29. rész

Sziasztok! :)
Rögtön azzal kezdeném, hogy mint láthatjátok, csináltam egy kis változtatást a blogon. A főbb szereplők képei átkerültek a 'Szereplők' oldalra, a 'Tartalom' oldalnál pedig elérhetitek az összes ide felkerült részt, és a one shotokat. A könnyebb átláthatóság kedvéért csináltam :) Illetve néhány esztétikai átalakítás volt.
Jövőhéten érkezik az If you give me the chance... folytatása, ami - mint említettem múlthéten - 4 részes lesz. Ó, és kérlek titeket, pipáljatok, írjatok nyugodtan! A sok-sok kattintást pedig köszönöm <3
Azt hiszem, ennyi lettem volna, kellemes olvasást! :)xx

29. rész

Alexa szemszög:
Elképesztően álmosan estünk át a szobánk küszöbén és zuhantunk bele az ágyunkba Nórival, Kornéllal és Krisztiánnal, amikor hazaértünk Disney-Land-ből, olyan éjfél körül.
- Soha… többet… nem… kirándulok… Levivel – nyögtem össze egy mondatot.
- Én se – jött az egyetértés Nóritól.
- Miért? Tök állat volt! – röhögött fel Krisztián, én meg inkább belebújtam a párnámba. Képes lettem volna azonnal elaludni.
- Ha szerinted az „tök állat”, hogy két órán keresztül keressük őt, és még utána kiderül, hogy a kocsi kulcsunk sincs meg… – emeltem fel a fejemet a vánkosomból, hogy ránézzek, még ha félig csukva is volt a szemem.
- De akkor is jó buli volt! – állította Kornél. Erre inkább csak megráztam a fejem, és visszafeküdtem. Semmi erőm nem volt velük vitába szállni.
Az egész ott kezdődött, hogy Levi elment egyedül venni piát, mert szerinte az nélkül nem lehet kibírni. Mi ráhagytuk, és mondtuk neki, hogy megyünk tovább, de nem fogunk sietni. Amikor már negyed óra múlva sem tért vissza, kezdtünk aggódni. Kerestük őt, bejártuk egész Disney-Land-et, de sehol nem volt, tuti, hogy pont elkerültük egymást. Telefont felvenni meg luxus. Két órával később kóválygott elő, jól leszedtük a fejét, a fiúk persze csak röhögtek rajta. Ekkor derült ki, hogy nincs meg a kocsi kulcs. Még mindig nem értem, miért pont ennek az idiótának adtuk, de mindegy. A lényeg, hogy azt is kerestük még pár órán át, amikor rájött Levi, hogy a felső ingzsebébe rakta, nem a nadrágjába, ahogy azt gondolta. Nem voltunk eléggé kiakadva, dehogy. Ezért is leordítottuk, a fiúk meg szakadtak a röhögéstől. Ennyit a Levivel történő közös kirándulásról. Soha többet!
Tehát ezért értünk haza ilyen későn és hullafáradtan. Már csak annyi erőm volt, hogy lehámozzam magamról a ruhámat, de a pizsamámat nem vettem fel. Amúgy is melegem volt, és ha felveszem, akkor tuti, hogy elalszok közben. Amint kényelembe helyeztem magam, máris elnyomott az álom.

Fogalmam sincs, mikor ébredtem fel, de a nap már iszonyatosan sütött. Legalábbis a szememet ki akarta égetni. Ilyen kellemes körülmények között botorkáltam el a mosdóba, hogy összeszedjem magam. Amikor visszaértem, már Nóri is ébren volt. Illetve a szeme nyitva volt.
- Jó reggelt – köszöntött álmosan, felemelt fejjel, majd vissza is ejtette a párnájába. Örülök, hogy mindenki ilyen friss.
- Neked is – feküdtem vissza az ágyamba. – Jellemző, hogy Kornélék még alszanak. Bezzeg, aki fáradt, az nem aludhat annyi ideig, mint ők.
- Ne is mondd! – dünnyögte bágyadtan.
- Tudod mit? – ültem fel hirtelen, majd Nóri értetlen pillantásai után folytattam. – Ébresszük fel őket! Nehogy már ők nyugodtan aludjanak tovább, mi meg nem!
- Helyes, egyetértek! – kelt fel ő is már éberen, és odasettenkedtünk a fiúk fölé. Én megcéloztam Krisztiánt, Nóri Kornélt, majd egyszerre ugrottunk rájuk.
- Mi a franc? – tért magához Krisz kissé kómásan.
- Mi bajotok van? – hallottam meg Kornél hangját is nyöszörögve.
- Ha mi se alszunk, akkor ti se – vigyorogtam diadalittasan rájuk nézve.
- Jól van, felkelünk – morogta Krisztián alattam a párnájába. Elhiszem, hogy nem volt kellemes nekik, de nekünk sem, hogy későn értünk haza, és még ki se pihentük magunkat normálisan. Ők meg élvezték az egész tegnapi kalandot, szóval nehogy már tovább aludjanak, mint mi!

- Helló! – vágta ki az ajtót jókedvűen Levi. Mondjuk, nem hiszem, hogy ilyen volt miután felébredt, de tekintve, hogy már javában délután van, megértem.
- Na, sikerült felébredned? – pillantottam fel rá egy másodpercre a laptopomból. Éppen Harryvel beszéltem facebookon. Meg twitteren is.
- Igen, fél órája – jelentette ki, mi pedig egyszerre emeltük rá tekintetünket egy „ezt ugye nem gondoltad komolyan?” nézéssel. – Most mi van?
- Miattad értünk haza későn, és még te pihened ki magad a legjobban? – háborodtam fel, de persze nem teljes komolysággal.
- Sajnálom, hogy én jól tudok aludni – nevetett ki minket. Na, szép. Még ő oltja le a társaságot. – Amúgy azért jöttem, hogy megkérdezzem, nem akartok-e röpizni – váltott témát végignézve rajtunk.
- Mehetünk – mondta Kornél, miután Nóri, Krisztián és én is határozottan bólogattunk. Gyorsan elköszöntem Harrytől a neten, aztán siettünk is játszani.

Háromórányi kemény játék után fáradtan dőltem ki a röpipálya szélén. Felváltva játszottunk, mindenki pihent egy kicsit, aztán folytatta, de közös döntés alapján most hagytuk abba.
- Oké, ez nagyon jó volt – mondtam el egy levegővel, és ahogy láttam, a többiek is egyetértettek ebben.
- Felmegyünk lezuhanyozni? – tápászkodott fel Nóri mellőlem.
- Jó, menjünk – egyeztem bele. Nem bírtam már többet ebben a ruhában maradni, és minél előbb le akartam mosni magamról a mocskot.
Kissé nehezen vonszoltuk fel magunkat a lépcsőn, de azért a két emeletért felesleges lett volna liftet használni. Bár most mindenféleképpen kényelmesebb volna. Mindegy, sosem voltunk normálisak, és ez nem is fog változni szerintem.
- Kérdezhetek valamit? – pillantott felém óvatosan barátnőm, amit nem igazán értettem. Mégis mit szeretne tudni, hogy erre rá kellett kérdeznie?
- Persze – válaszoltam kicsit furán és egyben kíváncsian.
- Ugye innen Magyarországra megyünk. Így mi lesz veled meg Harryvel?
- Hát… ööö… ezen még nem gondolkoztunk – nyögtem ki végül. Igen, ez egy olyan kérdés volt, amire nem számítottam. Fogalmam sincs, hogy mit fogunk csinálni, de tény és való, hogy két nap múlva, vasárnap este repülünk haza. Nem lesz több városnézés, bulizás, egésznap tartó ökörködés. Hogyan fogjuk így tartani a kapcsolatot Harryvel?
És ekkor bevillant az ötlet!
- Megvan, hogy mit csinálunk! – kiáltottam fel hirtelen, megragadtam Nóra kezét, és felviharzottunk a szobába.

Harry szemszög:
Telefonjainkat újra bekapcsolva léptünk ki az egyik televíziós műsör felvételéről a kellemes, péntek késő délutáni londoni időbe. Alighogy elraktam a zsebembe a mobilomat, máris csörgött.
- Na, téged ugyan ki keresne? – röhögött fel Niall mellettem, és oldalba lökött.
- Nagyon vicces vagy – nevettem én is, miközben újra kivettem a nadrágzsebemből a készüléket, és a képernyőre pillantottam. – Alexa az – mondtam kicsit meglepődve. Nem számítottam rá, hogy hívni fog.
- Szia! Történt valami? – kérdeztem azonnal, miután felvettem, és arrébb sétáltam a srácoktól.
- Szia! Semmi, csak azt akarom kérdezni, hogy hol vagy – összeráncolt szemöldökkel meredtem magam elé, de rájöttem, hogy ő ebből semmit nem lát, így válaszoltam is:
- Negyed óra múlva a Direction-házban – mondtam furán, mert ezt egyáltalán nem értettem. Mire megy ki ez az egész? – De miért?
- Majd meglátod – zárta le a témát, és még csak visszakérdezni se tudtam, mert lerakta. Oké, csak én nem látom ennek az értelmét?
- Mit akart? – érdeklődött Zayn, amikor visszamentem hozzájuk.
- Azt kérdezte, hogy hol vagyok – mondtam még mindig értetlenül. A fiúknak is hasonló volt a reakciójuk, mint nekem, így sietős léptekkel haladtunk a kisbuszhoz, hogy minél előbb otthon legyünk, és megtudjuk, mi ez az egész.