Egyre hihetetlenebb számomra, hogy nemsokára a blog végére érünk, és - sablonosan fog hangzani, de - olyan, mintha tegnap kezdtem volna el. Na, jó, ennyi elég is, mert a végén még most elkezdem a búcsúzkodást, ami még igazán várat magára pár hetet. Még van hátra egy rész, plusz az epilógus!
Erről a részről annyit, hogy bocsánat a rövidségéért, szenvedtem vele, amikor írtam, emlékszem. Az utolsó hosszabb lesz, ebben biztosak lehettek.
Nos, azt hiszem, most csak ennyi lennék, szerintem mást nem akartam mondani, szóval kellemes olvasást kívánok! :)xx
39. rész
Döntésképtelen hetek következtek az életemben. Egyszerűen nem tudtam, mi tévő legyek. Harry boldog, én nem vagyok az. Bár Louis elmondása alapján Harry sem az, csak nem meri bevallani magának. Összevissza kavarogtak a gondolatok a fejemben, és képtelen voltam eldönteni, melyik a helyes. Milliószor kérdeztem meg magamtól, hogy mit tegyek. Odamenjek Harryhez, és kérdezzem meg tőle, szeret-e még? Csináljak magamból hülyét? Érdemes érte?
- Már megint rajta töröd a fejed? – kérdezte tőlem Nóri, mire felnéztem rá. Átmentem hozzá, hogy dumáljunk egy kicsit, hiszen ezer éve nem beszélgettünk rendesen a tanulás miatt. Most, a téli szünetben adódott erre lehetőségünk.
- Mostanában inkább az a kérdés, hogy mikor nem – nevettem fel kínomban, a saját szerencsétlenségemen, miközben elfogadtam tőle a pohár üdítőt.
Az érettségire való egész éves felkészülés miatt sajnos nem nagyon volt időnk együtt bandázni a társasággal úgy, mint nyáron a 4 hetes kiránduláskor. Bár vannak köztünk már egyetemisták – Krisztián, Kornél, Csaba és Viki – a többségünk még középiskolás, és most fogunk érettségizni. Szóval mindenkinek sűrű a sulis időszak, csak néha jutunk el egy-egy buliba, így nem nagyon volt alkalmam kibeszélni magamból a problémáimat. Most viszont itt az alkalom.
- Őszintén szólva, fogalmam sincs, mit csináljak – sóhajtottam fel gondterhelten, ahogy leraktam a poharamat, és barátnőmre néztem.
- Szereted őt? – hangzott el az a kérdés, amitől a legjobban tartottam. Szerelem lenne az, amit érzek? Vagy csak féltékeny vagyok? Vagy szimplán rosszul esik őt mással látni? Ezeket akkor érzi az ember, ha szerelmes, nem?
- Azt hiszem, a legnagyobb hibát követtem el, amikor szakítottam Harryvel – mondtam ki, bár nem pont a kérdésre válaszoltam.
- Megbántad? Vele akarsz lenni, ameddig csak lehet? Hiányzik? Újra szeretnéd kezdeni, kijavítani a hibád? Ha igen, egyértelmű, hogy még mindig szereted.
Lesokkolódva hallgattam Nórit, annyira igaza volt. Igen, minden kérdésére igen volt a válaszom. Nem tudok túllépni Harryn, hiába gondoltam azt, hogy sikerülni fog. Ezzel viszont, hogy biztossá vált, továbbra is szeretem őt, nem jutottam sokkal előrébb, ugyanis neki még mindig ott van Taylor. Nem akarok az ex-barátnő lenni, aki tönkretett egy kapcsolatot. Tehát megint nem tudom, mit tegyek. Ugyanott tartok.
Ilyen kétségek között jött el a karácsony – amire a srácok meghívtak, de visszautasítottam az ajánlatot Harry és az érzéseim miatt – és a Szilveszter. A Szilveszter, melyen Harry és Taylor csókolóztak eléggé nyilvánosan, majd pár nappal, héttel később szakítottak. Én pedig végtelenül boldog voltam, akármennyire is szemét dolog ez. Nem így akartam rá reagálni, de annyira természetes volt a reakcióm, hogy nem tehettem ellene.
Harry szemszög:
- Ez után a szakításod után is második otthonaid lesznek a szórakozóhelyek? – érdeklődött igen kedvesen Louis, amikor egy fárasztó nap után összegyűltünk a közös házunkban, hogy itt aludjunk mindannyian.
- Nem, nem valószínű – mosolyodtam el, ahogy összehasonlítottam magamban az utolsó két kapcsolatomat. Nem kicsit voltak mások.
- Akkor mi lesz? Megpróbálod visszaszerezni Alexát? – kérdezte Niall, majd beleharapott a szendvicsébe.
Alexa. A lány, akitől nem tudok szabadulni. A Taylorral való kapcsolatom alatt sem tudtam elfelejteni, és a srácok is rendre emlékeztettek rá. Amikor Lou meghívta a szülinapjára, azt hittem, eljön, de nem tette. Nyilván miattam. Nem beszéltünk semmilyen formában hónapok óta, nem kicsit lett volna kínos újra látni egymás, anélkül, hogy kommunikálnánk. Talán jobb is, hogy nem jelent meg. Talán…
- Nem hinném – válaszoltam végül meg Niall kérdését. – Ha továbbra is azon az állásponton van, mint amikor szakított velem, hiába is tennék én bármit.
- Belefáradtál? – szólt közbe Liam is homlokráncolva.
- Nem tudom… Csak nem látom értelmét, hogy olyanért harcoljak, amiből nem lehet semmi. Én hiába akarom, ha Alexa nem.
- És ha Alexa újrakezdené? – nézett fel Zayn is a telefonjából. – Te is megpróbálnád még egyszer?
- Ha tényleg úgy gondolná, hogy mi még jók lehetünk együtt, akkor talán igen – válaszoltam, miután jobban átgondoltam. – Csak azt szeretném, ha boldog lenne. Ha neki úgy jó, hogy nem vagyunk együtt, oké, nehezen, de el tudnám fogadni. Ha viszont még egyszer megpróbálná, nem hiszem, hogy nagyon ellenkeznék – mosolyodtam el a gondolatmenet végére. – De tökmindegy, úgysem akar látni, ráadásul nemsokára turné, nem lenne időm egy lányra vagy egy kapcsolatra – legyintettem végül, mintha nem fájna.
Azonban fájt. Mindennél jobban fájt. Milliószor megbántam, hogy akkor este képtelen voltam magamon uralkodni. Józanul ment volna, ez biztos, csak részegen nem tudok normálisan gondolkozni. És megértem Alexát, nem is haragszom rá, hiszen végigsértettem. De ha adna még egy esélyt, nem rontanám el, és bebizonyítanám, hogy tényleg tudok rá várni. Rá érdemes, tudom, érzem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése