16. rész

Helló! :)
Egész héten nem tudtam, hogy mikor hozzam a frisset, de ma végre lett ennyi időm, szóval itt van. Köszönöm szépen a sok-sok kattintás, illetve a visszajelzéseket is <3 Komikért és pipákért továbbra sem haragszom meg :D :$
És most a szokásostól eltérően kérek egy kis Directioner-energiát a jövőheti keddi és csütörtöki osztályozó vizsgámra, mert ha az nem sikerül, nem mehetek előrehozott érettségire. De csak ha nem olyan nagy kérés :) Előre is köszönöm <3
Azt hiszem, most csak ennyi lennék, kellemes olvasást! :)xx

16. rész

Alexa szemszög:
Harry Styles megcsókolt. Illetve meg akart csókolni. Én pedig nem hagytam. Ez a három mondat cikázott a fejemben szinte egész nap. Tudtam én, hogy nem szimplán barátságot akar tőlem, hanem többet. De ezzel még nem lenne gond. A probléma ott van, hogy én erre még nem állok készen. Nem is értem, hogy gondolta ezt, amikor a sétálásunk alkalmával világosan megmondtam, hogy egyelőre nem akarok pasit magamnak. Ennyire türelmetlen nem lehet, de úgy látszik mégis. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem tetszik, mert akkor hazudnék, hanem csak azt, hogy nem tartja tiszteletben, amit mondtam, ami végzetes dolog lehet egy kapcsolatban. Na, de ennyire előre azért ne menjünk! Aztán a csókot – vagy majdnem csókot, teljesen mindegy – még csak feldolgozni se volt időm, amikor elhívott állítása szerint nem- randira. Én meg beleegyeztem. Komolyan nem értem, hogy ilyenkor hova tűnik a józan eszem! Érdekes lesz az este vele, ebben biztos vagyok. Nem tudom, mit tervez, de azt érzem, hogy előre félhetek.
A csajok alig hitték el, amikor elmeséltem nekik a reggel történteket. Mint utólag kiderült tényleg úgy volt, ahogy azt Harrynek is mondtam: Viki Jeasnonnél aludt, Nóri pedig Viktor, Csabi és Levi szobájában. Ő se a lányokhoz menne! Na, de mindegy is. Szóval miután elmondtam nekik majdnem a hajamat tépték, amiért nem hagytam, hogy normális csók legyen, ne csak egy csók, amiből még szájra puszi se lett, sokkal inkább két ajak egymáshoz érése. A magyar tanárom, de büszke lenne rám ezért a megfogalmazásért! Tehát visszatérve a témához. Miután átbeszéltük ezt a jelentet, és még az esti vacsora meghívást is említettem már jobban örültek. Abban ők is biztosak, hogy ez akkor is randi, ha Harry nem ezt mondta.
És van még a rádió. Mivel délután mindenki pihent, és egymás szobájában voltunk a holnapi repülőút miatt, rádiót hallgattunk. Alig hittem a fülemnek, amikor meghallottam, hogy ott van a One Direction. Természetesen max hangerőn hallgattam, ahogy nyilatkoznak, és már majdnem kapcsoltam volna ki, amikor meghallottam a kérdést miszerint igaz-e, hogy Harrynek barátnője van. A szívem eszeveszett dobogásba kezdett, és bár tudtam, mire kértem mégsem voltam biztos benne, hogy tényleg meg is teszi. „De azt kell, hogy mondjam, nincs barátnőm.” – ütötte meg fülemet a mondat. Megtette, amire kértem, de én mégsem voltam elégedett. Szerintem kezdek megőrülni. Mi az, hogy „azt kell, hogy mondjam”? Azt hiszem nálam ez verte ki a biztosítékot. Nem így gondoltam én ezt a dolgot. Miért nem lehetett volna úgy mondani, csak simán, hogy „nincs barátnőm” vagy „nem igaz a hír” vagy tudom is én. Bárhogy jó lett volna, de így nem, csak így nem megfelelő. Ezek után mi lesz a vacsoránál? Ha az után nem visznek be az idegosztályra, akkor sosem.
Ezen ezernyi gondolattal a fejemben lógtam a többiekkel egész nap. Csoda, ha alig tudtam rájuk figyelni? Aztán más jutott az eszembe: Viki és Jeason. Az egész délutánt együtt töltötték valahol London utcáin. Mi lesz velük, ha mi holnap elmegyünk? A kapcsolatot tartani fogják, de mi lesz utána? Ha hiányozni fognak egymásnak? Igaz, azt gondoltam, hogy Vikiről és Jeasnonről beszéltem. Aztán később rá kellett jönnöm, hogy nem. Illetve mégis. Az ő kapcsolatuk is olyan – vagy legalábbis nagyon hasonló –, mint az enyém és Harryé. A különbség, hogy mi nem járunk. De járhatnátok! – jön elő egy hang ilyenkor a fejemben. Csakhogy ennek még nem érkezett el az ideje. Én még nem vagyok erre kész. És nem is biztos, hogy Harry lenne a megfelelő személy nekem. Vagy mégis? Nem tudom.

A kivételesen kellemes londoni este miatt kihasználtam az alkalmat, és úgy döntöttem, hogy szoknyában megyek vacsorázni Harryvel. Ritka ez Londonban, szóval le kell csapni a lehetőségre. Hajmosás és zuhanyzás után a csajokkal kiválasztottuk a ruhát, majd jött a smink. Végül nyolc óra előtt öt perccel elkészültem, és a gyomrom szerintem már a torkomig feljött, amikor meghallottam a kopogást. Megérkezett. Azonnal az ajtó felé vettem az irányt, majd egy nagy levegőt véve megfogtam a kilincset, és ajtót nyitottam neki. Mióta vagyok én ilyen ideges, ha róla van szó?
- Szia! Gyönyörű vagy! – nézett végig rajtam zöld szemeivel.
- Köszönöm – pirultam egy kicsit bele. És miért érzem magam zavarban?
- Indulhatunk?
- Persze – vágtam rá, és el is indultunk lefelé. Udvariasan kinyitotta a kocsija ajtaját, majd ő is beszállt, és indította a motort. Én iszonyat kínosnak éreztem a keletkezett csendet, amit meg akartam törni minél előbb. De mivel? És mi ez a sok kérdés?!
- Tudod, nem pont úgy képzeltem a rádiós dolgot – böktem ki az első, viszonylag értelmes dolgot, ami az eszembe jutott. Erre amúgy is kíváncsi voltam délután óta.
- Pedig azt tettem, amit kértél – pillantott felém, és az arcán valamennyire komolyságot láttam. Miért csinálja ezt velem? – Az kérted, hogy mondjam azt, nincs barátnőm. És én azt is mondtam – felelt végig az utat nézve, ami nekem rosszabb volt, mintha a szemembe mondta volna… nem, így egy kicsivel jobb.
- Tudom, csak az elején az az „azt kell, hogy mondjam” furcsa volt nekem.
- Azt kérted, és azt is mondtam. És ha arra célzol, nem hazudtam. Tényleg nincs barátnőm… még – tette hozzá olyan halkan, hogy alig hallottam meg, de egy ilyen dolgot nehéz lett volna elengedni a fülem mellett. Ha mára azt tervezte, hogy felszed, akkor komolyan az idegosztályra megyek innen, nem Párizsba.
Azt út további részét csendben tettük meg, jobbnak láttam nem szólni semmit előbbi kijelentésére. Majdcsak rájön, hogy én még nem akarok semmit.
Végül leparkoltunk egy elegáns, de mégsem az a nagyon puccos étterem előtt, ami gyönyörűen ki volt világítva. Kiszálltunk az autóból, majd elindultunk befelé. Belülről is olyan szép volt minden, mint amilyenre kívülről számítottam. Meg kell hagyni, Harrynek van ízlése! Elvezettek minket az előre lefoglalt, nyugalmas asztalhoz, majd miután a göndörke udvariasan kihúzta nekem a széket, leültünk.
- Sajnálom, hogy csak úgy letámadtalak reggel. Nem lett volna szabad – hallottam meg hangját, ami most kivételesen komolynak tűnt.
- Hát, tényleg nem. Amúgy semmi gond, felejtsük el! – erőltettem magamra egy mosolyt. Még, hogy semmi gond? Lófaszt! Már bocsánat, de ezt muszáj volt. Egész nap ő járt a fejemben, meg hogy mit művelt reggel a szobámban és a rádióban, és erre azt mondom, hogy semmi gond? Nem vagyok normális. Szegény Harry, ha hallaná a gondolataimat…
- Jó, felejtsük el – egyezett bele rövid szünet után. – Ígérd meg, hogy akkor is fogunk találkozni, ha elmész! – emelte rám szempárját, mely szívemig hatolt a benne tükröződő kétségbeeséssel és esdekléssel.
- Nem tudom, hogyan, de megoldjuk – feleltem kedvesen, elfelejtve előbbi, gondolatbéli kiakadásomat, és az asztalon heverő kezéért nyúltam, hogy megszoríthassam, ezzel is jelezve, nincs gond. Pedig van.
A vacsora a továbbiakban egész jó hangulatban telt ahhoz képes, ahogy indult. Nem beszéltünk arról, hogyan is fogunk mi még találkozni, de biztos vagyok benne, hogy valamit ki fogunk találni. Ő is beleőrülne velem együtt.
- Tudod, vagy olyan szerencsés, hogy az egyik legjobb fiúbarátomnak mondhatod magad – mosolyogtam rá pezsgőzés közben a vacsora végén.
- Ez… igazán… megtisztelő. Az egyik legjobb… fiúbarát – motyogta akadozva. Mi nem tetszik már megint?
Végül a pezsgőzés után fizetett és visszavitt a hotelhez, ahol az utolsó éjszakát fogom tölteni. A következőt már Párizsban.

15. rész

Sziasztok! :)
Itt is van a friss olvasnivaló. Még nem is köszöntem meg, hogy már rég átléptük az 1000 kattintást, ami nekem nagyon sokat jelent, mivel, mint említettem, ez az első blogom, szóval köszönöm! <3 Nem hagyhatom ki a pipákat sem, a komikat pedig várom továbbra is, hogy szerintetek milyen ez a történet.
Azt hiszem, most csak ennyit akartam, úgyhogy jó olvasást kívánok! :) Xx

 

15. rész

A reggeli napsütés érzékeim szerint elég érdekes pozícióban ért csak úgy, mint tegnap. Harryvel aludtam, hatolt el az agyamig, amikor sikerült kinyitnom a szemem. Az én ágyamon feküdtünk, ő félig rajtam, míg az én egyik lábam és karom lelógott a földre. Amennyire sikerült körbe néznem – ugyanis hason feküdtem, és mivel Harry félig rajtam helyezkedett el nem volt könnyű feladat – csak mi voltunk itt.
- Jó reggelt! – köszöntött vidáman göndör barátom, amin meglepődtem, hiszen azt hittem, hogy még alszik.
- Neked is! Hogy-hogy fent vagy? – fordítottam felé a fejemet.
- Felébredtem – adta meg egy szóban az elég nyilvánvaló és egyértelmű választ.
- Akkor, ha ennyire ébren vagy leszállhatnál rólam, mert nem érzem a bal oldalam – világosítottam fel, és próbáltam lelökni magamról, de mint gondoltam nem sok eredménye lett.
- Miért? Nekem kényelmes – vigyorgott, mint a tejbe tök. Biztos vagyok benne, hogy nagyon élvezte ezt a szituációt.
- Nekem viszont nem – vágtam vissza. – Szóval légy szíves! – kértem ismét, és most már siker koronázta próbálkozásomat. Legördült bal felemről, amin szerintem jó sok órát eltölthetett, én pedig végre a hátamra tudtam fordulni. Megigazítottam a takarót, és csak ekkor vettem észre, hogy fehérneműben vagyok, és amennyire láttam Harryn is csak egy bokszer feszült. „Enyhén” elkerekedett szemekkel húztam magamra a vékony paplant, majd beállt egy rövid ideig tartó csend, gondolom mindketten visszaemlékeztünk a tegnap estére.
Ugyanis miután még számomra is érthetetlen okból felhívtam őt a szobámba, ahol nem volt senki, egész jól elbeszélgettünk úgy mindenről. Szó esett arról, hogy holnap késő délután elutazom, és ők, legfőképpen ő itt marad. Amennyire emlékszek szomorúan érintette őt is csak úgy, mint engem. Hihetetlen, hogy mennyire a szívemhez nőttek, nőtt ez alatt a pár nap alatt, ráadásul a találkozásunk is abszolút a véletlen műve volt. Valahogy tartanunk kell a kapcsolatot, mert én beleőrülök, ha nem!
A szomorú téma után jött a másik megismerése. Most személyesebb dolgokról kérdezgettük egymást, mint amikor sétáltunk este. Gyerekkor, álmok, vágyak vegyítve néha poénokkal, ha olyan dolog jött szóba. Nem is tudom mennyi ideig beszélgettünk, de biztos sokáig, mert nem emlékszek arra, hogy marasztaltam volna.
- Amúgy elaludtunk, amíg dumáltunk, ugye? – fordítottam felé fejemet, majd ő is rám emelte a még egy kicsit álmos tekintetét.
- Szerintem igen. De nem csináltunk semmi olyat – vigyorodott el kajánul. Tudtam, hogy nem hagyja ki.
- Tudom, Harry – világosítottam fel, hogy arra azért emlékeznék. – Most viszont ideje felöltözni! – azzal kiszálltam az ágyból, és ruha után kezdtem kutakodni a szekrényben.
- A barátnőid? – nézett szét az üres szobában.
- Mint látod, nincsenek itt – nevettem, majd hozzáfűztem a normális választ. – Viki szerintem a barátjánál aludt, Nóri meg másik szobában.
- Te pedig egy olyan sráccal töltötted az estét, akit pár napja ismertél meg – kelt fel és állt

elém, én pedig megakadtam léptemben. Nagyon közel jött hozzám, és biztos, hogy zavarba jöttem, hiszen mindketten elég lenge öltözetben álltunk egymás előtt. Zavaromban azt se tudtam, hogy hova nézzek, jobbra-balra, föl-le kapkodtam a szemeimet, amik végül akkor állapodtak meg Harry ajkain, amikor ráeszméltem, hogy egyre jobban közelednek az enyémekhez. Lehajolt, ujjaival feljebb emelte az államat, és behozta azt a pár milliméteres vagy centiméteres távolságot. Ajkai épphogy csak érintették az enyémeket, amikor agyam logikus fele magához tért, és eltávolodtam tőle. Zavartan túrtam hajamba, ami így is elég kócos volt, majd sikerült egy mondatot kipréselni magamból.
- Felöltözök – azzal összeszedtem a földről az időközben lehullajtott ruháimat, és besiettem a fürdőbe.

Harry szemszög:
Meg akartam csókolni. És most azon van a hangsúly, hogy én akartam. Ő viszont elhúzódott, pedig alig értem hozzá. Nem akarta vagy nem tudta, hogy mit csináljon? Aj, de bonyolultak a nők! Pedig tegnap este, sőt még ma reggel – ezek előtt – nem úgy láttam rajta. Enged, aztán ellök, megint enged, és ismét ellök. Végül is ezt szeretem, ha meg kell hódítanom a lányt, és nem olvad el attól, hogy mondjuk, egy légtérben tartózkodok vele. Nem adom fel!
Kissé elkalandozó gondolataimat félbeszakítva gyorsan felöltöztem, és igazgattam az ágyneműt, amikor visszatért Alexa.
- Megcsináltam volna én – bökött fejével az ágy irányába jelezve, hogy nem feltétlen az én dolgom lett volna.
- Ez a legkevesebb azok után, hogy itt aludtam – magyarázkodtam, majd az ajtó felé vettem az irányt. – Ideje lesz mennem – jelentettem ki, és nyúltam is a kilincs után.
- Lekísérlek – mondta, és kiléptünk a szobájából. Szerencsére csak a második emeleten voltak, így lépcsőn mentünk lefelé, ami alatt nem szólaltunk meg. Percek múlva leértünk, és még mielőtt elmentem volna, gyorsan felvetettem a következő, talán utolsó közös programunkat.
- Lenne kedved ma este velem vacsorázni? – enyhe kétség érezhető volt a hangomban, hiszen a majdnem csók után egyáltalán nem lepődnék meg rajta, ha nemleges választ kapnék.
- Ez most randi akar lenni? – húzta föl szemöldökét, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam. Valahol számítottam erre a kérdésre.
- Nem – hazudtam. – Csupán szeretnék még veled tölteni egy kis időt mielőtt elmész – ez viszont igaz volt. Az más kérdés, hogy minek nevezzük. A lényeg, hogy ott legyen, és majd ott elválik, hogy randi lesz, avagy sem.
- Rendben – villantott felém végre egy halvány mosolyt, ami azt jelezte számomra, hogy ez mégsem olyan veszett ügy, mint amilyennek kinéz.
- Akkor nyolcra itt vagyok – kockáztattam meg egy kacsintást, majd beszálltam az autómba, és az egyik rádió felé indultam, mivel ha jól emlékszem ez a mai első programunk a fiúkkal.
Negyed óra múlva már az épület előtt parkoltam le, ahová éppen időben érkeztem meg. Egy kis segítséget kérve eligazítottak a megfelelő ajtóhoz, ami mögött a bandatársaim és Paul ideges arcával találtam szembe magam.
- Hol voltál? – támadott már szinte le menedzserünk.
- Egyik ismerősömnél – feleltem kissé homályosan.
- Szerencséd, hogy idejében ideértél – válaszolt fejcsóválva. A srácok vigyora elárulta nekem, hogy ők bizony tudják, hol töltöttem az éjszakát. Hiába, néha túl jól ismernek.
Alig tíz perccel később elkezdődött a műsor, melyben először a rajongókról, a bandáról, fellépésekről esett szó, majd előjött a magánélet. Hurrá!
- Harry, a napokban olvashattuk, hogy barátnőd van. Igaz ez? – fordult felém a műsorvezető azzal a kérdéssel, amire tudtam, hogy hazudnom kell, hiszen szívem szerint igennel felelnék.
- Igen, én is olvastam. Meg kell hagyni, szép történtet találtak ki – mosolyodtam el keserűen. – De azt kell, hogy mondjam, nincs barátnőm – végül is nem hazudtam olyan nagyot. Tényleg ezt kellett mondanom. Az megint más kérdés, hogy miért: magamtól, vagy mert erre kértek.

Larry Stylinson - With You Forever - Epilógus

Helló! :)
Ahogy ígértem, itt a tényleges befejezés. Kijavítanám magam, mert a legutóbb elírtam, szóval nem prológus hanem epilógus :'D Nem maradhat ki a hálálkodásom a kapott komikért és pipákért, amik mindig feldobják a napomat, nem is tudjátok, mennyire, szóval ne fogjátok magatokat vissza :$
Ez egyébként egy újságcikkszerűség, ha nem lehetne rájönni :D És tudom, hogy rövid lett, de ennél nem is terveztem hosszabbat, hiszen már a 6. rész is egyfajta befejezés volt.
A jövendőbeli Larry-blogról annyit, hogy rajta vagyok az ügyön, már elkezdtem írni, csak a türelmeteket kérem, mert nem szeretném összecsapni, és azt akarom, hogy legalább olyan jó legyen, mint ez a One Shot volt, szóval jelzek, amint olvasható lesz. Nem tudom, mikor, lehet, hogy hetek vagy hónapok kérdése, de már készülőfélben van.
Nos, azt hiszem, minden fontos dolgot elmondtam, úgyhogy kellemes olvasást kívánok! :) Xx

 A 2013-as év legmegdöbbentőbb híre: Larry Stylinson létezik!

Már nagyon sok pletykát lehetett hallani a One Direction két szépfiújának kapcsolatától, miszerint több van köztük, mint barátság. Nos, eddig ezeket mindig letagadták vagy nem is kommentálták, de az utóbbi napokban és hetekben már egyértelművé vált: járnak.
Harry Styles (19) és Louis Tomlinson (21) még 2010-ben ismerkedett meg, amikor az X-faktorban egy csapatba rakták őket még másik három sráccal: Niall Horannel (20), Liam Payne-nel (20) és Zayn Malikkal (20). Az egész tehetségkutató alatt látszott, hogy sokkal bensőségesebb a kapcsolatuk, mint Liammel, Zaynnel vagy Niallel. Rengeteg kép, videó és gif, vagyis rövid mozgókép bizonyítja, hogy milyen rejtett mozdulatokat ejtettek, amikor nem figyelték őket, és akkor is, amikor igen.
2011-ben szintén szemtanúi lehettünk egy-egy ilyen – a rajongók által kitalált, Louis és Harry nevéből képzett szó – Larry-pillanatnak, de már nem olyan sokat, legalábbis nem, amikor kamerák előtt szerepeltek. Hogy mik történtek, amikor nem látta őket senki, azt csak ők tudhatják.
2012-ben viszont valami megváltozott. Néhány rajongót idézve „alig élt Larry”.
Nem tudni, hogy a menedzsmentjük tanácsolta-e a fiúknak, hogy jobb lenne, ha türtőztetnék magukat vagy ők maguk döntöttek így, de szemmel láthatóan igencsak eltávolodtak egymástól. Viszont azt sem lehet kizárni, hogy csak a kamerák előtt fogták magukat vissza, és amikor nem vette őket senki, ugyanolyanok voltak, mint két évvel ezelőtt.
Nos, akármi is volt az ok, tény hogy néhány napja, hete nagyjából annyi Larry-pillanatnak lehetünk ismét tanúi, mint 2010-ben. Főleg twitteren, az egyik internetes közösségi oldalon, rengeteg képpel találkozhat az ember, ami egy-egy ilyen pillanatot örökít meg. A Larry rajongók ki sincsenek az örömből, mások egyáltalán nem értenek velük egyet. Hogy mit szól ehhez az együttes menedzsmentje, még nem tudni, de gyaníthatóan nem fognak kicsattanni a boldogságtól. Több ezer rajongót veszíthettek el, bár reméljük, nem így történt, és előbb-utóbb mindenki megbarátkozik a két fiatal kapcsolatával. Természetesen amint lehetőségünk lesz rá, készítünk interjút a srácokkal.

 

A Teen Vouge szerkesztősége sok boldogságot kíván Louis-nak és Harrynek!

Larry Stylinson - With You Forever 6.

Sziasztok! :)
Hát igen, elérkezett ez is, hogy az utolsó With You Forever részt hozom. Említettem legutóbb, hogy ez egy One Shot, tehát nem hosszú történet, de meglehet nyugodni, tervbe van véve egy Larry-blog! Amint lesz hozzá elég ötletem és megírok előre pár részt, fogok szólni :)
Hétvégén érkezik majd ehhez a prológus, szóval nem pontosan most lesz lezárva, de az már rövidebb lesz.
A részről annyit, hogy a végével nem vagyok kibékülve, de már nem tudtam hogy megfogalmazni, remélem, annyira nem lett rossz :D Ja, és ugye úgy van beállítva a blog, hogy nincsenek +18-as tartalmú részek, de ez nálam azért nem feltétlenül igaz :D Gondolom, nem bánjátok :D
A sok dumálás után pedig kellemes olvasást kívánok! :)xx

6. rész

Harry
Reggeli után a nappaliban tévéztünk, amikor betrappoltak a többiek.
- Vas happenin’? – ugrott a kanapéra Zayn.
- Sziasztok! – köszöntünk egyszerre, miután mindannyian elhelyezkedtünk.
- Srácok, lenne valami, amit meg szeretnénk beszélni veletek – kezdte Louis, tőle nem megszokott módon, komolyan.
- És mi az? – érdeklődött Niall, miközben egy sütit rágcsált.
- Mi öten tudjuk, hogy létezik Larry Stylinson, de rajtunk kívül senki. Mit csináljunk szerintetek? Bevalljuk vagy ne? – néztem rajtuk végig reménykedve, hogy nekik talán van ötletük.
- Az hittem, hogy valami egyszerűbb dolgot akartok mondani – sóhajtott Liam. Ha nekik sincs semmi tippjük, akkor lesz csak igazán nehéz dolgunk.
- Előbb-utóbb ki fog derülni – szólalt meg Zayn pár perccel később.
- Igen, ezt gondoltuk – reagálta le Louis.
- Szóljunk Paulnak. Ő talán segítene – adott egy jó ötletet Niall.
- Máris hívom – kereste elő a telefonját Liam, és átvonult a konyhába. Borzasztó lassúsággal teltek a másodpercek, amíg vártuk, hogy felvegye. Nem sokkal később visszajött bandatársunk, mire reménykedve néztem fel rá.
- Mindjárt itt lesz – ült le ismét a helyére, és egy sóhaj szökött ki a számon.
- Köszönjük – hálálkodott Louis, és közelebb húzott magához. – Minden rendben lesz – súgta a fülembe. Hát, nagyon remélem. Kb. tíz perccel később Paul viharzott be hozzánk.
- Na, fiúk, mi az? Miért kellett idejönnöm? – huppant le a kanapéra.
- Egy fontos dolog miatt – kezdtem el én is komolyan.
- Akkor halljuk! – biztatott minket. Ó, ha tudná, hogy ez milyen nehéz…
- Hát… ööö… izé – nyögdécselt Louis, mire Paul sürgető pillantásokat intézett felé, így összeszedte magát. – Szóval… ugye sok rajongó szerint létezik és valódi Larry Stylinson – itt kezdett Paul furcsán nézni ránk. – Nos, az a helyzet, hogy ez… igaz – bökte ki, menedzserünk szemei pedig kikerekedtek.
- Micsoda? Most akkor mi van? – próbált összerakni egy értelmes mondatot.
- Louis és én együtt vagyunk. Mint egy pár. Járunk – feleletem még számomra is meglepő nyugodtsággal. Fogalmam sincs, honnan kapartam ezt elő magamból.
- Mármint úgy, mint egy nő és egy férfi? – nézett ránk Paul értetlenül. Mondjuk, meg tudom érteni, hogy nehéz ezt feldolgozni. Nekünk sem volt könnyű.
- Igen, csak most egy férfi és egy férfi – bólogattam hevesen.
- De ez hogy történt? – csóválta a fejét, és fel-alá kezdett járkálni.
- Hát, ha mi azt meg tudnánk mondani… – sóhajtott Lou, mire a vállának dőltettem a fejem pár másodpercre.
- És mit akartok, mi legyen? – talán idegességet fedeztem fel a hangjában, amit szintén megértek.

Louis
- Inkább mit nem akarunk. Titkolózni – feleltem magabiztosan, amivel Harry is csak egyetérteni tudott. Képtelenek lennénk titokban tartani.
- Mármint el akarjátok mondani a világnak? – állt meg léptében, miközben ránk nézett nagy szemekkel, és leült inkább az előbbi helyére.
- Miért ne? – szólalt meg meglepő könnyedséggel Harry.
- De ugye tudjátok, hogy mennyien fognak megdöbbenni, furcsán nézni rátok, esetleg megutálni titeket? És arról a sok lányról már ne is beszéljünk, akik belétek szerelmesek. Mit fognak szólni, hogy a kedvencük meleg?
- Nem melegek vagyunk! – vágtam közbe. – Más fiút nem tudnék magam mellett elképzelni, csak Harryt. Csak ő kell nekem, senki más – jelentettem ki megcáfolhatatlanul, majd ránéztem göndör barátomra, akinek fülig érő mosoly kúszott arcára az én legnagyobb örömömre.
- Ahogy én is csak Louis-t akarom. Senki más fiú nem kell nekem, csak ő – erősített meg engem Harry hasonló hangnemmel, mint én.
- Hát, fiúk, nem tudom, mi ez köztetek, de úgy látom, nekem nem sok választási lehetőséget hagytok. Biztos, hogy ezt akarjátok? Mi lesz a rajongókkal? – kérdezte Paul, hangján hallatszott, hogy kezdi megadni magát.
- Akik tényleg szeretnek minket, azok velünk maradnak akkor is, ha ez az egész kiderül. Ha csak pár százan, akkor pár százan – szólt közbe Liam.
- De ne felejtsük el azokat, akik örülni fognak ennek a Larry dolognak, mert ilyenek is vannak – támogatott minket Zayn.
- És ha látják, hogy Louis és Harry együtt boldogok, akkor lecsillapodik mindenki. Ez úgyis csak pár hétig lesz újdonság – csatlakozott Niall is. Nagyon sokat jelent nekem és szerintem Harrynek is, hogy mellettünk állnak.
- Srácok, nem tudom elmondani, mennyire örülök, hogy így gondoljátok – állt fel Harry, hogy megölelje őket.
- Nem muszáj ezt csinálnotok – mondtam, miközben követtem Harry példáját.

- Egy csapat vagyunk. Együtt vagyunk jók, és nem hagyunk magatokra egy ilyen fontos dologban. Veletek leszünk akármi is fog történni, és kiállunk mellettetek – felelte Liam, majd mind az öten összeálltunk egy nagy ölelésre.
- Nem tudok mit mondani – hálálkodott Harry.
- Tényleg biztosak vagytok ebben? – szakított minket félbe Paul.
- Száz százalékig – jelentettünk ki Harryvel egyszerre. Paul csak mosolygott, és ő is odajött hozzánk csatlakozni a csoportos ölelésbe.
-Ahogy akarjátok. Úgysem tudlak titeket lebeszélni, látom – mosolygott, miközben szétváltunk. – De most már kezdhettek felkészülni, mert ez az egész nem lesz egy fáklyásmenet – sóhajtott, amivel egyetértettünk. Nehéz időszak jön, az biztos. De megoldjuk, mint eddig mindent.
- Na, jól van, fiúk, mennem kell. Lehetőleg még ez a Larry dolog maradjon titokban egy kicsit, amíg kitaláljuk, mi is legyen pontosan. Holnap a stúdiózás után megbeszéljük. Háromra legyetek ott! – azzal már ki is viharzott az ajtón.
- Hú, azt hittem, rosszabbul fog menni – sóhajtott fel megkönnyebbülten Harry.
- Mi is – helyeseltünk a többiekkel, majd belevetettük magunkat a videojátékozásba. Ez legalább eltereli a figyelmünket erről a helyzetről.

Harry
Miután Liam, Zayn és Niall fél tizenegy körül elmentek haza, Louis-val felfelé igyekeztünk az emeletre.
- Hova mész? – állítottam meg őt a folyosón.
- A fürdőbe – válaszolt egyszerűen.
- De én is – kissé zavart voltam. Mit talált már ki megint?
- És az mióta baj? – kacsintott, majd kézen fogva húzott be a fürdőszobába. Amint becsukta az ajtót egyből letámadta a számat, és a falnak nyomott. Nyelve hamar megtalálta az enyémet, kezei fel-le járkáltak a testemen, míg az enyéim a haját túrták össze. Pár perccel később eltávolodott tőlem, amin meglepődtem.
- Zuhanyozzunk le – vigyorgott, én pedig egyből tudtam, hogy arra gondolt, ketten. Széles mosollyal az arcomon bólintottam, majd elkezdtünk megszabadulni a ruhadaraboktól. Perverz fantáziám kezdett elszabadulni, így igyekeztem megfékezni. Majd ha itt végeztünk, szabadon engedem őket.
A lehető leggyorsabban próbáltam zuhanyozni, és erősen koncentráltam, hogy ne Lou egy bizonyos testrészét figyeljem.
- Miért nem mersz rám nézni? – zökkentett ki Louis hangja.
- Mert nem tudnám sokáig tartani a szemkontaktust, és kissé megkeményednének a dolgok – válaszoltam egy perverz vigyor kíséretében, mire Lou hirtelen azt sem tudta, hogy mi van. Pár másodperc után leesett neki, majd forrón megcsókolt.
- Azt tartogasd még kb. tíz percig, rendben? – húzogatta a szemöldökét, az én vigyorom pedig tovább szélesedett. De várjunk csak egy pillanatot! Tartogassam későbbre. Tehát most ő szeretne felül lenni? Az már alap volt, hogy mindketten ugyanarra a dologra gondoltunk. Ennyire már ismerjük a másikat.
Iszonyat kíváncsi voltam, hogy mit tervezett a mai estére, így igyekeztem minél előbb végezni. Öt perccel később a szobámban vettem fel az alsónadrágom, amikor megjelent Louis az ajtóban. Rajta is csak ez az egy ruhadarab volt.
- Nem hiszem, hogy arra szükséged lesz, Styles – állt meg a küszöbön, és megtámaszkodott karjával az ajtófélfán. Nagyon szexi volt.
- Akkor a tiédnek is mennie kell, Tomlinson – kacsintottam, majd felálltam – a rajtam lévő alsónadrággal együtt –, és odasétáltam hozzá. Először lágyan csókoltam meg, aztán folyamatosan vadabbul, mire Lou elkezdett az ágyhoz terelni. Ő feküdt alulra, engem pedig magára húzott.

Louis
Azonnal lecsaptam a nyakára, amit elkezdtem szívogatni. Képtelen voltam betelni vele. És soha nem is fogok tudni. Harry halkan nyöszörgött, kezeim pedig megtalálták az alsónadrágja szélét, és lassan kezdtem lehúzni róla.

- Direkt kínzol? – suttogta zilálva, majd a nyakamat vette célba, és kiszívta ő is. Nem tudtam mit válaszolni, inkább megcsókoltam, amikor végzett a nyakammal. Az ő kezei szintén megtalálták az alsónadrágomat, és lefelé kezdte húzni, próbáltam őt segíteni, így felemeltem a csípőm. Miután mindkettőnkről lekerültek a felesleges ruhadarabok, úgy éreztem, ideje nekem is megtennem azt, ami Harrynek sikerült. Lejjebb csúsztam rajta, pontosan tekintélyesen álló farkához. Harry szinte alig lélegzett, gondolom mennyire… izgult? Nem is tudom, mi a legjobb szó rá. Azt hiszem, izgatott volt. Minden értelemben. Megtámaszkodtam bal könyökömön, jobb kezemmel pedig rámarkoltam Harry farkára. A reakciója egy erős nyögés volt. Hát még nekem! Érdekes és furcsa volt, de hamar megszoktam és élveztem is. A fel-le mozdulatoknak hála férfiassága csak keményedett, az enyémmel együtt. Hirtelen abbahagytam, ami nem igazán tetszett Harrynek, mert felkönyökölt megnézni, hogy mi történt, de csak rámosolyogtam. Visszafeküdt és elengedte magát nyugodtan, de azonnal megrándult, amikor számba vettem a farkát. Ez még érdekesebb és furcsább volt. De meglepő módon élvezetesebb is.
- Ó, Lou! – sóhajtotta kicsivel később, és tisztán kiéreztem belőle a vágyakozást. – Nem… bírom – nyöszörögte, és amint meghallottam, rögtön kivettem őt a számból, visszamásztam hozzá. Azonnal megcsókolt. – Csodálatos vagy.
- Ahogy te is – suttogtam az ajkaiba, majd újra csókolózásba merültünk, közben pedig fordítottam a helyzetünkön. Egyből megértette, hogy mit szeretnék.
- Biztos vagy benne? – kérdezte aggodalommal a hangjában, ahogy lenézett rám. Kezei kinyújtva helyezkedtek el mellettem, tincsei lelógtak az arca szélén.
- Teljesen – feleltem az igazságnak megfelelően. – Szeretlek, Harry. Nincs semmi olyan dolog, amit ne tennék meg érted – vallottam meg érzéseimet az ő gyönyörűen csillogó zöld szempárjába meredve.
- Ahogy akarod – adta meg magát. – És én is szeretlek, Louis. A világon a legjobban – mosolygott rám, leereszkedett, és még egyszer megcsókolt. Miután eltávolodott, az éjjeli szekrényhez nyúlt, és a kezébe vette a síkosítót. A szívem a torkomban dobogott, amíg felbontotta, és a megfelelő helyekre rakott belőle.
- Készen állsz? – érdeklődött, közben ismét rám feküdt.
- Rád bármikor – suttogtam, mert most valamiért nem találtam a hangom. Ott veszhetett el, amikor Harry azt mondta, hogy engem szeret a világon a legjobban. Ebbe a mondatába beledobbant a szívem.
- Rendben – neki sem volt már hangja, halkan beszélt. És megtörtént. Harry férfiasságát belém helyezte, én pedig azt hittem, hogy szétrobban az alfelem. Pár percig szörnyű volt, és küszködtem a könnyeimmel, de aztán kezdett múlni a fájdalom, hála az égnek.

Harry
 Szavakkal nem tudom leírni, milyen érzések futottak át rajtam. Ahogy Louis elmondta, hogyan érez, a szívemet melengette. Természetesen én sem érzek iránta máshogy. Így pedig tökéletes a szeretkezés. Azt megint lehetetlenség elmondani, hogy milyen volt, amikor a férfiasságom a kezében és a szájában volt. Csodálatos. De még ez sem a megfelelő szó rá. És amikor benne voltam, még akkor sem találtam a megfelelő kifejezést. Arcán még a félhomályban is tisztán láttam, hogy küszködik. Próbálta rejtegetni, visszatartani a könnyeket, párat sikerült is, de nem mindet. Ugyanúgy lecsókoltam, ahogy ő tette azt nekem, mert tudtam, hogy mennyire jóleső dolog ez.
- Gyorsíthatsz – nyögte ki halkan, az én szívemről pedig egy hatalmas kő gördült le. Pontosan tudtam azt is, hogy ez mennyire fájt neki, és óriási megkönnyebbülés, hogy ezt kéri. Már kezdi élvezni ő is. Sokkal nyugodtabban tettem eleget a kérésének, így percekkel később már elélvezve rogytam rá. Másodpercek alatt szinte egyszerre robbantunk millió darabra.
- Zseniális vagy az ágyban – szólalt meg, miután nagyjából visszaállt mindkettőnk légzése a normál szintre.
- Csak, mint te – emeltem fel a fejem, hogy ránézhessek. – De csak az ágyban? – felvontam a szemöldököm, és próbáltam visszafojtani egy mosolyt.
- Nem, nem csak ott – felelt vigyorogva, majd feltornázta magát egy kicsit, hogy lágyan megcsókolhasson. Beleborzongtam, annyira jó volt. Miután sikerült elválnom tőle, legördültem róla, és a fürdőbe mentem.
- Minek jöttél ide? – hallottam meg Louis hangját mögöttem.
- Zuhanyozni – fordultam meg, hogy láthassam őt.
- Majd reggel. És már amúgy is zuhanyoztunk ma – nekidőlt az ajtófélfának, karjait lazán összefogta maga előtt, én pedig legszívesebben ráugrottam volna.
- Igen, de azóta történt egy-két dolog – kissé sikerült elpirulnom, amit egyáltalán nem értek. Ilyen témában nagyon régen jöttem már zavarba.
- Nem baj. Gyere – kinyújtotta felém a kezét, azonnal elfogadtam, és visszahúzott a szobába. Útközben olyan gondolatok cikáztak a fejemben, ahogy néztem őt, hogy mennyire szeretem ezt a srácot. A legjobban.

Louis
Harryvel bebújtam az ágyba, és egymással szemben feküdtünk le az oldalunkra. Egyikünk sem vette fel az alsónadrágot, mert felesleges. Nincs olyan testrészünk, amit ne látott volna már a másik. Képtelenség volt levarázsolni a mosolyt az arcomról. Olyan boldog voltam, hogy majd’ kiugrottam a bőrömből.
- Annyira gyönyörű vagy – suttogta Harry csodálattal a szemében. – A világon a legszerencsésebb vagyok, hogy egy ilyen gyönyörűség az enyém lehet.
- Ezzel én sem vagyok másképp. A legszebb, legcsodálatosabb fiú a barátom, akit a legjobban szeretek – mindvégig csillogó íriszeibe bámultam.
- Ígérd meg, hogy bármi történik is velünk, te velem leszel! – szinte már kétségbeesett pillantásokkal nézett rám.
- Megígérem. És te is! – a hangom hasonlított az ő előbbi nézéséhez. Mindkettőnk keze a másik arcához nyúlt, és simogattuk egymást.
- Szeretlek, Louis, és veled leszek örökre – suttogta az ajkaimra.
- Én is szeretlek, Harry. Veled leszek örökre – megcsókoltam, és összebújtunk.