22. rész

Helló! :)
Sajnálom, hogy csak most hoztam újat, de valami borzalmas hetem volt. Kb. mindennap későn értem haza és még utána is volt programom, de a lényeg, hogy végre itt a friss. Köszönöm szépen a komikat, kattintásokat <3 Lehet velük bombázni továbbra is! :D A részről annyit, hogy nekem az egyik személyes kedvencem, és biztos vagyok benne, hogy nektek is az lesz ;)
A sulihoz pedig kitartást, már csak 1 hét! Nem is húzom tovább az időt, kellemes olvasást! :)xx

22. rész

Alexa szemszög:
Miközben a sminkemet csináltam, rápillantottam az órára. Nem csoda, hogy senki nincs a szobában, mert mindjárt dél! Ezek szerint jól elaludtunk, a többieknek meg gondolom nem volt szívük felébreszteni minket, és elmentek nélkülem. Na, szép. Itt hagytak Harryvel. Mégis mit fogunk mi csinálni? Gyorsan előkerestem a telefonomat, és felhívtam Nórát.
- Szia! Felébredtetek? – fogadott rögtön, hangján hallottam, hogy mosolyog.
- Én igen. Ti miért hagytatok minket itt? – tértem azonnal a lényegre.
- Mert olyan édesen aludtatok. És azt akartunk, hogy kettesben legyetek. Hiányzott neked Harry, lásd be, szóval szerintem jobb, ha vele nézel várost. Most pedig lerakom, mert sietünk. Sok szerencsét, szia! – mielőtt még bármit is mondhattam volna már lerakta. Kissé lesokkolva álltam a teraszon, amikor megjelent mögöttem Harry.
- Reggelt! – lépett hozzám, átölelt hátulról, és belepuszilt a hajamba. – Mikor ébredtél fel? – állát elhelyezte a vállamon. Csak én érzem ezt romantikusnak?
- Nemrég – mosolyogtam, miközben a nyüzsgő várost bámultam fentről.
- Szóval akkor megyünk az Eiffel-toronyhoz? Ha már a többiek így itt hagytak minket – nevette el magát a végére. Mondandója közben göndör haja csikizte a nyakam, amitől nem lehetett levakarni az arcomról a mosolyt.
- Oké, de mióta ismered te Párizst? – kérdeztem kacagva, és felé fordultam, kezei a derekamra csúsztak, amik most egyáltalán nem zavartak. Sőt!
- Je parle couramment le français. És sokat voltam már itt – hallgatott el egy percre. – Egyébként értetted, hogy mit mondtam?
- Persze! – vágtam rá gyorsan, majd folytattam. – Három éve tanulok franciául.
- Jó, akkor mit mondtam? – húzogatta a szemöldökét. Érzem, hogy ebből játékos verekedés lesz, és nem fogom magam hagyni.
- Hogy folyékonyan beszélsz franciául – pillantottam rá egy olyan „én megmondtam, hogy tudok franciául” nézéssel.
- Ó, de jó valaki! – sóhajtott fel, mire oldalba szúrtam, ő persze viszonozta, és így lépkedtünk befelé. Hirtelen rálökött az ágyra, rám nehezedett, csuklóimat összekulcsolta a fejem felett egy kezével, és diadalmas arccal nézett le rám.
- Leszállnál rólam? – próbáltam először kedvesen, hátha beválik.
- Miért, mi lesz, ha nem? – széles vigyor terült el az arcán, gödröcskéi megmutatkoztak, én pedig kísérletet tettem nem elolvadni.
- Azt nem akarod tudni – nem sikerült komolynak maradnom, a végére elnevettem magam. Harry hangosan felröhögött.
- Majd meglátjuk – suttogta a fülemhez. Lehelete és haja csiklandozta a nyakamat, hangsúlyától majdnem kikészültem. Mielőtt még elhaláloztam volna alatta, gyorsan fordítottam a helyzetünkön. Én kerültem felülre, Harry pedig alám. Arcán egy kis megdöbbenést láttam.
- Mi az, Styles? Nem tudtad elképzelni, hogy lenyom valaki? – vigyorom törhetetlen volt, ahogy most én néztem le rá.
- Nem, csak nem gondoltam volna, hogy az a valaki ennyire gyönyörű is lehet – felelt mosolyogva, csillogó szemekkel, és azonnal elpirultam. Nem tudtam megszólalni, csak ültem Harryn, és próbáltam összeszedni magam. – Na, indulás! Még várost kell néznünk – emlékeztetett, majd felülve nyomott egy puszit az arcomra, és kimászott alólam, ami nem volt nehéz, tekintve, hogy fejben teljesen szét voltam esve. Én gyönyörű? És ezt Harry Styles mondta?
Fél órával később az Eiffel-toronynál álltunk meg a rendelt taxival, hiszen Harry repülővel jött. Miután fizettünk, a torony felé sétáltunk.
- Nem félsz attól, hogy elkapnak a lesifotósok? – jutott eszembe hirtelen, és reflexből kezdtem el fürkészni a környéket.
- Nem. A srácokon, rajtad és a te barátaidon kívül senki nem tudja, hogy itt vagyok. Bár elég leleményesek tudnak lenni, de remélem, nem bukok le – felelt, de azért ő is végigfuttatta a szemét körülöttünk.
- Én is. Tuti, hogy megint címlapon lennénk – csúszott ki a számon, aminek nagyon nem örültem. – Mármint, imádok veled lenni, csak nem olyan egyszerű, ha minden kiköt az újságokban – magyaráztam, és csak reméltem, hogy nem sértődött meg. Hála az égnek, megértő mosollyal pillantott le rám.
- Semmi gond, értem, és tudom, milyen érzés – nézett a távolba. Hát persze, Harry rengetegszer volt már különböző újságok címlapjain, természetes, hogy megérti. A mi közös szereplésünk neki csak egy a sok közül. – Na, de hagyjuk a fotósokat! Ha netalán megjelennének, akkor sem fog érdekelni, hiszen azért jöttem ide, hogy jól érezzem magam veled. Indulás! – ragadta meg a karomat, és néhány perccel később már az Eiffel-tornyon találtam magunkat.
- Wow, ez gyönyörű! Eszméletlenül szép a kilátás! – áradoztam, amikor lepillantottam az alattunk lévő városra és környékre.
- Igen, valóban – lépett mögém, és átölelt hátulról. Pont, mint Londonban.
- Azért ennél valamivel lelkesebb reakciót vártam – nevettem el magam előtte, miközben még mindig képtelen voltam betelni a látvánnyal.
- Tudod, nem először vagyok már itt – még, ha nem is láttam, hallottam a hangján, hogy mosolyog. – De elsőre én is így voltam, mint te.
- Ja, igen – esett le, hogy ők rengeteg helyen jártak. – Van olyan ország, ahol még nem voltatok? – kérdeztem némi gúnnyal a hangomban.
- Bármilyen meglepő is, de hidd el, még van – tisztán ki tudtam venni, hogy vigyorog, majd szorosabban húzott magához, aminek nagyon örültem. Fejemet hátrahajtottam a vállára, Harry pedig összekulcsolta a kezeit a hasamon. Kb. tíz percig csendben bámultuk a kilátást, amit én törtem meg.
- Miért csak mi vagyunk itt? – érdeklődtem hirtelen, mert furcsának tartottam, hogy alig jött fel néhány ember ide, amióta mi itt tartózkodunk.
- Mert szóltam lent, hogy fél óráig ne nagyon engedjenek fel senkit – mondta, és megszakította az addigi pozíciónkat.
- Miért? – szemöldök ráncolva fordultam felé, nem értettem semmit.
- Szeretnék mondani neked valamit – kezdte komoly arckifejezéssel, mire egyből elkezdtem agyalni, hogy miről lehet szó.
- Hallgatom – bátorítottam, miközben kezei a derekamon kötöttek ki. Pár perces hallgatás után énekelve szólalt meg, amibe beleremegtem.
- „I won’t let these little things slip out of my mouth, but if it’s true, it’s you, it’s you, they add up to, I’m in love with you and all your little things.” – fejezte be, nekem pedig a torkomon akadtak a szavak. – Alexa? Itt vagy?
- Igen… csak… – kezdtem el, de képtelen lettem volna folytatni, így inkább egy hirtelen ötlettől vezérelve az ajkamat az övére tapasztottam. Harry először meglepődött, de pillanatokon belül viszonozta, és meg is éreztem nyelvét a számban. Olyan hihetetlenül jó érzés volt, hogy nem tudom elmondani. Mindketten borzalmasan vágytunk már erre, ezt nem tagadhatjuk, mert ebben a csókban benne volt. Kezeimmel rögtön birtokba vettem a haját és összetúrtam, Harryé pedig a hátam és a csípőm között vándorolt. Ott álltunk ölelkezve és csókolózva pár percig, aztán elváltam tőle. Mindketten kissé ziháltunk, ahogy egymásnak döntöttük a homlokunkat, és bámultunk a másik szemébe.
- Ez… csodálatos volt – törte meg a csendet Harry mély hangjával.
- Szerintem is – bólintottam egy aprót. Kissé zavarban éreztem magam.
- Szóval akkor lennél a barátnőm? – tette fel félénken a kérdést, amitől akaratlanul is elmosolyodtam. Most már nem éreztem kínosnak a helyzetet.
- A legnagyobb örömmel – válaszoltam továbbra is mosolyogva, majd lehúztam magamhoz őt egy újabb csókra. Miután el tudtunk válni egymástól, összekulcsolta az ujjainkat, és úgy indultunk el lefelé a toronyból.
Az biztos, hogy most már Párizs is a kedvenc városaim közé fog tartozni. Ez a nap pedig életem legjobbja. Néhány hónapja még egyáltalán nem gondoltam volna, hogy én egyszer az Eiffel-tornyon csókolózok Harry Styles-szal.