Hoztam is az új részt, melynek szintén nem túl boldog a hangulata, de hát erre számítani lehetett az előző után. Egyébként még két rész és egy epilógus van hátra, tehát eléggé a végén tartunk már a történetnek.
És néhány elmaradhatatlan kérdés: kinek hogy tetszett a 1DDay és ki mennyire imádja a Midnight Memories albumot? Én nagyon élveztem a majdnem 8 órás livestreamet, az album pedig legújabb szerelmem lett :D
Ó, amíg el nem felejtem: aki szereti Larry Stylinsont, az felnézhet a They don't know about us című blogomra, ahová egy új Larrys one shot első része került fel a héten.
Nos, azt hiszem, ennyi lettem volna, úgyhogy kellemes olvasást kívánok! :)xx
38. rész
A repülőút nagy részét a mosdóhoz legközelebbi ülésen töltöttem, mert sosem tudhattam biztosra, hogy éppen mikor kell rohannom, hogy kiadjak magamból mindnet. Egy jó tanács: repülés előtt ne legyetek részegek, mert másnap igencsak kellemetlen úgy utazni.
- Én szóltam – jegyezte meg Louis elhaladva mellettem egy mindentudó mosollyal az arcán, ám nem tudtam haragudni rá érte.
- Én pedig tudtam, hogy ez lesz – vágtam vissza, és nem is hazudtam. Tisztában voltam vele, hogy másnaposan kemény lesz New Yorkba repülni, de vállaltam, mert felejteni szerettem volna. Elfelejteni Alexát.
- Ó, ha tudná Alexa, hogy mit teszel miatta… – sóhajtotta, majd be is ment Lou a mosóba. Szemet forgattam az emlegetett lány neve hallatára, azonban tudtam, hogy igaza van Louis-nak: Alexa miatt tettem. Na, nem azért, mert vissza akarom őt kapni. Bár nem bánnám… De ezt a gondolatot még csírájában el kell fojtanom! Azért csináltam, mert nem szeretném, hogy továbbra is a fejemben legyen, amikor már egy hónapja szakítottunk.
Teljesen elkészültnek nyilvánítottam magamat, ahogy a fürdőszobából kiléptem, és a nappaliféleségen haladtam keresztül. Miután megérkeztünk New Yorkba, elfoglaltuk a hotelszobánkat, ami lakosztálynak is simán beillene. Vagy lehet, az is. Első éjszakánk lesz itt, de én már akkor tudtam, hogy mi lesz a programom estére, mikor felszálltunk a repülőre.
- Bulizni mész? De nem másnapos vagy? – állított meg Louis kérdő tekintettel, ahogy elmentem előtte a nappaliban a telefonomért.
- Az sosem akadályozott meg a bulizásban – jegyeztem meg mosolyogva, mire felcsóválást kaptam válaszul.
Egy gyors elköszönés után léptem ki a Louis-val való közös szobánk ajtaján, és siettem is le, a hotel elé, ahol sikerült fognom egy taxit, hogy az egyik szórakozóhelyre juthassak. Néhány perccel később szálltam ki, majd siettem is be, bulizni. Jól akarom ma este érezni magam!
Szerencsére találkoztam néhány ismerősömmel itt, akikkel elszórakoztam jó ideig, így nem volt olyan percem, hogy unatkozzak, vagy se csináljak semmit. Vagy táncoltunk, vagy az asztaloknál ülve iszogattunk.
- Tudod, mi kellene neked? Pontosabban ki? – karolt át Mike, az itteni egyik ismerősöm. Már ő sem nagyon volt szomjas.
- Nem. Kicsoda?
- Az a szőke csaj ott! – mutatott a majdnem velünk szemben lévő irányba. Hm, való igaz, nem nézett ki rosszul, bár a félhomály miatt nem lehetett kivenni rendesen az arcát, így készültem felállni.
- Közelebb megyek, aztán meglátom – mondtam Mike-nak, majd azonnal szavaimnak megfelelően cselekedtem.
Igen, ezt kell tennem. Csajoznom kell, változás kell, különben sosem tudom elfelejteni Alexát. Már egy hónapja szakítottunk, de még mindig túl sokat gondolok rá, és ez egyáltalán nincs rendben. Nem szabad! Miért nem tudom olyan könnyen elfelejteni őt, mint a többit? Miért dolgozik ellenem a saját agyam? Miért nem alakulnak úgy a dolgaim, ahogy én szeretném? De talán majd most! Talán ez a lány majd új színt hoz az életembe, akárki is legyen ő.
Ahogy egyre közelebb értem a célszemélyhez, egyre jobban emlékeztettt valakire, akit már többször is láttam. Aztán, amikor csak pár lépés választott el tőle, és kicsit oldalra fordította a fejét, megkaptam a választ, hogy ki ő.
- Szia, Harry! – szólított le, és kissé meglepődtem, mert nem számítottam arra, hogy észrevesz. – Mi újság veled? – érdeklődött mosolyogva, én pedig jókedvűen ültem le, és kezdtem beszélgetni Taylor Swifttel.
Alexa szemszög:
Tágra nyílt szemekkel meredtem a laptopom képernyőjére egy cikket olvasva. Egyszerűen nem hittem el, amit láttam. Pedig igaz volt, hiszen képek is készültek, amik kétségkívül igaziak voltak. De még milyen képek!
Harry már nem szingli. Párkapcsolata van. Ez a tény önmagában még nem is fájt volna annyira… na, jó, kinek akarok hazudni? Az is piszkosul fájt volna. De hogy az a nő Taylor Swift, azt nem tudom feldolgozni. Pont ő, amikor minden ex-pasijáról ír egy dalt?
Nem tagadom, rosszul érintett ez a hír. Azt hittem, a hónapok múlásával enyhülni fog a hiány, amit azóta érzek, hogy szakítottunk. Azt hittem, könnyebb lesz. Hogy nem fogok majd rá gondolni minden egyes nap. Hogy nem leszek majd féltékeny, ha meglátom őt más lánnyal. Ám nem így lett. Hiányzik, egyfolytában rá gondolok, és elképesztően féltékeny vagyok. Azonban nem lehet egy rossz szavam sem, hiszen én mondtam ki a szakítást, nem hagytam választási lehetőséget Harry számára. És nem is hibáztatom, ő csak éli tovább az életét. Én rontottam el a dolgokat, és most már nem hozhatom helyre. Túl késő.
Ekkor hirtelen eszembe jutott egy ötlet, de pillanatok alatt elbizonytalanodtam, hogy megtegyem-e. Biztosan szükségem van erre? Ám nem bírtam ki, és máris a telefonom után nyúltam. Muszáj beszélnem vele.
- Szia, Alexa! Történt valami? – fogadott meglepődve a vonal másik végén Louis. Ekkor villant be, mennyire régen hallottam a hangját.
- Csak azt szeretném kérdezni, hogy… boldog? – tettem fel félve a kérdést alig hallhatóan, mellőzve mindenféle köszöntést.
- Mármint ki?
- Harry. Boldog vele? – pontosítottam, és nagyon erőlködtem, hogy ne remegjen a hangom. A szívem a torkomban dobogott, és már nem is tudtam, akarom-e hallani a választ vagy sem.
- Biztosan tudni szeretnéd? – húzta az időt, bár nem bántam. Örültem, hogy nem kell bővebben elmagyaráznom Louis-nak, miről kérdeztem.
- Igen – feleltem végül egy nagyot sóhajtva. Jöjjön, aminek jönnie kell!
- Hát… most úgy néz ki, hogy jól elvannak – érkezett meg a válasz néhány másodperc múlva, amiket én éveknek éreztem legalább. Hirtelen fel sem tudtam fogni szavait, a szívem kihagyott egy ütemet. Nem erre számítottam. – Bár nem tudom, meddig bírják ki. Nem igazán szimpatikus nekem a csaj. A rajongóknak meg egyáltalán nem – fűzte hozzá gyorsan. Ekkor kicsit megnyugodtam, de nem tartott sokáig.
- Először minket is utáltak együtt – emlékeztettem Lou-t, hogy amikor kiderült, Harry velem jár, a fanok ki akartak kergetni a világból, mert „elvettem a férjüket”. Képzelem, most miket kaphat Taylor.
- Ez igaz, de te nekünk szimpatikus voltál elsőre is – ellenkezett velem, ez a mondata pedig mosolyt csalt az arcomra. Jól esett, hogy ők még mindig a barátaim, hiába, hogy hónapok óta nem találkoztunk.
- Azt megkérdezhetem még, hogy Harry hogy viselte a szakítást? – jutott hirtelen eszembe. Nagyon szerettem volna tudni, hiszen az az utolsó képem róla, amikor lehajtott fejjel, szomorúan elsétál az én kérésemre.
- Nem túl jól. Rengeteg járt és jár is bulizni, hogy elfelejtsen téged.
- Hát… most sikerült neki – jegyeztem meg keserédesen. Örültem, hogy Harry boldog, de megszakadt a szívem, amiért nem velem.
- Mondhatsz bármit, de szerintem veled sokkal boldogabb volt, mint Taylorral. És ezt véleményem szerint Harry is tudja a szíve mélyén, csak nem képes bevallani magának – szinte tátva maradt a szám Louis-t hallgatva. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ez tényleg így lehetne. – Ne haragudj, most mennem kell stúdiózni. De ne felejtsd el, mit mondtam. Talán van még esély, hogy helyrehozd, amit elrontottál.
A telefont még akkor is a fülemnél tartottam, amikor Lou már régen nem volt ott a vonal túlsó végén. Képtelenség, hogy igaza legyen. De mi van, ha mégsem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése