28. rész

Sziasztok! :)
Remélem, tetszett a múltheti meglepetés. És ha már a one shotoknál tartunk. Valamelyik előző részhez kaptam egy kérdést, hogy lesz-e még Larrys one shot. Akkor azt írtam, hogy nem valószínű. Nos, még aznap vagy rá egy napra megszállt az ihlet, nem tudtam megállítani, így ha véget ér az If you give me the chance, megosztom veletek a következő Larry one shotot :D
És persze az elmaradhatatlan kérdés: kinek hogy tetszett a Best Song Ever? Szerintem megint hatalmasat alkottak a srácok.
Végül pedig nagyon boldog 3. szülinapot a One Directionnek! ♥ Hihetetlen, hogy már 3 éve... :')
Ennyit akartam, kellemes olvasást! :)xx

28. rész

Alexa szemszög:
- Utálom a búcsúzkodást – mormogtam Harry vállába, miközben a repülőtér felé tartottunk egy taxival.
- Én sem szeretem – hangja az enyémhez volt hasonló. – De, ugye, tudod, hogy nem örökre válunk el? – tette már fel a kérdést játékosan, mire automatikusan jobb kedvem lett.
- Igen, tudom – vágtam rá nevetve, és még jobban hozzábújtam. Utálom, hogy nemsokára el kell engednem, pedig legszívesebben egész nap vele lennék. De akármennyire is szeretem, nem vagyok a „fojtsunk meg egymást” kapcsolat híve. Kell egy kis külön töltött idő azért.
Mélázásomból a megálló taxi zökkentett ki. Harry lebeszélte a sofőrrel, hogy várjon meg engem, majd mindketten kiszálltunk. Szinte egyszerre nyúltunk az eddig a fejünk tetején ülő napszemüvegekért, és raktuk őket a helyükre. Mintha olyan sokat takarnának… A mozdulat befejezte után már-már természetes módon tartottam a kezem, hogy összekulcsoljuk az ujjainkat, és Harry sem tett másképp. Fura, hogy még csak pár napja vagyunk együtt, de már vannak ilyen berögzült, megszokott cselekedeteink.
- Azért kibírod nélkülem, ugye? – kérdezte nem sokkal az indulása előtt. A gépe hamarosan felszáll, és határozatlan időre nem látom őt.
- Nem vagyok benne biztos – feleltem, bár azért ennyire nem volt vészes a helyzet. Nevetve magához húzott, majd ajkait az enyémekhez nyomta. Nyelve hamar átsiklott a számba, hiszen elég jól ismerte már, az én nyelvemmel is könnyen felvette a ritmust. Legnagyobb sajnálatomra eltávolodott, mielőtt még jobban beleéltem volna magam, így ajak lebiggyesztve néztem fel rá.
- Majd máskor. Nem szeretem, ha egy ilyen pillanatban is minket néznek – mondta bocsánatkérőn, és a hátam mögé bökött a fejével. Megfordultam, és láttam, ahogy pár tini lány vágyakozva pillant felénk. Ezzel még nem lenne semmi gond. De aztán észrevettem valamivel arrébb lesifotósokat. Szinte már undorodva fordultam vissza Harryhez.
- Megértem – sóhajtottam egy nagyot, majd kaptam egy puszit a homlokomra.
- Amint lesz időm, hívlak – ölelt magához, én meg szabályosan belebújtam.
- Vigyázz magadra – suttogtam a füléhez. Kicsit eltávolodott, halványan elmosolyodott, és még egyszer, utoljára megcsókolt. Rövidre sikeredett, mert már mennie kellett, így elszontyolodva néztem végig, ahogy beszáll a gépbe. Az ajtóból még intett egyet, én gyorsan viszonoztam, és el is tűnt. Ó, mit fogok én kezdeni magammal nélküle?
Kicsivel megcsappant életkedvvel utaztam vissza a hotelemhez, ahol még három napot töltünk el, aztán vége a kirándulásunknak, és repülünk haza, Magyarországra. És Harryvel még ezt sem beszéltük meg. Sőt, igazából semmit. Komolyan nem értem néha, minek ígérjünk meg egymásnak, hogy megbeszéljük, amikor nem. Ráadásul ez egyáltalán nem telefontéma. Érdekesen fogjuk megoldani, ebben biztos vagyok.
- Na, Alexa, hol marad a jókedv? – lökött meg Krisztián már a szobánkban.
- Valahol az egyik Londonba tartó járaton? – kérdeztem vissza kínomban nevetve. Fejcsóválva nézett vissza a telefonjába, amikor Kornél rontott be hozzánk, megzavarva az eddigi nyugalmas kettesünket.
- Mi ez a punnyadás? Kint csodás az idő, ti meg itt kockultok? – támadott le minket. – Kapjátok össze magatokat, indulunk Disney-Land-be!
 
Harry szemszög:Kicsit fáradtan léptem ki a repülőgépből, miután megérkeztem Londonba. A tegnapi buli, a hajnali akciónk Alexával a parkban, és a kevés alvás eredménye. De egyáltalán nem bánom, mivel mindvégig a barátnőmmel voltam.
Meglepetésemre Louis várt rám a terminálban. Nem számítottam rá, hogy kijönnek értem, így csodálkozva mentem oda hozzá.
- Te meg mit keresel itt?
- Téged – nevetett fel, majd az „üdvözlő ölelés” után el is indultunk. – Amúgy hogy ment Alexával? Remélem, jól – kérdezte, amikor az autójába dobtuk be a táskámat. A név hallatán egyből elmosolyodtam.
- Igen. Hála az égnek, nem volt gond, bár paráztam eléggé, de sima ügy volt – vázoltam fel röviden az elmúlt pár napot.
- Örülök. El sem tudom képzelni, hogy mit műveltél volna itthon, ha nem úgy megy, ahogy eltervezted – lökött oldalba nevetve, miközben beindította a kocsit.
- Én is szeretlek – csempésztem felháborodást a hangomba.
- Tudom – villantott rám egy kb. ezer wattos vigyort. Na, Lou sem normális.
Fél órával később a Direction-háznál álltunk meg. A csomagomat a kocsiban hagytam, ugyanis nem terveztem, hogy itt alszok ma este. Kényelmesebb lesz a saját házamban és a saját ágyamban most.
- Sziasztok! – köszöntünk Louis-val egyszerre, mire előbukkantak.
- Minden okés volt Alexával? – támadtak le mind a hárman.
- Úgy alakult, ahogy kellett. Tökéletes volt – mosolyodtam el, majd a vállba veregetés és gratulációk után – a srácok szeretnek kicsit túlzásba esni – kajáltunk Niall kérésére, és mentünk stúdiózni.