Itt is van a friss olvasnivaló. Még nem is köszöntem meg, hogy már rég átléptük az 1000 kattintást, ami nekem nagyon sokat jelent, mivel, mint említettem, ez az első blogom, szóval köszönöm! <3 Nem hagyhatom ki a pipákat sem, a komikat pedig várom továbbra is, hogy szerintetek milyen ez a történet.
Azt hiszem, most csak ennyit akartam, úgyhogy jó olvasást kívánok! :) Xx
15. rész
A reggeli napsütés érzékeim szerint elég érdekes pozícióban ért csak úgy, mint tegnap. Harryvel aludtam, hatolt el az agyamig, amikor sikerült kinyitnom a szemem. Az én ágyamon feküdtünk, ő félig rajtam, míg az én egyik lábam és karom lelógott a földre. Amennyire sikerült körbe néznem – ugyanis hason feküdtem, és mivel Harry félig rajtam helyezkedett el nem volt könnyű feladat – csak mi voltunk itt.
- Jó reggelt! – köszöntött vidáman göndör barátom, amin meglepődtem, hiszen azt hittem, hogy még alszik.
- Neked is! Hogy-hogy fent vagy? – fordítottam felé a fejemet.
- Felébredtem – adta meg egy szóban az elég nyilvánvaló és egyértelmű választ.
- Akkor, ha ennyire ébren vagy leszállhatnál rólam, mert nem érzem a bal oldalam – világosítottam fel, és próbáltam lelökni magamról, de mint gondoltam nem sok eredménye lett.
- Miért? Nekem kényelmes – vigyorgott, mint a tejbe tök. Biztos vagyok benne, hogy nagyon élvezte ezt a szituációt.
- Nekem viszont nem – vágtam vissza. – Szóval légy szíves! – kértem ismét, és most már siker koronázta próbálkozásomat. Legördült bal felemről, amin szerintem jó sok órát eltölthetett, én pedig végre a hátamra tudtam fordulni. Megigazítottam a takarót, és csak ekkor vettem észre, hogy fehérneműben vagyok, és amennyire láttam Harryn is csak egy bokszer feszült. „Enyhén” elkerekedett szemekkel húztam magamra a vékony paplant, majd beállt egy rövid ideig tartó csend, gondolom mindketten visszaemlékeztünk a tegnap estére.
Ugyanis miután még számomra is érthetetlen okból felhívtam őt a szobámba, ahol nem volt senki, egész jól elbeszélgettünk úgy mindenről. Szó esett arról, hogy holnap késő délután elutazom, és ők, legfőképpen ő itt marad. Amennyire emlékszek szomorúan érintette őt is csak úgy, mint engem. Hihetetlen, hogy mennyire a szívemhez nőttek, nőtt ez alatt a pár nap alatt, ráadásul a találkozásunk is abszolút a véletlen műve volt. Valahogy tartanunk kell a kapcsolatot, mert én beleőrülök, ha nem!
A szomorú téma után jött a másik megismerése. Most személyesebb dolgokról kérdezgettük egymást, mint amikor sétáltunk este. Gyerekkor, álmok, vágyak vegyítve néha poénokkal, ha olyan dolog jött szóba. Nem is tudom mennyi ideig beszélgettünk, de biztos sokáig, mert nem emlékszek arra, hogy marasztaltam volna.
- Amúgy elaludtunk, amíg dumáltunk, ugye? – fordítottam felé fejemet, majd ő is rám emelte a még egy kicsit álmos tekintetét.
- Szerintem igen. De nem csináltunk semmi olyat – vigyorodott el kajánul. Tudtam, hogy nem hagyja ki.
- Tudom, Harry – világosítottam fel, hogy arra azért emlékeznék. – Most viszont ideje felöltözni! – azzal kiszálltam az ágyból, és ruha után kezdtem kutakodni a szekrényben.
- A barátnőid? – nézett szét az üres szobában.
- Mint látod, nincsenek itt – nevettem, majd hozzáfűztem a normális választ. – Viki szerintem a barátjánál aludt, Nóri meg másik szobában.
- Te pedig egy olyan sráccal töltötted az estét, akit pár napja ismertél meg – kelt fel és állt
- Felöltözök – azzal összeszedtem a földről az időközben lehullajtott ruháimat, és besiettem a fürdőbe.
Harry szemszög:
Meg akartam csókolni. És most azon van a hangsúly, hogy én akartam. Ő viszont elhúzódott, pedig alig értem hozzá. Nem akarta vagy nem tudta, hogy mit csináljon? Aj, de bonyolultak a nők! Pedig tegnap este, sőt még ma reggel – ezek előtt – nem úgy láttam rajta. Enged, aztán ellök, megint enged, és ismét ellök. Végül is ezt szeretem, ha meg kell hódítanom a lányt, és nem olvad el attól, hogy mondjuk, egy légtérben tartózkodok vele. Nem adom fel!
Kissé elkalandozó gondolataimat félbeszakítva gyorsan felöltöztem, és igazgattam az ágyneműt, amikor visszatért Alexa.
- Megcsináltam volna én – bökött fejével az ágy irányába jelezve, hogy nem feltétlen az én dolgom lett volna.
- Ez a legkevesebb azok után, hogy itt aludtam – magyarázkodtam, majd az ajtó felé vettem az irányt. – Ideje lesz mennem – jelentettem ki, és nyúltam is a kilincs után.
- Lekísérlek – mondta, és kiléptünk a szobájából. Szerencsére csak a második emeleten voltak, így lépcsőn mentünk lefelé, ami alatt nem szólaltunk meg. Percek múlva leértünk, és még mielőtt elmentem volna, gyorsan felvetettem a következő, talán utolsó közös programunkat.
- Lenne kedved ma este velem vacsorázni? – enyhe kétség érezhető volt a hangomban, hiszen a majdnem csók után egyáltalán nem lepődnék meg rajta, ha nemleges választ kapnék.
- Ez most randi akar lenni? – húzta föl szemöldökét, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam. Valahol számítottam erre a kérdésre.
- Nem – hazudtam. – Csupán szeretnék még veled tölteni egy kis időt mielőtt elmész – ez viszont igaz volt. Az más kérdés, hogy minek nevezzük. A lényeg, hogy ott legyen, és majd ott elválik, hogy randi lesz, avagy sem.
- Rendben – villantott felém végre egy halvány mosolyt, ami azt jelezte számomra, hogy ez mégsem olyan veszett ügy, mint amilyennek kinéz.
- Akkor nyolcra itt vagyok – kockáztattam meg egy kacsintást, majd beszálltam az autómba, és az egyik rádió felé indultam, mivel ha jól emlékszem ez a mai első programunk a fiúkkal.
Negyed óra múlva már az épület előtt parkoltam le, ahová éppen időben érkeztem meg. Egy kis segítséget kérve eligazítottak a megfelelő ajtóhoz, ami mögött a bandatársaim és Paul ideges arcával találtam szembe magam.
- Hol voltál? – támadott már szinte le menedzserünk.
- Egyik ismerősömnél – feleltem kissé homályosan.
- Szerencséd, hogy idejében ideértél – válaszolt fejcsóválva. A srácok vigyora elárulta nekem, hogy ők bizony tudják, hol töltöttem az éjszakát. Hiába, néha túl jól ismernek.
Alig tíz perccel később elkezdődött a műsor, melyben először a rajongókról, a bandáról, fellépésekről esett szó, majd előjött a magánélet. Hurrá!
- Harry, a napokban olvashattuk, hogy barátnőd van. Igaz ez? – fordult felém a műsorvezető azzal a kérdéssel, amire tudtam, hogy hazudnom kell, hiszen szívem szerint igennel felelnék.
- Igen, én is olvastam. Meg kell hagyni, szép történtet találtak ki – mosolyodtam el keserűen. – De azt kell, hogy mondjam, nincs barátnőm – végül is nem hazudtam olyan nagyot. Tényleg ezt kellett mondanom. Az megint más kérdés, hogy miért: magamtól, vagy mert erre kértek.
imádooom*-*
VálaszTörléshozd a köviit*-* :DD
Köszönöm szépen! :) Nemsokára érkezik Xx
Törlés