If you give me the chance... 3.

Helló! :)
Sajnálom, hogy csak most jelentkezem, de szerdán strandolni voltam, tegnap pedig csak estére lett netem, így nem tudtam hozni a frisset, de most már itt van végre.
Az If you give me the chance... utolsó előtti részét olvashatjátok (2 hét múlva jön majd a befejezése), nekem személy szerint ez a kedvencem. Remélem, a ti tetszéseteket is elnyeri, a visszajelzéseket pedig várom! <3
Kellemes olvasást! :)xx

3. rész

Két nappal később még mindig nehéz szívvel léptem be sztriptízbárba. Tegnap előtt láttam Niallt utoljára, de nem sikerült kiűznöm őt a fejemből. Megragadt bennem a gyönyörű, csillogó kék szempárja, amely az óceánra emlékeztet engem, a szőke hajkorona, amiről felismertem őt, a sima, tökéletes, fehér bőre, az utánozhatatlan mosolya… egyszóval mindene. De muszáj volt eljönnöm tőle. Nem illek én hozzá! Niall világsztár, én meg egy senki, lehetetlenség, hogy valaha is lehetne köztünk valami. Mégis mit gondoltam, amikor hagytam, hogy beszélgessünk, vagy amikor elhívott sétálni? Nem lehet közöttünk semmilyen kapcsolat, nemhogy több mint barátság! Borzasztó következményei lennének, és azok egyikünknek sem hiányoznak. El kell fogadnom, hogy soha többé nem láthatom Niallt, ha tetszik, ha nem.
- Miért lógatod az orrod? – figyeltem fel a mellettem megjelenő Becca hangjára, ahogy a bárpultnál kortyolgattam az italomat.
- Nem is tudom, hogy elmondjam-e – sóhajtottam egy nagyot tanácstalanságomban. Tudom, mit kell tennem, de egyáltalán nem akarom azt.
- Megkönnyebbülsz, ha megosztod valakivel – nógatott tovább, miközben elhelyezkedett a mellettem lévő széken. – Hallgatlak! – fordult velem szembe, én pedig még egy nagy sóhaj után belekezdtem, csak kicsit máshogy.
- Van egy fiú, akivel megismerkedtem, de nem lett volna szabad. Nem olyan lány illik hozzá, mint én. Olyat kell választania, aki normális, rendes… én nem ilyen vagyok. El kell őt felejtenem, de nem akarom megtenni.
- Ó, nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly a dolog – simított végig a hátamon, ami azért jól esett. Tényleg egy fokkal jobb lett, hogy elmondtam.
- Fogalmam sincs, mi legyen – fordultam Becca felé teljesen elkeseredetten. Soha nem voltak fiúproblémáim, most hirtelen lett, és nem is akármilyen.
- Figyelj! Szerintem ne azt nézd, hogy ki illene hozzá. Nem az a fontos. Hanem, hogy te akarsz-e mellette lenni, vagy ő akar-e melletted. A többi nem számít – mondta mindentudóan, majd gyorsan hozzáfűzte: – Bár lehet, nincs igazam – villantott egy mosolyt, megveregette a vállamat, és már el is tűnt az öltözőjében. Otthagyott elárasztva engem rengeteg gondolkoznivalóval, de dolgoznom kellett. Mikor lesz nekem időm átgondolni egy kicsit a dolgokat?
- Rose, te mit keresel még itt? Nyomás átöltözni, aztán megnézem a produkciódat! – utasított Philip, mire azonnal felpattantam a helyemről, és siettem az öltözőmbe. Hogy tudok én ilyen gondolatokkal majd figyelni a koreográfiára? Biztos, hogy el fogom rontani.
Kicsivel több, mint félóra után már a színpadon álltunk – én majdnem a legszélső rúdnál –, és javában ment a műsor, amikor egy ismerős arcot vettem észre a tömegben. Abban biztos voltam, hogy a One Direction tagja, csak az volt a kérdés, hogy melyik. Niall és Harry tuti nem. Akkor vagy Zayn, vagy Liam, vagy Louis. Már ha jól tudom a neveiket. De mit keres itt, akármelyikőjük is az?
Szemeivel ki is szúrt, és elég közel jött hozzám, még szerencse, hogy a színpadon voltam. Volt egy olyan érzésem, hogy beszélni akar velem a produkció után. Fantasztikus, hogy nem tudok megszabadulni tőlük. Mások viszont mennyi mindent megadnának, hogy akár az egyikőjüket láthassák, én meg már a másodikkal készülök beszélgetésre. Hiába, az élet nem igazságos.
Merengésemből kirángatott az előadásunk vége és a tapsvihar. Gyors meghajlás, integetés, esetleg puszi dobálás után besiettem az öltözőmbe, hogy egy picivel többet takaró ruhát kapjak magamra, és a sminkemet is megigazítottam. Nagy levegővétellel álltam fel az asztalomtól, mert a nyakamat tettem volna rá, hogy Zayn, Liam vagy Louis hozzám jött. Főleg azért, mivel úgy hallottam, mindhármuknak barátnője van, így kizártnak tartottam, hogy más okokból jöttek volna ide ismét. Ha Niall vagy Harry lenne itt, akkor megérteném, így viszont csak az a lehetőség maradt, hogy engem keres hármuk közül valamelyik.
Kissé lassan tipegtem ki a bárpulthoz a szokásos helyemre. Ahogy egyre közeledtem kifelé, elfogyott az öltözőmben még meglévő, kevéske kis magabiztosságom. De no para, menni fog, biztattam magamat. Elhelyezkedtem a széken, és mivel nem terveztem, hogy sokat iszok, csak egy laza italt kértem.
- Azt hittem, már ki sem jössz az öltöződből – foglalt mellettem helyet Zayn, Liam vagy Louis. Nagy udvariatlanság, ha megkérdezem, ki ő?
- Már megbocsáss, de te melyik vagy? Louis, Liam vagy Zayn? – húztam fel a fél szemöldökömet, mire majdnem leesett az álla társaságomnak.
- Hát Zayn! Kikérem magamnak, hogy nem ismersz fel! – vágott sértődött arcot, de azért láttam rajta, hogy nehezen rejti el a mosolyát.
- Ó, elnézést, nem érek rá arra, hogy veletek foglalkozzak – szóltam vissza talán kicsit erősebben, mint terveztem. De nem bántam.
- Miért?
- Ha nem bánod, ezt nem osztanám meg veled. Magánügy – néztem rá kissé szúrós szemekkel. Nem fogom elmondani neki, amikor nem is ismerem.
- Jó, persze, nem baj – hárított azonnal, felemelt kezekkel. – Egyébként nem ezért jöttem. Niallről szeretnék beszélni veled – nézett rám komolyan, én pedig legszívesebben elsüllyedtem volna. Éreztem, tudtam, hogy ez lesz. – Lehetne egy kicsivel nyugisabb helyen?
- Menjünk az öltözőmbe – ajánlottam fel kelletlenül. Egyáltalán nem volt hozzá kedvem, hogy Niallről beszéljek, ráadásul még az egyik legjobb barátjával! Nyilván elfogult lesz, és én leszek a hibás, mert nem szeretnék semmilyen kapcsolatot a szöszivel. Pedig akarnék, de nem lehet. És ezt képtelen megérteni.
- Ha lehet, röviden, mert szeretnék még bulizni – szögeztem le még most, az elején, de tartottam tőle, hogy társalgásunk után semmi kedvem nem lesz itt maradni. – Szóval?
- Nem értelek. Niall kedvel téged, szeretne veled közelebbről is megismerkedni, de te nem hagyod. Miért? – nézett rám szinte már kétségbeesett szemekkel. Ezt bár nem értettem, de betudtam annak, hogy az egyik legjobb barátjáról van szó.
- Mert nem lehet, értsétek már meg! – túrtam bele idegesen a hajamba, és alig mertem Zaynre nézni. Ilyenkor nem tudok szemkontaktust tartani.
- De ha nem mondod el, hogy miért nem, nem tudjuk megérteni! Sem én, sem a többiek és legfőképpen nem Niall. Csak egy okot mondj, hogy miért nem lehetne köztetek több! – nézett rám kihívóan, mintha tudta volna, hogy mennyire gyengének érzem magam, és így sikerülne meggyőznie engem. Mély levegőt vettem, hogy belekezdjek. Szükségem volt az erőre, hiszen már annyiszor elismételtem, miért nem lehet köztünk semmilyen kapcsolat, hogy már kezdtem elbizonytalanodni. Talán mégis van annak értelme, hogy ha valamit sokszor ismételgetsz, elveszti az értelmét.
- Niall egy borzasztóan aranyos, édes, kedves fiú, és még sorolhatnám rá az effajta jelzőket, de nem én illek hozzá. Egy rendes lány való hozzá, aki nem olyan, mint én. Egy normális lány mellett a helye, nem pedig mellettem, mert én nem vagyok ilyen – mondtam végig viszonylag nyugodtan, bár hol a földet néztem, hol Zayn válla fölött bámultam át. Nem mertem ránézni, mert féltem, elhitetné velem, hogy egyáltalán nem így van. Pedig igen.
- Ez nem igaz! – rázta a fejét, ahogy átgondolta a hallottakat. – Te is tudod, hogy ez hülyeség, csak azért mondod, mert jobb okot nem tudsz kitalálni.
- Mi? Neked nincs igazad! – kaptam fel a fejem a padló tanulmányozásából. Hogy állíthat ilyen sületlenséget? – Szerinted ez nem elég? Nem illek hozzá, és pont! Mégis mit szólnának hozzá a rajongók, ha kiderülne, hogy egy sztriptíz táncos lány Niall Horan barátnője? – keltem ki magamból egyre jobban.
- Szóval ez bánt! Hogy mi lenne, ha kiderülne, ki vagy, nem pedig az, hogy nem vagy hozzávaló – csettintett egyet, ahogy rájött. Igen, lehet, igaza van. – Valld be, hogy ez a probléma! – hangja mindentudóan csengett a kis helyiségben, ahogy egyre jobban ő kerekedett felül beszélgetésünkben.
- Talán – szólaltam meg pár perces hallgatás után, hangomból ordított, hogy nagyon elbizonytalanodtam. Most már komolyan nem tudom, mi legyen.
- Velük nem kell foglalkoznod, ha nem akarsz. Először, persze, nem fog tetszeni nekik, de ha látják, hogy Niall boldog melletted, akkor nem lesz semmi gond – váltott lágyabb hangsúlyra, ahogy próbált rábeszélni. De nem tudtam engedni neki, hiszen én magam is utáltam a munkámat, az életemet, egyáltalán nem hiányzik, hogy a fél világ is tudjon róla.
- Nem, Zayn, ne is próbálj rábeszélni – kezdtem el hátrafelé lépkedni, hátha úgy könnyebben tudok neki ellenállni. Mert tudtam, nem sok kellene ahhoz, hogy beleegyezzek. Pedig nem lenne szabad. – Megmondtam világosan, nem lehet! Kérlek, ne erőltesd – halkultam el a végére, a könnyek mardosták a szememet. Gyűlöltem, hogy egy ilyen helyzetben képes voltam elgyengülni.
- Rose, nem akarom rád erőltetni, de hidd el, mindketten boldogabbak lennétek együtt. Látnod kéne Niallt – tekintetét levette rólam, egyenesen a padlóval szemezett. Éreztem, hogy fájdalmas területre értünk.
- Mi… mi van vele? – szedtem össze hangomat, és próbáltam legyűrni a torkomban lévő gombócot, elnyomni a sírást.
- Azóta, hogy otthagytad, nem bírja összeszedni magát. Először nem értettük, mi baja van, de tegnap sikerült kiszednünk belőle mindent. És elhiheted, mi is furcsának találtuk, hogy ilyen rövid ismertség után is le van törve, de ahogy beszélt rólad… minden világos lett. Nagyon megfogtad őt valamivel – jelent meg egy halvány mosoly az arcán. – Legalább beszélj vele, nem szakíthatod meg csak úgy a kapcsolatot! Látom rajtad, hogy beleegyeznél – tartott egy leheletnyi szünetet, majd hozzáfűzte: – Niall olyan, mintha az öcsém lenne, mindig segítek neki és mellette állok. Nem tudod elképzelni, milyen őt így látni. Csak egy találkozó… kérlek – fájdította tovább a lelkem. Annyira, de annyira sajnáltam, hogy Niall miattam van ilyen állapotban, szerettem volna segíteni rajta, valami mégis hátráltatott, nem hagyta, hogy beleegyezzek. – Ne hallgass az agyadra! Az mindent csak túlkombinál – adta meg az utolsó löketet Zayn. Gondolatban már a Temzébe fojtottam magam, amiért ezt tettem a kis szöszivel.
- Oké, legyen – sóhajtottam fáradtan, ahogy engedtem a régóta tartó rábeszélésének. Arca egyből felvirult, én viszont… nem is tudom, mit éreztem.
- Ó, hála az égnek! Annyira fog örülni Niall! Holnap megfelel? – vetette fel egy szerintem letörölhetetlen vigyorral. – Itt, a bárban este tízkor?
- Jó lesz – mondtam a lehető legkevesebb energiával. Azt sem tudtam elhinni, hogy holnap pont nem kell dolgoznom. Véletlen lenne?
- Jól döntöttél, nekem elhiheted – ölelt meg Zayn, amire nagy szükségem volt.