruhákat, tudtam, mi jön, és készen álltam most már. Csak a halk nyögéseink, levegővételeink és az elsuttogott szeretlekek törték meg a csendet. Tökéletes volt minden, mert tudtam, mennyire szeretjük egymást.

40. rész

Sziasztok! :)
Íme, ez is eljött, hogy az utolsó részt hozom. Bár nem ez az első történetem, amit befejezek, mégis megszokhatatlan ez az érzés. Ez volt az első blogom és az első ilyen hosszúságú, furcsa érzés, hogy mindjárt vége. Ám ne feledkezzünk el arról, hogy lesz még egy epilógus, amit kedden tervezek hozni, pontosan a blog születésnapján, aztán jövőhétvége felé pedig a tényleges lezárást is. A további terveimet majd akkor mondom el.
A másik dolog, amit nehezen hiszek el, hogy nagyon közel vagyunk a 10.000 kattintáshoz, elképesztőek vagytok, komolyan! <3 És kérlek, írjatok, kíváncsi vagyok, mit gondoltok a befejezésről :)
Nos, szerintem mindent elmondtam, amit akartam, szóval kellemes olvasást kívánok! :)xx

40. rész

Alexa szemszög:
Napokig tartó gondolkozás, fejtörés és szenvedés után döntésre jutottam. Nem volt könnyű, mert milliószor meggondoltam magam naponta, de sikerült: ki kell repülnöm Londonba, hogy beszéljek Harryvel.
A szakítás után úgy voltam vele, hogy képes leszek elfelejteni őt. Csak akkor még nem tudtam, igazából mennyire szeretem ezt a srácot. Azt hittem, hogy menni fog, hogy nincs rá szükségem. De ez a hónapok múlásával egyre jobban megdőlni látszott. A szívem egyáltalán nem értett egyet az agyammal.
Egy ideig még kínoztam magam azzal, hogy próbáltam figyelmen kívül hagyni azt az érzést, ami mindig elkapott, amikor megláttam Harryről egy képet vagy olvastam róla valamilyen hírt. Aztán ez szépen lassan kezdett felőrölni belülről, végül pedig már nem tudtam magam előtt sem tagadni, hogy nem múltak el az érzéseim a fiú felé, akármennyire is igyekeztem, hogy ne így legyen.
És most jött el az idő, nem bírom tovább, látnom kell őt, beszélnem kell vele. Ha Harry nem is akar már tőlem semmit, oké, de el kell mondanom neki, mert nem tudom magamban tartani. Bár belül millió darabra hullanék, ha többet látni sem akarna, megérteném.
Ezt mindenféleképpen muszáj kiderítenem, ezért beszéltem Liammel, Zaynnel, Niallel és Louis-val skypon arról, hogy találkoznom kell Harryvel, mert hülye voltam, hogy szakítottam vele. Ki is találtunk egy tervet, és nagyon remélem, hogy nem fogja lelombozni Harry kedvét az újbóli felbukkanásom. Ugyanis megtudtam a srácoktól, hogy megpróbál nem csajozni, hiszen úgyis jön a turné, nem lenne ideje senkire. Ettől azért tartok, hogy mi van, ha akkor is így fogja gondolni, miután beszéltem vele. Azonban muszáj megtennem, ha választ akarok tőle, nincs más választásom.
Nagyot sóhajtva nyitottam ki Louis kocsijának ajtaját, majd vágtam be magam után. Ám mielőtt elindultam volna a villa felé, ahol Harry a szülinapi buliját tartja a barátaival, Lou elkapta a csuklómat.
- Biztosan meg akarod csinálni? Még visszakozhatsz – emlékeztetett, hogy nem muszáj ezt tennem, de én már mindent eldöntöttem. Akkor is, ha jelenleg nem érzek magamban elég erőt ehhez az egészhez.
- Tudom, de ha most nem teszem meg, később bánni fogom – néztem gyönyörű kék szemeibe, nekem azonban a zöld a kedvencem már egy ideje. – Menjünk – indultam el egy sóhaj után, Louis pedig követett.
A lakásba belépve rengeteg embert láttam, akik táncoltak, iszogattak vagy egymással beszélgettek. Hm, mint egy amerikai házi buliban – gondolkoztam el egy pillanatra, ám nem sokáig tudtam elmélkedni ezen, hiszen megjelent Niall, Liam és Zayn előttem. Biztatóan rám mosolyogtak, elárulták, hol van Harry, majd a „hajrá”, „ügyesen” és „sok szerencsét” mondatok után indultam utána.
Nem hinném, hogy voltam valaha is ennél idegesebb, mint most. A szívem a torkomban dobogott, és szerintem meg is állt egy pillanatra, amikor megtaláltam az udvaron Harryt. A szakításunk óta most látom őt először élőben.
- Szia – leheltem szinte meghallhatatlanul, de képtelen voltam ennél hangosabban bármit is mondani. Szinte megszédültem látványától.
- Szia – fordult meg a lehető legjobban meglepődve Harry, arcára kiült, hogy álmában sem gondolta volna, hogy én itt leszek. – Hát te? – törte meg a lassan kínossá váló csendet, míg én próbáltam összeszedni gondolataimat.
- Mondanom kell neked valamit – kezdtem, de muszáj volt megállnom egy kicsit. Ez nehezebb, mint gondoltam. Végül Harry kérdő tekintete után nagy levegőt véve folytattam: – Azért jöttem, hogy elmondjam, hibáztam, amikor szakítottam veled, és a hónapok múlásával rájöttem, mekkora hülyeség volt. Szóval, ha te is akarod, újrakezdhetnénk… mindent – fejeztem be a végére egy halvány mosolyt eleresztve, ám Harryre pillantva a szívem összeszorult, mosolyom lehervadt az arcomról. Ó, ugye nem…?

Harry szemszög:
Fogalmam sincs, hogy Alexa hirtelen és váratlan felbukkanása, vagy mondanivalója döbbentett meg jobban. Egy biztos, egyikre sem számítottam, és nem tudom, mit kellene reagálnom erre az egészre.
Bár hetekkel ezelőtt, ha ez megtörténik, gondolkodás nélkül csókolom meg a lányt, és egyezek bele ötletébe. Azóta azonban más megvilágításban is megvizsgáltam a dolgokat. A hamarosan kezdődő turné miatt felesleges lenne nekem most egy friss kapcsolat. Nem hinném, hogy kibírná a 8 hónapot.
- Harry? – néztem fel a lányra, ahogy kiejtette nevemet, és válaszomra várt. Látszott rajta, hogy kétségbe van esve.
- Gondolod, hogy ez lenne a legjobb megoldás? – kérdeztem inkább vissza. – Én nemsokára 8 hónapig tartó turnéra megyek, semmi időnk nem lenne egymásra, és nem élné túl a kapcsolatunk – feleltem majdhogynem rideg hangnemben, bár nehezemre esett, Alexa álla pedig majdnem leesett.
- Ezt értsem úgy, hogy már nem akarsz tőlem semmit? – nézett a szemembe csodálkozva és értetlenül. Nem akarta elhinni.
- Nem – ráztam meg a fejem határozottan. – Csak nem most. Most nem jó – kezdtem el megtörni, az eddigi határozottságom és szinte érzelemmentes hangom eltűnni látszott. Nem bírtam ki, hogy ne menjek közelebb hozzá, és ne simítsak végig arcélén ujjaimmal. Érintésemre szemei lecsukódtak, kiélvezte azt a pár pillanatot, amíg bőrünk egymáshoz ért.
- Nem várhatok 8 hónapot, ezt te is tudod – suttogta kétségbeesve a szemembe nézve a lány, mire egy nagyot sóhajtottam. Igen, tudtam, hogy igaza van. – Miért nem akarod megpróbálni legalább?
- Mert tudom, hogy felesleges – állítottam továbbra is, bár már nem olyan biztossággal, mint néhány perccel ezelőtt.
- De… – túrt idegesen a hajába, miközben kereste a szavakat. – Hidd el, kibírnánk annyi időt, ha tudjuk, hogy valaki vár a turné végén – lépett egyenesen elém, csak milliméterek választották el egymástól a mellkasunkat, jobb kezével pedig birtokba vette a hajamat. – Ha tudnánk, hogy a másik ott lesz – súgta olyan hangon, mintha attól félt volna, hogy itt hagyom. Ám nem, már nem tudnék elmenni tőle. Fogva tartott belőle valami.
- Biztos vagy benne? Gondolod, hogy 8 hónapon át kibírnánk azt, hogy alig látjuk egymást? – kételkedtem még mindig, de már nem olyan erővel, mint eddig. Alexa szépen, lassan lebontotta a magam köré felhúzott falakat, és semmit sem tudtam ellene tenni.
- Igen, meg tudnánk oldani! – felelte olyan magabiztossággal, hogy már én is kezdtem elhinni. – Akkor is megoldottuk a távolságot, amikor Londonból Párizsba repültem, és akkor is, amikor Párizsból haza. Most miért ne sikerülne?
És kész, ennyi kellett nekem. A régi, nyári, boldog emlékekkel előhozakodva Alexa meggyőzött. Nem tudtam semmit sem mondani, inkább cselekedtem: azonnal karjaimba zártam, ajkaimat csókra éhesen helyeztem a lányéra, és csak annyit éreztem, hogy soha többé nem fogom elengedni őt magam mellől.
- Csak te tudtad megváltoztatni a véleményemet, ugye tudod? – kérdeztem végül, amikor kiszakadtunk a csókból, de még mindig karjaimban tartottam.
- Örülök, hogy nekem sikerült – válaszolta mosolyogva, és hosszú idő után végre ismét láthattam gyönyörű szemeinek csillogását. – Úgy sajnálom! – tört fel belőle hirtelen, nem is értettem rögtön, mire gondolt. – Sajnálom, hogy szakítottam veled, sajnálok mindent! Rossz döntés volt, de többet nem fog előfordulni… – ömlöttek a szavak Alexából, mire mutatóujjamat a szájára téve elhallgattattam őt.
- Ez mind nem számít már. Tudod, miért? Mert újra az enyém vagy, és szeretlek – mondtam őszintén, szívből, és apró csókot nyomtam ajakira.
- Én is szeretlek – mosolygott Alexa, majd kézen fogva mentünk vissza a villába a srácokhoz, ahol kétségkívül életem legjobb szülinapját ünnepeltem meg.

39. rész

Helló! :)
Egyre hihetetlenebb számomra, hogy nemsokára a blog végére érünk, és - sablonosan fog hangzani, de - olyan, mintha tegnap kezdtem volna el. Na, jó, ennyi elég is, mert a végén még most elkezdem a búcsúzkodást, ami még igazán várat magára pár hetet. Még van hátra egy rész, plusz az epilógus!
Erről a részről annyit, hogy bocsánat a rövidségéért, szenvedtem vele, amikor írtam, emlékszem. Az utolsó hosszabb lesz, ebben biztosak lehettek.
Nos, azt hiszem, most csak ennyi lennék, szerintem mást nem akartam mondani, szóval kellemes olvasást kívánok! :)xx

39. rész

Alexa szemszög:
Döntésképtelen hetek következtek az életemben. Egyszerűen nem tudtam, mi tévő legyek. Harry boldog, én nem vagyok az. Bár Louis elmondása alapján Harry sem az, csak nem meri bevallani magának. Összevissza kavarogtak a gondolatok a fejemben, és képtelen voltam eldönteni, melyik a helyes. Milliószor kérdeztem meg magamtól, hogy mit tegyek. Odamenjek Harryhez, és kérdezzem meg tőle, szeret-e még? Csináljak magamból hülyét? Érdemes érte?
- Már megint rajta töröd a fejed? – kérdezte tőlem Nóri, mire felnéztem rá. Átmentem hozzá, hogy dumáljunk egy kicsit, hiszen ezer éve nem beszélgettünk rendesen a tanulás miatt. Most, a téli szünetben adódott erre lehetőségünk.
- Mostanában inkább az a kérdés, hogy mikor nem – nevettem fel kínomban, a saját szerencsétlenségemen, miközben elfogadtam tőle a pohár üdítőt.
Az érettségire való egész éves felkészülés miatt sajnos nem nagyon volt időnk együtt bandázni a társasággal úgy, mint nyáron a 4 hetes kiránduláskor. Bár vannak köztünk már egyetemisták – Krisztián, Kornél, Csaba és Viki – a többségünk még középiskolás, és most fogunk érettségizni. Szóval mindenkinek sűrű a sulis időszak, csak néha jutunk el egy-egy buliba, így nem nagyon volt alkalmam kibeszélni magamból a problémáimat. Most viszont itt az alkalom.
- Őszintén szólva, fogalmam sincs, mit csináljak – sóhajtottam fel gondterhelten, ahogy leraktam a poharamat, és barátnőmre néztem.
- Szereted őt? – hangzott el az a kérdés, amitől a legjobban tartottam. Szerelem lenne az, amit érzek? Vagy csak féltékeny vagyok? Vagy szimplán rosszul esik őt mással látni? Ezeket akkor érzi az ember, ha szerelmes, nem?
- Azt hiszem, a legnagyobb hibát követtem el, amikor szakítottam Harryvel – mondtam ki, bár nem pont a kérdésre válaszoltam.
- Megbántad? Vele akarsz lenni, ameddig csak lehet? Hiányzik? Újra szeretnéd kezdeni, kijavítani a hibád? Ha igen, egyértelmű, hogy még mindig szereted.
Lesokkolódva hallgattam Nórit, annyira igaza volt. Igen, minden kérdésére igen volt a válaszom. Nem tudok túllépni Harryn, hiába gondoltam azt, hogy sikerülni fog. Ezzel viszont, hogy biztossá vált, továbbra is szeretem őt, nem jutottam sokkal előrébb, ugyanis neki még mindig ott van Taylor. Nem akarok az ex-barátnő lenni, aki tönkretett egy kapcsolatot. Tehát megint nem tudom, mit tegyek. Ugyanott tartok.
Ilyen kétségek között jött el a karácsony – amire a srácok meghívtak, de visszautasítottam az ajánlatot Harry és az érzéseim miatt – és a Szilveszter. A Szilveszter, melyen Harry és Taylor csókolóztak eléggé nyilvánosan, majd pár nappal, héttel később szakítottak. Én pedig végtelenül boldog voltam, akármennyire is szemét dolog ez. Nem így akartam rá reagálni, de annyira természetes volt a reakcióm, hogy nem tehettem ellene.

Harry szemszög:
- Ez után a szakításod után is második otthonaid lesznek a szórakozóhelyek? – érdeklődött igen kedvesen Louis, amikor egy fárasztó nap után összegyűltünk a közös házunkban, hogy itt aludjunk mindannyian.
- Nem, nem valószínű – mosolyodtam el, ahogy összehasonlítottam magamban az utolsó két kapcsolatomat. Nem kicsit voltak mások.
- Akkor mi lesz? Megpróbálod visszaszerezni Alexát? – kérdezte Niall, majd beleharapott a szendvicsébe.
Alexa. A lány, akitől nem tudok szabadulni. A Taylorral való kapcsolatom alatt sem tudtam elfelejteni, és a srácok is rendre emlékeztettek rá. Amikor Lou meghívta a szülinapjára, azt hittem, eljön, de nem tette. Nyilván miattam. Nem beszéltünk semmilyen formában hónapok óta, nem kicsit lett volna kínos újra látni egymás, anélkül, hogy kommunikálnánk. Talán jobb is, hogy nem jelent meg. Talán…
- Nem hinném – válaszoltam végül meg Niall kérdését. – Ha továbbra is azon az állásponton van, mint amikor szakított velem, hiába is tennék én bármit.
- Belefáradtál? – szólt közbe Liam is homlokráncolva.
- Nem tudom… Csak nem látom értelmét, hogy olyanért harcoljak, amiből nem lehet semmi. Én hiába akarom, ha Alexa nem.
- És ha Alexa újrakezdené? – nézett fel Zayn is a telefonjából. – Te is megpróbálnád még egyszer?
- Ha tényleg úgy gondolná, hogy mi még jók lehetünk együtt, akkor talán igen – válaszoltam, miután jobban átgondoltam. – Csak azt szeretném, ha boldog lenne. Ha neki úgy jó, hogy nem vagyunk együtt, oké, nehezen, de el tudnám fogadni. Ha viszont még egyszer megpróbálná, nem hiszem, hogy nagyon ellenkeznék – mosolyodtam el a gondolatmenet végére. – De tökmindegy, úgysem akar látni, ráadásul nemsokára turné, nem lenne időm egy lányra vagy egy kapcsolatra – legyintettem végül, mintha nem fájna.
Azonban fájt. Mindennél jobban fájt. Milliószor megbántam, hogy akkor este képtelen voltam magamon uralkodni. Józanul ment volna, ez biztos, csak részegen nem tudok normálisan gondolkozni. És megértem Alexát, nem is haragszom rá, hiszen végigsértettem. De ha adna még egy esélyt, nem rontanám el, és bebizonyítanám, hogy tényleg tudok rá várni. Rá érdemes, tudom, érzem.