32. rész

Helló! :)
Az a helyzet, hogy fogalmam sincs, mikorra kellene kijelölnöm, hogy mikor hozom az új részt, mert amelyik nap jó lenne az egyik héten, az a másikon nem. Szóval ha hétköznap nem jövök, akkor majd hétvégén. Tudom, nem ez a legjobb megoldás, de így alakult. Azért majd megpróbálom mindig egy nap hozni, remélhetőleg sikerül.
Köszönöm szépen a kommenteket és pipákat a Larrys one shothoz, a folytatás érkezik a jövőhéten.
Erről a részről meg annyit, hogy írtam már ennél jobbat is, remélem, azért annyira nem lett rossz :D
Kellemes olvasást! :)

32. rész

Alexa szemszög:
Valamikor éjszaka vagy már hajnalban, fogalmam sincs, arra ébredtem fel, hogy Harry mozgolódik mellettem. Legalábbis ennyit fogtam fel, mert még a félig ébren-félig alva állapotban voltam.
- Alexa, ébren vagy? – hallottam meg barátom mély hangját, így teljesen kiment a szememből az álmosság.
- Most már igen, hála neked – dünnyögtem, miközben felé fordultam.
- Oké, akkor gyere velem – fogta meg a kezem, hogy kihúzzon az ágyból. Ezt, ugye, nem gondolta komolyan?
- Én fel nem kelek innen – jelentettem ki, és úgy néztem Harryre, mintha ő kérne tőlem egy teljesen természetellenes dolgot.
- Dehogynem – állította magabiztosan, majd hirtelen lekapta rólam a takarónkat, felvett az ölébe, és a karjai között vitt ki a szobájához tartozó teraszra. Letett a földre, visszaszaladt párnákért és paplanokért, amiket a hintaágyon helyezett el.
- Mit akarsz? – kérdeztem rá, mert nem igazán értettem, mit talált ki megint.
- Gyere – nyújtotta felém a kezét, amikor megcsinálta, amit tervezett. Úgy nézett ki, mint egy ágy a hintaágyon. Homlokráncolva ugyan, de elfogadtam jobbját, odamentem hozzá, Harry félig ülve, félig fekve foglalt helyet, engem pedig az ölébe húzott. Karjaival rögtön ölelésébe zárt, én pedig boldogan fészkelődtem rajta, és kerestem meg a legkényelmesebb pozíciót.
- És mit fogunk csinálni? – kérdeztem, amikor sikerült elhelyezkednem.
- Napfelkeltét nézni – közölte mosolyogva, mire felcsillantak a szemeim.
- Komolyan? – hitetlenkedtem, és hátrafordultam hozzá, hogy lássam az arcát.
- Komolyan. Szeretném, ha emlékezetes lenne az utolsó együtt töltött éjszakánk. Vagy már hajnalunk – osztotta meg velem tervét, én pedig megjutalmaztam egy csókkal. Nem gondoltam volna, hogy Harry ennyire romantikus tud lenni, bár ezt már bizonyította nekem nem is egy alkalommal. Rögtön ott van, amikor utánam repült Londonból, aztán az Eiffel-tornyon elcsattant első csókunk, a parkbéli sétánk éjszaka és ez is. Lehet ezt a fiút nem szeretni?
- Alig várom már, hogy újra itt legyél – szólalt meg Harry, ezzel kizökkentve engem a róla való ábrándozásomból.
- Én is – fúrtam a fejem a vállába, ahogy egyetértettem vele. Legszívesebben haza se repülnék, de négy hete nem voltam már otthon, és persze hiányzik a családom. Kiélvezem velük azt az egy-két hetet, és ismét jövök vissza Harryhez. – Veled akarok lenni egészen addig, amíg el nem kezdődik a suli.
- Igazán? – nem láttam az arcát, de hallottam a meglepődést hangjából.
- Igen. A lehető legtöbb időt szeretném veled tölteni. Utána úgyse leszünk annyit együtt – emlékeztettem kicsit szomorúan, hogy a suli beindulása után sajnos nem sűrűn tudunk találkozni. Harry a munkája, én pedig a tanulás miatt.
- Túl fogjuk élni – mondta azon a megnyugtató hangján, ami hallatán elhiszi az ember, hogy tényleg minden rendben lesz, és semmi rossz nem történhet.
- Legyen úgy – sóhajtottam kissé fáradtan. Túl mozgalmas volt az elmúlt pár napom, és annyi dolgom volt, hogy csak alvásara nem maradt időm.
- Most már viszont figyeld az eget! – szólt rám, és előre mutatott, ahol már látszottak a felkelő Nap első sugarai. Gyönyörű narancssárgára festették a horizontot, ahogy egyre csak emelkedett felfelé.
- Ez elbűvölően szép! – osztottam meg véleményemet a napfelkeltéről Harryvel, aki csak egyetértően bólogatott mögöttem, és megpuszilta a nyakam.
- Mindjárt jövök – kecmergett ki a kényelmes hintaágyból, majd pár másodperc múlva vissza is ért kezében a telefonjával. Éppen szólni akartam, hogy hagyja abba, akármire is készül, amikor megelőzött.
- Maradj nyugton – és már hallottam is a fényképező jellegzetes hangját, ahogy megörökített engem. Ezután rögtön visszamászott mögém, hogy ismét az ölébe kerülhessek, majd előttem – hátulról átölelve – meg is mutatta művét.
- Jaj, Harry, ezt miért kellett? – vontam kérdőre. Kicsit zavarban voltam, sosem éreztem otthon magam a kamerák előtt, és általában nem tetszettek a rólam készült képek. Bár nagyon ritkán voltak kivételek, de tényleg ritkán.

Harry szemszög:
- Azért mert gyönyörű vagy! – állítottam az igazat, de ahogy éreztem, Alexa nem igazán ezen az állásponton volt.
- Dehogyis – hárított azonnal, nem értem, miért. Nekem ő a legszebb ezen a világon, és valljuk be, szerintem nagyon sokan szeretnének ezzel így lenni. – Bár, oké, ez a kép elmegy.
- Elmegy? Alexa, nézd már meg jobban! – emeltem közelebb arcához a mobilomat. Nem hiszem el, hogy nem tetszik neki ez a kép, pedig tényleg gyönyörű rajta. Fejét pont oldalra fordította, amikor észrevette, hogy le akarom fényképezni, de nem mosódott el, és kezei még nem takarták el az arcát. Haját a lágy szellő fújta kisebb-nagyobb tincsekben előre, és a háttérben lehetett látni a világosságot, ahogy jött fel a Nap.
- Jó, oké. Tetszik, de csak azért, mert te csináltad – adta meg magát, bár nem voltam teljesen megelégedve vele, így ismét kimásztam mögüle, majd folytattam nézőpontom magyarázását barátnőmnek, immár vele szemben.
- Alexa, nem akarom már többször megértetni veled, úgyhogy figyelj. Nekem te vagy a leggyönyörűbb lány, és ezt már elmondtam ilyen vagy olyan formában. Fogd fel, hogy te is lehetsz valakinek tökéletes. És az a valaki én vagyok – zártam le rövidke monológomat, majd ajkaimat rögtön barátnőmére helyeztem, aki nem váratott sokáig, hogy nyelvemet beengedje. – Remélem, megértetted – néztem rá nyomatékosan, miután abbahagytuk a csókot.
- Ha te mondod, akkor biztosan úgy van – mosolygott szégyenlősen, mire magamhoz húztam, és karjaimba zártam, ő pedig örömmel bújt hozzám.
- Na, ideje volt, hogy így gondold végre. Most pedig menjünk még vissza egy kicsit aludni – álltam fel a hintaágyról, és húztam volna magammal Alexát is, de megragadta a karomat, megállítva ezzel engem.
- Maradjunk – kérte kislányos nézéssel, aminek nem lehet ellent mondani.
- Aludjunk itt? Oké – egyeztem bele, majd gyorsan visszamásztam Alexa mögé, ő pedig a mellkasomnak dőlt. Tenyerembe zártam kezeit, amik a hasán voltak, lábainkat Alexa kulcsolta össze, és így merültünk álomba.

- Harry, Alexa! Hova tűntetek? – ébresztett fel Niall hangja pár órával később. A zajra ölemben fekvő barátnőm is elkezdett mocorogni. – Ó, hát itt vagytok! – sóhajtott fel megkönnyebbülve szőke bandatársam.
- Igen, de lehetőleg halkabban. Alexa még alszik – figyelmeztettem Niallt, mire bocsánatkérő pillantásokat küldött felém.
- Ja, oké. Amúgy csak azért kerestelek, mert negyed óra múlva fotózásra kell mennünk – tájékoztatott, mintha csak úgy, mellékesen mondott volna valamit.
- Basszus! Ma is lesz? – csaptam a fejemhez hirtelen. Teljesen elfelejtettem.
- Igen. Nekünk sem volt eszünkbe, csak Liamnek. Ő ébresztett minket is.
- Jó, sietek – azzal Niall kettesben hagyott Alexával, én pedig kénytelen-kelletlen felébresztettem őt.
- Muszáj most menned? – állt meg álmosan barátnőm a teraszom és a szobám közti ajtóban. Nagyon édesen festett.
- Sajnos igen. De rohanok vissza hozzád – adtam egy gyors csókot neki, miközben magamra próbáltam húzni a nadrágomat. – Mikor utazol majd el és hova? – érdeklődtem meg, mielőtt még el kellene mennem.
- Csak délután és Párizsba. A többiekkel akarok hazautazni.
- Rendben. Akkor még belefér egy közös ebéd, meg valami program kora délutánra – hadartam, ahogy a tükör előtt a hajamat lőttem be.
- Mit tervezel? – kérdezte már mosolyogva, kíváncsian.
- Meglepetés – suttogtam ajkaira, majd egy csókot követően elbúcsúztam.