27. rész

Helló! :)
Nem is húzom az időt a szövegelésemmel, csak megköszönöm a sok-sok kattintást. Annyit kérnék, hogy ha nem szeretnétek írni, akkor pipáljatok :$ Csak hogy tudjam, tetszett-e vagy nem. Remélem, nem olyan nagy kérés :]
Kellemes olvasást kívánok! :)xx

 

27. rész

- Mikor óhajtozol elkészülni? – kopogtatott türelmetlenül a fürdőszoba ajtaján Harry, miután bevonultam lezuhanyozni, átöltözni és feldobni egy kis sminket.
- Fél perc – kiáltottam ki nevetve.
- Aha. Mint, amikor készültél a bulira, csak annál öt percet mondtál – szinte láttam magam előtt, ahogy értetlenül csóválja a fejét.
- Jól van már, itt vagyok – nyitottam ki az ajtót jókedvűen, mire fellélegzett, és kézen fogva húzott ki a szobájából.
- Mi lesz a többiekkel? – néztem rá csodálkozva, mert azt hittem, hogy velük reggelizünk. – Ők nem jönnek?
- Nem. Legalábbis nem velünk. Most csak mi ketten megyünk – magyarázta, én pedig boldogan egyeztem bele. Mondjuk más választásom nem igazán maradt, de mindegy. Imádom, hogy mindig kitalál nekünk valami közös programot.
Harry fogott egy taxit, majd elmondta a címet, és elindultunk. Kissé zavarban voltam, úgyhogy előszedtem a telefonomat, és felnéztem twitterre. Rengeteg, rengeteg kép rólunk. Nem is vártam mást. Harry is belenézett, de egy mozdulattal kilépett belőle, mire mosolyogva meglöktem, ő pedig magához húzott. Vettem az üzenetet: ne foglalkozz vele!
Az előtt az étterem előtt álltunk meg, ahova az Eiffel-tornyos látogatásunk után is mentünk. Itt csókolóztunk először nyilvánosan, ami aztán a neten nagy hír lett. Harry fizetett, kiszálltunk a taxiból, majd az ujjainkat összekulcsolva vezetett a bejárat felé. Kerestünk egy nyugis asztalt, és egyből megnéztük az étlapot. Alig futtattam át rajta a szemem, én már tudtam, mit akarok.
- Máris választottál? – nézett fel a kezében tartott lapokból kicsit csodálkozva.
- Igen. Amerikai palacsintát kérek. Mindig is akartam olyat enni.
- Még nem ettél amerikai palacsintát? – kerekedtek ki Harry szemei.
- Nálunk nem pontosan így készítik, szóval nem. De majd most igen.
- Értem. Akkor én is azt kérek. Nincs kedvem válogatni – tette vissza az asztalra az étlapot, majd meg is érkezett a pincér. Gyorsan elmondtunk, hogy mit szeretnénk, és beszélgettünk, amíg vissza nem jött a reggelinkkel a kezében.
- Jó étvágyat! – biccentett, mi megköszöntük, és egyből neki is kezdtünk az amerikai palacsinta elfogyasztásának. Közben nagyon jól elbeszélgettünk, bár elszomorított a tudat, hogy pár óra múlva Harrynek vissza kell utaznia Londonba. Az élet nem igazságos.
- Mehetünk? – eszméltem fel barátom hangjára. Kicsit elgondolkoztam.
- Persze – ittam ki az utolsó kortyot a poharamból, majd Harry fizetett, és el is hagytuk az éttermet.
- Mit szólnál, ha tennénk még egy látogatást az Eiffel-toronynál? – nézett le rám, mire szinte azonnal rábólintottam. Lehet Harrynek ellent mondani?
Fogtunk egy újabb taxit, majd negyed óra múlva már ott is voltunk. Harry akart fizetni, de ezt már nem engedtem meg neki. Túl sok mindent állt ő helyettem az elmúlt napokban. Kézen fogva szálltunk ki, majd az ajtó becsukódása után a taxi el is hajtott.
- Vedd fel a napszemüvegedet – utasított lágyan, mire összeráncolt szemöldökkel néztem rá. Minek? – Elég valószínű, hogy felismernek minket, engem biztos, de nem árt, ha egy részünk takarásban van – kaptam meg a magyarázatot. Ó, hát persze! Már kezdtem elfelejteni, hogy milyen híres. Eleget tettem kérésének, és máris megindultunk a pénztárhoz. Harry megvette a jegyeket, mire kicsit bosszúsan néztem rá.
- Miért nem engeded, hogy kifizessem?
- A taxit te álltad. Legyen elég ennyi – felelt nevetve, én pedig beletörődtem. Ha ez ennyire fontos neki, akkor legyen.
Amikor felértünk az Eiffel-torony tetejére, láttam még rajtunk kívül néhány embert, párokat, mint mi, és fiatalabbakat is. A derekamnál fogva húzott oda, ahol éppen üres hely volt, hogy tökéletes legyen a panoráma Párizsra.
- Olyan gyönyörű! – ámuldoztam, majd nem sokkal később megéreztem Harryt a hátam mögött, ahogy hátulról átölelt, és állát megtámasztotta a vállamon. Pont, mint amikor először csókolóztunk.
- De nem szebb, mint te – suttogta kicsit a fülem felé fordulva. Szavai hallatán elpirultam, és hálát adtam az égnek, amiért mögöttem állt, így nem annyira láthatta, hogy mennyire zavarba tudott hozni. – Imádom, amikor zavarban vagy – kuncogott fel, és egy lágy puszit nyomott az arcomra. Na, ennyit arról, hogy nem veheti észre.
Így álltunk már vagy tíz perce, amikor egy csapat tizenöt év körüli lány jelent meg. Az egyik hirtelen felsikított, hogy „Úristen, Harry Styles!”, és szinte ájulás közeli állapotba jutott. Ekkor jött oda hozzánk a többi is, és elkerülhetetlenné vált, hogy le ne támadják szerelmemet. Bocsánatkérően távolodott el tőlem, majd a lányok legnagyobb örömére fényképezkedett velük, autogramokat adott és elviselte a folyamatos kérdések hadát.
- És ő ott a barátnőd? – mutatott felém az egyik. Harry is rám nézett, elidőzött egy kicsit, majd visszafordult a kérdezőhöz.
- Igen – válaszolt mosolyogva, én pedig úgy éreztem, mintha a föld fölött repülnék. Iszonyat jó érzés volt ezt hallani!
- Ó – biggyesztette le egy másodpercre a száját. – Gratulálok! – varázsolt magára egy mosolyt. Gondolom nem akarta azzal megbántani a kedvencét, hogy kifejezi nemtetszését a barátnője miatt.
- Köszönjük – mosolygott továbbra is, majd hirtelen megpuszilta a lányt. Ezek után Harry visszatért hozzám, és ujjainkat összekulcsolva húzott a kijárat felé. Visszanézve még láttam, ahogy a lányka nem hiszi el a történteket és alig kap levegőt. Képzelem, milyen nagydolog ez neki.
- Miért csináltad? – néztem rá érdeklődve, mire megvonta a vállát.
- Láttam rajta, hogy nem örült neki túlzottan, hogy foglalt vagyok, de gratulált, és nem kezdett el rögtön balhézni. Szerintem megérdemelte – fejezte be, én pedig az Eiffel-torony előtt megállítottam és megcsókoltam.
- Teljesen megértem, hogy odavannak érted. És még csak nem is tudják, hogy milyen vagy igaziból, olyannal, akit szeretsz – halkult el a hangom. Még egyikünk sem mondta ki azt a bizonyos „szeretlek” szót, és kicsit tartottam a reakciójától. De attól, hogy nem mondtuk meg a másiknak, még éreztetjük.
- Örülök, hogy így gondolod – húzott magához közelebb, és ő is megcsókolt.

Harry szemszög:
- Nem vagyok boldog, hogy el kell menned – szólalt meg Alexa, miközben a bőröndömbe dobáltam be azt a pár holmit, amit hoztam.
- Tudod, hogy én sem, de muszáj – húztam el a számat nemtetszésem kifejezésére, majd a karja után kapva ölelésembe vontam. – Megoldjuk valahogy – nyugtatgattam, mire egy nagyot sóhajtott.
- Gondolod? – tudakolta halkan.
- Biztos vagyok benne – jelentettem ki, mert tényleg így éreztem. Azt is megoldottuk, hogy lássuk egymást miután eljöttek Londonból, ez is menni fog.
- Bocs a zavarásért, csak azt akarom kérdezni, hogy jöttök-e ebédelni – nyitott ránk Alexa egyik barátnője, Nóri. Alexa kérdőn nézett fel rám.
- Mehetünk, csak utána repülök el – válaszoltam mindkettőnk helyett, Nóri bólintott, majd magunkra hagyott minket.
- Mihez kezdek én nélküled? – sóhajtotta szomorúan Alexa, és belefúrta fejét a vállamba. Karommal átöleltem őt, és a haját simogattam.
- Tudod, nem is olyan régen még te emlékeztettél arra, hogy létezik telefon, internet, satöbbi. És mondtam, hogy megoldjuk – vigasztaltam, mire újra felnézett rám, és már mosoly bújt meg az arcán.
- Jó, igazad van. Akkor menjünk enni – vidult fel, így nekem is jobb kedvem lett, majd megragadta a kezem, és elindultunk a többiekhez.